Az éjjel kezdetben arról álmodtam, hogy anyákat esztergálok a BNC aljzatra, majd valamivel később már azt, hogy mivel olyan esztergám még nincs amin a főorsó stabil mechanikai kapcsolatban lenne az előtolómű hajtotta vezérorsóval (nincs is a gépemen vezérorsó), így inkább egy menetfúrót fogok készíteni.

   Hogy egy menetfúró elkészítése a lehetőségeim keretén belül van, arra kiváló példát mutat ez a kis szörnyszülött, amit valaha - mivel nem volt készleten ilyen méretű menetfúró - egy M10-es csavarból voltam kénytelen előállítani.
   Szóval az úgy volt, hogy valami nyikogott a motorom hátuljában. Mivel a 250-es MZ vezetésekor a bukósisak használata kötelező, az meg ugye nagyon belerombol az irányhallásba, a problémáról már az is csoda volt, hogy legalább annyit sikerült megállapítanom, hogy valahonnan jobbról hátulról jön. Mint az némi sisak nélküli motorozás eredményeként kiderült, a nyikorgó hangot a hátsó teleszkópot a vázhoz odafogó, a helyéről kiszakadt M8-as csavar mozgása adta. Mivel az nagyon nem lenne jó, ha a rugóstag menetközben leesne, a kitekert csavar a menettől mentesült lyukba pedig már nem volt visszatekerhető, a rendelkezésemre álló anyagok közül egy M10-es csavart kiválasztva, azt átreszeltem menetfúrónak. Bár volt bennem némi félsz, hogy a váz anyaga a csavarénál jóval keményebbnek fog bizonyulni, a menetfúrás végül sikerült. Vagyis megúsztam a dolgot 10-es menetfúró vásárlása nélkül. Azt viszont nem úsztam meg, hogy bukósisak nélkül motoroztam, mert egy épp arra járó rendőr - az ég áldja meg érte - levett miatta 500 forintra.

   Mivel már majdnem minden lehetséges helyen megnéztem, épp csak ott nem, mint ahol a legnagyobb esélyem lett volna rá, a csatlakozós szortimentben végül találtam az aljzatokra passzoló egy-egy anyát. Ettől persze még a többi ugyanilyen BNC aljzaton továbbra sincs anya, így az anyakészítős feladat ugyanúgy adott, mint ahogy az még az anyák megtalálása előtt volt.

   Az anyjukat vesztett BNC aljzatokat nem különösebben sokáig bámulva, vagyis viszonylag gyorsan rájöttem, hogy ezekből kihozható egy-egy menetfúró, épp csak át kell dolgozzam őket egy kicsit. Illetve elég lesz csak az egyiket. Az átalakítást elszenvedő alany már csak azért is a bal oldali példány lesz, mert azon ugye élesebb kontúrú a menet.

   Hogy a feladatnak nem azonnal ugrottam neki, az annak volt köszönhető (meg persze a szerfelett lustaságomnak is), hogy az adott pillanatban még nem is tudtam, hogy a funkciógenerátor egyáltalán működik-e. Mármint ha nem működik, pláne könnyedén még csak nem is javítható, akkor ugye mégis miért cserélném ki benne a műszerzsinórok csatlakoztatására már-már valószínűtlenül alkalmatlannak tűnő antennaaljzatokat?

   Volt olyan nap, mikor csak annyit sikerült magamnál elérnem, hogy az aljzatokat legalább levigyem a pincébe. Vagyis már megint úgy volt, hogy egy amúgy semmi kis projekt képei hosszú napokon át gyűltek, mire a téma végre befejezésre került.

   Hogy mennyi olyan projektem van amiket félbehagytam, arra kitűnő példával szolgál a lassító áttételes eszterga meghajtása, amit (ezt most direkt megnéztem) napra pontosan egy évvel ezelőtt tettem le ide, hogy majd mindjárt kiesztergálom hozzá az ékszíjtárcsákat.

   Ez pedig az áttételes eszterga váza, amit 14 hónappal ezelőtt állítottam be a sarokba, mondván amint elkészült hozzá a meghajtás (lásd az előző képen), már állok is neki összeállítani.
   Ezekkel az elmaradásaimat mutató képekkel amúgy csak magamat cukkolom, hátha egyszer elszégyellem magamat, aztán fene nagy szégyenemben hirtelen felindulásból minden elmaradásomat letudom. Ebben persze - a magammal kapcsolatban szerzett rossz tapasztalataim okán - már én magam sem bízok.

   Épp mint ahogy abban sem hiszek, hogy a hónap végére sikerülni fog ha nem is mindent, de legalább azokat a tételeket letudnom, melyeket erre előkészítettem.
   A "mindent" természetesen nem úgy kell érteni, hogy valóban mindent, hanem úgy, hogy legalább azokat a tételeket letudhatnám, melyek oda lettek készítve valahova (lásd kitűnő példának mondjuk az előző képet), természetesen direkt azért, hogy a szem előtt lévő feladatoknak az útban lévőségük okán legalább egy kevéske esélyük legyen megugrani az ingerküszöbömet.

   Mielőtt nekiálltam volna a viszonylag gyenge anyagból készültnek tűnő BNC aljzat szétforgácsolásának, benéztem a pincei nagy csavaros dobozba, hátha akad benne egy félcolos finommenetes példány. Miután nem találtam benne, belenéztem a még a motoros időkből megmaradt csavaros dobozomba is, azt azonban már nem fényképeztem le. Amúgy csak azért nem, mert egyrészt nem vittem magammal a fényképezőgépet, kimászni pedig a lehetetlen üléspozíció okán nem volt érte kedvem. A menetfúró készítéséhez szükséges csavar fellelésére volt még egy rejtekhelyötletem, a Balázs Laci szomszédomtól örökölt csavaros vödör azonban olyan mélyre lett elrejtve, hogy azt már eleve meg sem próbáltam megközelíteni.

   Mivel a fúrógép tokmánya hárompofás, így az egyenesen történő befogáshoz a BNC aljzat egyik pöckét le kellett reszelnem. A másikat azért nem reszeltem le, merthogy az nagyon is jó lesz arra, hogy az aljzatot a tokmányban elfordulás ellen bebiztosítsa.

   Mármint az én esztergának nevezett gépemen fúrógépre való tokmány van. Ami még ennél is nagyobb baj, az a meghajtás rettenetes sebessége. Mármint a gép motorja, s azzal együtt a rászerelt tokmány is percenkénti 2.700-at forog.

   Hanem konkrétan így, mely forma az előző képen látottból semmiképp sem alakítható ki. Annyi baj legyen... Legyintettem egy nagyot a három helyett megvalósítható mindössze kétágúságra.

   A BNC aljzat egyre inkább csak maradványán keresztülfűzött M6-os csavar a kombinációban csak mint befogószár szerepel. Mármint nagyon nem szerettem volna az amúgy rézből készült aljzatot a satuval megroppantani.
   Itt árulnám el, hogy miközben a komolyabbnak tűnő feladatokkal meglepően gyorsan haladtam (eddig és ezután is), az a semmi kis problémának tűnő részlet, hogy az aljzat közepéből a csavar betolásához előbb még ki kell piszkálnom a kettővel ezelőtti képen látható fehér központosító betétet, nos az úgy elvitte 10 percemet, hogy csak néztem! Mármint valóban bután bámultam (Te, hogy ebben nekem már mekkora gyakorlatom van), mikor a rézhüvely mélyéről a fehér betét nemhogy csak úgy egyszerűen nem akart kijönni, de még kifúrnom is csak ötödik nekifutásra sikerült.

   Most következik az a rész, mikor is a köszörűvel négy helyen is belebarmolok a rézbe, majd még ki is reszelem (vagy azt is köszörülöm) az ettől a művelettől keletkezett felesleges részeket, ahol majd a forgácsok fognak kihullani.

   Azt úgy konkrétan nem merném kijelenteni, hogy a minap éppen ezt a formát álmodtam meg, de egy kicsit azért hasonlít. Még adok az elejének némi kúposságot (mert az ugye kell az anyagba történő belekapáshoz), aztán már használhatom is!

   Mivel egy rézből készült menetfúróval csak nálánál puhább anyagba, tipikusan műanyagba lehet menetet fúrni, ezért a "műanyag" feliratú fiókok tartalmához mondhatni komoly reményeket fűztem.

   Mikor a magam készítette menetfúróval készült félcolos menetbe a BNC aljzatot sikeresen beletekertem, az bizony engem még úgy is komoly megelégedettséggel töltött el (Te, hogy nekem erre a sikerre az adott pillanatban mennyire k*rvára szükségem volt), hogy az aljzat végül valószínűleg nem is anyával lesz rögzítve.

   Mikor a kerek piros dobozról pusztán kíváncsiságból levettem a tetejét, s megláttam benne a vegyes tartalmat, nos arra viszont már nem voltam annyira büszke, mire fel mindjárt meg is ígértem magamnak, hogy az egyik következő akcióm a még mindig vegyes tartalmú dobozaim felszámolása lesz. Hogy ezek folyton újrakeletkeznek? Most mond már. Legalább mindig van mit csinálnom.