A rádióvezérelt órát a piacon tulajdonképpen csak azért vettem meg, mert bár első rákérdezésre még ezerre tartotta az eladó, 10 perc múlva másodikra már csak ötszázra, miközben én a pincébe épp egy ilyen csodás kis szerkezetet szerettem volna. Mármint olyat, ami egyszerre mutatja az időt, a hőmérsékletet, valamint a páratartalmat is. Hogy az órában van-e élet, az persze a piacon elemek híján nem derült ki, bár az eladó természetesen váltig állította. Hogyha teljes mértékben nem is, de egy kicsit azért hittem neki, az annak volt köszönhető, hogy bár a műszer kijelzője nem mutatott semmit, az eladó fel tudta sorolni, hogy miket mér, ami persze egyben egy kissé gyanús is volt. Mármint ha jó, akkor ugye mégis miért nincs benne elem, amivel ezt igazolni lehetne. Arról már nem is beszélve, hogy a működés puszta látványa nagyban emelné a készülék eladhatóságát. Amennyiben mégsem működik, vagy hiányos a kijelzés, akkor persze nem a pincébe, hanem a szemetesbe kerül. Persze a kockázat már csak ilyen.
   A piros mackót azért vettem meg, mert miután a gyékényről felemeltem, az eladó menten közölte, hogy a plüss csak 200 forint lesz, de ha le merem tenni, akkor a medvével karöltve elátkoz. Mivel a piros medvék átka a többi színűhez képest nagyon kellemetlen tud lenni, inkább fizettem, minthogy megkockáztassam a szemöldököm összenövését, vagy akár azt, hogy a fülem tövét ádáz böjti banyák nyalogassák.

   Miközben ebéd utánra már fogalmam sem volt róla, hogy a lomos pincébe miért jöttünk át, arra sem emlékeztem, hogy a párom mégis minek örült. Én mondjuk egyértelműen annak, hogy a jobbra látható polc a balra látható mellől végre elkerült. Ez persze még valamikor hetekkel ezelőtt történt, csak mikor meglátom, hogy valami csoda folytán elkészült egy olyan projektem, amire már hosszú évek óta úgy gondoltam, hogy azzal talán már sosem leszek meg, olyankor egy kissé mindig elérzékenyülök.

   Bár a 2023-as pincei rendrakás negyedik üteme már erősen a végéhez közeledik, most persze már csak azért sem mehettem rá a maradék kupira, mert ugye itt volt velem az asszony, aki valószínűleg képtelen lenne csendben bámulni, amint órákon át alkatrészeket válogatok. Bele meg nekem ugyan ne szóljon senki, hogy mit hová rakosgatok el! Már csak azért se, mert ugye onnantól kezdve, ha valami nincs meg, mindent ráfognék!

   A lemenetel másik oka pedig az volt, hogy a lakásban található összes szemetes megtelt. Ez úgy derült ki, hogy mikor az asztali szemetesem tartalmát a konyhai vödörbe szerettem volna átszórni, a semmi kis művelet helyhiány okán csúfos kudarcba fulladt. Hogy mikor lemegyünk, akkor ki kell mennünk a ház előtti kukákig, az már csak azért sem volt baj, mert a lemenetelünk egy másik okaként amúgy is be kellett zsíroznom a kertkapuban a kissé már szorulósan mozgó zárat.
   Mikor egy ilyen mindent mindennel szépen sorjában összekombinálós, lendületből nekiszaladós projekt kifut, olyankor szinte mindig az van, hogy hiába érzem magam holmi eredményesség okán már-már büszkének, jó ha kell hozzá néhány perc, hogy egy egész rakás, természetesen a meglátogatott helyszíneken elvégzendő egészen apró feladat jusson eszembe. Hogy miket és hol hagytam ott, nem vittem le, nem raktam át, azt most inkább nem állnék neki felsorolni...

   Hiszen a lényeg csak annyi, hogy legalább az óra és a ceruzák felértek. Az óra amúgy csak azért maradt lent, mert mikor a piros mackót a polcra betettem, az órát a szatyorba az eperpalánták mellé már csak azért sem tettem vissza, nehogy még a maradék néhány méternyi úton összetörje őket. Az egyik eperpalánta - gondolom a biciklikosárban történő szállítás okán - már enélkül is nagyon törődötten nézett ki.

   A felül látható felirat kezdetéről a piacon azt hittem, hogy az valamiért oroszul van írva. Amúgy persze nem, csak furcsa karakterekkel írták a számokat. Hogy a 433 MHz másik végén lógó jeladó a piacon a műszerhez nem járt, az természetesen evidencia. A rengeteg gomb viszont egy az időt magától tudó, mármint DCF77 vevős óra esetében számomra egy kissé fura. Egy kissé alaposabban belegondolva, tulajdonképpen nem is az, hiszen a hőmérő mértékegységét csak be kell már állítani valamivel, mint ahogy az ébresztés időpontját, és a 12 vagy 24 órás üzemmódot is.

   Egy az időt magától tudó órára a pince mélyén nálam már csak azért is komoly igény mutatkozik, mert miközben a lomos pincei óra magától tudja az időt, a tűzifás pincei társa nem, s mivel utóbbit már megint elfelejtettem átállítani, így az most egy órával kevesebbet mutat. Vagy talán többet? Mindegy, hiszen nem szoktam odalent semmi olyat csinálni, ami időre megy.

   A modellnek utánanézve, néhány kattintás után megtaláltam a műszaki leírást, meg persze azt is, hogy az időjárásjelző állomás bolti ára 15.000 forint volt. Vagyis ha működik, akkor még a külső érzékelője nélkül is bőven megérte azt az ötszázast. Már csak azért is, mert ugye mégis minek nekem a fáspince mélyén tudni, hogy milyen odakint az idő?

   Bár ezt kifejezetten ellenjavalt művelnem, már megint azt játszottam, hogy egyrészt újra félbehagytam valamit, másrészt a többi félbehagyott témával együtt ismételten elkezdtem feltölteni az asztal felső pultját. Bár részemről komolyan reménykedtem benne, hogy az egyre csúfosabban alakuló helyzet idővel egy oly hatalmas fellángolássá fog fajulni, melynek eredményeként ezt a rumligócot újra lenullázom, ez sajnos nem történt meg. Persze ha csak egyesével haladok, nekem úgy is jó, csak történjen már végre valami, mielőtt az eltehető munkalap teljes felülete újra megtelik, mint mondjuk a múlthéten a merevlemezekkel.

   Ezt a polcot nemcsak azért bámultam, mert kíváncsi voltam rá, hogy akad-e itthon két, legalább úgy nagyjából használható állagú ceruzaelem, hanem azért is, mert ha nem is ment gyorsan, de végül sikerült innen elpaterolnom a gyógyszeres dobozokat. A rendet meg ugye milyen jó már nézni? Én mondjuk a rendetlenséget is már-már félelmetesen hosszú ideig tudom bámulni, ami - mármint a gyakori semmittevés eredménye - természetesen meg is látszik a környezetemen.

   Mikor az elemtartó fedele mögött ezt a 6 darab kezelőgombot megláttam, menten megéreztem, hogy mivel nem akarok elállítani semmit (vagy legalábbis most még nem tudok róla), így a használati utasítást biztosan nem fogom elolvasni.

   A sok kis téglalap valami trendkijelző, amire a pincében egyrészt nincs szükség, másrészt a lenti stabil körülmények miatt valószínűleg nem igazán fog tudni változást jelezni. A kosárlabdára emlékeztető rész a holdfázist jelöli, míg a 987-es szám a légnyomás értékét adja meg. Ezt a piacon az eladó nem is mondta! Mármint azt, hogy a műszer még ilyet is tud. No nem mintha erre igényem lenne, de attól még jó tudni. Fent a lakásban amúgy már van egy légnyomásmérő, csak annak a kijelzését - mivel eredetileg egy repülőgépbe való magasságmérő - nem igazán tudom értelmezni.

   Az óra a balra látható ikon lassú ütemű villogtatásával jelzi, hogy veszi a DCF77 adó jelét (de persze az is lehet, hogy csak próbálja), épp csak ennek ellenére már 7 perce nem történik semmi. A kijelző előtti műanyag lapot amúgy nekem sikerült összekarcolásznom, mégpedig az óra fürdőszobai dörzsi szivacsos súrolásakor.

   Három perc múlva, mikor már nagyon nem bírtam magammal, az óra átkerült a virágállványra, hátha ezen a ponton jobb a vétel. Mármint az asztalom környéke a PC, a monitor, meg a VDSL HGW miatt RF zavarral erősen terhelt.
   Mindeközben az órától balra azokat a növényeket látjuk (büdöskék és paprikák), melyek a 2023-as ültetéskor bár satnyának bizonyultak, mégsem dobtam ki őket, mondván attól, hogy csak fele akkorára nőttek, mint amekkorára a többiek, még ők is megérdemelnek egy esélyt.

   Ettől persze még olyan nincs, hogy a műszerbe bele ne nézzek, ami már csak azért is ajánlatos, mert ugye egy piacon vásárolt, egyszer valószínűleg már valaki által kidobott kacat esetében bármi belső állag elképzelhető!
   Amit jobbra fent látunk, az a kedvenc csavartároló halas kofás fatálkám, melyben a merevlemezekből megmaradt nyáklapok szétpákázása után ottmaradt néhány egyből elrakásra ítélt IC (hát persze, hogy egyből elraktam őket...), melyek mondjuk más, nem a HDD-khez tartozó panelekből lettek kiszedegetve.

   A DCF77 jel vételéhez szükséges ferritrúdra húzott tekercs alaposan be lett ragasztva. Míg a csillogó színű anyag melegtakony, s magát a ferritet tartja, addig a nálánál mattabb maszat méhviasz, s a tekercset rögzíti a ferriten. Utóbbira azért van szükség, mert más állítóelem a műszerben ehhez nem lévén, a pontos 77,5 kilohertzes vételi frekvenciát a tekercs ferritrúdon történő pozíciójával, vagyis az induktivitás állításával lehet, és persze kell is beállítani. Hogy a ferritrúd széltében majdnem átéri a dobozt, az mondhatni dicséretes.

   Mikor a dobozban feszülő, meglepően vékony szálú, valószínűleg egy miniatűr pókhoz tartozó pókhálót kiszúrtam, azt mondtam rá, hogy olyan nincs, hogy én ezt le ne fényképezzem! Mint azt már előre sejtettem, a fényképezőgép már megint bármire hajlandó volt fókuszálni, épp csak a pókhálóra nem, mire fel lőttem a témáról vagy 10 képet, aztán feladtam a további kísérletezést. Ehhez képest ez a kép egészen jól sikerült!
   A múltkori pókfényképezős akció viszont annyira nem jött össze, hogy annak minden képe az értékelhetetlen kategóriába tartozott. Arról van szó, hogy lakik itt nálunk a szobában apám éjjeliszekrénye és a mellette található mélyszekrény között, bent a hozzáférhetetlen mélyben egy hatalmas fekete zsírpók, amivel takarítás közben már többször is összefutottam, mikor a zajra kijött kíváncsiskodni, lefényképeznem azonban a sötét sarokban eddig még sosem sikerült. Na az aztán egy pók! Mármint nem hiába hívom zsírpóknak. Amúgy valószínűleg egy nőstény zugpók. Mivel a hálóját a szekrény és a fal közötti zugban szövi engem már csak azért sem zavar, mert olyasmiket eszik meg, amiket én ugye már eleve nem szeretek. Kijönni pedig a sötétből csak nagyon ritkán szokott.
   Ilyen vékony szálú hálót szövő pókunk amúgy nekünk is van, mégpedig mindjárt négy helyszínen is! (gazdagok vagyunk na) Egyikük a virágállvány és a balkon ajtaja között lakik, s valószínűleg már nagyon utál, mert porszívózás közben folyton tönkreteszem a hálóját. A másik a mélyszekrény ablakfelőli alsó sarkánál szokott tanyázni. A harmadik és a negyedik pedig a tűzifás szekrény és a Hi-Fi torony tövéhez szövi hálóját. Apró érdekesség, hogy a vékonyszálú hálóhoz tartozó pókokat még sosem láttam, pedig már legalább egy évtizede nálunk laknak.

   A kék bogyó valószínűleg a hőmérsékletet érzékeli, miközben a fehér téglalap a páratartalmat. Utóbbi hátulján (mint azt más készülékek esetében láttam) fésűminta látható.

   Mivel remélhetőleg megérdemli, kapott két vadonat új elemet. Bár ezt csak utólag, mármint két nap elteltével mértem meg, attól még kiderült, hogy a műszer fogyasztása 3 voltról mindössze 753 mikroamper, vagyis még 1 milliamper sincs. Kíváncsi leszek, meddig fogja benne bírni az elem. Illetve a tölthetőségük okán idővel az elemek helyett valószínűleg akkukat fogok betenni.

   Miközben az óra már megint 5 perce a DCF77 jel vételével van elfoglalva (kíváncsi leszek rá, hogy a vasbeton pincében is lesz-e vétele), a szerző ráment a sajtos süti rágcsálása közbeni bontott IC-k elrakosgatása című feladatra. Az NE567-es PLL IC-nek mondjuk örültem, mert olyan eddig még nem volt itthon. No nem mintha komoly valószínűsége lenne, hogy idővel építenék belőle valamit...

   Íme a műszer az AKAI magnó előtt, egy nálunk a fürdőszobában állomásoztatott hasonszőrű társának, valamint egy a párom által épp az előbb festett lógófülű nyúl társaságában. A fürdőszobai műszer amúgy számomra mindig is gyanúsan magas páratartalmat mért. Hogy az új beszerzésű társa a pincében ugyanazt fogja-e mutatni, mint a múltkor vásárolt, csak hőmérsékletet és páratartalmat mérő társa, meg persze az is, hogy a vasbeton pincében is rálát-e a DCF77 adóra, na az majd csak holnapra fog kiderülni. Már ha hajlandó leszek lebaktatni vele a pincébe...