A kép kellős közepén még akkor is ott van a ma bemutatásra kerülő GPS, ha nem látszik. Amúgy anyám - valószínűleg hamisított - Nike cipője felett látható, a ragadóssága okán újságpapírba csomagolva. Mikor a megfogásának pillanatában megéreztem, hogy ragad, csak azért nem dobtam vissza, mert egyrészt volt benne egy 2 Gigás SD kártya, másrészt ha már felvettem, akkor miért ne hoznám el. Mármint működő GPS-em eddig még nem volt, csak már döglött.

   És még jelzi is, hogy tölt, valamint azt is, hogy épp rá van dugva egy PC-re. Az ugyan igaz, hogy a töltést jelző LED késő estig piros volt, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy már rég volt töltve, cserébe igaz volt. Mármint másnap délelőtt egy darabig még töltött (pirosan világított a LED), aztán átváltott zöldre.

   Ha meg már mosogatás, magammal vittem a Blaupunkt táskarádió gombjait is, azonban már megint nem jártam sikerrel. Mármint miközben a szappantartóról simán leoldódott a rászáradt szappan, az apró gombokra ránőtt kézmocsok két hét mosószeres vízben ázás után sem volt lekefélhető. Ezt csak azért szúrtam be ide, mert van egy olyan rossz érzésem, hogy a GPS házának ragaccsá változott gumiburkolatával is komoly harcom lesz.

   Arról már nem is beszélve, hogy a foglalatában nem marad bent az SD kártya. Miután tövig betoltam, majd a készüléket úgy kapcsoltam be, hogy közben fogtam a kártyát, már a GPS funkció is elindult. Vagyis ha meg tudom javítani a foglalatot, meg persze a ragadós készülékház problémakörét is megoldom, akkor lesz egy működőképes GPS-em. Már ha csak a munka hevében tönkre nem teszem...

   Mint ahogy megannyi más napon, úgy ma sem akartam csinálni semmit. Az adott napon ez azt jelentette, hogy még egy olyan semmi kis feladatról is lepattantam, mint mondjuk a Blaupunkt táskarádióról leszedett gombok hideg zsíroldóval történő lefújása. Erre amúgy azért van szükség, mert kétszer már beáztattam őket, először kevésbé, majd már durván mosószeres vízbe, a nagyja mocsok a gombok recéiből már kijött, az apraja kosz azonban olyan makacs, hogy azt már hiába kefélgetem.

   Ha tudtam volna, hogy két ampert eszik (mármint ezt csak most olvastam el), akkor talán nem a PC-ről töltöm. Mármint a 1915-ös cikk keretében boncolt tápegység ha kettőt nem is, de a PC aljzatához képest 1 ampert azért tud.

   Mivel a PC-re dugott kütyü a már bedugott SD kártyával folyamatosan ki-be lépegetett, konkrétan mind a saját kijelzője, mind a PC felismerős jelzése összevissza ugrált, előkaptam a fiók mélyéről a rézszőrű kefét, majd megtakarítottam vele a memóriakártya érintkezőit. Hogy használt-e neki a műtét? Nos nem, miért is tette volna? Hogy legyen egy működő GPS-em? Mégis minek az nekem?

   Ez a készülék annyira érdektelen, hogy tulajdonképpen csak azért szedtem szét, mert megígértem neki, illetve magamnak. Ennél jobban mondjuk nem fogom szétcincálni, mert filmet nézni rajta egyszer talán még jó lesz. Ez a lehetőség persze annyira azért nem érintett meg, hogy legalább kipróbáltam volna, pedig csak bele kellett volna dugnom egy másik SD kártyát, amire előtte felmásolok egy filmet.
   Ahogy ezt így leírtam, már indultam is az előszobába a pincei gép kártyájáért. Mármint azért arra írtam a filmet, mert a GPS eredeti kártyáján nem akartam a térképrendszert megsemmisíteni. Ha kicsit akadozva is (túl nagy volt a felbontás), de a GPS kijelzőjén megjelent a film. Kár, hogy kamera nincs benne, mert akkor elhasználhatnám fényképezőgépnek. Nem mintha nem lenne belőlük túltengésem...

   Ez a kép szerintem azt jelzi, hogy merre találhatók a GPS által látott műholdak, csak ugye mivel már nem látja őket, így ez egy már nagyon régi, valószínűleg az utolsó működőképes pillanatban látott, a memóriában megőrződött állapot.

   Bár meg tudta mondani, hogy pontosan hol vagyok, ez a képernyő azonban csak néhány rövidke pillanatra tűnt fel. Konkrétan annyira rövidre, hogy csak ötödik próbálkozásra sikerült lefényképeznem. Mármint pont úgy lépkedett ki és be, mint ahogy azt a PC kapcsolattal is tette.

   Miközben hagytam rá neki időt, gondolván hátha a GPS csak úgy magától helyrejön, felaprítottam az eheti paprikatermést. Bár ezen tettem után ötször is kezet mostam, azért csak maradt a kezemen annyi kapszaicin, hogy némi szokásos dörgölés után kicsípje a szemeimet!

   Bár folyt a könnyem, szóval alig láttam belőle valamit, de attól még örömmel konstatáltam, hogy már ezzel a tétellel is megvagyok. Ha még a porszívó panelját is letudom, akkor kész! Mármint térhetek vissza a még évekkel ezelőtt beszerzett kincseim bemutatására, meg persze a rengeteg félbehagyott farigcsálós projektemhez is...