Mikor a kishangfalat a nálánál kétszerte nagyobb társa mellé betettem, akkor még úgy voltam vele, hogy olyan nincs, hogy a reggeli lendületem legalább még egy szétszedés erejéig ki ne tartson. Mivel ezt leírtam, így borítékolható volt, hogy ez bizony már megint nem így lett.

   Mikor azt mondtam rá, hogy ezt az izét vagy egy másik Crazy Frog feliratút már láttam, majd ennek a gépemen utánanéztem, mintha csak kivágták volna, úgy tűnt el belőlem az imént még létező kevéske lendület.

   Még rá is kérdeztem a békánál, hogy tényleg a segge alatt van-e a lelkesedésem. Miközben a béka sajnos helyeselt, anyám a szobában csak úgy mellesleg elkezdte hangosan sorolni, hogy mi lesz az ebéd. Mármint nem ma, hanem az egész hetet illetően, mire fel a sült kolbászos résznél beugrott, hogy azt még meg sem vettem! Márpedig az akció holnapra lejár. Bár lehetőségként felmerült, hogy a bevásárlást valamikor ebéd utánra halasztom, ezt inkább nem kockáztattam meg. Mármint azért nem, mert ha már ebéd előtt is levert vagyok, akkor mi lesz itt ebéd után?

   Miközben épp nagyban a bolt irányába bicikliztem, egyszer csak... Akarom mondani már sokadjára kiszúrtam a zöldben ezt a rakás csövet. Ezt nem azért hagyták itt az építők, mert még lesz belőle valami, hanem azért, mert miután a területről levonulnak, a környező zöldterületen az építési utasítás szerint kötelesek a magmaradt csövek nyolc, némely esetben tizenkét százalékát az európai kultúra jegyében ízlésesen szétszórni.

   Hogy mennyi lendület volt bennem reggel, azt mi sem mutatja jobban, mint a széthagyott ágy, amibe a pocsék éjszakai alvást követően komolyan terveztem néhány óra erejéig visszafeküdni.

   Csakhogy közbejött a csövek megszerzésének igénye, lehetősége, amit csak hétvégén lehet intézni. Mármint hét közben az út szélére mindig oda van parkolva valaki, így a csövek csak nehezen hozzáférhetők, mire fel erőt vettem magamon, s a bevásárlószatyor kipakolását követően újfent biciklire pattantam, s elhoztam a zöldből az első fekete csövet.

   Amiből amúgy kerítés lesz a kertben. Mivel egy cső nem volt elég, fordultam még vagy hatott, mire a csövek sora végre elért az udvar kertnek kinevezett részének másik végéig. Az őrült béka feliratú doboz persze mindeközben hanyagolva volt. Egyszer persze mindennek eljön az ideje...

   Jelen alkalommal a beindulásomhoz szükséges valami a virágállványra halmozott 230-as alkatrészek tömege volt. Bár a három hármas elosztót összerakni, s közben persze le is fényképezni semmiképp sem nevezhető megterhelő feladatnak, pláne az egyéb sallangok eltűnése miatt még meglehetős helyfelszabadulással is jár, erről a feladatról is úgy pattantam le, mintha csak gumiból lett volna!

   Valami játék belsejével a múltkor úgy jártam, hogy az végül nem adott hangot. Ha ez sem fog, akkor olyat teszek, mint amilyet mindig is szoktam. Mármint ahogy van, repül a vacak a kukába.

   Szerintem ez a valami annyira rosszul mutat az alsógatyámra csíptetve, hogy így ki sem mernék menni az utcára! Na most ami még szintén nagyon rosszul mutat, az a szerző balra kiálló hasa, ami a szokásos irányból, vagyis felülről nézve valahogy (megjegyzem szerencsére) nem ennyire feltűnő.

   A biztonsági csavarokra valószínűleg azért van szükség, nehogy valaki beperelje a Mekit, hogy a gyerek szétszedte a játékot, majd az apró alkatrészek evése közben megfulladt. A kapcsoló pedig arra szolgál, hogy a játék a hátizsákban hányódva ne szólaljon meg.

   Mivel apukám tápegysége direkt ilyen célra készült, a játékot arról próbáltam meg elindítani, azonban a gomb nyomkodására mindössze azzal reagált, hogy egy nagyon távoli sercenést hallatott. Bár ez szomorú, attól én még nagyon is örülök a rossz hírnek, hiszen így ez a doboz nem a kacattengerem térfogatát fogja növelni, hanem ahogy azt korábban beígértem, egyből megy a szemetesbe. Már ha csak véletlenül meg nem javítom...

   A balra látható csavarok kitekerése után kiderült, hogy a szegecstől és a rugótól jobbra látható csipesz alatt is van belőle egy. (lásd jobbra) Vagyis a gyerek hiába tudta volna egy méretes csavarhúzóval a háromszög sliccű csavart mégiscsak kitekerni, a dobozt még mindig nem tudta volna kinyitni, csak ha megküzd a csipeszt tartó csapszeggel, s a negyedik csavart is kitekeri. Persze egy kíváncsi gyerek ennél azért sokkal találékonyabb. Mármint egyszerűen csak leteszi a játékot az útra, majd megvárja míg átmegy rajta a busz.

   Ez a panel annyira nem ad okot semmiféle izgalomra, hogy még a felül látható, a kapcsoló érintkezője által rövidrezárt kontaktus is valami mérhetetlenül érdektelen. Amúgy mekkora csoda már, hogy a mindössze három alkatrészt tartalmazó panel lejátssza, illetve most már csak játszotta a gyárilag rátöltött zenét. Majd mutatok valami hasonlót, csak ennél a technikánál jóval régebbit, ami konkrétan egy hangfelvevős beszélő mackó belseje, s szintén a 2022-es lomtalanításkor gyűjtöttem be.

   Bár tettem rá néhány nem is annyira erőtlen kísérletet, végül törnöm kellett az anyagot, ugyanis a teleptartó gyárilag ragasztva volt, hogy még egy nagyon ügyes gyereknek se legyen esélye az elemeket lenyelni.

   Ha tényleg szeretném, márpedig nagyon is akarom, hogy jövőre is elmehessek lomizni, akkor augusztus végére ezen a cetlin plusz harmincegy iksznek kell lennie, mire fel ahogy azt mindig is mondani szoktam volt magamnak: Hajrá Géza, csak így tovább, előre rendületlenül a megkezdett úton!

   Még vetettem egy erőtlen pillantást a virányállványon már nem annyira száradó, mint inkább már csak porosodó apróságokra, aztán már húztam is le a pincébe. Mármint azért, hogy az előbb említett, augusztus végéig letudandó harmincegyes számra a pincében felhalmozott kincsek átválogatásának eredményéül végre fény derüljön.

   Pincei turkálásaim eredményeképp az ismeretlen funkciójú kék doboz csak azért került fel, nehogy holnap azt találjam mondani, hogy a pulton elhelyezett kacatok közül egyik sem érdekel. Ez persze még így is megeshet, épp csak komolyan reménykedem benne, hogy nem így lesz. Mert ugye ha nem szedek szét naponta minimum egy bigyót, akkor a végén még tényleg túlmegyek a szerencsére csak magam szabta határidőn.
   Amúgy ha nem lenne semmiféle határidő, akkor valószínűleg soha semmi sem készült volna el. Mármint a határidőt még valamikor az idők kezdetén igen nagy valószínűséggel direkt ennek elkerülésére találták ki.