Ez a mai egy olyan nap volt, hogy mikor az előszobába kirakosgatott, részben a szemétbe, részben a lomos, részben a tűzifás pincébe való mindenféléket reggel megláttam, ezek puszta látványa annyira felzaklatott, hogy mérgemben inkább elmentem itthonról a francba biciklizni.

   Elsőnek az IKEA áruházat látogattam meg, ahonnan nagyon gyorsan sikerült kijönnöm. Mármint azért, mert mikor a minap vettem egy csomag akkut, akkor láttam, hogy azokból nemcsak a játék és a lámpa osztályon, hanem még a kassza előtt is van egy egész rakattal, így egyből a kijáraton mentem be, majd jöttem is ki menten egyből a fizetés után. A kasszás csaj csak mosolygott, mikor látta milyen rutinosan mozgok.
   Ami viszont nem igazán volt sikeres akció, az a második célpontomon történő bevásárlás, mert miközben én egy nagy és lapos tepsit szerettem volna venni a fritőz alá, az nem volt. Cserébe kaptam anyámnak a liszthez szitát, valamint a leglelakottabb tepsink helyett is találtam egy méretes, jelen esetben megfelelően kicsi cseredarabot. A rejtvényfejtéshez való tollak vásárlása sem volt betervezve, hanem az is csak úgy eszembe jutott. Szoktam is átkozni a Bosnyák téri kínai Jázmin áruházat, mert annyi minden van benne, hogy még ha nem nézek körbe, akkor is mindig veszek valami pluszt. A kakaónak persze már megint nem vettem a régi kopott helyett valami csinos kis dobozt. Sebaj! Majd megyek legközelebb is, és akkor majd megint összevásárolok egy méretes rakásnyi betervezetlenséget.

   Ha már a terveknél tartunk, a több évtizedes kis piros tepsit a pincébe szántam csavarok, vagy bármi más apróságok szétválogatásához, mely tervemből végül azért nem lett semmi, mert mivel anyám látta, hogy hoztam helyette egy másikat, így a régi tepsit feleslegesen már nem mosogatta el.
   Amit a képen látunk rózsaszín doboz, az amúgy már rég nem az, mint ami a nyitóképen ugyanitt az előszobában díszelgett. Ez annak volt köszönhető, hogy miután a bevásárlásból hazatértem, akkor lendületből nekiálltam megírni néhány cikket, majd mikor úgy éreztem, hogy már sokat ültem, olyankor szaladgáltam egy sort hol a lakásban, máskor meg a lakás és a pince között.

   Az egyik ilyen leszaladós alkalommal futottam bele a lomos pincei asztalon széthagyott rumliba. Mivel az is be lett tervezve, hogy a Texo műszertorony minden egyes elemét még az idén bemutatom, kiválasztottam közülük a nem különösebben bonyolult esetnek tűnő multimétert.
   Mindeközben a kép azért kapta az "egyszerre" címet, mert nagyon úgy néz ki, hogy már megint annyi mindenbe vágtam bele a fejszémet egyszerre, hogy a magam által magamnak okozott rumlihegyből csak hosszú hónapok kemény munkájával (na ja, nekem a szétszedés a hobbim...) fogok tudni kikeveredni.

   Mivel félő volt, hogy az ebéd utánra betervezett pincei rendrakós projekt a fényképezőgép memóriakártyájának hiányában el fog maradni (volt már ilyen csúnya esetem), így egy füst alatt azt is lehoztam.
   A multimétert az előtéri lomkupac tetején a kártya bedugásának idejére ideiglenesen elhelyezve, valósággal sokkolt, hogy még itt is akad némi fűrészelési feladatom. Már ha csak nem az lesz a vége, hogy a lengyel magnó maradványait kivágom a francba egyben.
   Mikor a látványt hosszasan bámulva (ez bezzeg nagyon megy) idővel beugrott, hogy a láda azért van itt, mert ki kell benne cserélnem a földet, új földet azonban még annak ellenére sem vettem, hogy már rég beköszöntött a tavasz, a helyszínről igencsak letörten menekültem el.

   A műszert feldobtam a pultra, megírtam néhány további kép szövegét, majd egy másik apró részprojektbe belevágva, gondoltam lemegyek a pincébe az imént nagy ügyesen odalent felejtett Isostat kapcsolókat tartalmazó dobozért.

   A terv az volt, hogy a pincében a képen látható doboz tartalmát, vagyis a két tekercset egyszerűen csak megcserélem a kapcsolós doboz tartalmával, feljövök vele, bedugom a helyére, aztán már mozdulok is rá vagy a műszer kipróbálására, vagy ha ahhoz valamiért még mindig nem lenne kedvem, akkor a további írásra.

   Ehhez képest a kapcsolók az iménti képen látható dobozba nem fértek bele, így kénytelen voltam őket visszaborítani a rózsaszín dobozba, majd ha már egyszer felhoztam őket, menten túrtam is számukra idefent egy még üres dobozt. Mikorra ezzel megvoltam, addigra aznap már annyit mentem, hol a biciklivel, hol meg csak a lábamon a lakásban és a házban, hogy ha aznap nem állt volna belém még ebéd előtt a kajakóma, valósággal tombolt volna bennem a szétszedési vágy!

   Mivel anyám a konyhában az edényekkel már nagyon csörömpölt, belehúztam a műszer bemutatásának nemes feladatába, nehogy a végén az legyen, hogy aznap még az áram alá történő helyezéséig sem jutottam el.

   Miközben a műszer alapvetően működőképesnek látszik, a csatlakozóinak feliratozása számomra annyira zavaros, hogy első nekifutásra inkább csak próbálgattam őket, mintsem értettem volna, hogy mit hova kell dugni.
   Az only for 1000 V HV (mint high voltage) feliratok egyértelműen arra utalnak, hogy az a banánhüvely csak az ezer voltos méréshatárban használandó. A LO (mint low, vagyis alacsony) valószínűleg a bemenet másik, konkrétan a minden méréshatárban közös pontja. A HI (mint high, vagyis magas szint) lesz a bemenet, ami a LO csatlakozóval együtt belül valószínűleg párhuzamosítva van a jobb szélen látható unszimpatikus antennaaljzattal, mely csatlakozó használatát már a múltkor, a funkciógenerátor boncolásakor is durván körbeköpködtem.
   Mikor a gondolatmenetben annál a résznél tartottam, hogy bedöfök a műszerbe két kósza műszerzsinórt, majd egy elem segítségével kimérem, hogy a csatlakozók funkcióit valóban jól gondoltam-e, anyám abban a szent pillanatban érkezett meg a konyhából a lecsó elkészültének hírével.

   Mintegy két óra ebéd utáni alvást követően, a műszernek bőven hagyva időt a bemelegedésre (konkrétan míg aludtam, végig bekapcsolva maradt), azt sikerült róla megállapítanom, hogy ellenállásmérés állásban rövidzárra nem áll be nullára.

   A műszer sem egyen, sem váltakozó feszültséget nem hajlandó mérni, áramot azonban igen. Vagyis az agya jár, hiszen ellenállás és áramméréskor jól futnak a számok, de vagy az osztó, vagy még annál is inkább a funkcióválasztó kapcsoló meghibásodott.

   Mivel a sorozatszám előtt látható 85-ös szám valószínűleg a gyártás évére, konkrétan 1985-re utal, így a dobozban sejtésem szerint vagy egy ICL7107-es, vagy egy LD110 / 111 IC páros lesz, természetesen a méréshatárok kibővítéséhez szükséges mindenféle körítésekkel.

   Mikor a balra látható elkó az ujjammal megmozgatva furán viselkedett, először azt hittem, hogy ez attól van, merthogy lefújta magát a lábairól, de mint az kissé alánézve kiderült, már megint sikerült tévednem egy nagyot. Mármint az elkó azért mozog olyan furán a panelhez képest, mert a lábai egymással párhuzamosan el lettek hajtva oldalra. Hogy miért? Nos azért, hogy az elkó elférjen a képen látható távtartótól. Eláruljam mit tart a távtartó? Konkrétan ugyanúgy semmit, mint ahogy a kijelzőket meghajtó panel mellett látható társa. Csak úgy állnak itt a semmiben.

   Mint azt még korábban, a doboz kinyitását megelőzően feltételeztem, az antenna csatlakozó aljzat valóban a fekete és a fehér banánhüvelyekkel van párhuzamosan kötve.
   Mindeközben a képen látható távtartó ugyanúgy nem tart semmit, mint ahogy a két másik társa sem.
   A műszer belsejét hosszasan bámulva (ebben a tevékenységben már valami elképesztő rutinom van), azt sikerült kiókumlálnom, hogy a távtartókra valaha egy olyan lemez volt rácsavarozva, ami a kijelzőt meghajtó, viszonylag nagyáramú IC csapat keltette zavarokat árnyékolta el az alattuk elterülő frekvenciakompenzált osztótól.

   Az Isostat kapcsolósort lehet úgy használni, hogy miközben az egyik oldali lábai bele vannak forrasztva a panelba, addig a másik oldali lábaira, pontosabban szólva forrasztófüleire drótok, vagy alkatrészlábak csatlakoznak, csak ez valahogy nem annyira elegáns. Ahogy ez a girbegurba drótozás kinéz, az pedig pláne nem az!

   Valaha volt egy olyan szerencsejáték reklám, melyben egy eléggé feltűnően ősi női mesterséget űző hölgy a lottószelvény kitöltése közben azt mondta csábosan:
- Szűz kéz, szerencsét hoz!
   Ezt a fentebbit azért meséltem el, mert ha csak harmadik odanyúlásra is, de sikerült megtalálnom a kapcsoló lábáról a trehány forrasztás okán letört vastag sárga vezetéket. (lásd azt a kép kellős közepén)
   Miközben a "szűz kéz" reám már csak az ezernyi szétszedés miatt sem igazán jellemző, a szerencse azért igen. Már úgy értem, hogy a panelt a dobozban tartó csavarok kitekertsége igen nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy az előző "mester" nem találta meg a leszakadt vezeték okozta érintkezési hibát, ellenben arra azért rájött, hogy a panelt mozgatva időnként hajlandó mérni a műszer. Ez persze részemről csak egy puszta feltételezés.

   Ezeket az IC-ket nemcsak úgy integrálták, mint a már említett direkt különféle műszerkijelzőket meghajtó áramkörökben tették, hanem úgy is, mint mondjuk a TIL311-es esetében, vagyis még a LED kijelzőt is képesek voltak beleintegrálni.

   Hogy ki téved 40 millivoltot, azt nem volt kedvem kideríteni. Már itt, vagyis a jelen sorok írásakor a polcról egy Fluke multimétert lekapva, azzal már csak a Metex multiméter mutatta értéket hasonlítva össze, egyértelműen a Texo asztali multiméter mér hibásan. Ez már csak azért is nyilvánvaló volt, mert a kijelzője a műszer bemenetét rövidre zárva sem mutat nullát.

   Az előbb még ebből a pontból kiálló, konkrétan a menetbe épp csak egy kicsit belekapó csavarban talán nem is az volt a fura, hogy ki lett tekerve, hiszen erre szükség volt a kijelző panelja alatt található osztóhoz történő hozzáféréshez (no nem nekem, hanem még az előző mesternek), hanem az, hogy a lyuk mélyén nem annyira menet van, mint inkább egyszerűen csak rozsda. Mivel a műszerben sehol sincs nyoma víznek, ez valószínűleg egy már eleve rozsdásan beépített alkatrész volt. Ami mindezeken felül is fura, hogy mégis hogyan lehetett az eredeti csavar betekerve, és még fekete festékpöttyel rögzítve is, ha nincs is a lyukban menet?

   A rengeteg trimmer mellé sajnos csak a pozíciószámuk van odarajzolva, hogy melyikkel mit lehet beállítani, az azonban sajnos már nincs. Ebből kifolyólag a kapcsolási rajz hiányában a trimmerek tekergetésével a műszer működésén inkább csak rontani lehet, mintsem javítani. Mármint ha ezeket elkezdeném tekergetni, keresve köztük a nullát beállító csavart, az összes többi szabályozható funkció elállításával többet ártanék, mint amennyit a nullázással használnék. No nem mintha nem lehetne a trimmerek eredeti állásait alkoholos filctollal bejelölni...

   A szocializmus eszméje hiába volt tulajdonképpen egészen elfogadható, ha egyszer az egész rendszer olyan elemekből állt össze, mint mondjuk ez a doboz. Mármint ahol kellett volna lyuknak lennie, ott nem volt, ahol meg nem kellett volna, ott meg folyt ki a rendszerből minden. Mármint egyszerűen nem lehetett összeilleszteni a rendszert alkotó elemeket.

   Ezzel a műszerrel már csak azért sem foglalkoztam tovább, mert ha jól dereng, akkor a pince mélyén két ennél jobb asztali multiméter is akad, meg persze az a döglött példány is, amiről a majd csak valamikor jóval később belinkelt cikk szól.

   Az előszobába kirakott műszer látványa bár volt rám némi rendrakási vágyat ébresztő hatással, végül úgy döntöttem, hogy mégsem ma viszem le a pincébe. Mármint egyrészt azért nem, mert akkor esetleg fel találnék hozni helyette valami más lomot, másrészt meg azért, mert ezeket a sorokat már nagyon szerettem volna megírni. Arról már nem is beszélve, hogy igazándiból mindezek helyett inkább az asztal újra elfoglalt pultjának felszabadításával kellene foglakozzak.