Hogy mi van? (kérdezett rá a szerző a számára mostanában szokatlan látványra) Mármint az a szokatlan, hogy miközben a ma bemutatásra kerülő Videoton Tünde tévé emlékezetemben úgy él, mint ami itt van, itt nemhogy a tévé, de egyáltalán semmi sincs!

   Iménti megállapításom - megjegyzem sajnos - egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy méterrel odébb ne lenne még mindig bőven a 2022-es lomtalanítás alkalmával beszerzett boncalanyokból.

   Épp mint ahogy azt sem jelenti, hogy a tévé eltűnt, vagy időközben általam szétszedődött volna, épp csak a minap, mikor egy kissé útban volt a régi sárga kerítés maradványainak tüzelőként történő elhelyezésekor, akkor átraktam ide, mondván ha összeszerelmesednek a fűnyíróval, akkor a különös utódot biztosan bemutatom!

   Hogy ezt bebizonyítsam, átmentem a lomos pincébe a Junoszty tévéért, ami már nagyon várja, hogy apróra szétcsavarhúzózzam. Na jó, akkor ezt nem a tévé várja, hanem én, de akkor is várja valaki!

   A szürke ládába még véletlenül sem azért néztem bele, hogy megszámoljam még hány boncolással vagyok a hónap végéig adós (ezt a várhatóan túl sok alany okán most még nem mertem megereszteni), hanem csak tudtam, hogy pakolás közben a tévé tápegységét ide tettem be. Amit még szintén tudtam, az a három nagydarab dolog ittléte. Míg az egyik a gégecsövet tartalmazó nem tudom mi, addig a másik dolog a képbe jobbról belógó Blaupunkt táskarádió, ami mivel hiányos, ugyanarra a szomorú sorsra fog jutni, mint a Tünde tévé. Mármint azt is elbontom. Ami viszont valószínűleg megmarad egyben, az a képen már nem látszó Genius hangfalpáros.

   Hogy elbontok, tönkreteszek egy ilyen kis műszaki csodát, az ugyan barbárság, de egyrészt csak azzal az amúgy magam által szabott feltétellel hozhattam haza, ha elpusztítom, másrészt megtettem ugyanezt a saját tévénkkel is, ami azért mégiscsak jobban a szívemhez volt nőve. A monokróm és a színes CRT monitorok elpusztításának lelki fájdalmairól pedig szó se essék!

   Hogy a tévé állaga mára már erősen leromlott, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a rács mögül a vaku fénye által előcsalt hangszóró membránjának látványa. Ettől persze még kipróbálom, hogy a tévé működik-e, legfeljebb kiveri a biztosítékot, vagy ha annyira beteg, akkor lecsapja a lépcsőházi kismegszakítót.

   Erre fel nemhogy elindult, de még sikerült is a képernyőt úgy lefényképeznem, hogy a teljes felülete világít. Mármint nem látszik rajta a fényképezéskor szinte mindig előkerülő sötétebb vízszintes sáv. A kép ráadásul minden hiba nélkül tölti ki a képernyőt, és még csak nem is fut!

   Mint az már csak a csíkozásból is kiderül, ennek a tévének vételkészség szempontjából sincs baja, csak már nincs analóg földi adás nincs, amit szegénykém venni tudna. Amit a képen látunk, azok csak a VHF sávban lévő zavarok.
   Egy pillanatra ugyan elgondolkodtam rajta, hogy felviszem, s majd odafent rádugok valamit, csak mivel nincs RF kimenetű jelforrásom, így nem lett volna mivel kipróbálni. Már ha csak be nem üzemeltem volna mondjuk valamelyik öreg játékgépet, annyit azonban már nem ért meg a próba.

   A maximális fogyasztói ár rubrikája mára már nem tartalmaz adatot. Amúgy valaha 6.300 forintba került, ami a szovjet gyártmányú, hasonszőrű Junoszty emlékeim szerint 4.000 forint körüli árához képest egy kissé magas volt. Ha úgy nézzük, hogy a 70-es években egy nagyképernyős tévé ára is 6.000 forint körül mozgott, akkor ez a kicsi pláne drága volt!

   A kapcsolási rajzot hosszasan bámulva, abban nem találtam semmiféle érdekes részletet. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy bár vannak fogalmaim a rendszer működéséről, a tévék rejtelmei valahogy sosem érdekeltek. Ez így ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen többször is elolvastam a Már értem a televíziót című könyvet.

   A fűrészt nem poénból, hanem mérgemben állítottam bele a tévé házába. Mármint nagyon felbosszantott, hogy a képcső körül látott csavarok közül bármelyiket tekertem is, mindegyik a levegőben forgott!

   Idővel persze rájöttem, hogy mely csavarok fogják oda a fehér házhoz a fekete keretet, s mikor azokat elég kitartóan tekertem, majd ezt követően a fekete keretet durván feszítettem is, az idővel a nem is annyira csekély erőszaknak engedett.
   Mint az a képen kitűnően látható, a hangszórónak tényleg annyi, a tasztegység azonban még bőven használhatónak tűnik. No nem mintha építeni szándékoznék programozható rádiót...
   A hangszóró állagánál hosszasan elidőzve, arra rácsodálkozva, azt sikerült róla megállapítanom, hogy a papírt nem az idő, a nedvesség, vagy egy bogár ette meg, hanem valószínűleg valamiféle bosszú. Mármint a membrán így csak akkor szakad szét, ha valamivel piszkálják.

   Bár komolyan rezgett a léc, hogy a paneles doboz helyett inkább a virágföldes vödröt hozom fel, végül mégiscsak a paneles jött velem. Mármint azért, mert ha a panelt záros határidőn belül (ez konkrétan a mai napot jelenti) nem mosogatom el, akkor nem lesz ideje az éji huzatban megszáradni, s akkor mégis mikor fogom szétszedni?

   A száradást persze úgy kell érteni, hogy egy cseppnyi nedvesség sem maradhat sehol, mert ha mégis, akkor a forrasztás közben felforró víz szétköpi az ónt, ami nagyon kellemetlen tud lenni, ha épp nyáron történik, mikor ugye nincs az emberen se ing, se nadrág.

   A kombinált tunerről a bádoglemez borítását - mint holmi konzervdobozt - egy laposfogóval letekerni annyira veszélyes, hogy ezt a produkciót csak úgy mertem megereszteni, hogy a váz másik részét közben fogta a satu.

   A három varicap diódát viszont már eleve meg sem próbáltam megszerezni, annyira mélyen voltak beépítve! A nagyfrekvenciás tranzisztorokat viszont mind sikerült a helyükről kiépítenem.

   Hogy ez a kupac alkatrész megérte-e legalább azt az energiát, mint amennyit a kiszedésük közben a páka fogyasztott, azt a kérdést majd az idő dönti el. Mármint ha lesz belőlük valami, akkor igen, de ha nem, akkor nem. Az én hobbim már csak ilyen, még ha a rombolás is az.

   Ezek az alkatrészek nem a tévéből származnak, hanem csak úgy mellékesen találtam őket az egyik gyógyszeres dobozban, amiket amúgy csak azért tettem be az egyik rádióépítős papírdobozba, mert az a potméteres doboz tetején volt, mely alkatrészek szintén egyből a helyükre kerültek. Bár minden apró bigyómmal így lenne... Bár minden bigyómnak lenne dedikált helye...