A minap letudott multimétert az előszobába kitéve, szörnyű lendülettel kezdtem magamnak felvázolni aznapi terveimet. Ez kérlek annyira így volt, hogy anyám mikor kimentem kávéért, még rá is kérdezett a konyhában, hogy az előbb kivel beszélgettem. Hogy amiben aznapra megegyeztem magammal, azt sikerült-e betartanom? Annyira nem, hogy inkább hagyjuk is korábbi terveimet...

   Bár ez már csak valamikor az ebédet követően történt (a délelőtt ahogy volt, elúszott), de a pincébe a letudott műszerrel leérve, azt ott azt az asztalra letéve, már álltam is neki a rendcsinálásnak, aminek az lett a vége, hogy ha mind azért nem is, de az apró alkatrészek zöme végre a helyére került.

   Egy negyed jégkrémes doboznyi apróság pedig a frekvenciamérővel együtt átkerült a tűzifás pince előtti folyosószakaszra, mondván egy kicsit még molyolok, aztán már megyek is fel, mert már biztosan lejárt a mosógép. Mármint azt találtam ki (ez egy ilyen sokat kitalálós, de olyan sokat a kitalációkból azért nem teljesítő nap volt), hogy miközben a gép odafent mossa a szennyest, addig én itt a pince mélyén tevékenykedem. Mármint lehetőség szerint nem megyek fel korábban, ezzel biztosítva be, hogy a pincebéli projektjeim is haladjanak egy kicsikét.

   Meglepő módon annyira pontos voltam, hogy mikor felértem, a mosógép már állt, s a képen látható vége jelzés helyett még 1 percet mutatott, amit csak azért nem sikerült lefényképeznem, mert előbb még mindenképp szerettem volna kezet mosni.

   Mielőtt a pincébe az ebédet követően pakolászni lementem volna, az egész délelőttöt levelezéssel töltöttem. (lásd a megírt levelenkénti sok kis vonalkát a franciakockás papíron)
   Mivel a lomos pincei alkatrész-válogatás közben egy csomó Isostat kapcsoló is előkerült, azokat egyértelműen a rend szintjét emelendő, azzal a lendülettel felhoztam a többihez.
   Itt aztán egy pillanatra meginogtam, mert az utóbbi napok rendezkedéseinek kapcsán nem voltam benne egészen biztos, hogy az Isostat kapcsolós doboz a lakásba valóban visszakerült-e, vagy valamit már megint csak megálmodtam.

   Nem, nem csak álmodtam róla! Felirat mondjuk még nincs a dobozon, az a hiányosság azonban könnyen pótolható. Erre fel a doboz fedelének szélére újra nem írtam rá, hogy mi rejtőzik alatta.

   Egy még a nap reggelén kidolgozott tervem volt, hogy a hátam mögötti szekrényből kikerült szortimentek számára helyet keresek, pontosabban szólva teremtek a hallban, csak mint ahogy megannyi másik aznapi tervemből, úgy végül ebből sem lett semmi.

   Az addig rendben, hogy folyton azt mondogatom magamnak, tulajdonképpen mindenre amit csak félbehagytam, hogy holnap, de inkább csak nem annyira konkrétan majd valamikor legközelebb innen folytatom, az azonban már nincs rendben, mikor ez végül nem történik meg. Hogy ez most ne így legyen, miközben már megint nem azt csináltam, mint amit alapvetően kellett volna, míg a délelőttről megmaradt levelekre a választ megírtam, többször is sikerült magammal szentül megígértetnem, hogy ez a műszer a holnapi nap folyamán a pincébe visszakerül. Te, hogy ebből az ígéretemből is mi lesz...

   A délutánt az vágta haza, hogy anyám sütött sajtost, abból én egy nagy bögre teával bezabáltam, minek eredményeként ha aludni nem is feküdtem vissza, de inkább csak kóvályogtam, mintsem csinálni lettem volna képes bármi érdemit.

   Hogy valami sikerélményem is legyen, miközben a spájzban egy vitaminpótló almát a meglehetős tömegből kiválasztottam (már megint kaptam a Lidl-ben "mentsük meg" dobozt (lásd már üresen a fritőz alatt), tele gyümölcsökkel), csak úgy teljesen véletlenül találtam az új fritőz alá szintén a spájzban egy épp méretes tepsit.

   Mivel úgy éreztem, hogy a sajtos és az alma megevése, valamint a fényes tepsi megtalálása a spájzban egy egész délutánra tevékenységnek édeskevés, rámentem a szortimentek polcokon történő elhelyezhetőségének felderítésére. Erről a helyről ha eltűntetném végre a két darab BRG MK-29-es kazettás magnót, a lapos alkatrészes dobozokat egyből lenne hova feltennem. A problémát természetesen azzal is megoldhatnám, ha levinném innen a pincébe mondjuk a csak AM sávos autórádiót, aminek a helyére felraknám a balra lent látható papírköteget. Már ha kell ide egyáltalán az a papírköteg...

   Az asztal feletti polcokon látható tárgyaim közül is akad néhány olyan tétel, melyeknek annyira, de tényleg annyira nem itt kellene lenniük, hogy ennek a szörnyű állapotnak végre sikerült rávennie, hogy mégiscsak csináljak valamit.
   Kezdetben még nagyon úgy volt, hogy a frekvenciamérőt egyszerűen csak körbefényképezem, aztán a belsejét már csak másnap tekintem meg, de aztán a feladatba annyira belemerültem, hogy a végén mégsem így lett.

   Ennek a műszernek a felépítése, illetve kezelése számomra, fogalmazzunk finoman úgy, hogy kissé zavaros. Hogy periódusidőt is tud mérni, az már csak a balra látható nyomógombsor felirataiból is kiderül. A frekvencia és a periódusidő mérése között valószínűleg a piros "periód" feliratú gombbal lehet váltani. Azt most inkább hagyjuk, hogy a mindenki által kezelhetőség miatt angolul (azon a nyelven mindenki tud) feliratozott műszeren mégis mit keres egy hosszú Ó betű. De vajon mit csinálnak a szürke nyomógombok, mikor a műszer frekvenciát mér? Na jó, ezt valószínűleg a kijelző LED-jei jelzik vissza.
   Aztán ott van még további bonyolításnak az is, hogy az első négy szürke gombbal a konstruktőr nem négy, hanem nyolc periódusidő érték kiválasztását tette lehetővé, miközben a nyomógombsornak még akkor is csak 5 variációs lehetősége van, ha a "mind kint van" esetét is beleszámoljuk. Mármint a négy szürke gomb mögött egymást kiváltó Isostat nyomógombsor van.
   A "time display", vagyis az idő kijelzése feliratú forgatógomb funkcióját sem igazán értem. A "level" és a "mains" gombokat persze igen, bár szerintem egy frekvenciamérőre nem szokás szintszabályzó gombot tenni. Mondjuk az általam épített műszeren is van forgatógomb, az azonban "trigger" feliratot kapott.
   A +/- gombbal azt tudjuk kiválasztani, hogy a műszer a fel, vagy a lefutó éltől kezdjen-e számlálni. A bemeneti feszültségosztó feliratai érthetők, mint ahogy a sort záró DC/AC nyomógomb funkciója is. Azt viszont továbbra sem értem, hogy a világon mindenütt elfogadott BNC csatlakozó helyett mégis hogy a francba került a műszerbe egy számomra unszimpatikus antennacsatlakozó aljzat.

   A hálózati kábelről az azt összefogó szigszalagot letekerve, a villásdugót a konnektorba bedugva, a "mains" gomb megnyomásának hatására piros fényárba boruló kijelzők sorát látva elbíztam magam. Mármint annak tekintetében, hogy a tapasztaltak alapján majd mindjárt jól kitalálom az első négy szürke nyomógomb funkcióját. Ehhez képest a műszer azzal a lendülettel nem volt hajlandó mérni semmit, mire fel azok mégiscsak értelmezésének érdekében újra elolvastam a gombok feliratait.
   Mint azt már előre sejtettem, már megint velem volt a baj, nem a gombok felirataival. Mármint a szürke gombok feletti feliratok frekvenciamérés közben a kapuidőre utalnak, míg periódusidő mérése közben a méréshatárokat váltják.
   Az én frekvenciamérőmön utóbbi esetben nincs méréshatárváltás. Mármint a nyolc számjegyű kijelző egyszerűen csak mikroszekundumokat mér. A méréshatár változtathatóságának hiányáért cserébe, kapott a műszerem egy impulzusszámláló funkciót, ami mondjuk egy potméter vizsgálatánál tud nagyon jól jönni.

   Hogy a műszerbe - annak hibáját felderítendő - nem mérek bele, azt sajnos nem annyira a multiméterem kábelének szakadtsága okozta, hanem ahogy azt gondolom már mindenki kitalálta, az ismételten szerfelett lustaságom.
   Itt aztán (mármint mikor ezeket a sorokat róttam) felmerült annak lehetősége, hogy az ekkor már napok óta a pince mélyén heverő műszert újra felhozom, azonban ezt a lehetőséget mintha csak kötelező lett volna, úgy hessegettem el!

   Mikor a frekvenciamérő dobozának csavarjait a szokásos csavartartó helyre, konkrétan a halas kofás fatálkába szerettem volna szórni, az azonban még csak véletlenül sem volt üres, akkor menten tettem magamnak egy olyan irányú, természetesen tőlem kitelően felelőtlen ígéretet, hogy az egyik következő megmozdulásom a kedvenc csavartató tálka teljes felszabadítása lesz.

   Mivel a minap boncolt multiméterben nem speciális AD chip volt, így már nem igazán ért felkészületlenül, hogy a frekvenciamérő is egyedi TTL áramkörökből lett összelegózva. Ezen felül már a szerelési technológia, illetve műszaki színvonal sem ismertetlen, bár az kissé meglepett, hogy a doboz tetejét tartó csavarok annyira lógtak, hogy azokat csak komoly nehézségek árán sikerült kitekernem.
   Mikor az írásban ennél a résznél tartottam, anyám a már amúgy is zavaros gondolataimat pluszban összezavarandó rám kérdezett, hogy jó lesz-e ebédre a túrós csusza. Mondtam jó, mire fel egy az írásban újabb hátráltató tényezőként eszembe jutott az evésről, hogy mikor tegnap este a mélyhűtőből egy csomag kenyeret kivettem, akkor már nem volt benne több. Vagyis ma már nem úszom meg a dolgot, mindenképp mennem kell a boltba kenyérért (ezt a feladatot előző nap mintha csak kötelező lett volna, úgy hanyagoltam el), különben nem lesz vacsora.
   A boltban a különféle előrecsomagolt húsokat értőn bámulva (a hozzáértést természetesen csak tettettem), megszólalt a plafonba épített hangosbeszélő, valamiért szokatlanul hangosan. (gondolom valaki viccből eltekerte a gombot)
- A hármas kasszát kérjük!
A hirtelen jött kiabálástól egy kissé megrémültem. A következő összerezzenésem akkor volt, mikor a felszólításra reagálva egy mellettem ácsorgó gyerek felkiáltott: - Nem adom!
A gyerek anyja ijedtségemet látva menten nekiállt szabadkozni, mondván épp most tört rá a gyerekre a dackorszak. Nekem persze egyből az az ötletem támadt, hogy csokival kell kínálgatni a gyereket, attól majd jól leszokik a nemet mondásról.

   Ha már szóba került a "nemet mondás", átkötnék arra, hogy amennyiben a bekapcsolt készülékből az annak működési frekvenciáját meghatározó kvarcot fogom és kihúzom, mivel ezzel párhuzamosan az üzemmódválasztó és a multiplex rendszer vezérlőjelei is megszűnnek, az egész készülék működése leáll. Ebből én persze csak annyit láttam, hogy a kijelzőről eltűnnek a számok.

   Valaha úgy volt, hogy a kvarc frekvenciája kerek szám volt, jelen esetben 1.000 kilohertz, s azt 7490-es TTL áramkörökkel tízesével osztották. Később áttértek a nem kerek értékű kvarc használatára, melynek frekvenciáját kettesével osztották egészen addig, míg csak a kívánt értéket meg nem kapták. Míg előbbi a rengeteg előállt kerek frekvencia miatt univerzális, addig utóbbi megoldás kivitelezése jóval egyszerűbb.

   Az 1107-es sorozatszámból visszakövetkeztetve, ebből a műszerből olyan sok készült, hogy az idők folyamán ha személyesen nem is, de mondjuk egy Vatera hirdetésben igazán összefuthattam volna vele. Ehhez képest ettől a cégtől én még csak egy B21-es ellenállásdekádot láttam, és még azt is csak az egyik hirdetési oldalon.

   Mivel a nyáklapot - épp mint a jelgenerátor esetében - nem annyira egyszerű feladat a doboz tepsi aljából kiszerelni, a kapacitáscsökkentnek sejtett elkót a műszer javítását végző mester felülről patkolta meg.

   A forrasztási nyomokat, valamint az anyát rögzítő piros festék rongált állapotát nézve, a TTL áramkörök 5 voltos tápfeszültségét előállító 7805-ös IC körül is lehetett valami mizéria.

   Az persze elképzelhető, hogy a negatív tápfeszültségre a jelfogadó erősítőnek van szüksége, esetleg az azt követő IC-nek. Már ha az ott balra tényleg egy 733-as videoerősítő IC, s azt én nem csak úgy elhamarkodottan feltételezem. Mármint látni a felette átvonuló alkatrészektől az IC típusszámából nem látok semmit.
   Azt viszont ellenben nagyon is látom, hogy a képen jobbra lent elhelyezkedő, sötétben bujkáló kék színű ellenállás egyik lába a panelből kiforrasztva lóg a levegőben. Vagyis ezt a műszert valaki már piszkálta! No nem mintha ez a csavarfejeken hagyott nyomokból nem lett volna amúgy is egyértelmű...

   A 100 nanós a bemenetről az egyenfeszültséget leválasztó kondenzátor, amit a frekvenciakompenzált osztó alkatrészei követnek, ami jelen esetben azért nem tartalmaz trimmereket, és még csak műszerpontosságú alkatrészeket sem, merthogy ez a műszer nem a feszültséget, hanem a frekvenciát kell mérje pontosan.
   Amit még jelen kép kapcsán mindenképp szeretnék megjegyezni, az egy a gyárban valószínűleg el nem hangzott mondat, ami valahogy így hangzott (volna):
- Béla bátyám! A hálózati kapcsolót feltétlenül szükséges volt a műszer legérzékenyebb pontja, konkrétan a bemenete felett elhelyezni?
Mivel ez a kérdés nem hangzott el, a mains feliratú kapcsoló, természetesen a benne kószáló hálózati feszültséggel együtt, richtig a bemenet fölé került. No nem mintha nem szereltek volna alá egy árnyékolólemezt, csak azt meg mégis minek tették, ha egyszer össze lehetett volna rakni a műszer másképp is. Mit ne mondjak, mint ahogy megannyi másikban, úgy ebben a gyárunkban sem volt a konstruktőr tervezőasztalán egy újratervezés feliratú gomb. Vagy ha volt is, akkor nagyon úgy néz ki, hogy azt k*rvára senki sem merte megnyomni!

   Természetesen attól, hogy a kapcsoló lábainak érintésétől a konstruktőr nagyon ötletesen megóvott, a villásdugót a konnektorból a biztosítékok foglalatainak nyomorgatása közben illett volna kihúznom. Már csak azért is, mert a hálózati kábel közvetlenül a biztosítékok foglalataira fut be.

   Ahhoz képest, hogy a mérőtorony bemutatását illetően mennyire nem bíztam magamban, annyira szépen haladtam, hogy már csak két eleme van hátra. Mivel összesen öten vannak, így a felén már biztosan túlvagyok. Épp mint ahogy az újabb papírdobozok hajtogatása a hátam mögötti szekrénybe című projektemen is, amivel szintén komolyan sikerült magamat meglepnem. (lásd az egyik üres alanyt jobbra)

   Hogy a földre direkt azért lerakosgatott lomokat annak ellenére nem bontottam el, hogy az ennyire lehetetlen módon történt elhelyezésükkel kifejezetten erre szerettem volna magamat rávenni, ez a projekt azonban hónapok óta szemernyit sem haladt, az szintén meglepett. No de hol van még karácsony? Ha így haladok, akkor anélkül érkezik meg, hogy a lomos pince padlójának helyzete megváltozna.

   Mikor a három tételt már majdnem sikerült úgy magamhoz vennem, hogy felfelé menet egyiket se szórjam el, akkor persze menten beugrott, hogy a nápolyis vödrök nem is odafentre a lakásba valók, hanem ide vissza a tűzifásba, mégpedig az ottani rendcsináláshoz.

   Hogy mégis mit keresek itt már megint? Nem keresek semmit, ugyanis annyi minden van elől, hogy az nekem még sok is, nemhogy nekiálljak keresni hozzájuk még valamit. Amúgy azért jöttem vissza a frekvenciamérőért, hogy becsületből ne legyen elégtelen.

   Mármint azt találtam ki, hogy teszek egy próbát a műszer javítására. Mivel első nekifutásra a mérések alapján a jelfogadó tranzisztor (vagy FET) csak egyik lábán találtam jelet, menten nekiálltam arról álmodozni, hogy ha tényleg csak az a hibás, akkor a tranyót a lábairól levágva, azokat nagyon óvatosan forrasztva, felülről fogom kicserélni, ezzel úszva meg a panel dobozból történő kiszerelését.
   Te, hogy én mennyire lelombozódtam, mikor kiderült, hogy a piszkálódások közben valamiért kikapcsoltam a műszert, s csak azért nem volt a tranyó (vagy FET) három közül valamelyik másik lábán is jel...

   Ennek a tranyót követő IC-nek is csak az egyik lábán van jel, ami egyértelműen azt jelzi, hogy nem jutnak át rajta az impulzusok. A keresztben felette átvonuló alkatrészek pedig azt jelzik, hogy már gint elő kell vennem a pákát.

   Az meg mégis mi a f*sz, hogy egy IC-nek mindjárt két típusszáma is van? Hát döntsék már el, hogy melyiket tokozták be! Ráadásul az internet szerint ez az IC csak 8 lábú változatban létezik, 14 lábú verziója nincs. Amúgy egy komparátor.

   Mivel megéreztem, hogy ez a műszer már nem igazán akar élni, valamint empatikus is vagyok (meg unszimpatikus, és még lusta is), végül úgy döntöttem, hogy tiszteletben tartom a döntését. Épp mint ahogy a hálózati kábel bemenete körülről lepattant gumikarikáét is, mely alkatrészt az ünnepélyes keretek teljes mellőzésével helyeztem át a szemetesbe. Ahogy azt már csak a jugoszláv partizánok szokták volt mondani, ő már nem jön velünk tovább...