Csak álltam az előszobában bávatagon, kezemben a reggeli kávémmal, s közben épp nagyban azt tervezgettem, hogy az adott napon a dolgok milyen sorrendben fognak megtörténni. A dolgokat végiggondolni, majd értelmes sorrendbe rendezni már csak azért is fontos, mert ha például hirtelen felindulásból beleállok a rezsó boncolásába, akkor mikor azzal megvagyok, az nem mínusz egy tétel lesz, mert ugye van a pince mélyén egy társa is. Külön szétszedtem cikket a nem kapcsolós rezsóról pedig nem szeretnék írni. Azt viszont nagyon is szeretném, hogy a piros EVIG fúrógép az előszobából végre elkerüljön, amiből szerintem csak az lesz, hogy bár a vele kapcsolatos próbát nem futtatom le, de eltűntetés céljából behozom a bal legalsó fiókba, mondván úgy legalább nincs ennyire szem előtt. A szatyorral is valami hasonló fog történni, csak azt a pincébe kell levinnem.

   Bár írni nem volt hangulatom (a hőség miatt indításként kora reggel sem), annyit azért össze tudtam hozni, hogy egy már kész cikket újraolvassak, megspékeljem a szokásos helyesírási hibáimmal, majd feltöltsem a szerverre.
   Ahogy itt ültem az asztalomnál egyszer csak kiszúrtam a polcon a békaboncolás kapcsán bevetett hangfalat, valamint mellette azt a kevéske szabad helyet is, amiről a minap úgy gondoltam, hogy épp odafér az a pici hangfal, amit lomtalanításkor találtam. Amennyiben ezt a gondolatot képes leszek egészen addig fejben tartani, míg csak le nem érek a pincébe a 2022-es lomtalanításkor begyűjtött kacatokig, akkor a valóban apró, a képen láthatóhoz képest még fele akkora sincs hangfalacska lesz az egyik felhozott tétel.

   Ha csak előbb inkább rá nem megyek a múltkori eresztésből amolyan utolsó mohikánként megmaradt kapcsolószerűségre, a dobgép bemutatásra váró paneljára, vagy akár a Maja magnóra.
   Mindeközben az eltehető munkalapon azért van, pontosabban szólva lehet ott a fényképezőgépem, mert ez a fotó azzal a Kodak zsebgéppel készült, amivel egy akkutöltéssel úgy sikerült végigfotóznom az egész lomtalanítást, a tíz napon át késő estig tartó lomizásnak köszönhetően rengetegszer vakuzva, hogy közben nem merült ki a gépben az akku. Pusztán kíváncsiságból megnéztem, hogy ez hány képet jelent. Meglepő módon 124-et, ami ráadásul természetesen úgy értendő, hogy eredetileg legalább háromszor ennyi nyers kép lehetett, csak a rosszul sikerülteket, illetve az itthon valamiért már feleslegesnek ítélteket töröltem.
   Kezemben az utcai fényképezőgéppel toporogva, azt találtam ki, hogy azzal megyek le a pincébe, hátha majd odalent merül ki benne az akku, s akkor nem fogok tudni a lenti állapotokról a szokásos módon már-már feldolgozhatatlan mennyiségű képet készíteni.

   Íme egy már hosszú napok óta megoldatlan rejtély megfejtése. Mármint a villanymotor a bemutatása után annak köszönhetően tűnt el a látóteremből, mondhatni nyomtalanul, hogy azzal bár elindultam a pince felé, végül csak félútig, pontosabban szólva a pincékhez már nagyon is közeli, amúgy üres elektromos elosztószekrényig jutottam el. Hogy mennyi mindenem van ehhez hasonló módon, szó szerint csak úgy egyszerűen útközben elszórva? Mikor mennyi. Most mondjuk a friss beszerzéseknek köszönhetően meglehetősen sok.

   Amin már csak azért sincs mit csodálkozni, mert ugye sem a trafós polcokhoz nem férek hozzá, hogy odatehessem a többihez a reduktorokat, sem az antennás fiókhoz, hogy beletehessem a közösítőket, s mint az később kiderült, még azt sem tudtam, hogy a játékmozgató mechanikák a múltkori alkalommal kaptak egy saját dobozt, mire fel a régi és az újfajta reduktor, az UHF VHF antennaközösítők, a békából megmaradt motoros részek, valamint a propeller sem került a helyére, pedig ezeket ugye már feldolgoztam.

   Még valamikor a lomtalanítás megkezdése előtt úgy voltam vele, hogy bár magamnak az idei nyárra teljes szünetet rendeltem el, rettenetes mennyiségű mozizással, komplett filmsorozatokat letudva, attól még olyan nincs, hogy csak úgy mellesleg, mikor épp elegem van a filmek bámulásából, amolyan kikapcsolódásként le ne tudjam az ajtóba odakészített Junoszty tévét, a nagyon egyszerű tételnek tűnő mágnestalpas antennát, a három középmechanikás videót, meg a Karcsi barátom által elfűrészelt lemezjátszót. Mit ne mondjak, mint megannyi másik nagyszerű tervemből, úgy augusztus végéig már ebből sem lesz semmi.

   Az viszont fővesztés terhe mellett elképzelhetetlen, hogy a lomtalanításkor begyűjtött rengeteg kacat augusztus végéig nemcsak innen, de minden más helyről is el ne tűnjön! Mármint a rengeteg kincs begyűjtését csak ezt megígérve engedtem meg magamnak. Ez szerencsére arra az eredményre vezetett, hogy a begyűjtött mindenféle kacatok sora nem is lett annyira hosszú.
   Mint azt gondolom már említettem volt, s valószínűleg párszor még fogom is, a rengeteg friss beszerzés eltűntetésére kétféle megoldást dolgoztam ki. Miközben az egyik szerint nyitásképp az apróságokat, a másik szerint épp, hogy a nagyobb darab dolgokat tudom le. Mivel ezt a polcot szeretném elsőként szabadon látni, elvettem róla a lámpát és a számítógépbe való SATA keretet, majd a bicajra való lámpát, meg a mikrométerórát, s mivel utóbbiak már fel lettek dolgozva, egyszerűen csak átettem őket a helyükre.

   Nos azért, mert pusztán logikai alapon tartozik hozzájuk egy csomó másik panel is. Mindeközben a próbapanelek bedobozolásához pedig az a ki tudja miért már hosszú évek óta halogatott művelet tartozik, melynek keretében a biztonsági mentéseket tartalmazó merevlemezek a próbapaneles dobozból végre kikerülnek. Hogy az évtizedeken át tartó rendrakás ellenére még mindig minden összefügg valami mással, nos az a tény azért tényleg minimum k*rvára lelombozó tud lenni...

   Természetesen nemcsak annyi kincset gyűjtöttem be, mint amennyi az előző képeken látható, s szintén természetesen ezeken az itt láthatókon felül is akad még belőlük bőven. Amúgy maga a kosár is lomtalanításkor lett begyűjtve. A tartalma már csak azért is könnyen letudható lesz, mert lehet, hogy nincs is benne semmi bemutatnivaló. Mármint egyszerűen csak helyre kell belőle tenni a dolgokat, s máris felszabadult a pincében egy újabb talpalatnyi hely.

   Ezzel a kupaccal viszont már nem lesz annyira egyszerű dolgom. A tömeg persze látványosan csökkenthető a két csinos hangfal, a telefon, valamint a varrógéppedál elvételével, a dobozok és a fiókok tartalma azonban már nem lesz ilyen egyszerűen letudható. Mivel a békából már kiszedtem a belsejét, az szerintem fel lesz töltve valamivel (lehet, hogy az egyszerűség végett beletolok a seggébe egy a szakadtsága okán kiselejtezett másik plüsst), aztán már mehet is ki a kertbe dísznek.

   A melegfújóban az a jó, hogy azt már mutattam, miközben a rádióban az, hogy annak szétesett doboza okán azt szabadon elbonthatom. No nem mintha ez bármelyik szétszedésre és bemutatásra váró tárgyamra nem lenne igaz...
   A jobb oldali doboz mellé odaguggolva, annak tartalma azért szívmelengető, mert a sok kis apróságot ha nem is fogom tudni gyorsan a helyére tenni, cserébe beleizzadni sem fogok a feladatba. Mivel akad a dobozban néhány olyan dolog, amiket át kell vigyek a pince belső végébe, az lesz a nyerő választás, ha tényleg a nagyobb darab dolgokra megyek rá, meg persze közben akár a tömegcsökkentésre is.

   A nagyobb darab dolgok eltűntetésében az volna az okosság, hogy ha elveszem a Tünde tévét, a ki tudja miféle gépet, valamint a morzsaporszívót, akkor a ládát akár már át is tudom lépni. Amúgy lehet, hogy szegény tévét idelent fogom elpusztítani, s a lakásba csak a paneljai kerülnek fel, miközben a gyorsabb haladás érdekében a többi panelt is hozzájuk csapom. A konnektorok meg vagy kapnak egy saját cikket, vagy egyszerűen csak beszúrom az elmosogatásukat mondjuk az apró elmaradások a lakásban huszadik fejezetébe.

   Hogyha valamiért nem lesz kedvem a hangfalhoz (szokott az úgy lenni), és még a fiókhoz és a lámpához sem, akkor még mindig legyen két plusz választási utam, a meglehetős tömegből a mennyiséget amúgy is csökkentendő hozzájuk csaptam egy porszívóból kitermelt teljesítményszabályzó panelt, valamint egy zöld dobozt is.

   Mely kincsek oly koszosnak minősíttettek, hogy egyből a csapban végezték. Érdekes mód az összes közül az apró hangfal volt a legkoszosabb, ami mondjuk látszik is rajta.

   Bár úgy lett volna értelmes (Te, hogy ez mennyire nem jellemző rám...), hogy a dobozból a megfürdetése előtt kiveszem a hangszórót, nehogy még vizet kapjon a membránja, ezt azonban már csak azért sem léptem meg, mert ha tegyük fel a hangszóró tönkremegy, akkor repül utána a kukába a doboza is, ami helyfoglalás szempontjából merő egy nyereség lenne.

   És már repült is eggyel lejjebb a már amúgy is kiszáradt tartalmú palántázó, átadva helyét a gazoknál sokkalta fontosabb dolgoknak. Mármint a sokrekeszes palántázóban valóban gazok voltak. Mármint az abba beültetett magok közül egy nem sok, annyi sem hajtott ki! Cserébe a paprikáim idén mintha élni akarnának.

   Miközben a frissen mosogatott apróságok az ablakban száradtak, lehetőségként újra felmerült a kapcsolónak tűnő valami megtekintése, valamint mivel ahhoz csak nézelődni kell, így a helykeresés a merevlemezeknek című, remélem rövidke történet is, azonban mint azt már előre sejtettem, egyikből sem lett semmi.

   A háttérpapírosnak már csak azért sem árthat meg a víz, mert azt a múltkor a faházas óra nemcsak kilyukasztotta, de még össze is vérezte, vagyis kivégezte. Mondjuk a vér az enyém volt, nem az óráé. Az előlap amúgy még mindig annyira koszosnak bizonyult (látszott rajta, pedig már eleve szürke), hogy újra meg kellett látogassam vele a fürdőszobát.

   A ventilátort az újra bezajosodottsága okán csak addig állítottam rá a membrán szárítására, míg betoltam a vacsorát. Mivel az evés után elmentem fürdeni, s az nálam sokáig szokott tartani, így mire előkerültem, addigra a membrán már rég porszáraz volt.

   Másnap délelőtt, mikor kiszaladtam a boltba kajáért, a mellettem elsuhanó nő annyira ordított a telefonba, hogy mindenképp hallani szerettem volna amit mond. Mivel én a város egyik, ha nem tényleg a leglassabb kerékpárosa vagyok, a tempót komoly erőfeszítésembe került mintegy háromszáz méter erejéig tartani, aztán inkább szégyenszemre feladtam. A diskurzus általam is hallható fele arról szólt, hogy a kolléganők ugyan ne rombolják már le a céget, míg a főnök távol, mert ha visszajön a nyaralásból, fejek fognak hullani. Ez persze csak a tulajdonképpeni lényeg, és még annak is csak a durva káromkodásoktól mentesített változata.
   Miközben nagyban azon sopánkodtam, hogy egy alkarom lábvastagságú nő a bicikli tempójával simán lenyom, sajnos nem láttam a száz méterrel előttem történő eseményeket. Mármint azt, mikor a nem kissé bemérgesedett hölgy fényes nappal feldöntötte az útlezárást jelző deszkákat és oszlopokat. Mire ideértem, addigra úgy állt a helyzet, hogy a nő már két másik bicajossal veszekedett, hogy ne röhögjenek, inkább segítsenek visszaállítani az eredeti helyzetet. Mint az egy tényleg egészen rövidke beszélgetésből kiderült, SMS-t írni nemcsak autóvezetés, de biciklizés közben is erősen ellenjavalt.
   Amúgy egyre homályosabb emlékeim szerint láttam már ehhez hasonló esetet, még valamikor évekkel ezelőtt újpesten, de úgy dereng, hogy ott mintha nem lett volna rá semmi ok, hogy az útépítésbe belehajtó bicajos az előtte nagyon is látszó akadályokat ne kerülje meg.

   Mivel a hangszóró váza vas, az meg ugye hajlamos megrozsdásodni, ennek elkerülése végett a hangszórót ki kellene tennem a napra. Persze nem most, mert ha most este teszem ki, akkor olyan nincs, hogy egész éjjel ne szakadna az eső.

   A többieket viszont már csak azért sem kell kitennem a napra, mert olyan nincs, hogy az éjjeli enyhe, de attól még nagyon is forró huzatban holnap reggelre mind meg ne száradnának.

   Este fürdéskor újabb bizonyítékot találtam rá, hogy a hangfal előlapját nagyon is indokolt volt újra kimosnom. Mármint ha csak egy rövid ideig is, de a hangfal eleje itt volt, s a polcon látványos s csúf nyomot hagyott.

   Miután az apróságokat a virágállványról az asztal pultjára áthordtam, akkor még tisztára úgy volt, hogy a hangfal hátulja azért került elém, hogy még csak esélyem se legyen a nem látására, ez azonban később a szokásos, "most már ezzel is csak holnap fogok foglakozni" hozzáállásra módosult.

   Hogy sok, azt ugyan nem mondanám, de egy teljes nap azért kellett hozzá (pontosabban szólva valahogy kimaradt), hogy a megszárítani kívánt hangszóró kikerüljön a napra.

   Miközben a hangfal előlapja visszakerült a pultra, hiába az lett volna a helyes lépés, hiszen az mindjárt három darab valami pultról történő eltűnését jelentette volna, én valamiért mégis a kempinglámpánál kötöttem ki.

   Mármint a hangfal összeszerelése helyett inkább a lámpa szétszedésére mentem rá. Mivel bármelyik tétel letudása a még mindig meglehetősen hosszú sorból mínusz egy hátralévő szétszedést jelent, így hiába nem ez volt az értelmes döntés, mindenképp üdvözlendő. Mármint az, hogy egyáltalán csináltam valamit, nem mint máskor, hagytam a csudába az egészet. Mondjuk rekkenő nyár van, s ilyenkor még a puszta lét is fárasztó, nemhogy a csavarhúzózás, vagy akár a gépelés, mire fel a holnapi napra azt találtuk ki a párommal, hogy kerítést fogunk építeni a kertben.

   Jelen kép kapcsán nem azon lepődtem meg, hogy a lámpát egyszer csak hopp, letudtam, és még csak nem is azon, hogy a piros EVIG fúrógép sincs itt (amit amúgy egyszerűen csak behoztam a bal alsó asztalfiókba), hanem a jobbra látható kék (valójában inkább zöld) fal koszosságán. Mármint azért, mert miközben az a valóságban egyáltalán nem ennyire feltűnő, a fényképezőgépnek pont az a kedvenc szokása, hogy az ilyen alig látszó részleteket eltűnteti.

   Amennyiben ezt a három bigyót egyesítem, majd a beígért módon az ágyvégi polcon mint egy újabb próbahangszórót helyezem el, az a pulton ugyan mínusz három, a polcon azonban plusz egy tételt jelent. Már ha túlélte a hangszóró a fürdetést. Mert ugye ha nem, akkor ahogy van, repül a dobozka a kukába!

   Arról már nem is beszélve, hogy még ilyen jópofa távtartó pöckök is kiállnak belőle. A kép amúgy egyben az apró gumilábakat is mutatja, melyekből természetesen nem kettő, hanem négy van.

   A doboz nemcsak merevített (lásd körben a bordákat), de még rezgéscsillapító gumi is került az előlap és a doboz közé. Arról már nem is beszélve, hogy még két lapocskányi nagyon ragadós guminégyszöggel a kábel is oda volt fogatva egyrészt a dobozhoz, másrészt a hangszóróhoz. Mármint azért csak volt, mert a hangszórón lévő kábelfogó ragacsos izé menthetetlenül rásimult a mágnes hátára.

   Bár a fenti videón már egyben látszik, de az csak azért van, mert ahelyett, hogy külön töltöttem volna fel, a két videót inkább egybeszerkesztettem. A videó második felében, mikor a hangszóró már a dobozában van, akkor persze egyből előkerülnek a mélyebb hangok is, mely jelenség annak köszönhető, hogy a doboz fala nem engedi az előre és hátra sugárzott hangoknak, hogy kioltsák egymást.

   Mikor következő tételként majdnem a SATA fiók mellett kötöttem ki, akkor hirtelen rájöttem, hogy ha már nekiállok, akkor lehet, hogy azt egy füst alatt be is kellene dobozolni, s persze össze kellene kombinálni egy SATA USB konverterrel, valamint egy tápegységgel is. Mivel erre a PC-hez való kiegészítőre egyrészt most épp nincs igényem, másrészt megfelelő méretű doboz hiányában túl bonyolult feladatnak tűnik, ezért lehet, hogy ez csak két lépcsőben fog megvalósulni. Már ha a második fázis valaha is hajlandó lesz egésszé kerekedni...

   Ami viszont egésszé kerekedett, pontosabban szólva teljesen fel lett töltve a szétszedéseket jelentő vékony ikszekkel, az a 2022-es második ilyen lista, amiről korábban valamiért úgy gondoltam, hogy nemhogy az év közepére (ami amúgy még el sem jött, hiszen még csak június huszonhatodika van), hanem még év végére sem lesz kész! Ehhez képest most meg a filmnézésekkel vagyok elmaradva, mert ugye ebben a rémes melegben már egyhelyben feküdni sem lehet. Mármint mozizáskor a laptop alatt. Hogy agyilag mennyire készített ki a meleg, azt mi sem mutatja jobban, minthogy egy teljes hónapot tévedtem, merthogy az aktuális dátum nem június, hanem július huszonhatodika.

   Ezt a crazy frog feliratú kétszínű apró dobozt csak azért vettem magam elé, hogy utánanézhessek, mert a neve nagyon ismerős. Mivel nem találtam róla szétszedést, az vagy csak emlékeimben él, vagy beleszúrtam valamelyik másik cikkbe, ami mondjuk régebben az ilyen apróságokkal többször is előfordult. Mostanában mondjuk már kerülöm az ilyesmit, ami nem a szétszedtem cikkek szaporításnak érdekében van, hanem csak azért, hogy ne zavarodjak beléjük. Ez persze - hiába minden - igencsak gyakran megtörténik...