Bár alapvetően egy kétkazettás rádiós magnóért mentem, de attól még kiváló barátomtól velem jött egy egész szatyorra való apró kincs, valamint egy ipari villanymotor is.

   Miközben a magnóval azt tervezem, hogy mivel nekem nem igazán kell, s már eleve a lomtalanításkori kidobás utolsó előtti pillanatában sikerült megszereznem, így apróra elbontom, addig a villanymotorral egészen más terveim vannak.

   Ez egy annyira csinos kis villanymotornak tűnik, hogy ha a fordulatszáma és a teljesítménye engedi, akkor inkább ezzel hajtanám meg a háttérben épp nagyban készülő áttételes esztergát, mintsem azzal a másik motorral, amit egy mosógépből szereltem ki. Már csak azért is, mert ennek a motornak kisebb az átmérője, meg csak úgy egyszerűen érzésre a súlya is.

   Mikor a Grundig orsós magnó és a motor között megláttam azt a még mindig nagyon vegyes tartalmú műanyag dobozt, akkor nem sok híja volt, hogy rácsapom a pincére az ajtót.
   Ez amúgy megtörtént, mindössze annyi csavarral, hogy átmentem egy másik pincébe, ahol is megtekintettem a faanyag készletemet, mert épp kellett két vékony léc egy a konyhaszekrénybe beszerelni szándékozott plusz polc feltámasztásához. No nem úgy kell a polcot feltámasztani, hogy meghalt, hanem csak a széleinél fogva.

   Nagyon úgy nézem, hogy ez a meglehetős mennyiségű faanyag mind arra vár, hogy megtámaszthasson egy polcot. Én meg ugye arra, hogy ebből a rengeteg anyagból ugyan csináljak már végre valamit.

   Én persze nem miattuk jöttem le, hanem a sárga dobozt kiseprűzni. Mármint mikor a minap leszereltem a kerti csapot, meg persze a kannákat is levittem, akkor a kannatartó dobozt azért nem, mert azt felfordítva előkerült alóla egy akkora pók, hogy azt a söprű nélkül már eleve meg sem mertem közelíteni!

   Miközben a kannatartó sárga doboz - természetesen már a hatalmas pók nélkül - a pincei folyosóra került, addig a párásító is, csak az majd felmegy a lakásba, végre szétszedődni.

   Másnap délután, mikor a fáspincébe újra benyitottam, mikor már majdnem a helyükre tettem a konyhaszekrényről leszerelt gombokat, vagyis már az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy ezeket inkább fel kellene csavaroznom azokra a papírdobozokra (láss egyet jobbra), melyeket egyrészt gomb hiányában, másrészt a súlyuk miatt nehéz a polcból kihúzni. Hogy itt sem ma lesz rend, az kérlek biztos!

   Annyi energia még volt bennem, hogy kidobjam ezt a cetlit a kukába, de aztán már távoztam is, mert nagyon úgy nézett ki, hogy semmi hasznom, inkább csak kárt tudnék okozni, ha tegyük fel mégis beleállnék valamibe. Mindezt úgy, hogy annyira, de tényleg annyira szét akartam szerelni a villanymotort...

   És akkor hopp, eltelt 13 hónap, s már újra itt is vagyok! Az ipari villanymotorral mindeközben semmi sem történt, épp csak odébb raktam egy arasznyival. Hogy ma kipróbálom, az ugyan biztos, míg a szétszedésére azért nem mernék mérget venni, mert bár ez a pince alapvetően meleg, én most valamiért mégis fázom.

   Mielőtt a villanymotort a pince elé már kirakott munkapadra kivittem volna, még benéztem ebbe a szekrénybe, ahol a születőfélben lévő áttételes esztergához összegyűjtött, illetve általam már korábban elkészített alkatrészeket tartom.
   Mikor ezt a képet már másnap reggel a lakásban nézegettem, akkor rájöttem, hogy ezen a ponton nemcsak az áttételes eszterga alkatrészei hevernek, hanem konkrétan alattuk a még mindig szintén össze nem rakott, egy szétszedett porszívó kábeldobjából készülő hosszabbítóé is, minek hatására a tőlem már jól megszokott módon rutinosan újra összeomlottam, mondván ezzel a rengeteg megkezdett építési projekttel még biztosan jövőre sem leszek kész. Ezt az amúgy igencsak komoly alapokon nyugvó feltételezésemet persze úgy kell érteni, hogy nemcsak az említett két tétellel vagyok elmaradva. Például mindjárt itt, épp csak egy polccal fentebb őrizgetem az asztali körfűrészhez való dolgokat, miközben a balra látható faládában a csiszolómalom 1.0 alkatrészei hevernek. Utóbbi projekt másik fele most valahol a hallban van egy dobozban, konkrétan egy apró nyáklap megtervezésére várva.

   Bár az előbbi eszmefuttatást már másnap és a lakásban eresztettem meg, attól még lent a pincében is éreztem, hogy mindenképp úgy járok jobban, ha nem a kedvenc hangszeremen, vagyis a lamentán játszom. Ehhez képest mindjárt két dolgon is elkezdtem merengeni. Míg az egyik az volt, hogy mégis honnan a csudából van a motor bekötését mutató rajz, addig a másik az, hogy a motort a felboncolását követően lefessem-e, vagy jó lesz ilyen csúnyácska szürkén is.

   Bár a hálózati kábel bekötéséről, valamint az ezt elfedő dobozról rengeteg képet készítettem, azok azonban mind annyira életlenre sikeredtek, hogy végül egyiket sem használtam fel.

   Ami számomra egy kissé különös, az a motor a méretéhez képest mindössze 40 wattos teljesítménye. Mármint ezt az értéket annak tükrében keveslem, hogy a szovjet eszterga motorja 250 wattos, amihez képest ez a motor meglepően nagy nyomatékkel indul, miközben a tengelyét a cérnakesztyűs kezemmel még csak le sem tudtam fogni. Ez persze nem baj, hiszen a tapasztalt jelenségek egyértelműen az előnyök közé sorolandók.
   Ami még szintén fontos tulajdonság, az a motor viszonylag csendes járása. Mármint forgás közben nem morog, épp csak van egy kevéske súrlódó hangja. Mivel ennek a motornak a fordulatszáma megegyezik az eszterga jelenlegi motorjának fordulatszámával, így a korábban a lassításról szövögetett elképzeléseim továbbra is aktuálisak. Az mondjuk igaz, hogy a másik három villanymotorom csak 1400-as fordulatú, cserébe ennél az NDK példánynál jóval nagyobbak, pláne nehezebbek, ami a beteg derekam szempontjából nálam sokat számít. Mármint azért, mert az áttételes esztergát nem elég csak úgy egyszerűen megépítenem, hanem majd mozgatni is tudnom kell.
   Az adattábla amúgy vagy hibás, vagy csak rosszul olvastam benne össze a számokat. Már úgy értem, hogy a 220 voltos feszültségből és a 0,62 amperes áramfelvételből nekem nem 40, hanem 136 watt jön ki. Amennyiben az "S" betű után látható 1-es szám az azt követő 40-nel összeolvasandó, akkor persze már minden a helyén van.

   Miközben a kondenzátor kapacitása stimmel, a feszültségtűrése a megkívánt 380 volt helyett csak 250. Hogy pontosan mekkora feszültség jut rá, azt - mint ahogy életem során megannyi mást is - elfelejtettem lemérni. Mivel az eddigi élete s használata során még nem robbant fel, nem ütött át (bele mondjuk nem néztem), így valószínűleg jó lesz. Na most ha nem, akkor sincs baj, ugyanis akad a lomos pincében egy egész asztalfiókra való hatalmas kondenzátorom. Hogy motorindító, illetve üzemi fázistoló is akad-e közöttük, azt mondjuk nem tudom, de valószínűleg igen, mely feltételezésemet arra alapozom, hogy eddigi életem folyamán már annyi mindent begyűjtöttem, hogy azok között biztosan kell lennie egy 4 mikro 380 voltos üzemi segédfázis kondenzátornak is.

   Ami viszont egészen biztosan nincs, az a jelen képen látható tengelyvéghez csatlakoztatható bármi. Ezt az állításomat úgy kell érteni, hogy ehhez az átmérőhöz szó szerint semmi sem passzol!
   Bár eredetileg volt itt egy tokmány, azt azonban egyrészt nem kaptam meg (kiváló barátomnál valahová elkeveredett), másrészt már eleve ütött (nem kiváló barátom engem (bár az is rám fért volna), hanem a tokmány), vagyis az illesztése nem volt valami precíz. Ez jelen esetben azért lényegtelen, mert terveim szerint ide egy ékszíjtárcsát fogok feltenni. Már ha tényleg úgy lesz...

   Miközben a szerző a motorok felhasználását illetően billeg, hol az egyik, hol meg a másik példányt találva valamiért sokkal előnyösebbnek, ez a motor a talpán teszi ugyanezt. Ez persze nincs akkora gond, amit egy az egyik rögzítési pont alá odatett fararabbal, alátéttel, vagy egy gumiággyal ne tudnék helyből elhárítani.

   Milyen kár, hogy ilyesmit nem árulnak a boltban... Mármint csapágyházat, így ezeket magamnak kellett legyártanom. Na jó, valahol biztosan lehet kapni, de az általam látogatott közeli csapágyboltban nincs.

   Ugyan találtam a motor oldalán egy apró M4-es csavart, amit ha kitekertem volna, valószínűleg kihúzhatóvá válik a házból az állórész, ezt a boncolási fázist azonban nem éreztem szükségesnek meglépni.

   Jó tudni, hogy ha valamiért kell, akkor a motor ventilátort hajtó tengelyvégének csapágya elől a porvédő lemez egy mozdulattal levehető. Én mondjuk nem kívülről piszkáltam le, hanem a tengely végével belülről löktem ki, ami a lényeget illetően persze olyan mindegy.

   Az viszont nem mindegy, hogy egy működés közben rázkódó gép motorjában a burkolat egyik eleme idővel átvágja-e az egyik vezetéket, ezzel okozva áramütést, vagy egyszerűen csak zárlatot.

   Már miért is ne lenne a drótkorongok fiókját tartalmazó szekrénykén egy amúgy frissen vásárolt Pluto rádió, előtte meg egy Videoton kicsi daxli, a többi iderámolt kacatról már nem is beszélve!

   Ahhoz képest, hogy a kondenzátor eredetileg nem lötyögött, tennem kellett rá három réteg vastag öntapadós gumiszalagot, hogy továbbra se tegye. Mivel a kondi bilincse nagyon vékony anyagból van, azt szerintem idővel újra kell gyártanom, vagy a motor felszerelésekor le kell cserélnem. Bár már ott tartanék...

   Mármint egy ilyenforma hurok, amit persze a hálózati kábel vezetékeinek végeire is oda kellett varázsoljak (ezek itt már azok), hogy még csak esélyük se legyen a hármas csavarokról lecsúszniuk.

   Mikor erre a tehermentesítőre azt találtam mondani, hogy az azért biztosan átfér a tömszelence lyukán, természetesen azonnal és menthetetlenül beleszorult. No de mit nekem egy ilyen apróságot a kábelről levágni...

   Mint ahogy itt is, ha később esetleg kellene. Mármint lehet, hogy a motor nem úgy lesz felszerelve, mint ahogy azt elsőre gondoltam, hanem épp fordítva, mikor is majd meg kell fordítanom a forgásirányát. Mármint elektromosan, a hálózati kábel egyik végének átkötésével.

   Mikor a felrakása után megtapasztaltam, hogy az amúgy porvédő funkciót is betöltő kupak a helyén mennyire lötyög (nagyon), menten nekiálltam kidolgozni egy a rögzítésére alkalmas megoldást.

   Mikor a mókolás közben idáig értem, el sem akartam hinni, hogy végre ezt a tárgyat is letudtam. Amúgy az aktuális nyilvántartás szerint 124 olyan tételem van, melyeket már megemlítettem valahol, s persze vannak is készleten. Ha ezeknek felét 2023-ban (ez volt ekkor a következő év) letudom, az valószínűleg akkora szabad helyet fog eredményezni, hogy olyan egyszerűen nincs, hogy az anyagok szétválogatását is ne futtassam le. Na ezt azért nagyon szeretném látni! Mármint már tényleg nagyon szeretném látni, hogy végre kezdenek kifutni az ilyen nagyobb lélegzetvételű projektjeim.

   Mivel nem akartam elhinni, hogy a motor tengelyéhez tényleg semmi holmim sem illeszkedik, előkaptam az esztergához összegyűjtött alkatrészek egyik eddig még át nem nézett dobozát, majd az amúgy semmi kis feladatnak újra nekifutottam. Az eredmény sajnos teljes csőd lett.

   Miközben nagyban pakolásztam, a motor azért maradt a munkapadon, immáron a hálózathoz csatlakoztatva, hogy kiderüljön mennyire melegszik. Az időt mondjuk nem mértem, de mivel a mindenféle apróságokat igencsak sokáig pakolásztam, s a motor közben nem melegedett túl, konkrétan épp csak kézmeleg lett, így azt sikerült megállapítanom, hogy nyugodtam alapozhatok rá.

   Erre a fémgyűjtők elől lomtalanításkor elhappolt, ékszíjhoz való felcsapágyazott alkatrészre viszont nem számíthatok, ugyanis nem elég mély benne a horony. Az persze lehet, hogy egy csak terelésre, konkrétan szíjfeszítésre szolgáló görgő esetében ez nem számít, esetleg akár épp így kell lennie.

   Ez itt az automata mosógépünkből bontott motor, amit még nem volt érkezésem kipróbálni. Amúgy őbengaságával kapcsolatban most is csak annyi történt, hogy megtekintettem az ékszíjtárcsájának átmérőjét, ami mind a belsejét (tengely), mind a külsejét illetően nagynak bizonyult.
   Ezzel a motorral amúgy az a bajom, hogy nemcsak nagy, de még nehéz is! Vagyis az ezzel szerelt esztergát már nem kapnám fel a polcból annyira könnyen. Cserébe kétsebességes, így elképzelhető, hogy mind az apró fűrésztárcsa, mind esztergáláskor a munkadarab megforgatására jó lenne. Ezt persze lehet, hogy egyszer ki is próbálom, remélhetőleg még az áttételes eszterga megépítése előtt.

   Mikor azt próbáltam ki, hogy tényleg egyik tokmányom furatának átmérője sem stimmel a tengelyvastagítóhoz, az jött ki eredményül, hogy egyik sem, pedig amúgy már két morzekúpos rögzítésű tokmánnyal is rendelkezem.

   A helyzet mindössze annyival tér el a kiindulási állapottól, hogy már tudok dolgokat a motorról, valamint az eredeti vastag régiféle gumírozott helyett már vékony, a motor talpa köré normális módon feltekerhető hálózati kábele van. Bár esztergálni még nem lehet vele, s más gépet sem hajt, de attól szerintem még ez is szép eredmény. Mármint egyáltalán nem érzem bajnak, ha csak kicsiket lépve haladok, csak történjen már végre valami...