Genius G-pen F350 digitalizáló tábla
(szelektív gyűjtő mellől)

   Hogy semmi szükségem egy digitalizáló táblára, attól persze én még képtelen voltam otthagyni a szelektív gyűjtő mellett. Épp mint ahogy a mögötte megbúvó monitort, meg persze a balra lent látható lapostévét is képtelen voltam otthagyni.

 

 

   Hogy nem kéne minden szemétkupacba beletúrnom? Na ez mondjuk igaz, épp mint ahogy az is, hogy az eddig megélt néhány évtized alatt még nem sikerült megtanulnom ellenállni a kísértésnek.

 

 

A hajsütővasat mondjuk nem hoztam el, de a HDD és a tápegység velem jött.

 

 

Kezdetben úgy volt, hogy napokig itt lesz.

 

 

Ennek ellenére, természetesen egy tőlem szokásos alapos mosogatást
követően, egy órán belül eljutott száradni a virágállványig.

 

 

   Majd még aznap délután elém került. Hogy már a pincében is van Kocher, az azért nem gátolt meg egy újabb példány megvásárlásában, mert mindössze 200 forintba került. Amúgy a körző és az aranyozott 3,5-ről 6,3-ra alakító is. Az USB töltő viszont ingyen volt. Mármint azt a digitalizáló tábla mellett találtam.

 

 

Hogy működik-e, azt majd mindjárt kipróbálom, csak
kerüljön elő valami olyan, aminek USB dugója van.

 

 

Erre a legnagyobb esélyt az "USB" felirattal ellátott fiókban éreztem.

 

 

A Vodafone mobil modem mondjuk nem csinált róla semmit.

 

 

Az optikai egér viszont már mutatott működési jeleket. Vagyis lett egy jó töltőm.

 

 

Akár feléleszthető, akár nem, ezt a tételt ma letudom! A két plusz kábelt
amúgy azért vettem elő, mert a mellette találtat túl vastagnak éreztem.

 

 

Mármint az eredeti, meglepően vékony USB kábel pótlására.

 

 

Na ezt a hardvert se rólam nevezték el...

 

 

   Foltos az érintőlap egyértelműen a belefolyt víztől lett. Amennyiben szét tudom szedni annyira, hogy kitörölgessem belőle a felesleges vizet, akkor megteszem, de a foltossága engem amúgy nem zavar.

 

 

Már csak azért sem, mert az alja sokkal karcosabb, mint amennyire a teteje foltos.
A karcokból amúgy visszakövetkeztethető, hogy ezt bizony használták rendesen.

 

 

   Mikor a címkén szereplő adatok alapján sikerült rájönnöm egyrészt arra, hogy mi ez az izé, másrészt arra is, hogy nekem már volt korábban egy ehhez hasonló digitalizáló táblám, na akkor mindjárt megéreztem, hogy ennek ezennel annyi. No nem azért, mert az említett korábbi példányt nem tudtam használni (amúgy nem tudtam), hanem azért, mert ehhez szükséges egy toll is, ami nélkül használhatatlan.

 

 

   Mint ahogy mindennek, úgy ennek is van egy titka. Mármint a szétszedésének, amit ha nem ismer a boncmester, vagy nem jön rá, akkor csak úgy repkednek szanaszéjjel a lepattogzott műanyag darabkák! Már csak azért mondom, mert sikerült rájönnöm, hogy a balra látható vaslemezt a jobbra látható fekete műanyag lapból úgy lehet kivenni (persze csak a csavarok oldása után), ha épp az ellenkező irányba mozdítja az ember, mint ahogy az elsőre logikus lenne.

 

 

A két műszaki részlet között nincs semmi. Mármint semmi más bigyó.

 

 

Talán ezt a szép kis fényvezetőt kimentem belőle,
de a többi részlet egyértelműen kuka pozitív.

 

 

A ragasztószalag azért van ott, hogy a szalagkábelek
ne csússzanak ki a csatlakozóikból.

 

 

Bár úgy néz ki, mintha már piszkálták volna, de azokat a fényesebb
részeket csak a forrasztóónban lévő gyanta okozta.

 

 

Nagyon úgy néz ki, hogy a szerző a soha be nem épülő
kvarckészletét egy újabb példánnyal fogja gyarapítani.

 

 

Ezek kettős műveleti erősítők, direkt alacsony tápfeszültségre, amiket ha ki is
termelek, a miniatűrségük okán valószínűleg sosem fogok újrahasznosítani.

 

 

A ragasztószalagok leszedése után, a fóliaérzékelő
szalaglábai kihúzhatóvá váltak a csatlakozókból.

 

 

Mint ahogy annyi más apró alkatrésznek, a szerző technológiai
felkészültségével ennek sincs semmi esélye újrahasznosulni.

 

 

Bár azon az állásponton voltam, hogy a két anyag között nincs semmi (kivéve persze
az óvatlanul belelocsolt vizet), de attól én azért még nekiálltam őket szétfeszegetni.

 

 

És tényleg nem volt közöttük semmi! Kivéve persze egy kevéske vizet.

 

 

   A jelen készletből hiányzó (amúgy aktív) toll hegyének pozícióját a sok kis négyzet alkotta hálózat érzékelte. Aprítani amúgy azért aprítottam fel, hogy beleférjen a szemetesbe.

 

 

Bár arról volt szó, hogy kidobom, de a gépház megúszta, mert a hátulja vaslemez,
az eleje pedig műanyag, mely anyagok általam is újrahasznosíthatónak tűntek.

 

 

   Ez a kép úgy került ide, hogy mikor a pincébe levitelre váró alkatrészeknek az átlátszó dobozt kerestem, akkor azt itt találtam meg, párnákkal feltöltve. Már csak ebből is látszik, hogy nálunk a rumlinak nem szintje van, hanem megkapta helyette a "kilátástalan" jelzőt.

 

 

Persze valahol valami mindig jól alakul, csak mikor ez megtörténik, akkor egyből
feltöltöm a már rendezettnek tűnő helyet egy maréknyi (még ha csak...) kacattal.

 

 

Mivel nemcsak ez a mai cikk, de már eleve a benne boncolt tárgy
is lapos volt, így csak négy csavart sikerült belőle kitermelnem.

 

 

Amit aztán a többiek kitörő örömmel fogadtak. Vagy ha a többi csavar azért
nem is, de a szerző nagyon örült, hogy még talált némi helyet a dobozban.

 

 

Na nehogy már nekiálljak szétszedni egy darabka kábelt!
(kiáltott rá a szerző barátságosan erre a csonkra)

 

 

Majd azzal a lendülettel már állt is neki szétcsípőfogózni.

 

 

   A tehermentesítő tán soha többé nem kerül elő, a ferritcső felhasználásomról sem tudnék valami sokat mesélni, de a színes, pláne vékony vezetékek azért még kellhetnek. No nem mintha nem lenne belőlük rogyásig...

 

 

Épp mint ahogy a ferrites fiókom is kezd már erősen telítődni.

 

 

Mivel ez egy teljesen ép kábel, ezért semmi okom sincs rá, hogy szétbarmoljam.

 

 

   Mivel az előző megállapításommal most valahogy nem voltam elégedett, ezért azonnal elkezdtem keresni valami okot a kábel elpusztítására, amit aztán a képen látható ragacs képében igencsak gyorsan meg is találtam.

 

 

És már álltam is neki a műanyag burkolat szétforgácsolásának.

 

 

   Bár mikor nekiálltam, akkor még úgy voltam vele, hogy semmi okom sem lesz megbánni az elpusztítását, ez a vélekedésem azonban hamarost megváltozott. No nem a már szétnyigázott kábelnek találtam utólag valami értelmes célt, hanem csak az erőlködés közben megnyomódott ujjaimat kezdtem el sajnálni.

 

 

Ez egy metszeti kép a kábelre mágneses árnyékolásul ráhúzott ferritcsőről.
Amúgy volt már olyan esetem, hogy semmit sem találtam a dobozban.

 

 

Hogy még mennyi minden olyan tárgyam van, amiket ugyanígy el
kellene pusztítanom? Na ezt most nem állok neki felsorolni...

 

 

   Az USB dugó széttrancsírozásának viszont nekiálltam, pedig ennek nem volt semmi értelme. Ha a dugó újrahasznosíthatónak bizonyult volna, akkor persze rá lehetne fogni, hogy azért csináltam, de persze nem újrahasznosítható...

 

 

Épp mint ahogy a kábel másik végén található párja sem volt az.

 

 

   Maga a kábel viszont nagyon is jól jöhet, ha épp négyerű árnyékoltra támad szükségem. Hogy a pincében a kábeles dobozok el lettek barikádozva, ezért nem fogom tudni a megmentett kábelt a helyére betenni? Na ez mondjuk igaz.

 

 

   Épp mint ahogy az is, hogy ha sokat nem is, de azért ma is sikerült egyet előrelépnem. Már úgy értem, hogy nálam valami elpusztítása, az nem sajnálatos esemény, hanem egyenesen pozitívumként értékelendő!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.