Íme a néhányszor már megemlített NDK fúrógép, amiről amúgy nem tudtam, mármint nem maradt meg emlékezetemben, hogy ez NDK gyártmány. Az viszont megmaradt, hogy hülyét kaptam tőle, mikor apám az elődjét erre lecserélte. Míg az előző gép egy 42 voltos masina volt, lustaság okából kifolyólag 24 voltról járatva, addig ez már 220-as. Míg a 42 voltos gép a hozzávaló tápegység helyett (amit már nem tudok megmutatni, mert időközben a pincéből ellopták) a pákatrafó maximális 26 voltjáról kifejezetten lassan járt, addig ez pörgött mint az állat. Vagyis pont nem lehetett vele olyan finom munkákat végezni, mint mondjuk a nyáklapok lyukainak kifúrása, vagy egy előlap elkészítése. Utóbbi esetben, mivel a számomra elérhető, valamint kényelmesen megmunkálható anyag a polisztirol lemez volt (apukám hordta haza a gyárból), már csak azért is káros volt a magas fordulatú gép, mert a gyorsan pörgő fúró hajlamos megolvasztani a hőre lágyuló műanyagot. Vagyis fogalmazzunk úgy, hogy ezt a gépet (pontosabban szólva azt ami nekünk valaha volt) nem szerettem. Konkrétan annyira utáltam, hogy inkább az amerikánert használtam, majd idővel vettem egy kicsi kék, de mint a méretnél lényegesebb tulajdonság, lassú járású fúrógépet.
   Már a múltkori piros EVIG fúrógépet is azért vettem meg, mert emlékeztetett erre. (meg persze a 300 forintos ár is komolyan közrejátszott) Természetesen egészen másképp néznek ki, épp csak a koruk stimmel úgy nagyjából. Arról már nem is beszélve, hogy az EVIG fúrógép fordulatszám szabályzós, ez a szürke viszont nem az, amit valaha nagyon fájlaltam.
   Mikor ezt a szürke gépet a piacon először megláttam, még sok ezer forintért adták, csak mivel senkinek sem kellett, idővel megkaptam egy ezresért, amit már csak azért is kiadtam érte, mert ha nem is jó, de legalább emlék. No meg említettem is párszor régebben. Valamint ott van oknak még az is, hátha passzol a fúrógéphez való körfűrészre, bár az a kiegészítő orosz. Én már látom is, hogy ennek az lesz a vége, hogy idővel veszek egy kicsi orosz fúrógépet is...

   Hogy a fúrógépen fent van a rögzítő, az bennem még csak most tudatosult. Amennyiben nem felejtem el, majd megmutatom, hogyan kell használni. Az eredeti rögzítő persze már nincs meg hozzá, de majd túrok helyette valamit, ami legalább egy bemutató erejéig megteszi. Akarom mondani, azt még ki sem próbáltam, hogy a fúrógép egyáltalán működik-e.

   Miközben nagyban készültem rá, hogy megtoldom az erőkart egy csővel, vagy egyszerűen csak kalapáccsal, a tokmányt rögzítő menet már az első mozdulatra engedett.

   Csak nem most, mert most épp el van foglalva, pontosabban szólva barikádozva az eszterga. Ebből szerintem idővel az lesz, hogy az amerikáner alkatrészeit tartalmazó tepsit átteszem valahova máshova, miközben a kísérleti rádióváz alkatrészei valószínűleg megkapják a jobbra lent látható IKEA ládát. Az persze jobb lenne, ha a kerülgetésük és rakosgatásuk helyett inkább ezt a két projektet is kifuttatnám, csak ugye én, meg az értelmes döntések, az két nagyon külön világ...

   Arról a tényről, hogy a fúrógép tokmánya a mögészerelt kiegészítőn nem fér át, nem igazán tudom eldönteni, hogy ez csak egy erre keleten létező jelenség volt, vagy ez a hülyeség a kapitalista országok fúrógépeinek esetében is egy jellemző tulajdonság volt-e. Az mondjuk biztos, hogy a kicsi és a nagy Bosch, valamint a Makita fúrógép esetében a tokmány mögötti henger a tokmány átmérőjénél épp annyi vaskosabb, hogy a kiegészítők felszereléséhez a tokmányt ne kelljen a gépről leszerelni.

   Ez a fúrógép az elektromos szerszámok Sebnitzi gyárában készült. Az 1200-as fordulat persze csak ahhoz képest tűnik soknak, hogy én a 42 voltos fúrógép 26 voltról produkált sebességéhez voltam szokva.

   Ezt a fúrógépet nemcsak a tokmány mögötti hengernél, hanem a szemből csavarjainál fogva is könnyű lenne rögzíteni. Mármint én még mindig ott tartok, hogy túl gyors az eszterga, s azt ha nem az általam kieszelt áttétellel lassítom le, akkor mondjuk egy ilyen gyárival. Ez utóbbi megoldásban az lenne az okosság, hogy ebben a gépben univerzális motor van, ami könnyedén lelassítható. Mármint elektronikus szabályzással, amit a videón csak úgy mellesleg már mutattam is.

   A fúrógépre a körfűrész kiegészítőt rápróbálva, menten kiderült, hogy ez a kicsi szerszám csak a szintén kicsi szovjet fúrógéphez passzol. Mármint ez a gép (meg persze az összes többi is) kilóg a körfűrész alaplapjának síkjából. Ebből szerintem annyira egy kicsi szovjet fúrógép megvásárlása lesz... Ha csak a nemes célra nem valami más motort, vagy akár az esztergát használom fel.

   Hogy a zsír már megöregedett, az abból derült ki, hogy mikor a fogaskerék az oldalfelületével ráfekszik (persze csak akkor, mikor egy kissé félrebillentem a tengelyt), akkor az a rendszert úgy megfogja, hogy alig bírom forgatni.

   Mivel a fúrógépnek az összes csavar kitekerése után még csak esze ágában sem állt szétjönnie, ezért elkezdtem keresni, hogy mégis mi tarthatja még mindig össze. A képen (és persze a valóságban is) alig látszó fényes valami, az kérlek nem alátét, hanem egy cső vége.

   Ami konkrétan így néz ki, és persze három van belőle. Ezektől persze a fúrógép házát csak a két fél elemet párhuzamosan mozdítva lehet széthúzni. A balra látható törésnek majd még utána kell nézzek. Mármint azt odalent nem, csak már ezt a képet idefent nézve szúrtam ki.

   Mivel az aznapra kitűzött cél csak a kapcsoló kiszerelése volt (erre amúgy csak az imént jöttem rá, illetve határoztam el mint célt), hogy a motor a házából egyben kiemelhető-e, azt már meg sem néztem. Persze mint ahogy azt már csak mindig is mondani szoktam magamnak, holnap is van nap.

   Miután az apró borítást lekaptam, a csavarfej ugyan hozzáférhetővé vált, csakhogy egyben a kapcsoló szétesni hajlamos részei is, mire fel ezt természetesen azonnal meg is tette.
   Mint az később kiderült, ez ha nem is teljes biztonsággal, de a nyomógomb és a kapcsoló között feszülő rugó kivételével elkerülhető. Mármint ha az a rugó nincs ott, akkor ha szerencsénk van, akkor a feszítésével nem löki szét a kapcsolót. Mit ne mondjak, ezt a kapcsolót egy élmény lehetett beszerelni! Ez az élmény persze rám is vár, miután a kapcsolót megjavítottam. Már persze csak akkor, ha úgy lesz.

   Már valamikor egészen későn, nemhogy délután, de egyenesen sötétedés után felmerült bennem a gondolat, hogy ha másnap szeretném a pincében a fúrógépet összeszerelni, akkor az esemény megörökítéséhez a fényképezőgép mindenképp kelleni fog. No nem mintha nem lenne másik gépem, de csak rá kellett már vennem magamat valamivel a fotómasina javítására. Amúgy ennek a gépnek is eljutottam a kapcsolójáig (ami egy nyomógomb), hozzányúlni azonban a szerfelett aprósága okán nem mertem, ami a fúrógép kapcsolójának javítását illetően mondhatni nem egy valami ómen.

   A pincei fényképezőgép akkuinak feltöltésére a nagyszerű alkalmat megragadva, ha már előttem volt az eltehető munkalap, a fúrógép kapcsolójára is rámentem. Ez már csak azért is helyes lépés volt, mert ha a fúrógépet tényleg holnap szeretném összeszerelni, akkor ahhoz a kapcsolóra mindenképp szükségem lesz.

   Mivel a kapcsoló mozgó eleme annyira apró, hogy kézben tartva nem lehet megtisztítani, segítségül hívtam a direkt ilyen esetekre készített nyeles tokmányt. Ha méltóztattam volna elővenni valamelyik fúrógépet, azzal akár gépesíthettem is volna a takarítási folyamatot.

   Hogy lekopott a külsejéről az eredetileg ki tudja miből álló, a puszta réznél valószínűleg időtállóbb felület, az mint hiba még csak hagyján. Mármint ahhoz képest, hogy a henger középső vékony része mennyire megkopott.

   A vékony rész elkopása igencsak sajnálatos módon azt eredményezte, hogy a két vastagabb hengeres rész hozzáért a rugót megtámasztó alátéthez, amitől nem csoda, hogy a görgő nem forgott, inkább csak súrlódott, amitől persze nem, vagy lassan, vagy mint ahogy a videóban látható, a kapcsoló teljesen összevissza működött.

   Az érintkezők megtakarítása után, komolyan reménykedve benne, hogy ennyi mókolás a kapcsoló működőképessé varázslásához már elég lesz, már csak rá kellett jönnöm, hogy mi hová, és persze milyen sorrendben való.

   Mivel az alátét láthatóan hozzáért a hengerhez, megpróbáltam fordítva betenni, de úgy sem volt jó. Mármint a kapcsoló stabil működéséről még csak szó sem volt! Ennek ellenőrzésére még csak műszer sem kellett, mert lehetett hallani. Illetve épp, hogy nem lehetett hallani, ahogy a kapcsoló kapcsol.

   Egy ilyen kis alkatrészt legyártani semmi kis feladat volna. Már ha lenne hozzá esztergám. Amúgy persze van, de a fához, vagy még ahhoz sem való géppel nem mernék nekiállni egy ilyen kis precíz valami elkészítésének.

   Hiába reménykedtem benne, hogy van még valami trükk, amit persze nem vettem észre, sajnos nincs. Mármint a kapcsoló továbbra is akad, mégpedig annyira, hogy a rugó a gombot néha nem is tudja visszatolni.

   Amennyiben a jobbra lent látható érintkező egy kicsit lentebb lenne, akkor a henger bal oldalának széle forgás közben nem akadna fenn a bakelit házban. Mármint egyből, mikor a gomb elengedésének hatására el akar indulni. Erre mondta mindig apukám (mármint a "ha" szócskára), hogy ha a nagyanyámnak tökei lettek volna, akkor ő lett volna a nagyapám.

   Mivel a kapcsolót a szegecselése annyira masszívan összetartja, hogy annak egyes elemei egymáshoz képest nem mozdíthatók el, a henger középső vékony, konkrétan elkopott részét pedig nem volt mivel megvastagítanom, így ha csak egy kissé is, de meggörbítettem ezt az alátétet, hátha így nem ér hozzá a kapcsolást végző görgőhöz.

   Hogy jó lett, az mondjuk erős túlzás. Mármint most sem százas, de már sokkal normálisabban kapcsol, mint ahogy a szétszedése előtt tette. Ez azért nem számít, mert ezt a fúrógépet nem áll szándékomban használni. Amennyiben mégis, akkor mint az eszterga meghajtása természetesen nem a gyári beteges, pláne az adott cél tekintetében lehetetlen helyen elhelyezett kapcsolójával lesz kapcsolgatva.

   A még mindig töltődő akkumulátorokat még tőlem is szokatlanul hosszasan szemlélve, az merült fel bennem kérdésként, hogy holnap vajon mit fogok kitalálni. Mármint oknak arra, hogy ne menjek le a pincébe, az NDK fúrógépet megszerelni.

   Íme a másnapi munkám eredménye, ami meglepően gyorsan összejött, ellenben a derekam nagyon nem örült a hajlongásnak, pedig ezt elkerülendő inkább odaültem az út szélére. Ez persze nem a teljes teljesítményem.

   De csak mert a kocsilejáró másik oldalán is kigyeketáltam a ház elől az összes oda nem való füvet. Ha a munkát valaki átveszi (mármint nem tőlem, hanem majd az aszfaltozóktól), s a széttöredezett járda és a megsüllyedt vízelzárók miatt szó éri a ház elejét (jé, ez tényleg a ház eleje, illetve az előtte lévő rész), valószínűleg nem lesz áldva a nevem. Mekkora szerencse, hogy az útépítőknek nem mutatkoztam be!

   Egy későbbi napon, mivel az a múltkor a kezdődő derékfájásom miatt elmaradt, pontosabban szólva elkezdtem, csak jobbnak láttam, ha inkább nem fejezem be, lementem és a kisásóval a zöldből a járdára felkúszott növényekbe is belepocsékoltam. Ebben a pusztításban az az okosság, hogy így a ház előtti utcafront feltakarításához még ha nagyon lassan csinálom (lassan szoktam), akkor sem kell 10 percnél több. Ha meg ott a zöldsáv, akkor beleakad a seprű, megállnak benne a falevelek, kimossa alóluk a földet a járdára az eső. Szóval így van ez jól.

   Épp mint ahogy az is jól van, hogy a következőnek szétszedendő tárgy (még ha csak egy lenne...) mindig oda van készítve kézközelbe. Mármint az időközben történt pincei keringéseim közepette, előkerült a pezsgőfürdő kompresszora.

   A fúrógép összeszerelése, illetve további részleteinek megmutatása előtt gondoltam bemelegítek. No nem mintha fáztam volna, épp csak már amúgy is nagyon ráfért a pincére némi rendrakás.

   Nyitásképp eltettem az esztergáról az amerikánert, majd mint ahogy azt már korábban elterveztem, a kísérleti rádióvázhoz összegyűjtött alkatrészek megkapták az átlátszó dobozt.

   Hogy ezt az apró részfeladatot majd ne a fúrógép bemutatójának végén kelljen, rámentem a kissé már rozsdás tokmány kipofozásának nemes feladatára. Bár lehetett volna úgy is, hogy az esztergával a tokmányt forgatom meg, inkább fordítva csináltam. Az acélpálca pedig azért került a tokmányba befogásra, hogy amennyire ez egyáltalán lehetséges, távol legyen a kezem a drótkorongtól.

   Íme a műanyagból készült házból egy könnyed mozdulattal kiemelt motor, amire menten rámentem egy porecsettel. A kosz jellegéből arra következtettem, hogy a fúrógéppel nem annyira falat fúrtak, mint inkább csak faipari munkát végeztek.

   Mikor ennek a képnek az "arra még lehetne" nevet adtam, abban a szent pillanatban elfelejtettem, hogy ez mire vonatkozott, s ez még azóta sem jutott eszembe...

   Ez egy számomra meglehetősen fura alkatrész. Konkrétan egy kézzel visszakapcsolható hőkapcsoló. A jobbra látható bézs színű alkatrész tartja a kapcsoló egyik kontaktusát. (lásd középen s felül) A kapcsoló alapesetben vezeti az áramot. Mikor az alul vízszintesen látható, egy bimetálra tekercselt huzal a fúrógép túlterhelésének hatására felmelegszik, akkor elmozdul a bimetál, mire fel kiugrik a helyéről a piros gomb, old a kapcsoló, s persze leáll a gép.

   Íme a kapcsoló oldott állapotban. A pirossal alig láthatóan bekeretezett részen van a piros gomb retesze. Miután a bimetál kihűlt, minek hatására kiegyenesedett, akkor a piros gomb a megnyomásának hatására bent marad, újra használható a gép. Ez egy nagyon ügyes funkció, épp csak még soha sehol semelyik másik gépemben nem láttam, pedig akad itthon motorizált eszközből bőven. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy valakinek már megint sikerült megoldania egy nem is létező problémát. Olyan ez, mint a múltkor boncolt Blaupunkt Marimba táskarádió esetében a teleszkópos antennát kioldó nyomógomb, ami persze szintén teljesen egyedi eset.

   A meghajtás ház nélküli felhasználásában az lenne az okosság, hogy a gép így jóval rövidebb. Amúgy ha minden igaz, én már el is terveztem (ez mondjuk eddig igaz), hogy az eszterga lassító áttételét egy beteg fúrógépből fogom kialakítani. Mármint fogom a leégett motort, szétcsapom, eltűntetem az állórészt, teszek a forgórészre egy hatalmas és persze többlépcsős ékszíjtárcsát, és akkor egyrészt tényleg lassan fog forogni az eszterga, másrészt megspórolok egy csomó mechanikai munkát. Vagy ha nem, akkor épp ezzel okozok...

   Amennyiben a háztól jórészt már elvált rögzítési pont a későbbiekben bármi gondot okozna, a hiba egy fakötésű (értsd nagy átmérőjű) alátéttel és egy hosszabb csavarral könnyedén orvosolható.

   A hálózati kábel koszossága pedig némi mosószerez víz bevetésével eltűntethető. Zömében legalábbis, de csak mert a mélyebb karcokba belenőtt mocsok nagyon ragaszkodó tud lenni, pláne ha azt némi olvadás előzte meg. Ez amúgy nem annyira elektromos, mint inkább mechanikus hatásra szokott bekövetkezni. Mármint valami koszos tárgyon végighúzva, a kábel felülete a súrlódástól képes annyira felmelegedni, hogy szó szerint beleég a kosz, amivel aztán a mosószeres víz persze már nem tud mit kezdeni.

   Hogy ne legyenek útban, pontosabban szólva azért, mert a fúrógép adott napi összeszerelését ekkor igencsak bizonytalannak éreztem, az el nem mosogatandó alkatrészeket betettem a csavaros polcra.

   A kábel és a fúrógép házának elmosogatása, a vödör mellett ücsörögve, a nadrágomon egyértelmű nyomokat hagyott. Mármint ha meglátott volna valaki, nehezen tudtam volna letagadni, hogy épp az előbb hugyoztam magam össze.

   Mivel a téli tüzelő száradásának érdekében már amúgy is járt, így adta magát, hogy a fúrógép házának két elemét a ventilátorral forszírozottan szárítom meg. Előtte persze alaposan lecsapkodtam róluk a vizet, és még némi sárga rongyos törölgetést is kaptak. Mivel úgy gondoltam, hogy a fúrógép házának száradása az adott napon biztosan nem lesz meg, ezért végre nyugodt szívvel hagyhattam volna itt a pincét. Erre fel elkapott a pakolhatnék, mely szokatlan tényt mondhatni kitörő örömmel üdvözöltem.

   Mivel az ecset egy drága dolog, ezért spórolni szoktam vele, mégpedig úgy, hogy legalább az adott festős projekt folyamán egy hígítós üvegben tartom. Mármint öntök a kávésüveg aljába némi hígítót, mire fel az ecset néhány napig biztosan nem szárad be. Mivel a legutóbbi festős etap alanya a konyhaszekrény volt, annak meg már több mint egy éve, így az ecsetek mára már rég összenőttek az üvegek aljában álló híg festékkel. Ez amúgy még semmi! Mármint a három közül az egyik ecset szőrét a valószínűleg nitrohígító úgy feloldotta, hogy annak csak a fából készült nyele maradt meg.

   Ami még szintén megmaradt, az a vegyszeres polc fölötti polc közepének egyre csúfosabban alakuló belógása, amit csak azért nem tudtam visszacsinálni, mert ahhoz fel kellett volna állnom a hokedlire, ami ugye jelenleg foglalt. Az ugyan igaz, hogy van itt egy direkt a pince magasságához passzoló kicsi létrám, azt azonban át kellett volna hoznom a lomos pincéből, ami az adott pillanatban valamiért túl nagy feladatnak tűnt. Gondolom arról lehetett szó, az lehetett az ok, hogy a létrához vezető út el volt foglalva.

   Hogy valamilyen szinten magam is az legyek (mármint elfoglalt), olyan témákkal múlattam az időt, mint mondjuk a forgatható festőállvány elhelyezése. Te, hogy én ezt annak ellenére, hogy még csak két hónapja van itt, már hányszor rúgtam fel...

   Mint azt már hosszas töprengéseim közepette felderítettem, a kísérleti rádióváz építős projekt azért áll, mert nincs hozzá kidolgozva semmiféle értelmes, vagy akár értelmetlen koncepcióm. Mármint nem tudom eldönteni, hogy a felépítmény hogy nézzen ki, mire legyen jó, pláne kell-e nekem egyáltalán, vagy épp csak megmaradt valamicske ihlet, melyet kiváló barátom szuperregeneratív rádióépítős kísérleteinek hatására kaptam.
   Mivel ahogy eddig, úgy most is az volt, hogy egyetlen kérdésben sem jutottam magammal dűlőre, az alkatrészeket nem rakosgattam vissza a helyükre. Na jó, bevallom... Az igazi ok az volt, hogy a lomos pincében jelenleg uralkodó káosz okán konkrétan esélytelen lenne a hangszórós szekrény elé odaállnom.

   Bár az órát nem néztem, attól még egyértelmű volt, hogy a téblábolással töltött idő alatt a fúrógép elmosogatott alkatrészeinek bőven jutott idő a megszáradásra, mire fel a pince elé kirakott munkapadra (amit amúgy az előbb már elraktam) újra összerántottam őket, mondván legyen meg a dolog ma.

   Mivel az apró bakelit alkatrész rögzítési ponttól jobbra eső része csak egy életvédelmi fedél (mármint arra szolgál, hogy a fúrógép nyitott állapotában a hálózati feszültséget hozó két szál vezetéket ne tudjuk egyszerre megérinteni), így akár le is hagyhattam volna. Én persze inkább visszatettem, amit egy a csavar feje alá pluszban odatett alátét remélhetőleg megfelelően rögzít.

   Mivel a motor magában is megáll, bár a fúrógép háza még egyáltalán nincs összecsavarozva, annak ellenére ki mertem próbálni. Jelentem alássan, a kapcsoló legutóbb újkorában működhetett ennyire precízen! Illetve mint az a képen látható, a fúrógép háza immáron egészen tisztának minősíthető. Annyira legalábbis már nem koszos, hogy az ember undorral fogja meg.

   Mivel megígértem, hogy megmutatom, pláne nem felejtettem el, íme így kell, illetve lehet a fúrógépet a munkapadhoz hozzáfogatni. A köszörűkövet persze csak a lehetőséget demonstrálandó fogtam be a tokmányba.
   Ez amúgy egy újabb hibája volt a fúrógépnek. Mármint miután apám a régi 42 voltos öreg gépet erre a modernebb típusra cserélte, mivel nekünk nem volt meg hozzá a rögzítő, az új gépet már nem tudtam így, vagyis rögzítve használni. Mondjuk rögzítő idom a régi géphez sem volt, de mivel annak háza nem műanyagból, hanem még fémből volt, pláne a markolat oldalai párhuzamosak voltak, így azt be lehetett fogni a satuba.

   A fúrógépet rögzítő kiegészítőt a munkapadhoz ezzel a szorítóval fogattam oda. Ezt amúgy még apukám készítette, mikor a ceruzahegyezőhöz kapott gyári bakelit idom gyermekkoromban eltörött. Még látszanak is rajta apukám karctűs jelölései.

   Ami viszont ezen a panelen nem látszik, az a teljesítményt szabályozó potméter letekert pozíciójában a minimális kimeneti teljesítményt beállító trimmerpotméter. Mármint mivel ezt a panelt egy porszívóból szedtem ki, annak meg ugye kilowatt körüli teljesítményű motorja van, a fúrógép mindössze 250 wattos motorját ezzel a szabályzóval nem lehet megfelelő mértékben lelassítani. Ez persze nem igazán baj. Mármint azért nem, mert az áttételes esztergához amúgy is egy fordulatszámtartós elektronika illene, amit persze majd még meg kell építenem. Már ha úgy lesz...

   Ezt a képet nemcsak azért készítettem, hogy lásd a gép milyen szép lett (már-már gyári fényében tündököl), hanem azért is, hogy legyen egy olyan fotóm a bélyegképhez, amin a fúrógép felismerhetően, zavaró háttér nélkül szerepel. Mármint ez utóbbit sajnos gyakran elfelejtem.

   Az immáron kipofozott fúrógépet annyira nem a fűrészgép tetejére kellett volna tennem, hogy azt hosszú sorokon át tudnám ecsetelni, ezt azonban most (még ezt a csodát...) nem teszem meg.

   Mivel úgy volt, hogy ha a héten nem szedek szét semmi régit, akkor nem mehetek piacozni, s a fúrógép nem régi, de a bükkfa lámpa az, mehettem volna, épp csak egész hétvégén esett, ami amúgy nem szomorított el. Mármint ha annyi vacakhoz, mint amennyi nekem szanaszéjjel még mindig van, nem veszek hozzá még valamit, az mondhatni kifejezetten üdvözlendő.