Cserébe megtaláltam a Karcsi barátom által elvágott lemezjátszót (pedig ezt a tételt egyáltalán nem is kerestem), tetején azzal a régi mérleggel, ami azért került leselejtezésre, mert a pusztán mechanikus működésének ellenére összevissza mér.

   Visszatérve a fiókhoz, abból a dolgokat ki-be rakosgatva, próbálva leselejtezni közülük valamit, idővel kiszúrtam a magamban csak víz alatti világításnak hívott valamit, ami amúgy még csak benne sincs a már megemlített tételek listájában. Hogy már eleve bele se kerülhessen, s mivel apró, no meg egyáltalán nem tűnik olyan valaminek, amiből hosszú, az olvasót s egyben magamat is lefárasztó cikket írnék, már tettem is be a szatyorba, a többi felfelé tartó apróság közé. Erre amúgy most már csak azért is komoly szükségem volt, hogy a rengeteg megkezdett apró cikk nyomasztásának hatására végre nekiálljak őket letudni, ezzel csökkentve le a még hátralévő szétszedések számát. Mármint az idei év végére, reményeim szerint valahová száz alá, ami magamat ismerve valószínűleg sajnos nem fog összejönni. Arról már nem is beszélve, hogy folyton közbeszól az a szokásos kettősség, hogy miközben az apróságok letudásával gyorsan tudom a még hátralévő tételek számát csökkenteni, addig a nagyobb méretű tételek felszámolásával a helyet tudom a lomos pincében viszonylag jó hatásfokkal visszaszerezni. Ennek - megjegyzem őszinte sajnálatomra - gyakran az a vége, hogy inkább nem csinálok semmit.

   Majd az asztal pultján újra felgyűlni látszó lomkupacot bámulva, már azt kérdezte, hogy ha a piacon vásárolt kábel el lett mosogatva, akkor a pincéből felhozottal miért nem történt meg ugyanez?

   Mivel a mosogatás a válaszok megtalálásánál egyszerűbb feladatnak tűnt, a kábelek néhány percen belül a kilincsen gyülekeztek. Miközben a szerző szunyókált, addig a kábeleknek bőven volt idejük a száradásra.

   Hogy erre a kupac lomra rá kell mennem, különben nem lesz hova felhoznom a pincéből a nagyobb darab dolgokat, az hiába volt tudott, a Maja magnót ekkor már hosszú hetek óta képtelen voltam a mindössze karnyújtásnyi távolságból oda tenni magam elé az asztalra. Bár a kincseimet nézegetve komolyan rezgett a léc, hogy a mai napi apróságadagot a jobbra fent látható két darab HDD elrakásával fogom letudni, végül mégis inkább a kábeleket választottam.

   Mivel az XLR csatlakozós kábellel mindössze annyi dolgom volt, hogy összehajtogatom, összefogatom, majd elrakom, így nincs rajta mit csodálkozni, hogy vele nyitottam, ezzel a mindössze néhány mozdulattal eltűntetve az asztalról az egyik tételt.

   A víz alatti világítás beszerzése már olyan régen történt, hogy az eredetéről mára már szó szerint nem tudok számot adni. Bár ez csak nagyon halványan dereng, de emlékeimben úgy él, hogy ez a valami már a melóhelyen is az egyik asztalfiókban hevert.

   Hogy ez egy víz alá való világítás, azt nem tudom, hanem csak a felépítéséből találtam ki. Mármint akár akváriumba, akár szobai csobogóba, akár kerti tóba készült, mivel egyikük sincs, olyat eddig még sosem láttam. A gyereknek ugyan volt egy akváriuma, de arról nekem semmiféle emlékem sincs, épp csak annyi, hogy a párom a túladagolt fertőtlenítővel folyton kidöglesztette belőle a halakat.

   A hurkot alkotó fülecske valószínűleg arra szolgál, hogy arra egy zsinórt rákötve, a világítóegységet ne a tápkábelénél fogva kelljen a víz alól felhúzni. Vagy ha nem, akkor ki lehessen kötni, hogy az áramló víz a kerti patakból ne vigye el. Ha egyik sem, akkor mondjuk a rákötött zsinórnál fogva fel lehet lógatni valahol félúton. Mármint még a vízfenékre történő süllyedés előtt. Ezek persze csak találgatások.

   A doboz alját teljes felületében nézve, szinte nem is látszik az előbb mutatott szám. Mindeközben a kép "lehet hogy" címe arra utal, hogy a doboz repedéseit elnézve lehet, hogy az bár fémnek tűnik, mégiscsak műanyagból van.

   Mielőtt végképp tönkretettem volna, gondoltam kipróbálom, hátha még működik. Mondjuk a dobozon található sérülések erősen utalnak rá, hogy ezt egyszer valaki már nagyon ki akarta nyitni, ami ugye ha a lámpa még működne, akkor csak nehezen, mondjuk egy szétszedtem projektes megszállottsággal volna indokolható.
   Mindeközben a kép "múltkor" címe arra utal, hogy a múltkor, a villanymotoros seprű töltése kapcsán legyártottam egy rövidke töltőkábelt, amit így már csak le kellett akasztanom a többi közül.

   Mint azt előre sejtettem, a LED-ek között található csavar kitekeréséről lazán megfeledkeztem. Ezt a részletet amúgy nem sikerült felfognom. Mármint a csavar, a lapocska, a rugó és a műanyag alátét alatt egy elektromos csatlakozás is volt. Talán az lehetett, hogy a lap egy piezo sugárzó, amivel ez a szerkezet vizet porlasztott. Mármint párásítás címszóval. Ez persze csak puszta találgatás, amire adott némi megerősítést a doboz alkatrészeinek fűszeres illata. Mármint ha igaz amit a lámpa eredeti céljáról gondolok, akkor valaha valószínűleg nem tiszta vizet, hanem valami jobbszagú illóolajat porlaszthatott.

   Mégpedig annyira el, hogy mivel a hátlap levételénél tovább nem jutottam, mérgemben levágtam a dobozról az immáron kissé kiegyenesített fület, ami tisztára úgy néz ki, mintha legalábbis kettős szigetelésű nagyfeszültségű kábelből lenne.

   A szép fényes doboz tartalmából ennél többet nemcsak azért nem fogunk látni, mert vasárnap lévén nem mertem megkockáztatni a baleseti sebészetre történő kerülést (no nem mintha más napokon felelőtlen lennék), hanem mert ha ezt dobozt körben félbevágom, akkor sem igazán látnánk ennél többet, a tartalom ugyanis ki van öntve műgyantával.
   A lyuk amin a dobozba belátni, az amúgy valószínűleg hiba. Mármint egy a műgyantába nem kellő hatalmas légbuborék. Hogy aztán ez, mármint a lyukba befolyó víz oka volt-e mondjuk az ultrahangos porlasztó tönkremenetelének, vagy ezt már megint csak hozzáálmodom, az már sosem fog kiderülni.

   Az viszont kiderült, hogy az amúgy polarizált feszültségről működő készülék kábelének mindkét ere piros színű, ami mondjuk milyen jól jöhetett már a gyárban? Már ha csak az elektronika tápegysége az egyenirányítóval együtt nem a dobozon belül van.
   Mivel annyi feltételezés, mint amennyit idáig elkövettem, annyi már nekem is sok volt, kikaptam a vödörből a lámpa roncsát. (mármint most, mikor ezeket a sorokat róttam) Bekapcsoltam apukám tápegységét, lekaptam az akasztókról két műszerzsinórt, elővettem a szerszámtartóból két bonctűt, majd a lámpán található kábelcsonkba döfve a hegyüket, ellenőriztem feltételezésem helyességét. Jelentem bingó! Vagyis a lámpa valaha váltakozó feszültségről működött, így nem számított neki a nem is létező polaritás.
   Mivel épp előttem volt a nagyszerű lehetőség, így azt is lemértem, hogy kapok-e a középső kivezetésen váltakozófeszültségű jelet (mármint a piezo lapka számára), azt azonban nem adott ki magából a szerkezet.

   A tápkábel esetében ugyan rezgett a léc, hogy kidobom, vagy legalább leviszem a pincei kifejezetten tápkábeles tematikájú fiókba, ez azonban - természetesen a szokásos lustaság okán - végül nem történt meg. No nem mintha ez a kábel nem fért volna oda a többihez...