Attól, hogy valaki nem autót vezet, hanem biciklit, attól még lehet tahó parkoló. Hogy ennek ellenére még nekem is jutott egy szabad hely, azt jó előjelnek vettem. Arra azonban még csak nem is gondoltam, hogy mikor egy áruház, jelen esetben az OBI nyilvántartása a megvásárolni kívánt áruból csak egy darabot jelez, az már nem eladó, hanem az a mintapéldány. Ez talán még nem lett volna baj, csakhogy a készüléknek nem volt meg a doboza, a tartozékai, és még a ráragasztott árcímke sem stimmelt! Mármint párátlanító helyett valami ötfokozatú ventilátor volt ráírva, de ami ennél is fontosabb, hogy a valós áránál mintegy 7.000 forinttal többe került.

   Bár aznap már nem, de másnap délelőtt azért sikerült magamat rávennem, hogy ránézzek a többi áruház készletére, majd ebéd után meginduljak a távolabbi, a Soroksári úti OBI felé. Ha jól nézem, akkor ez a négy guriga fa nekünk egy egész hónapra elég lenne tüzelőnek. Hogy meg sem tudnám őket mozdítani, nemhogy a biciklivel hazavinni? Most mond már... Álmodozni azért szabad!

   Amit ma vásároltam, az a jobbra látható páramentesítő. Tudom, hogy ez a Peltier elemes készülék vízkivonási teljesítmény szempontjából közelében sincs egy kompresszorosnak, csakhogy nekem olyan szempontjaim vannak, melyek miatt ez a kicsi gép volt a helyes választás. Én legalábbis komolyan reménykedem benne, hogy ez az álláspontom idővel beigazolódik.
   Egyrészt ott van mindjárt szempontnak az, hogy egy nagyobb méretű, pláne emiatt nehezebb kompresszoros gépet már nem szívesen emelgetnék. Aztán ott van még szempontnak az is, hogy miközben egy átlagos kompresszoros páramentesítő többszáz wattot fogyaszt, addig ez csak 22,5 wattot, vagyis csak huszadannyit. Mivel a levegőből történő vízkivétel mennyisége a felvett elektromos teljesítmény függvénye, így ez a mini masina természetesen csak huszadannyi vizet fog tudni kivonni a levegőből, mint amennyit a 450 wattos kompresszoros társa tudna.
   Amúgy azért vettem, mert a készülék mellé odaállított műszer higrométere mutatta 60 százalékos páratartalom egy kicsit már sok. Itt a tűzifás pincében még elmegy ez a szint (bár nehéz mellette izzadni), azonban a lomosban már nem, mert ott az egyik, a többinél valamiért hidegebb Salgó polcra folyamatosan lecsapódik a pára. Vagyis ezt a készüléket nem ide, hanem a másik pincébe vettem. Itt csak egy olyan irányú próbája lesz, hogy egyrészt működik-e egyáltalán, másrészt mennyi vizet képes a levegőből kivonni egyetlen nap alatt. Az engem leginkább érdeklő kérdés persze az, hogy a páramentesítés képes-e akár csak egy kicsivel is lejjebb vinni a higrométer mutatta 60 százalékot.

   Amennyiben nem képes, akkor kidobtam az ablakon 22.990 forintot. A másik pincében amúgy jobb a helyzet, ott ugyanis nincs az ajtón szellőzőrács, az ablakot pedig eltömítettem, így a pára csak az ajtón keresztül tud bejutni, vagy a falakból, meg persze izzadáskor akár belőlem is.
   Egy kicsit még visszatérve a párátlanító teljesítményére, az már csak azért sem baj, hogy kicsi, merthogy a pince mélyén a lépcsőházi világítási áramról fog járni. Ezen felül sürgősnek sem sürgős a dolog. Mármint engem egyáltalán nem fog zavarni, ha a páratartalom a pincében nem egyetlen nap alatt fog 60-ról 40-re csökkenni, hanem csak hetek alatt. Mármint nem kerget a tatár, van idő erre a páramentesítős feladatra bőven. Annak tükrében pláne van idő, hogy eddig még sosem volt a pincében páramentesítő.

   Egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy le ne jöjjek megnézni, működik-e. Jelentem igen! Ahhoz képest, hogy a bekapcsolása óta még csak két és fél óra telt el, már lötyög a tartály aljában valamicske víz. Ez ebben a pincében persze - mivel ennek ha nem is nyitott az ajtaja, de van rajta egy nagy szellőzőrács - nem sokat jelent. Ettől még a párátlanító marad itt, s majd csak akkor kerül át a légáramlás elől teljesen elzárt lomos pincébe, ha odaát létrehoztam egyrészt a helyét, másrészt az elektromos csatlakoztatás feltételét is megteremtettem.

   Miközben a párátlanító az egyik izzófoglalatból kap áramot, a "hely kialakítása" című feladatba mindössze annyi energiát fektettem, hogy a gépet odatettem arra a legalsó polcra, ahol korábban a legintenzívebb páralecsapódást észleltem.
   A páramentesítő előtt elhelyezett 5 literes műanyag kanna azért került át ide, mert ellenőrizni szerettem volna a magasságát. Mármint a helyét, nehogy a végén még az legyen, hogy a terveim szerint később eggyel fentebb helyezett párátlanító a kannához képest túl alacsonyan van.

   Jelen kép "menni fog" címe nemcsak arra értendő, hogy a kannát remélhetőleg sikerülnöm fog összekapcsolni a párátlanító víztartályával, hanem egyben arra is, hogy a mindkét feladat egyetlen nap alatt történő letudása is "menni fog".
   Részemről annyira szeretném tudni, hogy ezt az időnkénti felpörgésemet mégis mi a csuda okozza, hogy azt el sem tudom mondani! Ja, de. Már úgy értem, hogy az adott nap délutánján a párátlanítón felül simán szétkaptam a mini szobabiciklit, a műanyag fotóállványt (azt mondjuk nem szétszedtem, hanem összeraktam), és még a Telefongyári forgókondenzátor pincei etapjára is maradt erőm.

   A balra látható piros nyíllal a tartályban jelenleg található víz szintjét jelöltem meg. Vagyis tényleg működik a masina, bár a tartályának teljes feltöltéséhez kell neki három nap.
   A párátlanító természetesen nemcsak azért fog külső víztartályt kapni, mert az eredetijét lusta vagyok három naponta kiüríteni, hanem azért is, mert az egyrészt ha megtelik, akkor a gépet egy biztonsági kapcsoló leállítja, mire fel onnantól kezdve a gép nem működik, másrészt az eredeti tartályból a vizet egy kissé körülményesebb kiönteni, mint egy éppen erre a célra szolgáló kannából.

   Mármint a képen látható módon ki kell venni a gépből a vizet tartalmazó átlátszó dobozt, amit aztán el kell vinni a kiürítés helyéig, ott le kell róla pattintani a szürke fedelet, mire fel kiesik belőle a levegővel teli, természetesen légmentesen lezárt fehér henger, ami amúgy a biztonsági kapcsoló működtetésére szolgál.
   Mint az gondolom sejthető volt, már megint tévedtem egy nagyot! Mármint a vízzel telt tartályt nem a leírt módon kell kiüríteni, hanem úgy, hogy kihúzzuk belőle a fekete dugót, majd a vizet az így keletkezett lyukon keresztül öntjük ki. Ezt persze próbáltam is, csak mivel nekem nincs körmöm (izgalmamban mindig tövig rágom), így a dugót eddig még sosem sikerült kihúznom.

   Az eddigi képek részben közösek voltak a tartályba történő csőcsonk beépítős farigcsálós cikkével. Az a cikk persze a szokásos elosztogatós marhaságom miatt majd csak valamikor később fog megjelenni. Mármint az van, hogy a farigcsálós cikkeket hol később pótolom a többi közé, máskor viszont megírok belőlük előre egy rakattal. Játszásiból megszámoltam. Mármint azt, hogy az adott pillanatban az előre megírt farigcsálósak közül 41 darab szétszedős témájú cikk hiányzott.

   Éppen ezért döntöttem úgy, hogy bár a csőcsonk beépítéséről szóló cikk csak jóval később fog megjelenni, attól még a 41-et legalább eggyel csökkentendő, a párátlanítót most azonnal szétszedem.

   Mint azt már említettem volt, egy ennyire kicsi teljesítményű géptől nemhogy nem lehet, de már eleve nem is szabad azt a teljesítményt (napi vízkivétel mennyisége a levegőből) elvárni, mint amit az 500 watt közeli kompresszoros típusok tudnak. Húsz darab ilyen kis gép persze kb. ugyanannyi vizet venne ki a levegőből, mint egy 450 wattos kompresszoros.

   Az elektromos bevezetést a víz útjából szerintem ennél jóval távolabb, pontosabban szólva egy olyan helyre kellett volna tenni, ahol még a dobozt rázva sem folyhat bele a víz. Ez mondjuk egy nagyon csúnya konstrukciós hiba. Amennyiben azt is hozzáadjuk, hogy a víztartály hátrafelé áll (abból az irányból lehet a dobozból kihúzni), így a kettő még csúnyább képet mutat! Mármint miközben az elektromos csatlakozás jó helyen van hátul, a víztartály szemből kéne a dobozban legyen. Így egyrészt a víz az áramnak még csak a közelében sem lenne, másrészt a dobozt szemből nézve egyből lehetne látni, hogy a tartályban milyen magasan áll a víz. Amennyiben a tartály megtelt, azt persze jelzi a piros LED, azonban a már leállított állapotot szerintem nem kellene folyton kivárni.

   A gépet a víztartály megtelése esetén a balra látható mikrokapcsoló kapcsolja ki. A görgőt a korábban látott fehér hengeres légtartály nyomja fel. Hogy ez a kép miért áll 90 fokkal balra elfordítva, arra viszont már nem tudok magyarázatot...

   Mivel nem szükséges, így a power gombon felül nincs rajta másik. Na most ami még szintén nincs a gépen, az egy az elektronikát a működésben a víztartály kivétele esetén automatikusan megállító kapcsoló. Ennek következtében, ha tegyük fel a tartály ürítése közben valami más fontos dolgunk akad, mire fel azt a helyére nem tesszük szinte azonnal vissza, miközben a gépet nem kapcsoltuk ki, az a párát a levegőből továbbra is kivonja, minek eredményeként szó szerint maga alá fog pisilni! Természetesen rá a lehetetlen helyen elhelyezett tápcsatlakozóra. Már csak ezekből a szörnyű alaptulajdonságokból is kiderül, hogy ezt a gépet nem annyira műszaki szakember, mint inkább egy dizájner tervezte.

   Mivel a párátlanító nem belső tápegységről üzemel, hanem egy külső 9 voltos dugasztápról, így az alacsony feszültséget szállító tápcsatlakozó hiába lesz vizes, áramütést nem fog okozni. Cserébe az egyenáram okozta vízbontás hatására a csatlakozó biztosan ki fog zöldülni. Ez engem persze már nem érint, hiszen az én gépem vize már egy 5 literes külső tartályba folyik.
   Hogy hibás konstrukció terén magam is érintett vagyok, azt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy amennyiben az én 5 literes póttartályom megtelik, mivel abban nincs semmiféle biztonsági kapcsoló, így a gépet semmi sem állítja meg. Ez persze csak akkor fog gondot okozni, ha bármi okból hetekig nem tudok lemenni a pincébe. Amennyiben ez akár egyszer is megtörténik, onnantól az lesz, hogy az 5 literes póttartály egy 10 literes vödörbe lesz beleállítva. Amennyiben a vödör is megtelik, akkor valószínűleg meghaltam. Illetve ha hetekig nem tudok lemenni a pincébe, az lesz a legkisebb bajom, hogy mi van a párátlanítóval.

   Ehhez a képhez azt fűzném hozzá, hogy bár a belső fekete műanyag váz oldalán van egy-egy a vezetékek rögzítésére szolgáló lyuk és akasztó, mindkét lehetőség kihasználatlanul maradt.

   Íme a konstrukció másik oldala. Míg az ide bemenő vezetéken keresztül a ventilátor kap áramot, addig a másik oldalra menőn keresztül a két hűtőborda között elhelyezkedő Peltier elem. A Peltier elem lényege az, hogy arra feszültséget kapcsolva, míg az egyik oldala felmelegszik, addig a másik oldala lehűl.
   A képen látható ventilátor először a párás levegőt szívja be, amiből a pára rácsapódik a másik oldali hideg, mármint a Peltier elem által lehűtött hűtőbordára, majd ugyanazzal a légárammal a Peltier elem másik oldali hűtőbordájáról lefújja a hőt.

   A fekete műanyag burkolat mögött a power kapcsoló van. Hogy a zöld panelen van-e más alkatrész, mint az előlapi LED-ek, azt elfelejtettem megnézni. Mármint az előlapon két LED van. Míg az egyik a bekapcsolt állapotot, addig a másik a megtelt víztartályt jelzi.

   Ha odafent lennék a lakásban, akkor rámérhetnék az elektromos pontokra. No nem mintha nem hinnék a mindenféle feliratoknak... No nem mintha idelent nem lenne kézközelben analóg és digitális műszer is...

   A két hűtőborda közé beszerelt Peltier elemnek köszönhetően ez a hűtőborda hűl le, majd a ventilátor keltette huzattól rááramló levegőből kicsapódik rá a pára, ami aztán a súlyánál fogva lecsöpög, majd belefolyik az átlátszó tartályba.
   Hogy ezt épp most írtam le másodszorra, épp csak kissé másként? Nos ilyen az, mikor egy cikk megírásának többször futok neki, miközben természetesen ugyan miért is olvasnám vissza, hogy mit hordtam (írtam) össze addig.

   Mikor a szerelésben ennél a pontnál tartottam, akkor felmerült bennem egy kérdés. Konkrétan az, hogy vagyok-e annyira lusta, hogy ne menjek fel a lakásba az infravörös hőmérőért. Nyitásképp rádugtam a gépre a tápfeszültséget szállító csatlakozót, hogy míg én a lakásba felszaladok, addig a hűtőbordának legyen ideje lehűlni.

   A tűzifás pincében uralkodó kellemes klímából a lakás 30 fokos melegébe felmenve, onnan - természetesen kezemben az infravörös hőmérővel - meglepő sebességgel tértem vissza. Már csak azért is, mert a pincében széthagytam mindent.

   Mikor a hőmérővel a hűtőbordára már harmadszor lőttem rá, az azonban folyamatosan nulla fokot mutatott, akkor hirtelen rájöttem, hogy nem a hőmérő romlott el, hanem a Peltier elem ennyire jól hűt! Mármint annyira, hogy szinte ráfagyott a kezem.

   Íme a frissen összeállított kombináció, amiről persze csak néhány nap múlva fog kiderülni, hogy a víz az egyik tartályból a másikba átfolyik-e. Mint az néhány nap múlva kiderült, ahogy kell, a víz a kisebb tartályból a lentebb elhelyezett nagyobba rendben átfolyik.
   A konstrukción mindössze annyit kellett változtatnom, hogy a két nagy fehér dobozt megcseréltem a párátlanítóval, amivel mindjárt két legyet is ütöttem egy csapásra. Mármint egyrészt miközben az ötliteres tartályt ürítem, a Salgó szélén található lyukakba bele tudom dugni a csövet, hogy a víz ne folyjon a földre, másrészt a balról kilógó vastag bútorlapok biztosítják, hogy bóklászásaim  közepette a közvetlenül mellettük elhelyezett kannát csak komoly bénázás eredményeként tudjam felrúgni.