Mint azt az óra mutatja, már elmúlt négy, mely időpontra úgy sikerült magamat legalább úgy nagyjából összekaparnom, hogy tulajdonképpen nem, épp csak éjjel túlaludtam magam, így az ebéd utáni szunyókálásból csak erőtlen forgolódás lett, pihentető alvás sajnos nem. Bár nagyon úgy nézett ki, hogy adott állapotban még véletlenül sem vagyok munkaképes, attól én még megindultam a pince irányába. Ez amúgy csak azért volt, mert a másik alternatíva a kicsi Videoton daxli rádió romokban heverő hullámváltójának átkötése lett volna fixre. Mármint úgy értem fixre, hogy egy bemutató erejéig legalább a középhullámú sáv üzemeljen. Ezt a másik lehetőséget végül azért vetettem el, mert bár kapcsolási rajzot böngészni félálomban is lehet, csak ugye olyan is lesz az eredmény. No nem mintha egy ékszíjtárcsa megalkotása közben jól jönne a dekoncentráltság...

   Bár a cél egyértelműen a minap egészen közelről megtekintett ipari villanymotor tengelyére passzoló ékszíjtárcsa elkészítése volt, attól még - mivel nagy itt a kupi - bőven akadt alternatívám. Míg az egyik alternatíva a szokásos rendcsinálás volt, addig a másik a favágás, ezeket azonban most ugyanúgy nem léptem meg, mint ahogy a rádióból sem szereltem ki a hangszóróját. Erre egyértelműen a jelen kép bal szélén látható alkatrészek adtak okot. Mármint az esztergához már elkészült csapágyházak, valamint az összegyűjtögetett ékszíjak. Utóbbiakból vettem egy vadonat új bordásat, az egyik a Hajdu mosógépből van, egy másik az automata mosógépünkből, míg néhányat lomtalanításkor gyűjtöttem be. Amennyiben a már elkészült alkatrészekből összeállítanám az áttételes esztergát, akkor egyrészt végre lenne egy olyan gépem is, másrészt eltehetném szem elől az alkatrészeit, ami már csak azért is előnyös lenne, mert úgy már nem nyomasztana tovább a puszta el nem készültségével. Bár volt egy olyan irányú tervem is, hogy az áttételes eszterga többi alkatrészét is előszedegetem, azonban ezt az ötletemet is sikerült elhessegetnem. Ez amúgy hamarost mindenképp esedékes lesz, de csak mert már szó szerint nem emlékszem rá, hogy mivel készültem el, s mi az, amit még csak megálmodtam. Mármint nagyon nem volna jó a további teendőimet olyan részletekre alapozni, melyek ugye még nem készültek el.

   Mikor a zsebemben a fentről lehozott 9-es fúrószárakat megtaláltam (már csak ebből a félmondatból is kiderül, hogy már megint zsebre dugott kézzel ácsorogtam), akkor menten eszembe jutott, hogy az esztergacsúcshoz való különös formájú fúrószerűséget megkeressem. Mármint azt (illetve szerintem azokat, mert mintha lenne belőlük valahol néhány) odafent semerre sem találtam. Bár nem sok híja volt, hogy készítek részletképeket a fúrósdobozaimról, a Hi-Fi torony aljában rejtegetett szortimentekről, az ugyanott őrzött Bosch fúrógép bőröndjének tartalmáról, valamint a Miniplexes fiókrekeszről, a szintén Miniplex géphez való kiegészítők szortimentjéről, ezt azonban megúsztuk, de csak mert lusta voltam fényképezni. Ezt a képet viszont nem átallottam elkövetni, a keresett szerszám azonban itt sem volt, meg persze a kézközelben lévő többi szortimentben sem. Cserébe megtaláltam a 42 voltos spirálos fúrógép apró kiegészítőit, amiket természetesen nemhogy nem kerestem, de most még csak szükségem sincs rájuk!

   Miután a jobbra látható szerszámos fiók teljes tartalmát a tálcába átborítva megvizsgáltam, s a keresett szerszám (lásd a kezemben) természetesen nem volt közöttük, újra átnéztem az esztergához készített apróságokat tartalmazó rekeszt. Bár ezt már nem egyszer megtettem, a keresett szerszám csak most került elő.
   Mivel a mai feladathoz nem kell, a forgócsúcshoz való lyukat készítő fúrót gyorsan visszatettem a helyére, megpróbáltam memorizálni, hogy ott van, majd előszedegettem az ékszíjtárcsa készítéséhez feltétlenül szükséges alkatrészeket.

   A motor a tengelye, valamint annak motorhoz képesti pozíciója miatt kell, az ékszíj pedig ahhoz, hogy majd ellenőrizzem a készítményemet. A képen látható fekete ékszíjtárcsa pedig a minta. No nem az átmérőhöz, hanem a formához.

   Mivel a motor tengelyének átmérője 9 milliméter (ahhoz hoztam le fentről a 9-es fúrószárakat), így ahhoz egy olyan masszív hengert kell készítenem, melynek belső átmérője éppen 9 milliméter. Arra a kérdésre, hogy miben van 9-es lyuk (hátha az ékszíjtárcsa magját nem nekem kell elkészítenem), a válasz egyértelműen az M10-es anya. Egy kicsit ugyan szűkebb benne a lyuk, de azt azért már sokkalta egyszerűbb lesz felfúrni, mint az ékszíjtárcsa magjával teljesen nulláról indulni.

   Hogy az amúgy menetes szár toldásához való anyába miért tekertem bele egy M10-es csavardarabot, mikor ez a mai projekthez nem is kell? Hát tudom én minden hülyeségemre a válasz?
   Amúgy tudom. Mármint volt okom a próbára, mégpedig az, hogy a hosszú anya ezzel a megoldással, mármint a beletekert csavarnál fogva az eszterga tokmányába majd könnyedén befogható lesz. Előbb persze még rá kell szerelnem valamit, amiből majd a tulajdonképpeni ékszíjtárcsát kialakíthatom.

   Most már csak találnom kell egy olyan anyagdarabot, ami megvan 25 milliméter széles, miközben van annyira masszív, hogy mint ékszíjtárcsa nem esik egyből szét, valamint ezt lehetőség szerint majd később sem teszi meg. Ez vagy valami nagyon kemény fa lesz, vagy inkább a szokásos rétegelt lemez. No de van nekem 25 milliméter vastag rétegelt lemezem?

   Hogy az előző kérdésre válaszolni tudjak, ahhoz előbb a képen látható holmikat még mind ki kellett pakolnom az útszóró sós pincéből ide, vagyis a pince előtti folyosóra.

   Miközben a faanyagos kérdésre igenlő választ kaptam, arra a másikra is, hogy ezt a képet a fényképezőgéppel tényleg együtt dőlve sikerült elkészítenem? Mármint nemcsak a gép dőlt meg ennyire, hanem vele együtt maga a szerző is, akit szerencséjére mozgásában megakasztott egy nagy csokornyi, még a tetőcserekor begyűjtött cserépléc, különben bezuhant volna a sarokba, ami egy ékszíjtárcsa készítős projekt elején szerintem nem igazán lett volna jó előjel.

   Hogy a pincében is van egy doboz Pattex faragasztó, az egy másik jó előjel. Mármint fent a lakásban is van belőle, csak azt elfelejtettem lehozni. No nem mintha terveim szerint kellene ragasztó ehhez az ékszíjtárcsa építős projekthez...

   Amennyiben a fekete ékszíjtárcsából ki tudnám préselni a hatszögletű magot, akár bele is tehetném a tőle balra látható újat. Amennyiben volna egy esztergám, akkor akár készíthetnék is a kétféle átmérő közé egy századmilliméterre passzoló csődarabot. Amennyiben volna egy esztergám, akkor azt nem nekem magamnak kellene elkészítnem. Na húzzál dolgozni Géza, különben sosem leszel kész! Ennek amúgy nagyon nagy valószínűsége van. Mármint már rengetegszer mondták, hogy nem vagyok komplett, így valószínűleg ebben az életemben már nem is leszek az!

   Miközben a balra látható, már eleve kerek anyagdarabból nem jön ki a meglévő méretű, konkrétan szélességű ékszíjhoz való tárcsa, addig a jobbra látható hiába már eleve az, ha egyszer repedésre hajlamos akácfából készült, megjegyzem a minap és pusztán csak játszásiból.

   Amivel olyan hirtelen megvoltam, ráadásul kotyogásmentesen (ami amúgy nem azt jelentette, hogy nem motyogtam közben magamban), hogy azon - az általános sikertelenségem okán - komolyan meglepődtem!

   Mivel a fűrészgép már korábban elkészült, van rajta pengetámasztó, meg persze fordulatszám szabályzó is, így most egyszerűen csak elő kellett vennem, feltennem a kipofozott pofájú munkapadra, s már vághattam is vele úgy nagyjából körbe az ékszíjtárcsa elkészítéséhez kiválasztott anyagdarabot.

   Erre a munkafázisra amúgy egyértelműen azért volt szükség, mert a jelenlegi eszterga fordulatszáma olyan nagy (konkrétan 2700 percenként), hogy ha nem készítem elő a megmunkálandó anyagot, legalább úgy nagyjából forgástestet faragva belőle, akkor a rázkódástól majd el akar szállni a gép. Ez persze nemcsak a munkadarab excentrikusságának köszönhető, hanem az eszterga könnyűségének is.

   Bár erre a dobozra az van írva, hogy 10-es csavarok, csakhogy abból van belőle a legkevesebb. Mármint igazándiból több benne a 10+os csavar, mint a 10-es, ami azt vetíti előre, hogy ha idővel bárhol látok, ebből a méretből is be fogok szerezni egy marékkal.

   Hogy a toldóban szétment a menet, azt egyértelműen a rajta keresztültolt 9-es fúrószár okozta. Persze mit nekem egy 10-es menetet újrafúrni, mikor amúgy már minden itt van hozzá kézközelben.

   Mivel úgy volt egyszerűbb, nem egy darabka menetes szárba vágtam a nagy sárga Miniplex géppel hornyot a csavarhúzó élének, mint inkább egyszerűen csak lecsiszoltam egy csavar fejét.

   Tudod mi van a képen? Egy esztergapad! Már úgy értem, hogy az ékszíjtárcsát szó szerint a rendeltetési helyén, vagyis a motorra szerelve, magával a motorral hajtva fogom kiesztergálni. A bordós bútorlap az eszterga ágya (két csavarral fogattam hozzá a motort), a szélesebb és a két vékonyka léc pedig a késtámasz, mely anyagokat az eszterga ágyával együtt két asztalos szorítóval fogattam oda a munkapadhoz.

   Egy kicsit ugyan nagy lesz a fordulatszám, de mivel a másik gép is ugyanúgy 2700-at pörög, mint ahogy ez a motor is, így a késektől kissé füstölő fa illata számomra egyáltalán nem lesz szokatlan.

   Az persze lehet, hogy amolyan első darabként a tárcsa átmérője túl nagyra sikeredett, azonban ha így haladok (mármint ennyire sebesen), akkor az elsőnek elkészített után semmiből sem fog tartani egy másik, csak már kisebb átmérőjű ékszíjtárcsát legyártani. Mármint innentől fogva egy ékszíjtárcsa elkészítése számomra mondhatni már csak rutinfeladat.

   Na most attól, hogy az eddigi semmihez képest ez azért már nagyon is valami, attól még magam is látom, hogy lassító áttételnek ez azért még nagyon kevés. Persze ha akarom, akkor megtehetem, hogy visszafogatom a konstrukcióra a késtámaszt, majd letolom az ékszíjtárcsa átmérőjét mondjuk feleekkorára. Bár ez sem lett volna egy rossz megoldás, én valami egészen mást találtam ki, mégpedig konkrétan azt, hogy készítek a nagy oldalára egy nálánál jóval kisebb ékszíjtárcsát.

   Majd odanéztem a kisebbikhez az ékszíjat, nehogy a végén még az legyen, hogy a túl kicsi átmérője okán nem ad ki egy ékszíjtárcsát. Mivel kiadja, nekiugrottam a rögzítés kidolgozásának.

   Mivel ehhez a feladathoz is kellett, az előbb meg ugye már eltettem, mondván már biztosan nem kell, így vehettem elő a fűrészgépet újra, ami azért nem okozott bennem semmiféle kellemetlen érzést, mert ugye mégis milyen jó már nekem, hogy egy ilyen csodás kis fűrészgépem már van.

   Mivel az ékszíjtárcsák mérete csökkenő tendenciát mutat, a hevenyészett késtámaszt a megfelelő közelség miatt immáron hozzájuk igazítva, konkrétan erősen ferdén építettem fel.

   Miközben a korábbi állításom nagyon is helyes volt, végül mégis úgy döntöttem, hogy a leendő ékszíjtárcsákat összehúzó csavar tart annyira erősen, hogy a ragasztó száradási idejét ne kelljen kivárnom.

   Ráadásul semmi baj, ha az ékszíjtárcsának tegyük fel bármelyik része félresikerült, hiszen némi faanyag, munkaóra, valamint egy M10-es toldó beáldozásával bármikor bármilyen átmérővel újragyárthatom.
   Itt aztán egy igencsak komoly elgondolkodás következett, mégpedig arról, hogy mekkora lehet a legkisebb szíjtárcsa, amin még jól fut a szíj, illetve mekkora lehet vele szemben a legnagyobb, ami még elfér az eszterga jelenlegi méretein belül. Vagy ha már nem fér el, akkor mekkora lehet úgy, hogy balra kilóg a felépítmény végén. Mikor már valahol ott tartottam, hogy létezik ékszíjból eggyel kisebb méret is (mármint nem hosszban, hanem szélességben), akkor inkább hagytam a csudába a gondolkodást, az ugyanis most még nem vezethet semmire.

   Az amerikánerre azért volt szükség, mert a motort a csavarok az ócska, amúgy valaha vizet kapott anyaghoz annyira gyengén rögzítették, hogy az az esztergálás végére a helyéről felszakadt. Az újra lecsavarozásra pedig azért volt szükség, hogy a két új ékszíjtárcsa nyújtotta fordulatszám lehetőségét is kipróbálhassam, azt azonban a munka hevében elfelejtettem. Mármint a két új tárcsán a motor visszaerősítésének ellenére sem járattam meg a szíjat.

   Most jön az a rész, hogy adok a lakk száradására néhány napot, aztán kap még lakkból amennyit csak az anyag kér, s már jöhetek is az áttételes esztergát összebarkácsolni. Már ha benne lesz ez az ékszíjtárcsa egyáltalán...

   Amit odalent valahogy elfelejtettem, de másnapra legalább pótoltam, az az elért eredmények számszerűsítése. A képen balra a jelen cikk keretében készült hármas ékszíjtárcsa látható, konkrétan a külső átmérőkkel, míg jobbra az, amit valaha a kerek Hajdu mosógépből szereltem ki, s a próbákhoz használtam.
   Az aránypárok felállítása után az jött ki, hogy a tárcsa lépcsői 155:34=4,5 155:48=3,2 155:82=1,8-as osztást jelentenek, ami amúgy 633, 890, és 1583-as fordulatszámot jelent. Ez tulajdonképpen nem is lenne rossz eredmény, ha lenne egy második osztókör is, ami legalább 10-et osztana. Bár ennek megépítése sem lehetetlen, hiszen mind faanyagom, mind ékszíjam van hozzá, a csapágyházakról és a tengelyekről már nem is beszélve, épp csak sajnos tehetségem nincs az ilyesféle munkákhoz...