A minap, mikor a szovjet villanyborotváról szóló cikket nekiálltam megírni, mivel egy pillanatra kifogytak belőlem a betűk (ez bizony néha előfordul), akkor lefutattam azt a már ki tudja mióta tervezett adminisztratív feladatot, melynek keretében az utóbbi években írt cikkekben megemlített, a táblázat egyik füléről a másikba valamiért át nem másolt tételeket kívántam felderíteni. Ekkor került képbe a jobbra fent látható, koax kábelhez való blankolószerszám, amit az 1505-ös sorszámú, a műholdvevő antenna beállításához való műszer bemutatása közben említettem meg. Mivel ez a tétel a már megemlített, de szét még nem szedett tárgyaimat tartalmazó fülre a műszert bemutató cikk megírásakor valamiért nem került át, így még csak nem is tudtam róla, hogy "blankolószerszám" néven is van egy elmaradásom. Márpedig az idei év jórészt az elmaradásaim letudásáról kell szóljon, mely témába (ez még engem is meglepett) egészen komolyan beleálltam.

   Vannak olyan cuccaim, melyek eredetéről már első ránézésre is számot tudok adni, mint ahogy olyanok is akadnak, melyekről hosszas töprengést követően sem tudom megmondani, hogy honnan származnak. Ez a koaxiális kábelhez készült blankolószerszám az utóbbi kategóriába tartozik. Valaha volt a melóhelyen egy szerszámos táskám, amiben mindenféle, egy csoportvezetőnek teljesen felesleges szerszámot őrizgettem, és még egy képet is találtam a tartalmáról, ez a szerszám azonban nem szerepel rajta.

   Nekem viszont a rendtartás, a kitartás, valamint a megkezdett feladatok értelmes sorrendben történő letudása terén nagyon rossz hírem van. Az asztal pultján az adott pillanatban nemcsak a ki tudja miért halogatott műszerzsinóros projekt elemei hevertek, hanem egy kipofozásra, illetve átalakításra váró érpárkereső is, miközben a panelek a jobbra látható dobozból, konkrétan egy PLL szintézeres Tronic rádióból származnak. Ezt tetéztem meg a blankolószerszámmal, de csak mert az egyéb feladataim már annyira felgyűltek, hogy azokat aztán már tényleg nem halogathattam tovább.

   Egy ilyen "tovább már nem halogatható" feladat volt a boltban kapható papírdobozból a fültisztító pálcikák egy részét áttenni a balra látható, pusztán a masszívsága miatt használt műanyag dobozba. Mármint a papírdoboz teteje biztosan nem bír ki annyi hajtogatást, mint amennyi pálcikát tartalmaz. Arról a másik tényről már nem is beszélve, hogy a bojler alatti polcon az odacsepegő víztől a papírdoboz néhány nap alatt szétázna.

   Az egyik szintén elmaradt kivitelezésű feladat a vinkák palántázóból vödörbe történő átültetése. Ez hiába látszik elsőre egyszerű feladatnak, mégsem az, ugyanis a képen látható két vödörbe a hat tő virág csak nagyon szűkösen férne be. Arról már nem is beszélve, hogy a hatból hármat a párom a kertbe akar kiültetni, a maradék három viszont nem osztható kétfelé. Ennek a dilemmának a feloldására azt találtam ki, hogy keresek a pincében cserépnek egy a jégkrémesnél nagyobb nápolyis vödröt, majd mivel a komposztálót a múltkor szétszedtem, a tartalmát átszitáltam, s a virágföldet a pince mélyén helyeztem el, a vödröt még odalent feltöltöm földdel.

   Miközben a szemét a szemétbe került, magát a dobozt az "ez talán még kelleni fog valamire" felkiáltással megmentettem, majd a lomos pincébe vezető folyosón gyűlő, hasonló státuszú társai tetején helyeztem el, ahonnan idővel úgy, de úgy ki lesz vágva...

   Hogy a dobozok rendezgetése terén komoly kihívásokkal küszködöm, azt kiválóan bizonyítja e kép. Ezt a lomos pincei rumlit úgy kell nézni, hogy a 2023-as pincei pakolásnak már lefutott az első, a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik, és még a hatodik etapja is, az üres dobozok azonban még mindig a sarokba tornyozva várják, hogy beléjük rakosgassak valamiket. Azt viszont már sikerült magamnál elérnem, hogy a képen balra és lent nem látszó kupac tetejéről legalább a három középmechanikás videót, valamint a Karcsi barátom által elfűrészelt lemezjátszót az asztalra át, pontosabban szólva visszategyem. Arról már nem is beszélve, hogy a minap ha nehezen is, de még arra is rávettem magamat (valamiért ez nagyon nehezen ment), hogy az útszórós sós pincéből a Pluto rádiót áthozzam ide. Azt viszont - hiába minden ezzel kapcsolatos erőlködésem - még mindig nem értem el, hogy az időnként keresett dolgok mind elérhető helyen, pláne valahol szem előtt legyenek. Félsikerek viszont már vannak.

   Kitűnő példa erre az asztal alatti nagy sárga lomos vödör tetején elhelyezett, a helyfoglalásukat csökkentendő egymásba tologatott átlátszó nápolyis vödrök esete, melyeket bár látni nem láttam, pláne perceken át nem is találtam, azonban legalább itt már könnyedén elérhetők. Szóval lesz itt rend, csak még dolgoznom kell rajta. Hogy mennyit, azt kitűnően mutatja, hogy miközben a tölcséres hangszórót és a 21x2-es kábelt már mutattam, addig Tóni bácsi hatalmas gerjesztett hangszóróját, valamint a jobb szélről belógó Orion 449-es rádiót még mindig nem.

   Mostanában nemcsak azért nem veszek ilyen vödrös nápolyit (lásd a vödörről frissen letépett címkét), mert az ára a háborús inflációnak köszönhetően több mint kétszeresére emelkedett (ez ugye még 2023-ban volt), hanem azért sem, mert az íze és az állaga annyira messzire esik az általam gyermekkoromban nápolyiként evett édességhez képest, hogy az konkrétan elszomorító.

   Egy másik elszomorító tény, hogy miközben a tűzőgépek ide, vagyis a csavaros polcokra történő áthozásakor még arról volt szó, hogy ezt az eddig talán még meg sem említett, cserébe frissen megtalált tételt néhány napon belül letudom, ennek a felelőtlen ígéretemnek a valós időben már több mint egy hete volt.

   Annak pedig, hogy az útszóró sós pincének is beígértem egy ha nem is átfogó, de legalább olyan szintű rendrakást, hogy az ezen a képen felül csak egy egészen kis foltban kilátszó szemközti falig szabadon el tudjak jutni, annak már több mint egy éve volt!
   Ide amúgy nemcsak azért evett a fene, hogy a jobbra lent látható, valaha valószínűleg az egyik szomszédnál szennyes ruha tárolására szolgáló hatalmas dobozból némi virágföldhöz jussak, hanem azért is, mert itt sejtettem megtalálni azt a két karika koax kábelt, amit direkt az ilyen esetekre tettem félre. Hogy az általam itt sejtett kábeleket a tetőtérből hoztam-e le, vagy a kertből szedtem-e össze, arra persze már rég nem emlékszem.
   Míg a tetőtérben a felesleges kábelek úgy keletkeztek, hogy Mártika szomszédasszony megkért, ugyan szedjem már őket össze, mielőtt még teregetés közben elbotlana bennük, addig az udvaron kifeszített kábeleknek ruhaszárító kötél funkciójuk volt.

   Mikor a képen jobbra látható akasztóra fellógatott kábelköteget megláttam, akkor úgy voltam vele, hogy olyan nincs, hogy ne akadna köztük legalább egy darabka, a blankolószerszám működésének bemutatására alkalmas koax kábel, de persze nem volt. Hogy koax kábelt az említetteken felül is mennyi más helyen nem találtam, azt most inkább nem állok neki felsorolni.

   Az általam egyszerűen csak lomosnak hívott pincébe nemcsak a koax kábel igénye hozott vissza, hanem az a másik is, hogy az 1979-es cikkben megemlített hálóábra generátor panelját is előtúrjam, ami - mint azt előre sejtettem - a pincei paneles fiókból került elő. (lásd az immáron ládát balra lent)

   Ezen a másik polcon viszont már találtam. Hurrá! Hogy a kábelek mellett találtam egy Sirius rádiót (amiből amúgy kettő van), valamint egy még mindig bemutatatlan laminálógépet is, az a tény viszont nem annyira örömömre szolgált, mint inkább földhöz vágott.

   Mire fel magam is földhöz vágtam valamit. Na jó, ez nem mérgemben volt (amúgy egy kicsit persze de), hanem azért, mert a kábeleket tartalmazó polchoz csak nagyon lehetetlen szögből, egy másik polcnak támaszkodva fértem hozzá. Mikor a kábelt végre megkaparintottam, s a másik kezem is kellett volna az újra egyenesbe történő kerüléshez, akkor a bundot egyszerűen csak hátrahajítottam.

   Ez itt még az első CB rádiómhoz épített antenna maradványa. Ez kérlek úgy keletkezett, hogy rendes CB antennám kezdetben nem lévén, készítettem egy antennahangoló dobozt, amivel a centi dróttól a 100 méteres légkábelig bármi hullámimpedanciáját a CB-nek szükséges 50 ohmra lehetett hozni. A hatásfokról mondjuk szót se, de legalább nem égett szét a rádió végfoka az illesztetlenségtől.

   Bár volt egy olyan időszak, hogy nemcsak telefonos dolgokat szereltem, hanem antennásakat is (műholdast és még kábelest is), ez a szerszám egészen biztosan valamikor korábbról származik. Majd mindjárt megmutatom, hogy miért.

   Mivel egy kicsit mozgatható volt, újra rámentem a zöld idom kipiszkálásának nemes feladatára, azonban mint megannyi másik, úgy ez a próbálkozásom is csúfos kudarcba fulladt.

   Íme az ok, amiért a szerszámot korábbi eredetűnek vélem, mint a tévéantennák építésével kapcsolatos korszakomat. Mármint miközben a két német ország újraegyesülése 1990-ben volt (azóta nincs külön west germany), az antennás korszakom valamikor 2010 utánra, vagyis 20 évvel későbbre tehető.

   Az ember csak beteszi a résbe a kábelt, a nagy sárga gombbal nekitolja a késeket, a benne hagyott ujjával körbetekeri a kábelen a szerszámot, újra szorít rajta, majd megint körbetekeri (esetleg harmadszorra is), s már kész is a most bemutatott szerszám nélkül csak körülményesen megvalósítható blankolás.

   Íme a fekete kábel, immáron szintén megblankolva. Az eredmények közötti eltérés a kábelek nem azonos átmérőiből adódik. A szerszámot persze néhány csavarral a más vastagságú kábelhez is hozzá lehet hangolni.

   Az viszont nagyon is kérdés volt, hogy mit csinál a szerszám alján található, tologatható gomb. Mint az a képen látható, a sárga excentert állítja meg, mégpedig különböző pozíciókban. Erre a funkcióra akkor van szükség, ha a kábelt nem egy dugó felszereléséhez akarjuk szabványos méretre blankolni, hanem csak úgy egyáltalán. Mármint az excentert a végállása előtt az alsó fekete gombbal megállítva, a három közül csak a legjobban kiálló penge vág.

   Mikor az írásban az előző néhány szóig értem, már megint elkapott az a nyavalya, amit a szaknyelv "BPPV jóindulatú helyzeti szédülésnek hív". Ez a típusú szédülés ártalmatlan, a belső fülben lévő kalciumszemcsék leválása okozza. Ehhez képest engem mikor megjelenik, eddigi tapasztalatom szerint (több tapasztalatot nem szeretnék) simán ledönt a lábamról. Ez szerencsére nem elesést jelent, hanem csak (?) olyan szintű levertséget, hogy két napig nem eszem, csak fekszem. Mikor erre ráunok, akkor elkezdek újra mozogni, ami szerencsére használ. Mármint a benignus paroxizmális pozicionális vertigo (ennek a betegségnek is milyen szép neve van már...) semmi mással nem gyógyítható (nincs is rá gyógyszer), csak a mozgással, ami egy speciális tornát jelent. Az adott napon nekem épp ez torna b*szott be. Mármint az az orvosi utasítás (amit persze nem orvos adott, hanem az internetről lestem le), hogy azt a mozdulatsort kell ismételgetni, lehetőleg gyorsan és sűrűn, ami a szédülést kiváltja. Ez nálam a lefekszik, jobbra fordul, balra fordul, felkel, amit persze vagy tízszer egymás után megcsináltam, mondván ahogy írják, a tünetek majd egyre kevésbé jelentkeznek, csak ugye nem. Annyi erőm még volt, hogy kiszóltam anyámnak a konyhába, hogy ma sem ebédelek (az első alkalommal két napig nem ettem), aztán ahelyett, hogy rámentem volna a képen látható hálóábra-generátor bemutatására, inkább ágynak estem, aminek az lett a vége, hogy ezt a maradék néhány mondatot csak másnap délelőtt írtam meg, egy kissé még szédelegve. Ez valószínűleg annak köszönhető (mármint a szédelgés), hogy nem tudok vakon gépelni. Mivel a billentyűzetről folyton fel kell nézzek a monitorra (ellenőrizni amit írtam), ez ha nem is pontosan az, de egy ahhoz hasonló gyakorlat, mint mikor lefekszem, majd felülök, vagyis ami tegnap kikészített. Ha ma használ, akkor rámegyek a hálóábra-generátorra, viszont ha nem, akkor inkább visszafekszem sajnálni magam egy újabb napra...