A szovjet gyártmányú elektromos valami azért van a polcon, mert ugye megígértem, hogy bár nyárra pihenést írtam magamnak elő, de ennek ellenére rámentem a lomtalanításra (ami amúgy számomra kitűnő kikapcsolódás), ami kapcsán viszont azt ígértem meg magamnak, hogy amit begyűjtöttem, azt nyár végére mind fel kell dolgoznom, különben már eleve haza sem hozhatom őket. Hogy az ígéreteim vége mi lesz, az persze csak augusztus végére fog kiderülni. Mondjuk ha nem hoznék haza több kincset, vagy akár már eleve el sem mennék itthonról lomizni, akkor azért jóval nagyobb esélyem lenne. No de hol tudok én a kísértésnek ellenállni? Ez amúgy párszor már sikerült, csakhogy akkor a pincékben még a jelenleginél is nagyobb káosz uralkodott, így akkor szó szerint nem lett volna a kincseket hova hazahoznom.

   Egy ilyen apróság persze akárhol elfér, csakhogy én ugye nemcsak egy ilyen apróságra mozdultam rá. Ezt amúgy már csak azért sem hagyhattam ott, mert pusztán ránézésre képtelen voltam róla megállapítani, hogy micsoda.

   Miközben úgy gondoltam, hogy a legvalószínűbb megfejtés egy úgynevezett fázishasításos teljesítményszabályzó, illetve feszültségcsökkentő, ennek komolyan ellentmond a hátlapon olvasható 65 W felirat, valamint a meglepően nyomott, mindössze egy rubel nyolcvan kopejkás ár. Mármint ennyi pénzből szerintem nem jön ki egy triakos teljesítményszabályzó.

   A kondenzátor rögtön a bejövő feszültségre van kötve, mely tényből egyértelmű, hogy zavarszűrésre szolgál. Amúgy a készülék felépítése amolyan "szovjet módra" életveszélyes. Mármint ha a dobozba nem dugunk be fogyasztót, a dobozt viszont bedugjuk a konnektorba, majd kihúzzuk, akkor a teljesen szabadon, végig csupasz réz lábain megérinthető a feltöltött kondenzátor feszültsége. Ez azért egészen biztos, mert ha csak egy puszta szikroszkóppal is, de kipróbáltam.

   Ez itt nem tekercs. Mármint az, de nem az indukciója számít, hanem az általa termelt hő, merthogy amire rátekerték az egy bimetál, aminek az innen nézve jobb oldala mereven rögzített, míg a bal oldali szegecs alatt egy záró kontaktus található.

   A két rózsaszín vezeték a kondenzátor felé tart, míg jobb oldalt a bejövő áram egyből megy is a dobozból kifelé, konkrétan mereven össze van kötve az aljzat egyik lábával. A bal oldali bejövő viszont a bimetál tekercsének egyik végével van összekötve.

   Kivéve persze akkor, mikor a valószínűleg ellenálláshuzal a bimetált már annyira felmelegítette, hogy az elmozdul, s rövidre zárja saját magát, amitől persze lehűl, majd kezdődik a folyamat elölről. Vagyis ez a készülék arra szolgál, hogy valamit ki-be kapcsolgasson, ami ugye egy maximum, de persze akár még az is megeshet, hogy minimum hatvanöt wattos fogyasztó.

   Bár az ebédet követő kajakóma közepette részemről el nem tudtam képzelni, hogy ezt az izét mégis mire használhatnám, vagy egyáltalán mire használhatták eredetileg, attól még úgy döntöttem, hogy összerakom.

   Addig ezeket a párom viszi el. A napelemes bagoly amúgy majdnem kapott egy szétszedést, csak aztán rájöttem, hogy ugyanaz van benne, mint a már korábban felboncolt méhecskében.

   A nejlonzacskóban pedig egy gyári mikrométeróra van, melynek szétszedésére csak azért nem mentem rá egyből, mert eszembe jutott, hogy a ki tudja mire való dobozkával legalább annyit megtehetnék, hogy egy próba erejéig sorba kötöm az asztali lámpámmal.

   Mire fel a valószínűleg primitív stroboszkóp a villogtatásával egyből kinyírta a lámpa egyik LED-es körtéjét. Az E27-es menetes rész szétgyilkolásakor kiderült, hogy mögötte is menet van. Vagyis a menetes fém kupak a gyárban a műanyag házra úgy kerül fel, hogy először rátekerik, majd több ponton is megrogyasztják, így érve el az épen letekerhetetlenséget.

   Az egyik elkó viszont már nagyon is púpos! Mivel én meg valamitől nyűgös voltam, ha némi időt hagyva is a nagy útra történő felkészülésre, a már felboncolt kacatokkal még aznap meglátogattam a pincét. Vagy lehet, hogy az már egy másik napon történt...