Ezt a képet a piros EVIG fúrógépről csak azért lőttem, hogy legalább a nyitókép meglegyen, ezzel mozdítva elő a fúrógép szétszedését, majd ha igényem támad rá, akkor egyben a kipofozását is. Miközben a balra látható Straus fúró csavarozó gépet azért vettem meg, mert mindössze száz forintot kértek érte, addig a piros társát is, csak az már szinte horribilis összegbe, konkrétan háromszáz forintomba került.

   Megvenni amúgy a mindössze háromszáz forintos áron felül azért vettem meg, mert derenget a táblázatban egy olyan sor, hogy gyorsjáratú régi EVIG fúrógépünk, ez a gép meg ugye egy EVIG F10LK-f típus. Bár a miénknek nem a gép közepén volt a nyele (lásd az előző képet), hanem a végén, de a piacon úgy gondoltam, hogy ez azért nem számíthat olyan sokat.

   Erre fel a piros fúrógép típusára rákeresve, a találatként kapott képeket rendre átböngészve, az egyikről kiderült, hogy a mi régi gépünk nem is EVIG, hanem valami NDK, vagyis keletnémet gyártmány volt. Akkor ennyit arról, milyen az, mikor a szerző azért vesz meg valamit, mert azt emlékezete szerint egyszer már megemlítette. No nem mintha ez a piros fúrógép amúgy nagyszerű boncalanyságát bármennyire is képes lenne lerombolni...

   A rezsóról speciel azért mondtam le (mármint a most azonnal lendületből történő szétszedéséről), mert ugye ha azt akár csak próbából is bekapcsolom, s akár csak egy tizedfokot is ráfűt a már amúgy is szörnyű melegre, akkor ahogy tegnap, úgy egészen biztosan ma sem a boldogságtól fogok elolvadni. Arról a másik fontos tényről már nem is beszélve, hogy ha előbb fogy ki a palackból a gáz, minthogy a szemközti kúton lenne cserepalack, akkor a villanyrezsó nagyon is kelleni fog.

   Hogy a pincébe le kell mennem, arra mindjárt több okom is volt. Egyrészt már napok óta ki volt készítve az előszobába az a kávésüveg, melyben a szobai óra másodpercmutatóit fogom visszavinni. Aztán ott volt még az is, hogy a lakásban a melegtől már tényleg nem lehetett megmaradni. A fő ok persze az volt, hogy lett a kúton teli gázpalack.
   Miközben az asztalom előtt billegve épp nagyban azon agyaltam, hogy nem tudnám-e valahogy a lemenetelt mégis megúszni, egyben a dolgok megfelelő sorrendjét is sikerült kilogisztikáznom.

   Miközben a mutatókat tartalmazó üveg nyitásképp ide, vagyis az előtérbe került, a szerző a fényképezőgéppel átvágtatott a lomos pincébe, ahol aztán a délután megnyitásaként elkészített néhány más projekthez való képet, majd lazításképp becserélte a kúton az üres gázpalackot egy telire. Mikor már minden a helyére került (ez milyen durva túlzás már...), rámehettem végre a főtéma fúrógépre.

   Ahogy itt álltam előtte, egyre bizonytalanabb voltam benne, hogy kipróbáltam-e, vagy kedvenc szokásomhoz híven a megszerzése után az érdeklődésemet azonnal elveszítve egyszerűen csak bedobtam a pincébe.

   Miközben nekem mintha derengett volna, hogy rendben forog, és még a fordulatszám szabályzója is jó, a villásdugót az elosztóba már eleve bele sem tudtam dugni! Mármint a középső lyukba nem, mert abba valamiért nem passzol. Ez persze lényegtelen, hiszen a fontos most az, hogy a fúrógép nagyon úgy néz ki, hogy rendben működik.

   Hogy a logisztikai bravúr nemcsak annyi volt, mint amennyit belőle korábban felvázoltam, az ugyan csak most, de legalább a cikkbe történő beleíráshoz még idejében eszembe jutott. Mármint a fényképezés és a palackcsere, meg a mutatók dobozba történő visszarakásához hozzácsapódott a sárga vödörben őrizgetett csúszásgátló anyag lomos pincéből történő kirakása, valamint a mögötte található ventilátor áthozása is. Utóbbi akcióra azért volt szükség, hogy legyen ami legalább akkor szárítja a télirevaló tüzelőt, mikor itt vagyok. A bejárati ajtó nyitva történő hagyására pedig azért volt szükség, hogy legyen a párás levegőnek hol kimennie. Így persze zeng tőlem a lépcsőház, de nem hiszem, hogy a fúrógéppel majd olyan sokat zajonganék, hogy azt valamelyik lakónak lenne oka szóvá tenni.

   A denszesz még véletlenül sem azért került elő, hogy a kissé koszos fúrógépet törölgessem vele, hanem a fényképezőgéphez kellett, mert richtig éppen ott ahol megfogom, egy  kissé elengedett rajta a gumi. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy egy korábbi videózás alkalmával vegyszeres volt a kezem.

   Mivel a videóban mindent elmondtam, épp csak annyit fűznék hozzá, hogy bár a lassú járású esztergán már dolgozom, van hozzá motor, csapágyházak, tengely, ha csak fúrógép fazonú is, de még tokmány is akad, és még az ékszíjat is megvettem, csakhogy mivel nem vagyok egy gépész típus, elakadtam vele. Márpedig amilyen gyorsan a jelenleg használható meghajtás forog, azzal inkább csak körfűrészelni, meg persze csiszolni lehet. Mármint esztergáláskor nemhogy a műanyag elolvad, hanem a rettenetes súrlódástól még a fa is megég!

   Csak előbb még előcitálom az esztergához szükséges, szerencsére már korábban elkészített összetevőket. Amúgy amit jobbra lent látunk, azok már az áttételes eszterga alkatrészei, rétegelt lemezből készült csapágyházai.

   Még a tengelyhez történő csatlakozás lehetőségét is megoldottam valami csődarabbal, csak ezt követően sajnos úgy kifutott belőlem az erő, hogy a projekthez már több mint egy éve hozzá sem nyúltam!

   Mikor a 17-es villáskulcsra és a rögtönzött hajtókarként bevetett hosszú szárú  8-as menetfúróra rátámaszkodtam, úgy voltam vele, hogy annyi nyomaték, amennyit a felsőtestem súlya nyújt, a tengelyre évtizedek alatt rárohadt tokmány levételéhez biztosan nem lesz elég.

   Mire fel a tokmány az őt meghajtó tengelyről könnyedén leforgott. A következő meglepetés akkor ért, mikor a fúrógép kimeneti tengelyén látott menetet csak úgy szemre 10-esnek nézve kiderült, hogy az valóban akkora. Mármint közönséges M10-es menet.

   Ami azért csodás, mert ahhoz bármi szabványos M10-es menettel rendelkező csavarral és anyával könnyű csatlakozni. A képen látható persze nem egy értelmes összeállítás, épp csak azt mutatom vele, hogy akár ilyet is lehet. Vagyis ha mikor az esztergával való foglalkozást elkezdtem, akkor az egy ilyen gépre alapult volna, akkor sokkal könnyebb dolgom lett volna, mint a gyorsan forgó, közvetlenül a motor által hajtott M8-as menetű, pláne pluszban csapágyazandó tengellyel.

   Arról a meglepő tényről már nem is beszélve, hogy a fúrógépről letekert, amúgy Danúvia gyártmányú tokmány tövére egy 250-es MZ-hez való főtengelycsapágy majdnem ráhúzható.

   Hogy egy még faipari esztergának sem minősíthető gépen kézben tartott mikrométerrel ellenőrzöm a belefogott tokmány tövének ütését, az valahogy annyira nonszensz... Ettől persze még így is lehet mérni. Mármint a mutató attól függetlenül, hogy a műszert egyszerűen csak odafogtam a kicsi késtámaszra, nagyszerűen mutatja a mindössze két tized milliméteres ütést.

   Annyira jóleső érzés, hogy mikor kell valami, akkor a rettenetes kupiban nem a valamit kell megkeresnem, hanem csak a fiókok feliratait kell átböngésznem, hogy azt épp most meséltem el.

   Szerintem ha a csapágyat a grillsütőben száz fokra felmelegíteném, a tokmányt pedig a mélyhűtőben -20 fokra lehűteném, akkor már összedughatók lennének. Mármint a zömöt már ledolgoztam a tokmányról. Ezt az összeerőltetést most nem fogom megejteni, de csak mert nem tudtam eldönteni, hogy később így lesz-e, vagy kell-e oda egyáltalán az a csapágy.

   Mivel a fúrógépből kitekerendő rengeteg csavar közül olyan nincs, hogy legalább egy el ne guruljon, a csavarválogató projekt kifuttatása után hiába van belőle könnyedén elérhető pótlás, inkább hoztam a csavaroknak egy tartót.

   Bár ez a gép öregecske (szerintem már több mint negyven éves), ráadásul még külön rá is lett írva a címkéjére, hogy ez nem ipari, hanem kifejezetten barkács fúrógép, a felépítés technikai színvonala magasan veri a Tesco gazdaságos fúrógépét!

   Szerintem ide egy mindkét oldalról porvédős, zsírral gyárilag feltöltött csapágy illene. Ez persze részemről csak holmi kukacoskodás, hiszen a múltkor szétszedett fúrógépben ezen a helyen nem is golyóscsapágy, hanem egy ráadásul még teljesen szárazon futó, vagyis bezsírozatlan persely volt.

   Mivel ahhoz, hogy ez a fúrógép közvetlenül, vagy akár egy még pluszban lassító ékszíjas áttételen keresztül meghajthassa az esztergát, nemcsak az ereje, nemcsak a masszívsága, de még a hajtómű és a motor csendes járása is kell, azt találtam ki, hogy a motor nem váltó, hanem egyenáramról fog járni. Hogy így csendesebb-e, azt viszont nem tudtam kipróbálni, merthogy a motor egyenfeszültségről nem üzemelt. Azt ugyan nem állítanám, hogy a motornak még csak esze ágában sem állt elindulnia, az viszont sajnos nagyon is tény, hogy a motor egy rövid felpörgést követően azonnal megakadt. Ez sajnos még véletlenül sem azért történt, mert a motort összetartó gépház épp nem volt összecsavarozva.

   Ez az alkatrész még a többi nélkül is nagyszerűen újrahasznosítható! Csak két csapágyház kell hozzá, meg persze egy megfelelő méretű ékszíjtárcsát kell felütni a fogaskerékre, és már készen is van az eszterga hajtóművének fele.

   Sokadszori próbálgatások eredményeként, ha csak nehezen is, de végül rájöttem, hogy mi a baj. A baj, az kérlek az apróbb gondok összessége. A megoldást az hozta el, hogy miközben a motor áramellátás hiányában könnyedén forgatható, addig már öt voltról járatva is, mikor tulajdonképpen még nem is forog, azonnal elakad, s onnantól kezdve a kimeneti tengely már a 17-es villáskulccsal is alig forgatható. Vagyis az elektromos részeket áram alá helyezve, azok összerántják egymást. Ugyanez a jelenség a motort váltóáramról járatva azért nem mutatkozott, mert olyankor az 50 Hz által megszaggatott mágneses tér már nem tudta előidézni. Lényeg a lényeg, a motort a képen látható oldaláról két réteg törölgető ronggyal kitámasztva, már egyenfeszültségről is jár.
   Hogy a motornak mindegy, hogy egyen vagy váltakozó feszültségről jár, az azért lehetséges, mert ez egy úgynevezett univerzális motor. Mármint felépítése és működési elve szerint ez teljesen mindegy neki, és még az egyenfeszültség polaritása is, a forgásirányt ugyanis az határozza meg, hogy az álló és a forgórész hogy van egymáshoz képest bekötve. Ez mondjuk a Wikipédia univerzális motorról szóló szócikkében jobban le van írva, mint amit én itt összehordtam.

   Mivel a videóban a lényeget elmondtam, csak annyit tennék hozzá, hogy hiába tűnik egyszerű feladatnak, attól még lehet, hogy a lassú járású esztergát nem ez a rendszer fogja hajtani. Mármint itt kérem csak az biztos, hogy a szokásos módon szerfelett és reménytelenül határozatlan vagyok.

   Ez most egy olyan irányú teszt, melynek keretében azt derítem fel, hogy a motor sebessége az eredeti helyett az általam barkácsolt szabályzóval is szabályozható-e. Jelentem igen. Eredeti elképzeléseimben természetesen nem ez a teszt szerepelt. Konkrétan annyira nem, hogy két nagyon más irányúról lett volna szó, azok lefuttatásához azonban nem volt semmi lelkierőm.
   Az egyes számú teszt úgy nézett volna ki, hogy a fúrógépet felviszem a lakásba, ahol is hol ötven hertzes váltakozó, hol szűrt egyenfeszültségről járatom (a stressz és az áramütések elkerülése végett mondjuk a pákatrafóról), miközben nemcsak füllel figyelem, de még mérem is a motor hangját. Mármint a hátam mögötti, amúgy a PC-re kapcsolt mikrofonnal.
   A kettes számú teszt pedig úgy nézett volna ki, hogy ha az egyes bejön (mármint ha egyenáramról elviselhetően csendesnek bizonyul a motor), akkor az eredeti szabályzó után kötök egy diódanégyest, meg persze egy nagyobb kapacitású elkót is, miközben a motor fordulatszámát az eredeti elektronikával (vagy ideiglenesen ezzel, ami a képen látható) szabályozom. Mármint az eredeti fázishasítós típusú szabályzóval gondoltam a motor csendes és lassú járásához szükséges 10-40 V közötti egyenfeszültséget plusz alkatrészek beépítésével előállítani.

   Mivel az előbb felvázolt mérések már inkább az áttételes eszterga építéséhez tartoznak, mint a piros fúrógép bemutatásához, esetleg beszúrhatók valamelyik apró elmaradásos cikkembe, a fúrógépet betettem a csavaros polcra, miközben trehányul össze sem szereltem. Erre amúgy komoly ok volt, hogy ha mégis ebből a gépből lesz a lassú járású eszterga, akkor ahhoz úgyis újra szét kellene szednem.
   Hogy a tokmány vége azt lehűtve, a csapágyat pedig felmelegítve valóban összeilleszthető-e, vagy ezt csak úgy gondolom, az a próba ugyan megtörtént, de az sem itt, hanem az apró elmaradások a lakásban 19 című zöngeményem keretében. Ebben persze nem az a baj, hogy nem minden, a piros fúrógéphez tartozó részlet került bele ebbe a cikkbe, mint inkább az, hogy már megint széthagytam valamit, amit ráadásul még nem is lesz egyszerű feladat úgy elrakni, hogy a téma szabadon és könnyedén folytatható legyen...