Mikor a képen látható mérőtornyot, pláne házhozszállítással Arnold Péter a szétszedtem projekt számára felajánlotta, én úgy egy héten át képtelen voltam a levelére válaszolni. Mármint mégis hogyan mondhattam volna rá nemet? Ha meg igent mondok, akkor az épp nagyban folyamatban lévő, sajnos úgy három hónapja megtorpant projektjeim annyival elcsúsznak, mint amennyi időm majd ennek az öt műszernek a bemutatására rámegy. Mivel nekem a szétszedés a hobbim, ez egy annyira szörnyű dilemma volt, hogy azt épp most vázoltam fel. Hogy ezekről a műszerekről végül képtelen voltam lemondani, azt a mérőtornyot már a lomos pincei asztalomon mutató kép is kitűnően bizonyítja.
   Ahogy itt álltam, s némiképp büszkén, más szempontból viszont kissé letörten bámultam legújabb szerzeményemet, akkor még nagyon úgy volt, hogy teremtek számára valahol egy biztonságos, vagy legalább annak tűnő helyet, aztán mikor a többi elő, vagy egyszerűen csak odakészített témát letudtam, ezekre majd csak akkor megyek rá. Természetesen az, hogy ezt a kupacot így ahogy van, vagyis kosarastól csak úgy odateszem valahova, az itt egy annyira hiú ábránd volt...

   A dobozokat a kosárból kirakosgatva, az öt műszer a lomjaimmal még mindig zsúfolásig töltött lomos pincében ugyanúgy nem fért oda sehova, mint ahogy még egy kupacba rendezve sem tették, mire fel hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy jó, legyen. Mármint a szétszedést nemhogy majd valamikor nemsokára, de egyenesen most azonnal megkezdem! Hogy aznap nem jutok a témával messzire, azt természetesen azonnal borítékoltam.

   Az öt dobozt az eltehető munkalapon mint egy "itt a piros, hol a piros" játékos kevergetve, mint indítótéma idővel ennél a B25-ös típusú funkciógenerátornál kötöttem ki.
   Az előlapon balról jobbra haladva, ott van mindjárt első érdekességnek a belül igen nagy valószínűséggel egy Isostat kapcsolóban folytatódó MAINS, vagyis hálózati kapcsoló, melyből talán még sosem láttam olyat, hogy a hozzá tartozó power LED nem mellette, hanem a gombban benne van.
   Egy további apró érdekesség, hogy a három nyomógombsoron a mifelénk megszokottaknál jóval apróbb gombok vannak. Ilyen méretűeket én eddig még csak a szovjet N313-as oszcilloszkópon láttam.
   A két, igen nagy valószínűséggel direkt ehhez a műszerhez készült forgatógomb egyediségén felül ami még igazán érdekes, az a műszer csatlakozóinak nem a mindenütt megszokott BNC vagy RCA típussága, hanem közönséges antennaaljzatok mivolta. (ez de csúnya egy mondat lett...)

   A műszert az előbb még összetartó, immáron kitekert nyolc csavart mutató kép nemcsak azért kapta a "hetek óta" címet, mert már "hetek óta" várom, hogy valami végre legalább egy kicsit felpörgessen, hanem azért is, mert a másik pincében rendszeresített kék nyelű csavarhúzómat már "hetek óta" nem találom. No nem mintha annyira intenzíven keresném, hogy a megtalálására komoly esélyem lenne...

   Mivel az első napra csak annyit ütemeztem be, hogy a dobozba belenézzek, megkeressem a lelkét, aztán már húzzak is innen el, mikor idáig eljutottam, már ugrottam is neki a lámpák lekapcsolásának.

   Mikor a hátam mögötti szekrény elől a függönyt félrerebbentettem, akkor nemcsak azért támadt kellemetlen érzésem, mert megsejtettem, hogy a műszer antennacsatlakozói helyett nem fogok kétfuratos rögzítésű BNC aljzatokat találni, hanem azért is, mert ide egyrészt még mindig nem gyártottam le a betervezett papírfiókokat, másrészt bár a ferritest már levittem, az elkós fiók azonban még mindig idefent van. Az ekkor még szétszedetlen ZK246-os magnóról már nem is beszélve! Utóbbi készülékről annyit, hogy mikor ezt ide még valamikor évekkel ezelőtt letettem, akkor szó sem volt róla, hogy olyan sokáig fogom a függöny mögött rejtegetni, mint az Uwertura nevű társát.

   A két csavarral rögzíthető BNC aljzattal kapcsolatban nem az az érdekesség, hogy abból a szortimentben valóban nem találtam, hanem az, hogy a minap egy eladó műszer hátulján láttam belőle egy egész rakatnyit, épp csak azt a weblapot nem sikerült az előzményekből előtúrnom, amelyik a gép hátulját mutatta. No nem mintha ez akár csak egy kicsit is érdekes volna...
   Ami viszont nagyon is érdekes, pláne konkrétan sajnálatos, az a BNC aljzatok anyahiánya. (egyik ilyen aljzatomon sincs anya) Mint az a forraszthatóságából sejthető, a fehér aljzat valaha nyáklapba volt ültetve.
   Az BNC aljzatban az a jó, hogy egyrészt passzolnak hozzá az oszcilloszkópok mérőzsinórjai, másrészt a képen tőle jobbra látható BNC / RCA átalakító is. (nekem utóbbihoz van egy csomó mérőkábelem)

   Hogy mindennel elmaradtam, azt az eredményezte, hogy már hosszú napok óta még olyan egészen apróságokra sem voltam képes, mint mondjuk a vásárláskor kapott visszajáró pénztárcába történő belerakosgatása. Hogy aznap mi pörgetett fel, arra amúgy már megint nem jöttem rá.

   Hogy nem a csokik, az már csak azért is biztos, merthogy ezeket még csak néhány perce vettem a boltban. Persze nem miattuk mentem, hanem mert épp akciós volt a bőrös császár, mi meg anyámmal a zsíros húsok őszinte hódolói vagyunk.

   Aznap délelőtt ha felpörögtem is, de azzal az erővel menten össze is zavarodtam! Mármint miután ha csak félhangosan is, de attól még alaposan letoltam valamelyik lakót, aki ugye ezeket a dobozokat a szemetes helyett a lépcsőfordulóban helyezte el, sikerült rájönnöm, hogy az bizony már megint én voltam. Ez amúgy annak volt köszönhető, hogy aznap délelőtt valóban rengeteg témába álltam bele. Esetleg annak, hogy a házban épp nagyban cserélték az egyik strangot, én meg ugye a lámpás dobozokról már miért is ne asszociáltam volna arra, hogy egy füst alatt a mellékhelyiségek lámpáit is cserélik. A dobozokat amúgy én hoztam be a közeli szelektív mellől, mikor kivittem oda egy rakat üveget, csak visszafelé jöttömben nem jutottam be velük a pincébe. Mindezt úgy, hogy délutánra feltétlenül ki kell alakulnia valamiféle rendnek, akkor ugyanis jelenlegi terveim szerint végre lejövök a pincébe felsőmarót nézegetni.

   Hogy az adott pillanatban a frissen szerzett dobozok csak a bringáig jutottak, arra nem is tudok mit mondani. Arra viszont másnap reggel nagyon is tudtam mit mondani, mikor a piacra indulván, villanyt ugyan minek is kapcsolván, merthogy ugyan ki rakna itt le bármit is útban, nagy ügyesen felrúgtam a papírdobozokat.
   Ezek hárman amúgy a korábban említett, a hátam mögötti szekrénybe adott helyre méretezett dobozok (amúgy fiókok) elkészítéséhez kellenek, mint vékony hullámpapír alapanyag, a közeli szelektív gyűjtő mellől ingyen beszerezve.

   Most nem a felsőmaróhoz való szerszámkészlet innen történő eltevéséről, nem a felsőmaró beépítéséről, nem a plexi lapokból előlapok készítéséről, és még csak nem is a merevlemez csapágyainak megszerzéséről, hanem csak arról van szó, hogy a felsoroltak mennyire k*rvára útban vannak a mögöttük ugyan miért is ne legalul elhelyezett, nagy anyás doboz felé vezető, vitathatatlanul rögös utamon.

   Hogy akadt-e a dobozban a BNC aljzatra passzoló anya? Nos nem. Olyat, illetve akkorát viszont találtam, amin az egész csatlakozó átesett! Az persze lehet, hogy valamelyik doboz mélyén akad egy olyan kapcsoló, nyomógomb, lámpafoglalat, amelyik anyája passzol az aljzatra, azt azonban már nem volt erőm megkeresni.
   Ilyenkor azért nagyon tudom magam utálni érte, hogy mikor még csak 150 ropi környékén járt a nagy műszerész esztergapad ára, és még pénzből is volt annyi a zsebemben, akkor azt a gépet a Praktikerben nem vettem meg, pedig most milyen jól jött volna, ha le tudtam volna gyártani azt a két anyát... Amúgy számomra egy kissé zavaros az esztergák árképzése, illetve már eleve a választékuk is. Mármint épp azt a méretet hiányolom, amit valaha az Ezermester boltokban Emco Unimat néven lehetett kapni. Persze ha nem volna rozzant a derekam, jól ellennék egy mai negyven kilós kisgéppel is. Aztán persze felébredek. Mármint rájövök, hogy nálam egy esztergapadnak se helye, se igazán komoly igénye nincs.

   Miközben a funkciógenerátorral kapcsolatban a felvigyem / ne vigyem fel lehetőségek között vacilláltam, míg a kérdést magamban eldöntöm, gondoltam előveszem az Isostat kapcsolós dobozt. Ezeknek amúgy szerintem nem itt lent a pincében, hanem odafent a lakásban volna a helyük, csak ugye valaki még mindig nem hajtogatta meg számukra az épp az imént beszerzett alapanyagú papírfiókokat.
   Mivel az N313-as oszcilloszkópból bontott nyomógombsor felül volt, és még egy csupasz hatlábú kapcsolót is találtam, az anyásokkal ellentétben ezt a dobozt nem kellett kiborítanom. No nem mintha direkt az ilyen alkalmakra gondolva nem lenne hozzá itt is rendszeresítve egy erre a nemes célra alkalmas méretű tepsi.

   Kari már kétszer is írt, hogy kellene neki az a műszer, aminek a beszélőt befogadó részéről épp nagyban elvenni készülök egy olyan dobozt, amiben a kapcsolót és a műszer csavarjait biztonságos módon, mármint a szétszóródásuk esélyét durván lecsökkentve tudom a lakásba felvinni. Ha az a műszer végre eltűnne innen, akkor épp odaférne a helyére az a mérőtorony, aminek az első elemét, konkrétan a funkciógenerátort épp a jelen cikk keretében vesézem ki.

   A műszert a másik pincefolyosóján letéve, egyrészt attól omlottam össze, hogy eszembe jutott, miszerint még virágföldet sem vettem, másrészt pedig attól, hogy a rúd formájú fekete fehér szerszámot még mindig nem vittem át a lomos pincébe. Mindezt úgy, hogy idén már kétszer is nekifutottam a pincei rendrakásnak. Már csak ebből is kitűnően látszik, hogy a rendrakás terén mennyire eredménytelen vagyok. No nem mintha más területeken annyira, vagy akár legalább egy egészen kicsit is jeleskednék...

   Mikor nekiálltam az asztalra rámolt apróságokat a helyükre tenni, a kamerák memóriakártyájáról a képeket a számítógépre áttölteni, a gyógyszeres dobozok tartalmát kisebb helyfoglalásúra összerendezni, a konyha irányából beszűrődő zajokat és illatokat elemezve villámgyorsan rájöttem, hogy azt a versenyt amibe anyám a gulyásleves elkészítésével nevezett be, nos azt nem én fogom megnyerni, ami végül így is lett.

   Még aznap délután, de már egy másik etap keretében, a kerti és a pincei feladatok végeztével, már csak annyi erő maradt bennem, hogy belepróbáljak a lyukba egy dugót.
   Az asztal pultjára rámolt rumli mindeközben azért kapta a "holnap veszek hozzá" címet, mert ha másnap szép lesz az idő, meg persze szerencsém is lesz, akkor a már iderámoltakhoz biztosan veszek néhány újabb kincset. Vagy nem...

   Bár a lyukba sikerült beledugnom a dugót, az annyira nehezen ment, pláne jött ki, még ennél is plánébban nincs antennadugóban végződő műszerzsinórom, hogy az aljzatok mindenképp cserére szorulnak. Már ha csak nem hibás a műszer, mert akkor ugye minek kipofozni? Na jó, igazándiból éppen akkor kellene kipofozni, ha beteg, csak ugye mégis minek? Mármint van egy régi vacak, egy újabb nagyon jó, és még egy teljesítményerősítős funkciógenerátorom is.

   Már annyira régóta álmodom róla, konkrétan hónapok óta, hogy egyszer csak hirtelen felpörgök, hogy épp itt lenne az ideje, hogy ez tényleg bekövetkezzen. Néhány megcsillanásom ugyan már volt, az igazi felpörgés azonban még nem következett be. Ezt amúgy az jelezné vissza, ha egyszer csak hirtelen annyi projektem fejeződne be, hogy nem győzném őket feltölteni a szerverre.

   Mivel a minap mutatott menetfúró elkészítése előtt előbb még mindenképp meg kellett nézzem, hogy a műszer működik-e, gondoltam túrok az antennaaljzathoz egy bármi irányú továbblépésre alkalmas átalakítót. Hogy a meglehetős készletben nem találtam belőle megfelelőt? Most mond már... Legalább továbbra is van okom a piacon mindenféle agyament formájú átalakítókat összevásárolni.

   A kekszes dobozból annyira sok csatlakozót borítottam ki, melyek ráadásul zömükben valamiféle antennákhoz valók (ezeket amúgy a virágállványra szerelt antennához vettem, a már említett piacon, mindössze egy százasért), hogy ezek között már találtam ha nem is megfelelőt, de megfelelőre összekombinálhatót.

   Mivel a dobozaimban fellelt BNC aljzat pusztán ránézésre befér az eredeti helyére, van értelme a megkezdett vonalon továbblépnem. Előtte persze még nekiálltam ellenőrizni a műszer funkcióit.

   A funkciógenerátor kimenetét a hangfrekvenciás voltmérőre rádugva, egy kissé mondhatni megzavarodtam. (no nem mintha amúgy a tiszta elmémről lennék híres, vagy az akár csak egy kicsit is jellemző lenne rám) A zavart az okozta, hogy bár az analóg műszer kitűnően mutatja, hogy a mért érték 48, a vele párhuzamosan kötött digitális kijelző azonban sötét. Ennek oka egyértelműen a műszer kikapcsoltsága. (lásd a power gombot jobbra és fent) Akkor viszont ha nem kap áramot az elektronika, mégis hogy a csudába jut el a bemeneti jel a műszerig?
   A titok nyitja az, hogy a bemenetet a tápfeszültségek irányába kötött diódák védik a túlfeszültségtől, s a jel valami csalafinta módon azokon keresztül jutott el az analóg műszerig. Egy a témával kapcsolatos apró érdekesség, hogy a jelenséget két nap múlva már nem sikerült reprodukálnom.

   Ha már érdekesség, akkor ide szúrom be ezt a karácsonyi csodát mutató képet. Mármint miközben az égősor rendben világít (lásd a két izzót a széleken), addig a kezem előtt lévő izzó sötét. Mindezt úgy, hogy ez nem az a fajta izzó, ami a kiégése esetén rövidzárba megy! Amolyan slusszpoénként a nem világító izzó nincs kiégve, cserébe ki van tekerve, az amúgy soros kapcsolású izzósor viszont ennek ellenére világított. A jelenséget amúgy egyértelműen a kissé kitekert izzó esetében zárlatba átmenő foglalat okozta, amibe ha visszatekertem az izzót, akkor újra mindegyik világított.

   Mivel nagyobb volumenű feladat letudására épp nem volt semmi hangulatom, ez viszont volt annyira egyszerűnek tűnő, hogy nem tudtam neki ellenállni, így fogtam a multimétert és lemértem vele a tápfeszültséget. A háromlábú stabilizátortól elvárt 15-höz képest a plusz kétszáz millivolt még nem egy számottevő eltérés, merthogy a tápfeszültség esetében nem annyira a pontos érték, mint inkább annak stabilitása az ami számít.

   Az egyenleget egyáltalán nem javítja, hogy a másik oldali 15V-ból hiányzik 120mV. A kimeneti osztó viszont rendben lévőnek tűnik, a potméterek nem bizonyultak kontakthibásnak, így van értelme kicserélni a műszer csatlakozóit. Hogy aztán használni fogom-e a pince mélyén bármire (valószínűleg lent lesz a műszer állomáshelye), azt majd a jövő dönti el.

   Mivel az Unitra magnó elbontása összefügg a mögötte lévő, amúgy frissen létrehozott polcokra történő papírfiókok elkészítésével, konkrétan útban van, remélem idővel ennek a ténynek is sikerülnie fog rávennie a munkára.

   Hogy a felsőmaró beépítésére sikerülni fog rávennie az induktivitás dekád bedobozolási igényének, az most még annyira bizonytalan (én meg pláne az vagyok), hogy ezt a témát inkább hagyjuk is. Az viszont biztos, hogy a dobozok hallon belül történő áthelyezése című feladatba belebuktam.

   A ragasztógép viszont pont belefért a dobozhajtogatáshoz a pincéből mintának felhozott rózsaszín papírdobozba. Ebből szerintem az lesz, hogy mikor majd keresem, ez a hülye elhelyezés úgy, de úgy nem fog eszembe jutni...

   Ez a kép a keresztségben azért kapta a "nem szép" nevet, mert a gyenge jelen ülő hatalmas tüskék egy azokat feldolgozni képes elektronikában komoly mérési hibát okozhatnak. A kép amúgy letekert kimeneti jelszintnél készült.

   Ennél a résznél már megint megakadtam, de csak mert nem tudtam eldönteni, hogyan tovább. Ebből a szörnyű határozatlanságból végül az lett, hogy elmentem gombokat nyomkodni. Amúgy persze maradtam itt az asztalnál, és még a műszer témájánál is.

   Ez pedig a tápegység kapcsolási rajza. Ebben engem az lepett meg, hogy mivel a power LED a kapcsoló gombjának megnyomására nem mindig kezd el világítani, mikor is kimeneti jel sincs, én azt hittem róla (mármint a LED-ről), hogy az valami módon a műszer jelgenerátor részének valóban beindulását jelzi.
   A jelenség oka ennél persze jóval prózaibb, azonban nem a hálózati kapcsoló a hibás, mint azt az ember elsőre gondolná, hanem valami más. Mármint a műszer gombjait (de nem a powert) nyomkodva, idővel megjön a kimeneti jel, meg persze azzal párhuzamosan a bekapcsoltságot jelző LED fénye is.
   Tovább nyúzva a műszert, idővel az derült ki, hogy ha megnyomom a panelt, akkor megszűnik a tápfeszültség, kialszik a LED. Ezt a hibát vagy valamelyik vezetősáv szakadása, vagy forrasztási hiba, de ami még ezeknél is valószínűbb, az egyik alkatrész lábának túl hosszúra történő hagyása okozza. Vagy ha nem, akkor beesett mondjuk egy alátét a panel és a doboz közé.

   Az alkatrészbeültetési rajz már csak azért is nagyon jól jön javításkor, mert a panel másik oldalához nem lehet hozzáférni, így ha valamelyik alkatrészt cserélni kell (például kívülről bevitt feszültséggel leégettük a kimeneti osztó valamelyik ellenállását), azt egyszerű módon csak a panel alkatrészes oldaláról tehetjük meg.
   A műszer "szétszerelhetetlensége" természetesen nem úgy értendő, hogy a gyárban beleszegecselték a doboz aljába a nyáklapot, hanem csak úgy, hogy az onnan csak úgy egyszerűen nem szerelhető ki. Konkrétan arról van szó, hogy a konstruktőr a műszer készítésekor annyira nem állt a helyzet magaslatán, hogy a szét és összeszerelhetőség valószínűleg még csak eszébe sem jutott! Majd mutatom a részleteket, amiből ezt a következtetést sikerült levonnom.

   Az előlapot az alaplemezhez odafogó egyik csavar anyája az Isostat kapcsoló tolókái alá került. Mikor azt oda a gyárban beszerelték, akkor annak ellenére, hogy a műszert valószínűleg nem papok rakták össze, csak úgy röpködtek a szerelősoron az áldások!

   Mire idáig eljutottam, egyrészt (bár én sem vagyok pap) annyiszor áldottam meg a konstruktőrt, hogy a hátralévő életében nem fogja tudni abbahagyni a csuklást, másrészt megéreztem, hogy ez a műszer nem élni akar, hanem egyszerűen csak szeretne békében elmállani valamelyik pincemélyi polcomon. Mármint nem szeretné, és nem is nagyon engedi, hogy csak úgy ukmukfukk megjavítsam.

   A műszert a szerelőszalagon valahogy biztosan összeszerelték, hiszen itt van előttem egyben, annak pontos metódusára azonban nem jöttem rá. Mármint mikor végre sikerült találnom egy a szétszerelés irányába vezető utat, olyankor folyton belebotlottam valami agyament akadályba. A frekvenciát szabályozó potméter lábaihoz például nem lehet normálisan hozzáférni, miközben a hozzájuk menő vezetékek másik vége (lásd a képen) sem úgy néz ki, mint ami csak úgy egyszerűen rá lett forrasztva egy direkt erre a célra kialakított forrpontra.

   Bár az előlapot sikerült elválasztanom az alaplemeztől, ennél a résznél azonban úgy elakadtam, hogy a javítást, illetve módosítást szégyenszemre kénytelen voltam feladni. Persze ha nem lenne itthon egy ennél a műszernél többet tudó saját építésű funkciógenerátor, meg egy olyan erős is, amivel akár egy hangszórót is meg tudok hajtani, akkor nekiálltam volna apróra szétszedni, így azonban, hogy már vannak ilyen műszereim, na így már nem volt hozzá bennem elég kraft.

   Olyan részproblémákba akadtam bele, hogy ahhoz, hogy az előlapról az antenna aljzatokat tartó szegecseket le tudjam fúrni, ahhoz ahogy van, le kellett volna tudnom választani a műszerről az egész előlapot. Mármint a belehulló fémforgácsok egyik műszernek sem igazán barátai.

   Miközben a mechanikai konstrukció egy valóra vált rémálom, más részek nagyon is szépen lettek kivitelezve. Például a biztosítékok és a hálózati kapcsoló életvédelmi burkolata előtt emelem kalapom.

   Miután elakadtam, amit kiszedtem, azt mindent vissza is szereltem. Fogalmazzunk finoman úgy, hogy valami k*rvára bosszantó volt, hogy mikor találtam egy továbblépési utat, arról mindig kiderült, hogy van előtte valami újabb, eddig még nem látott akadály. Amúgy a műszert a gyárban valószínűleg úgy szerelték össze, hogy... Hogy közben tényleg nagyon csúnyákat mondtak!

   A mindössze háromjegyű szériaszámból ítélve, ennek a műszernek az előállítása csak úgy lehetett rentábilis, ha valamelyik gyárunk úgymond melléküzemágában, a kor divatja szerint GMK-ban, vagyis gazdasági munkaközösségben készült.

   Ezen felül a Texo Híradás és Fémipari Kisszövetkezetről az interneten szinte semmi sem található. Aki esetleg tud valamit erről a cégről, esetleg ott dolgozott, az írja meg, amit aztán én plusz információként majd jól beszúrok ide.

   Mivel a pincei asztalon van még három másik Texo gyártmányú műszer, előre félek tőle, hogy miket fogok bennük találni. Amúgy négy doboz van lent, de csak mert a tápegység rész egyen és váltóáramú részének trafója közös.

   Bár sok baja van, de ha épp elindul, meg persze lennének hozzá kábeleim (amiket amúgy nem lenne nehéz elkészíteni), akár használhatnám is. Ha ezt a műszert akkor kapom mikor készült (mármint akkoriban a mainál jobban érdekelt az elektronika), hogy meg lett volna már becsülve... Most meg a pincében fog elporladni. Már ha csak idővel el nem ajándékozom, vagy cserélem valamire.

   Az asztal pultját azért kellett felszabadítanom, mert ha a lengyel magnót nem sikerül egyetlen nap alatt elpusztítanom (mint az később kiderült, ez nekem valamiért valóban nem sikerült), akkor mindenképp kell ez a hely, hogy a maradványokat másnapra, vagy annál is későbbre legyen hová félretennem.

   A hátam mögötti szekrénybe a papírfiókokat azért kellene mindenképp elkészítenem, mert a pincébe a rendcsinálás hevében olyan alkatrészek is lekerültek, mint mondjuk az Isostat kapcsolók. Mármint a kapcsolók ezüstözött érintkezőinek biztosan nem használ a pincei klíma. Ebben a felállásban persze nem az a baj, hogy fel kell vinnem a pincéből a lakásba egy, esetleg több dobozt, hanem az, hogy ez ugye összefügg azzal, hogy előbb még meg is kell hajtogatnom az új dobozukat. A helyszín előtt meg ugye ott van az Unitra magnó.
   A pincei asztal előtt toporogva, a helyzeten rágódva, idővel arra a következtetésre jutottam, hogy a "nálam minden összefügg valami mással" állapotból ebben az életemben valószínűleg már nem fog sikerülni kilábalnom.

   Balra egy szintén Texo gyártmány multimétert, míg jobbra egy frekvenciamérőt látunk. Hogy ezeket mégis mikor fogom bemutatni? Terveim szerint hamarosan. Mármint azt találtam ki, amolyan magammal történő kényszerítőzésnek, hogy a mindent tudó táblázatomban csináltam nekik előre helyet. Mármint fogtam és széthúztam a sorokat, s az így keletkezett üres helyekre odaírtam, hogy "ide jöhet egy Texo műszer". Ez a hülyeségem amúgy bevált. Mármint a rádióépítős oldal cikkeivel kapcsolatban is így jártam el, melynek eredményeként úgy megírtam belőlük zsinórban egy egész évre való, konkrétan tizenkét cikket, hogy azzal komolyan sikerült magamat meglepnem.

   Ha azzal is sikerül magamat meglepnem, hogy a szekrény polcait eltorlaszoló méretes magnót is elbontom, pláne még ebben a hónapban, akkor meg leszek magammal elégedve. Ez amúgy nemhogy sikerült, de még az új papírfiókokat is meghajtogattam! Ezek a cikkek persze - mivel ezeket nem szúrtam be a már előre elkészültek elé - majd csak rengeteg év múlva fognak megjelenni. Már ha élek még annyit, hogy minden megírt cikkemet publikálhassam...