Mármint a pincébe, a zsebrádiót mondjuk kifejezetten a zsebrádiós dobozba, melynek pozícióját meglátva azonnal úgy döntöttem, hogy előbb a többi kacatot rakosgatom el. Már csak azért is, mert azok egy a jelen pillanatban könnyedén kihúzható, pláne szabadon hozzáférhető, amúgy "230" feliratú fiókba valók.

   Bár azokat egyáltalán nem kerestem, de attól még megtaláltam a múltkor (ez amúgy több éve lehetett) a fiók fülére csapatott két nagyon erős mágnest, melyek természetesen még véletlenül sem ide, hanem a másik pincébe valók, hogy legyen némi esélyem egy beesett csavart a pince küszöbje alól valamivel visszaszerezni.

   Mint az jobbra látható, a két mágnes már megint itt maradt (ezek ha így haladok, sosem érnek át a másik pincébe), miközben a kötődoboz és a szovjet stroboszkóp a fiókba került.

   Mikor már épp kezdtem volna némi büszkeséget érezni, hogy lám a terveimet mily sebesen kerekítettem egésszé, menten megláttam a már hónapok óta a bejárati ajtó közelében a szétszedésükre várakozó ezeréves kincseket. Van Junoszty tévé, egy Karcsi barátom által elfűrészelt lemezjátszó, három középmechanikás videó, valamint egyszerű tételként egy mágnestalpas antenna is.
   Bár rengeteg más badarsággal együtt azt is megígértem magamnak, hogy a lomos pincében az év végére ha rend azért nem is, de némi hely azért már lesz, attól még úgy pattantam le a felsorolt lomokról, mintha mondjuk gumiból lennének!

   Kitűnő ok volt erre a tűzifás pincében felhalmozni kezdett idei lomis beszerzések egyre bővülő tömege, amit az őszi fűtési szezon kezdetére, pontosabban szólva én már augusztus végére nem úgy szeretnék innen eltűntetni, hogy egyszerűen csak átkerülnek valahova máshova, hanem úgy, hogy amiket csak lehet, meg persze szándékomban is áll, azokat a tételeket mind bemutatom, ezzel tényszerűen nem növelve meg a már megemlített, de szét még nem szedett tételek listáját.
   Bár a legtöbb helyet egyértelműen a Videoton gyártmányú hordozható Tünde tévé elbontásával nyertem volna vissza, ahogy azt már csak szoktam, én bizony már megint nem a legjobb választásnál kötöttem ki.

   Erre gondolom az lehetett egy igencsak nyomósnak tűnő ok, hogy a tévénél mind a ma bemutatásra kerülő kicsike villanymotor, mind a szovjet autós lámpa egyszerűbb tételnek mutatkozott. A próbapanelt pedig azért csaptam hozzájuk, mert ugye azon nem igazán van mit szétszedni, épp csak be kell tennem a többi hasonszőrű, konkrétan az "ezekből már soha semmi sem lesz" státuszú panelek közé. Amúgy van próbapaneles dobozom is, abban azonban valami érthetetlen okból biztonsági másolatokat hordozó merevlemezeket tárolok.

   Hiába tettem odébb a tévét, olyan egyszerűen nincs, hogy idén csak annyi lomot gyűjtsek be, mint amennyi a szürke műanyag ládába belefér. Mondjuk ha lesz annyi eszem (csak persze nem szokott lenni), hogy a ládából nem az apróságokat, hanem a nagyobb darab dolgokat szedegetem ki, akkor még bármi megtörténhet!

   Miközben a panel felirataiból teljesen egyértelmű, hogy abba IC-hez való foglalat illik, ennek ellenére két DIP kapcsolósor került bele. Ezeket csak ha valami csoda folytán szükségem támadna rájuk, akkor cserélem le foglalatra.

   Bár az előző képen is látható volt néhány csavar, én inkább ennek a nagynak a kitekerése mellett döntöttem, mondván erről valószínűbb, hogy a külső forgórész rögzítésére szolgál.

   A csavar kitekerése után szétszedhetetlennek bizonyuló motort a durva feszegetéseket követően oldalról szemlélve, idővel oda lyukadtam ki, hogy ez valaha egy ventilátor lehetett, ami mára már rég elhagyta lapátjait.

   Mivel továbbra is úgy éreztem, hogy a motor felülről nyílik, kerestem egy nagyobbacska hármas alátétet, valamint egy az eredetinél erősebbnek tűnő csavart, botor módra azt gondolva, hogy a forgórészt a motorról a csavarral húzatom le, ami amúgy már csak mechanikai szempontból is képtelenség, hiszen így nem le, hanem ráhúzom.

   Ezt a részt mindjárt több okból sem szabadna piszkálnom. Míg az egyik ok az, hogy fog a fekete zsír, a másik szerint ha megpróbálom lepöckölni a tengelyrögzítő zégergyűrűt, akkor elképzelhető, hogy közben beledöfök vagy az ujjamba, vagy a még ép tekercselésbe.

   Ezt a zégergyűrűt a helyéről már csak azért is nehéz volt leszedni, mert ugye mind a lyukak, mind a vájatok lemaradtak róla, így szó szerint nem volt minél fogva belekapaszkodni.

   Hogy aztán megérte-e a látvány a zéger gyűrűvel történő birkózást, azt mindenki döntse el maga. A tengely végében amúgy egy csapágygolyó van, azon fordul el a forgórész, amiből arra következtettem, hogy ez a motor valaha vízszintesen állt.

   Rezgett a léc, hogy még az autós lámpára is rámegyek, csak mint az egy óvatlan odapillantáskor kiderült, ekkor már rég késő este volt. No nem mintha egy lámpa szétszedése annyira zajos tevékenység lenne, hogy azzal bárkit megzavarnék...

   Miután megfürödtem, ez a darabka leukoplaszt figyelmeztetett rá, hogy jelen cikk képeit meg kell szerkesztenem. Mármint azért, hogy holnap reggel, mikor még friss vagyok és üde (khm..), a napot egyből jelen sorok megírásával nyithassam, mely tevékenységem amúgy sajnos csak késő délutánra kerekedett egésszé...