Mikor ezt a műszert a piacon megláttam, egyből arra gondoltam, hogy ha olcsón adják, akkor tuti, hogy megveszem a pincébe. Hiába tűnt hibásnak, a megvásárlását 200 forintért annak ellenére megkockáztattam, hogy esetleg javíthatatlan.
   A műszert az előző gazdája igen nagy valószínűséggel azért dobta ki, mert a dobozka hátlapján található kapcsolóval csak nagyon nehezen, vagy mondom inkább úgy, hogy bizonytalanul lehet a hőmérőt Celsius kijelzésre átváltani.

   Időnként persze sikerül, és olyankor úgy is marad, csak ilyenkor nem szabad hozzányúlni, mire fel nincs rajta mit csodálkozni, hogy a helyzetből egy apró kapcsoló még annál is apróbb darabokra történő szétszedésére asszociáltam.

   A két műszer mutatta markáns eltérés egy idő után normalizálódott. Mármint ennyi eltérés szerintem még bőven belefér az amúgy nem ipari célú mérőműszerek toleranciájába.

   A műszert az ablakba kitéve, az ott mutatott értéket hosszasan figyelve (vagyis már megint elbambultam), idővel azt sikerült megállapítanom, hogy miközben a kijelzőn a számok csak nagyon lassan változnak, az idei paprikapalánták szépek.

   Bár a műszerre néhány perc múlva ránézni nem felejtettem el (lásd az előző képet), arról a másik tervemről viszont már nagyon is, hogy a levegő páratartalmát a palántázódobozon belül is megmérjem. (ebben amúgy büdöskék vannak) Mire ez a mérés nekem újra eszembe jutott, addigra a műszer már rég a pincében volt. No nem mintha a mérést a fürdőszobában látott másik műszerrel nem tudtam volna megejteni...

   Mivel a műszer hátlapján akad egy a doboz felakasztására szolgáló lyuk, így lehet, hogy a pincében idővel nem a vegyszeres polcon lesz (az órát is ott tartom), hanem valami más dolog elhelyezésére már alkalmatlan szabad, de függőlegesen álló felületen.

   Ekkor jött az a rész, hogy mielőtt még nagyon elmerültem volna a műszer apró csavarjainak kitekergetésében, gyorsan rámentem az aznapra most aztán már tényleg beígért bal alsó fiók tartalmának átválogatására. Erre amúgy azért volt feltétlenül szükség, mert ahhoz képest, hogy már rég elmúlt március közepe, a már karácsonykor is idefent állomásoztatott amerikáner még mindig a virágállvány alatt tanyázott. Már csak ebből a rövidke leírásból is nagyszerűen kiviláglik, hogy nem arról van szó, hogy ne csinálnék időnként rendet, hanem arról, hogy ezt valamiért csak nagyon lassan, pláne meglehetősen ritkán teszem.

   Bár az elem még bőven megfelelő feszültsége a kijelző kontrasztosságából előre sejthető volt, attól még rámértem. A mérés amúgy nem azért történt terhelés alatt, mert így kell, hanem azért, mert az elem, a két krokodilcsipesz, valamint a kamera kezeléséhez két kéz már kevésnek bizonyult.

   Jelen kép alapján nemcsak az állapítható meg, hogy a műszer hibátlan, még piszkálástól mentes, csak a kapcsolója lett kontakthibás, hanem az is, hogy ez valószínűleg nem lesz egy hosszú cikk. Már ha csak megint el nem kanyarodok valami egészen más irányba...

   Mivel így már szabadon hozzáfértem, alaposan megjárattam a kapcsolót, amitől menten elmúlt a korábban tapasztalható hiba. Ezt persze nem lehet javításnak nevezni, de ha beválik, akkor így marad! Ha meg nem, akkor én már tudom is, hogy kit fogok érte leszidni, majd a kapcsoló lábait fixen átkötni abba az állásba, melyben Celsiusban mutat.

   A panelt a dobozból kiemelve, azt kellett megállapítsam, hogy bár van a dobozon néhány lyuk (már csak azért is, mert ugye valahol ki-be kell járjon a pára), kosz azonban azokon keresztül nem jutott be. A kijelző peremén mondjuk már látható némi koszolódás, de annak eltűntetéséhez a háttérként látható barna porrongy még úgy is elég volt, hogy a dörgöléshez nem használtam alkoholt. Azért szép is lenne, ha egy ekkorka munkához előbb - a lelki erőm növelésének érdekében - be kéne döntenem egy sört...

   A kijelzőt a panelről nemcsak azért vettem le, hogy megmutathassam az alatta bujkáló, a másik oldalon a panel sötétedését előidéző paca IC-t, hanem azért is, mert a kapcsoló lábai is alatta vannak. A forrasztások amúgy épek.

   Mivel a pincében a polcokat egyrészt nem igazán szoktam lökdösni, másrészt szerencsére stabilan állnak, harmadsorban pedig a műszer felakasztható, szerintem jó lesz ez így is. Mármint a letörött pöcök helyére annak ellenére nem olvasztottam be mondjuk pákával egy a feje után négy milliméterrel elvágott gombostűt, hogy ez korábban be volt tervezve. Arról pedig egyszerűen csak elfelejtkeztem, hogy az esetleg bekoszolódott páraérzékelőt denszeszes ronggyal megtörölgessem.

   Szerintem egyszer venni fogok a lomos piacon a pincébe egy olyan DCF77 vezérlésű órát, ami egyszerre hő és páratartalom-mérő is, és akkor ezt majd jól átteszem valahova máshova.

   Hogy mikor a pincébe a műszerrel reményeim szerint hamarost lemegyek, ne csak az legyen nálam, az apró elmaradások a lakásban 24. fejezetének keretében ráeresztettem a bal alsó szerszámos fiókra egy nem különösebben alapos revíziót.

   Míg a műszert egyszerűen csak zsebre tettem, addig a többi holmi olyan sok volt, hogy azokat egyben csak szatyorban tudtam levinni. Mindeközben a balra látható ajtóra akaszthatott szatyrok a párom érkezését jelzik. Ezt csak azért írtam, mert épp annyira be volt tervezve egy újabb délutáni pincei rendrakás, hogy szinte fájt (hát persze...), hogy aznap nem mehettem le!

   Na jó, végül lementem, de csak azért, hogy a szatyor az előszobában ne legyen útban, a mindenféle cuccokat azonban már nem rakosgattam be a még valamikor korábban tervezett helyükre, épp csak odanéztem.

   Mármint vetettem egy pillantást erre a fiókra, majd rémülten állapítottam meg, hogy még ha be is fér ide néhány szerszám, a már ittlévőkre mindenképp rá kell eresszek egy alapos revíziót. Már csak azért is, mert mondjuk a tűzőgép, a hosszú mérőszalag, meg mondjuk az a kiegészítő (lásd jobbra lent), ami igény esetén a régi NDK fúrógépünket rögzítette a lakásban található asztalhoz, az mostanában (ez az utóbbi néhány évtizedet jelenti) nem igazán kellett.

   Majd átsétáltam vele a lomos pincébe, s ott egyből bele is tettem az elemlámpás dobozba. Ezt amúgy csak azért tehettem meg, mert a 2023-as pincei pakolászás második ütemének keretében végre nyitottam az elemlámpáknak egy saját dobozt. A kézi csiszológép mondjuk nem biztos, hogy jó helyen van a Miniplex fúrógépek között, de mivel egyikük sem szokott kelleni, így a társításukkal valószínűleg nem okoztam galibát.

   Hogy a kezem visszafelé se legyen üres, a 2023-as pincei pakolás harmadik ütemében leszerelt szekrényajtók szerelvényeit - mivel oda valók - átvittem a tűzifás pincébe.
   Mivel a lakásban található Réka szekrénysorról hiányzik néhány ajtó széléről a takaróléc (láss belőle alul mindjárt hármat is), így a leszerelt alkatrészek igen nagy valószínűséggel egy újabb farigcsálós projektbe fognak torkollani. Mindezt úgy, hogy az utóbbi időben amelyiket csak értem, azokat a farigcsálós témájú cikkeket nekiálltam kifuttatni. Vagyis a barkácsolásnak mondhatni sosem lesz vége. Ennek a cikknek viszont mindjárt itt a vége. Mármint már csak annyi van hátra belőle, hogy odaát megnézzem, míg ideát voltam, közben ráállt-e a műszer a pincei paraméterek mérésére.

   Jelentem igen. A szokatlanul alacsony páratartalom vagy mérési hiba, vagy annak köszönhető, hogy a berakodása óta eltelt közel egy év alatt végre kezd kiszáradni a tüzelő.

   Mikor ezt a polcot megláttam, mind a csavarválogatásra, mind a zárak eltételére, mind az ékszíjtárcsa esztergálós projektre, és még a három barna műanyag csík lakásba történő puszta felvitelére is egy még tőlem is szokatlanul nagyot sikerült legyintenem, mondván holnap is van nap. Ez ugyan igaz, csakhogy ha mindenre folyton ezt mondogatom, akkor a feladataim nem annyira fogyni, mint inkább szaporodni fognak. Akkor meg ugye pláne, ha egy letudása megnyit három másikat...