Mivel az nagy, ezért ha elbontom a 2022-es lomtalanításkor amúgy egyetlenként begyűjtött rádiót, akkor azzal viszonylag sok helyet fogok tudni a pince padlóján visszaszerezni. Az elbontása amúgy nemcsak azért aktuális, mert hiányzik az oldala (ha jól néztem, ráadásul a skálahúrozással együtt), hanem azért is, mert emlékeim szerint csak úgy engedtem meg magamnak a beszerzését, ha elbontom, vagyis nem fogja a pincében a már nagyon fogyó helyet tovább csökkenteni. Amúgy ugyanez vonatkozik a Videoton Tünde tévére is, csak az a rádiónál annyival bentebb van, hogy ezen a képen már nem is látszik! Szóval akad itt feldolgozandó lom rendesen. No nem mintha odafent, vagyis az asztalom pultján már nem lenne belőlük...

   Sőt! Most nagyon is el vagyok eresztve feladatokkal, épp csak kedvem nem volt hozzájuk semmi, ami mondjuk az összes 2022-es lomtalanításkor beszerzett kacat feldolgozására magamnak adott augusztusvégi határidő közeledtével mondhatni nagyon nem jó jel. Mondjuk ha nem tudom le mindet, akkor sem lesz gond, épp csak ígéretem szerint meg lesz tiltva, hogy a 2023-as lomtalanításkor itthonról egyáltalán kimozduljak.

   Mivel ez nem volt egy megterhelő feladat, gondoltam becsomagolom a minap körbefényképezett lámpát. Mikor ezzel megvoltam, de továbbra sem volt kedvem semmihez, gondoltam legalább annyit megteszek, hogy elnevezem, és persze egy füst alatt be is számozom a rádióról szóló cikket. Ez persze csak első ránézésre tűnt egyszerű feladatnak. Mármint azért, mert ugye a cikk elnevezéséhez minimum a rádió gyártóját és nevét tudnom kellene, hogy azokat a mindenféle táblázatokba és html fájlokba ne utólag kelljen beleírogatnom.

   Ha meg már lemegyek a pincébe lelesni a rádióról a nevét, akkor egy füst alatt a lámpát is leviszem, amit összekapcsolok a párom lekísérésével, valamint a kertben elért eredmények megtekintésével.

   Miután Andival az új kerítést megjegyzem újra, és persze teljes hosszában megtekintettük, a kempinglámpával kezemben a lomos pincében kötöttem ki, ahol aztán meglepve tapasztaltam, hogy az amúgy valaha főképp magnókat tartalmazó szekrényhez most épp szabadon hozzáférek.

   És még a korábban az előszobában látott rezsó párja sincs eltorlaszolva. No nem mintha a villanyrezsók idei beszerzések lennének, csak ha már egyszer erre jártam, gondoltam erre az apró részfeladatra, mármint a másik rezsó előkeríthetőségére is vetek egy pillantást.

   A készülék neve pedig marimba. Mivel a feliratok leolvasásával megvoltam, az aznapra kitűzött célt teljesítve érezve úgy hagytam fel a további tevékenységekkel, mintha legalábbis kötelező lett volna! Amúgy még azt sem döntöttem el, hogy nyitásképp a nagyméretű dolgokra megyek rá, vagy inkább a sok kicsit tudom le, esetleg ahogy azt már csak szoktam, hol ide, hol meg oda csapok le.

   Mintegy három héttel később már olyan jól állt a helyzet, hogy nemhogy a rádió környezete, de úgy egyáltalán a pince is kezdett egészen jól kinézni. Mikor már kezdtem volna a rádióra egy esetleges következő boncalanyként gondolni, ahogy azt már csak szokta, újra közbeszólt no nem az élet, hanem csak az általam uralt pincékben szokásos rendetlenség.

   Például találtam egy hatalmas sárga rongyot (néhai függöny), amit feltétlen fel kellett aprítsak törlőrongynak. Miközben az innen jobbra eső, amúgy szintén a 2022-es lomtalanítás alkalmával begyűjtött fadarabokat rendezgettem, megtaláltam azt a kerek és forgatható festőállványt, amit augusztus végéig szintén le kellett tudnom, hiszen az is mostani beszerzés volt. Közben szétszedtem egy rezsót, csak mert a párja a lakásban volt, valamint az összes rózsaszín doboz kapott fiókgombot, de csak mert egy csomó gombot is a mostani lomtalanításkor gyűjtöttem be, s még csak esélyem se legyen magam megvádolni azzal, hogy a felszerelésük augusztus végéig nem történt meg.

   Ezek itt egy Junoszty tévé maradványai, ami nagyon nem idei beszerzés volt, ezért csak úgy mellékesen szedtem szét, miután odatettem a Tünde mellé példának. A vödörben látható maradványok amúgy arra utalnak, mármint azért került ide ez a kép, mert a Blaupunkt rádió is így fogja végezni. Ezt még akkor ígértettem meg magammal, mikor bemásztam érte egy nagy kupac szemétbe.

   Miután a piros robottal végeztem, egyből rámentem a rádióra. Miközben én nagyban abban reménykedtem, hogy majd találok valami olyan magnót, amilyet még nem mutattam, csak annyira silány műanyag vackok kerültek elő (mármint a 2022-es lomtalanításkor), hogy azokat értelmetlenség lett volna elhozni. A Vörös Szikra magnót meg ugye nem tudtam volna még csak megemelni sem. Amúgy a piacon is leginkább a magnókat szoktam lesni, csakhogy azok vagy drágák, vagy annyira kommersz vackok, hogy tényleg szót sem érdemelnek.

   Szerintem szegény készülék érzi, hogy miután kipróbáltam, lett légyen annak bármiféle eredménye is, mindenképp el fogom bontani, mire fel a villásdugójával úgy ragaszkodott a porszívóhoz, hogy azt szinte már nézni is fájt!

   Ahhoz képest, hogy egy vasbeton pincében állok, a rádió botantennájából pedig már csak egy néhány centis csonk maradt, a vételkészségre nem lehet panasz, épp mint ahogy a félig már szétesett dobozú készülék hangminőségére sem.

   Apró érdekesség, hogy bár nem tudtam róla, hogy ezt a rádiót főképp hatlapfejű csavarok tartják össze, attól még valamit mélyen megérezhettem, mire fel a minapi hétvégi piacon vettem egy ránézésre az M3-as anyára passzoló hosszúszárú nyeles csőkulcsot. Hogy az nem passzolt, mert eggyel kisebb méret? Most mond már... A szándék legalább megvolt. Mármint a sorsban, hogy elém vessen egy könnyítést, épp csak Fortuna tévedett egy méretet.

   A hangszóró membránszéle nem gyárilag volt szakadt, hanem azt már én műveltem vele. Amúgy nem gonoszságból, hanem csak annyira elérett a papír, hogy mikor rámentem egy porecsettel, az a már alig tartó anyagot a puha szőrével egyszerűen szétszakította.

   Az ugyan igaz, hogy épp most nyitottam meg a pincei teleptartós dobozt, csakhogy az is, hogy ez a példány annyira lelakott, hogy még csak esélye sincs a dobozba bekerülnie! Arról már nem is beszélve, hogy nagy, vagyis rengeteg helyet foglalna el, mire fel egyből repült is be a szemetesbe.

   Lehetne úgy, hogy a kezelőszerveket elfordítom, majd a rádiót újradobozolom, egy általam megálmodott csudaszép előlappal. Lehet, hogy később lesz ilyen projekt, de hogy annak nem ez a rádió lesz az alapja, az egészen biztos!

   A táskarádiót már csak ezért a mára már nagyon is értékes forgókondenzátorért is megérte elhozni. Hogy a forgókondenzátoros dobozomban már alig van hely? Most mond már... Legfeljebb nyitok számára egy újabb dobozt, vagy beteszem a pinceibe. Mármint már itt lent is van egy forgókondenzátoros dobozom.

   Hogy le tudjam zárni a témát, ezt a panelt ígéretem szerint még ma szétszedem, s ha ezzel megleszek, menten sikerült is túlhaladnom a minapi hatos csúcsomat. Mármint a mai napon ez a hetedik tétel amit szétszedek. Ha nem leszek rest, akkor a 2022-es lomtalanításkor begyűjtött kincsek maradékát le fogom tudni gyűrni egy újabb nap alatt, csak előbb még megírom ehhez a hét cikkhez ezt a rengeteg betűt.

   A szürke ládában már csak két szétszedésre váró kacat lakozik. Míg a GPS-t lehet, hogy szét sem szedem, hiszen azt csak az oldalából kiálló SD kártya miatt hoztam el, addig a PS2-es játékgépbe biztos, hogy belenézünk. Hogy nem fogom elindítani, az már csak azért is valószínű, mert a vezérlőit nem hoztam el, a tápkábeléhez meg előbb ért oda valaki, így az a részlete sincs meg.

   Mivel semmi friss beszerzést nem találtam, a szemetes viszont tömve volt az utóbbi idők rombolásainak mindenféle emlékeivel, valamit megígértem magamnak, hogy ma semmi meglátott feladatot nem hagyok úgy (hát persze, hogy nem...), már indultam is a vödörrel a kukához.

   Mivel a pulton található panelek számát semmiképp sem szerettem volna tovább növelni, valami rendezést viszont már tényleg kénytelen voltam rájuk ereszteni, gondoltam beteszem őket abba a kisebbik dobozba, amiben az előbb még a Genius hangfalpáros volt.

   Remélem másnap (vagy valamelyik más nap) újra lesz bennem annyi lelkesedés, hogy rámenjek a zsanérról szóló videó elkészítésére, meg persze a porszívóból bontott panelra is. A pusztán magamnak tett ígéretem szerint a két Tesla hangfal ugyanis csak akkor jöhet fel a pincéből, ha előbb letudtam az összes panelt, és még a Maja magnót is. Mikor rájöttem, hogy még a dobgép panelja is hátravan, kezdtem magamban elveszteni a bizalmat. Mármint annak tekintetében, hogy ezekkel a bemutatókkal hónap végére mind megleszek.

   Ez a csapágy a piros fúrógéphez kell. (vagy nem) A mocskot ugyan már korábban kimostam belőle, az újra történő zsírzása viszont valamiért elmaradt, s hogy a pultról végre ezt is eltehessem, ezt némi vazelin odakenésével pótoltam.

   A valaha mézet tartalmazó üvegben a rádió koszos forgatógombjai áznak, enyhén mosószeres vízben. A hálózati trafó feszültségeinek lemérése ugyan elmaradt, de legalább a rajzot előkészítettem.