UWERTURA

Íme a mai alany. Még a Verseny utcai piacon vettem, mégpedig direkt szétszedni.
Szóval nem magnózni akarok vele, csak ahogy szokásom, bele akarok nézni.
Ahogy hazahoztam, egyből le is tettem. Azonnal útban volt! Mindenhol!

Illetve csak akkor kerül elő, ha valamiért fellebbentem róla a függönyt.
No de nem szoktam én ilyet, merthogy ne látszódjon a restancia.

Hogy miért ma vettem elő az Uwerturát, annak kérem nyomós oka van! Mégpedig az,
hogy a képen balra látható magnó kipróbálásához szükségem volna egy cartridge
kazettára, amit az Uwerturán található furcsa orsókért szándékszom elcserélni.

Az előző gazdája olyan gondos volt, hogy még ruhát is kapott a magnó.
Hogy tőlem mit kap, azt pedig majd mindjárt meglátjuk.

Csúnya? Nem. Tulajdonképpen nem csúnya. Ugyan egyszerű mint egy faék, no de
nem lehet minden magnónak olyan bonyolult a kezelése, mint a Tesla B43-nak.
Azok a fura orsók meg... Azok miatt van minden! Illetve ha minden nem is,
de az, hogy most szétszedem, az biztosan miattuk vált aktuálissá.
No de honnan tudtam sok-sok éve, hogy kelleni fog?

Hogy miből gondolta a gazdája, hogy narancs szín gombokkal,
meg stúdió magnóra hajazó kivitelben jobban mutat...

Ugyanis ha valakinek eddig még nem tűnt volna fel, ez a magnó nem gyárilag ilyen.

Ez nem egy hagyományos szalagorsó, hanem egy
jórészt textilbakelitből kreált felépítmény.

Ez meg csak a helye a plexinek. De mintha az előbb láttam volna azt a plexit.
Mikor kivettem a magnót a ruhájából, akkor legalábbis még megvolt.

Szerintem azért bújt ide a sarokba, mert fél, hogy még jobban összetöröm.
Ugyanis eredetileg, mikor megvettem a magnót, akkor még ép
volt, csak túl sokszor esett ki pofára a függöny mögül.

Nem tudok betelni eme rettenetes szerkezet látványával. Kinek is volt ilyen? Megvan!
A szomszédban lakó kiváló barátomnak. Egyszer láttam is nála működés közben.
A felvételi szintszabályzó tolókája alatt kilógott két plusz potméter tengelye.
Valószínűtlen cisszegő és bummogó hangokat lehetett a két gombokkal
előidézni, mégpedig olymódon, hogy nem a lejátszási oldalra voltak
bekötve mint hangszínszabályozók, hanem a felvételi korrekciós
láncot módosították. Akkoriban a boltokban látható, és persze
hallható Hi-Fi tornyok hangja, vagyis a túltekert mély és magas
volt számunkra az elérendő cél. Mivel hangfalra nem tellett, ezért
mély és magassugárzó hiányában a készülékbe épített szerencsétlen
hangszórókkal próbáltuk meg elérni a kívánt hatást. Mit ne mondjak...
Az én akkori magnómban, ami történetesen egy Tesla B444 volt, minden
monosága ellenére, sztereo hangszínszabályozó potméterek voltak, mégpedig
teljes kiépítésben, lepke hangszín formájában, kettő áramkör sorba kötve.
Vagyis simán tudtam +/- 40 dB-t emelni vagy vágni a magas, illetve
a mély hangok tartományában. Mit ne mondjak... Volt egy
hangja! Illetve egyszer majd őt is megmutatom.

Van neki füle is, vagyis ez a magnó hordozható.
Például az AKAI 4000-nek nincs füle.
No nem mintha vinni akarnám...

Mégpedig a fejhallgató csatlakoztatásához. Van ide illő dugós Videoton fülesem,
csak "természetesen" épp a minap bontottam le róla a dominó dugót.

A készülék jobb oldalára is jutott két tuchel. Kicsit szétszórt ez a magnó.
Akarom mondani, nem valami átgondolt a konstrukció.

A készülék hátulján nincsenek aljzatok, ezért bátran a hátára lehet fektetni.
Sem a tápkábel takarólemeze, sem a biztosítéktábla fedele nem eredeti.

Ezekre a plusz magokra lehet szalagot tekercselni, de csak stúdió magnóra valót.
A stúdió magnószalag menetei ugyanis nem csúsznak el egymáson.
Mert ha mégis? Akkor egyszerűen lefordulnak a magról.

Biztosan volt valami értelmes tervem ezzel a képpel, mikor ide beszúrtam.
No de hol járhat már azóta az a gondolat... Ez amúgy egy
oxigén + PB gázpalackos hegesztő apparát.

Ez pedig egy összetekert linóleumcsík, amit évekkel ezelőtt találtam a melóhelyen.
Valami munkások hagyták a folyosón, miután végeztek a linóleumozással.

Ezek pedig gumiszőnyegből leeső darabok, melyekből sikerült begyűjtenem egy akkora adagot, ami remélhetőleg életem végéig elég lesz gumilábnak. De vajon mi lehetett az eredeti gondolatsor? Csak volt valami értelmes vezérfonal, amire felfűztem a képeket!
A hegesztőt, mivel úgysem értek hozzá, elajándékoztam. A linóleumot és a gumit pedig begyűjtöttem. Vagyis jönnek mennek a lomok. Ez ugyan így van, de akkor sem értem magam, illetve a képbeszúrási koncepcióm...

Nem azért nem jön le, mert én annyira ügyetlen vagyok (bár így, egyik kezemben
a kamerával ez fokozottan igaz), hanem azért nem jön le, mert nem és kész!

Miután letettem a kamerát, s már mindkét kezemet tudtam
használni, az ajtónál ezt a fura állapotot sikerült elérnem.

Ahogy forgattam a magnót az asztalon, egyszer csak kiesett belőle ez a darabka
smirgli. Még tiszta szerencse, hogy ez nem az, hanem csak egy darabka
leukoplaszt. A leukoplaszt olyan mint a szigetelőszalag, csak
nem műanyagból van, hanem vászonból.

Rádió vagy mikrofon, illetve másik magnó vagy lemezjátszó. Akkor ez lesz
a bemeneti érzékenység, avagy műsorforrás választó kapcsoló. Úgy látszik,
hogy a magnó eredeti gazdája nem boldogult a háromszög jelzésekkel,
ezért pirossal odarajzolta, hogy mikor hogyan áll a gomb.
Már úgy értem, hogy kint, avagy bent.

Be kell vallanom, hogy ennél a jelölésnél bizony én is elvesztettem a fonalat.
Azt mondjuk értem, ha mindkét gomb be van nyomva, akkor sztereó.
Ellenben a többi kombinációnál konkrétan elakadtam. Mindegy...

Ha benyomom a piros gombot, akkor felvételre vált a magnó. Mivel már láttam
Grundig liszensz alapján gyártott ZK magnót, ezért ez nem újdonság.
De vajon mégis mi lehet a bal felső sarokban az 1-es jelölés?

Akarom mondani, mind a mai napig könnyedén nullázható. Nem is oly rég túrtam fel
a pincét egy működő Tesla számláló után. Több fellelt darab nullázáskor,
a kezemben porladt szét, míg végre találtam egy régiféle, még
nem műanyag, hanem alumínium öntvény felépítményűt.

Szegény magnó...
Már csak azért írom, mert nekem tulajdonképpen csak ez a szép műszer kell belőle.

Rém primitív szerkezet, rém primitív elektronikával. A hangerő lejátszáskor egy-egy
különálló tolópotméterrel szabályozható, míg a hangszínre mindössze egy szem
gomb jutott, ami felvételkor a közös felvételi szintszabályozó. Vagyis nincs
lehetőség külön-külön beállítani a két oldal felvételi szintjét. Az a jelölés
a gomb alatt pedig azt jelenti, hogy rádiónál hatosra, a tévénél pedig
1,8-ra kell beállni a gombbal a helyes kivezérléshez. Ügyes!
Bevallom őszintén, nekem sosem jutott eszembe,
hogy ezt felírjam a magnómra.

Nagyon úgy néz ki, hogy a skála mögött a tolópotméter gombjához egy mutató
is tartozik. Bevallom őszintén, hogy ilyet még sehol másutt sem láttam.

A tolópotméterben az a jó, hogy pontosan látszik rajta, hogy hová van tolva a gombja.
Vagyis nem kell hozzá semmiféle jelölés, tulajdonképpen sem a gombra, sem pedig
a skálára, mint mondjuk egy tekerős gombnál, hiszen a tekerőnél ha nincs jelzés,
akkor nem látjuk, hogy mettől meddig tekerhetjük, és most éppen hol is állunk.

Azonban ami a málló szalag poránál is csúnyább, az ez. Mármint az, hogy attól, hogy
levettem a magnóról a szalagpálya fedelét, épp csak a szalagpályához nem lehet
hozzáférni. Ez a fedél azért kell levehető legyen, hogy meg tudjuk tisztítani
a szalagot vezető babákat, a főtengelyt, a gumigörgőt, illetve a fejeket.
Hogy pont ezekhez nem férünk hozzá? Ez egyszerűen nonszensz!

A bekapcsolás után egyből nyikorgó hang jön a mechanikából. Ugyan a zenének
időnként sikerül elfednie, de azért rendesen kihallatszik mögüle. A szalagon kétszer
negyedsávos mono felvétel van, ezt halljuk külön-külön, ahogy a hangerő gombokat
le s föl tologatom. A dal meg azt mondja: szerelem Hát... Nem is tudom... Bennem
inkább ellenérzéseket kelt ez a magnó. Vagy lehet, hogy nem úgy kell érteni
a szerelmet, hanem úgy, hogy most épp ezt a magnót szerelem?
No de honnan tudta ezt előre a dalszerző?

Kitekertem a fejszerelvényt tartó két hármas anyát, hátha az volt a terv, mint
mondjuk az UHER variocord magnónál. Ott az egész fejszerelvény két
csavar oldásával leemelhető a magnóról. Hát itt nem. Illetve de,
csakhogy itt nem engedik el a fejszerelvényt a vezetékek.
Szóval mégse...

Szegény plexitartó fülecsek letörtek, én azonban annyira nem.
Szerintem ennek a magnónak már úgyis mindegy...

Gondoltam áttekerem a szalagot az egyik orsóra, akarom mondani tárcsára,
mielőtt még sikerül kivégeznem szerencsétlent, mondjuk egy leejtéssel.
Mivel a magnó csak jobbra hajlandó pörgetni, más lehetőség
nem lévén, ezt az irányt választottam.

Bezzeg most, hogy már levettem róla a szalagot, most már pörget balra is.
Vagy legalábbis úgy néz ki, mintha pörgetne. Persze nem, mert ugyan
úgy néz ki, hogy forog a bal tüske, azonban mindeközben a jobb is.
Két irányba egyszerre pörgetni pedig vagy semmi eredménnyel
sem jár, vagy esetleg egy kellemetlen szalagszakadáshoz vezet.

Milyen jó is annak, aki marós, meg esztergályos, meg ért az ilyen gépekhez.
Ha tudnék? Micsoda dolgokat tudnék! De sajnos nem tudok.
Telefonszerelő vagyok, a szög beütésének tudása
pedig sajnos édeskevés a gombgyártáshoz.

Nem állítom, hogy sosem készítettem forgatógombot, és még szép is lett,
azonban egy ilyen tengelyt, satuban, reszelővel, nem vállalnék be.

Egy ilyennek a legyártása semmi feladat egy esztergályosnak.
Csak tekergeti a gombokat azon a nagydarab gépen.

A nagy tárcsán áll a szalag, miközben a kisebbik vastagra van rátekerve.
A rózsaszín karika fedi el a szem számára nem tetsző részleteket.
A fekete kupak pedig rögzíti a magnó eredeti tüskéjének
végére az eddig felsoroltakat, hogy a magnó álló
helyzetében se essenek le a helyükről a dolgok.

Hogy ez a szépség nem nekem jutott eszembe... Eszembe jutott helyette más.
Például a B444-en a pillanat állj gombot lecseréltem érintőszenzorra.
No nem mintha akkora erő kellett volna az eredeti nyomógomb
lenyomásához, hanem csak azért, mert mondjuk miért ne?

Na még egy alátét, ami arra hivatott, hogy az egész eddig látott szerelvényt kicsit
megemelje, hogy egyrészt ne érjen a textilbakelit tárcsa a magnóhoz, másrészt
pedig a helyén, már úgy értem, hogy megfelelő magasságban fusson a szalag.

Hogy ez így miért nem tetszett a magnó eredeti gazdájának,
mikor úgyis eltakarja a tüskére helyezett szalagorsó...

Már persze csak akkor, ha rámegy. De nem megy rá. Már úgy értem, hogy a kedvenc
AKAI orsóm nem fér rá, mert 18-as, erre magnóra pedig maximum 15-ös orsó fér.

Rávakuztam egyet az asztalomra, mire fel közbejött ami szokott.
Azaz épp most adták fel a fényképezőgép akkui.

Hogy az akkutöltő ne az asztalomon foglalja a helyet, beszaladtam vele a szobába.
Ide szoktam letenni az éjjeliszekrényre, a CB55-ös telefon mellé. A csillárt
nem kapcsoltam fel, mert ugye minek? Van lámpa az éjjeliszekrényen.
Csakhogy nem világít! Drótos ember otthonában miért is működnének
az elektromos dolgok? Sebaj! Legalább lesz egy újabb szétszedtem alany.
Már persze csak azért, mert nem úszom meg a javítást izzócserével, ugyanis
egyszer szigetelt a hálózati kábel, szabványtalan a dugó, kiesett a tehermentesítő.

Tettem friss akkukat a kamerába, és túrtam egy 15-ös orsó szalagot a magnóhoz.
Ja igen! Kell még egy 15-ös üres orsó is. Mivel még nem készültem el azzal
a projectemmel, miszerint az összes szalagomat meghallgatom, aztán
irány a pince, így van itthon alany. Mármint szalagorsó bőven.

Az a terv, hogy felszabadítom ezt a fiókot, s ezentúl itt fognak lakni a tartalékizzók.
Már vettem is egy UHER variocord magnót, hogy azon futtassam a régi szalagokat.
Nem mintha nem lett volna itthon elég magnó, hanem csak úgy miért ne alapon.
A pincei magnókészletem elnézve, konkrétan nem vagyok normális!
Persze a lakásban található magnóimra tekintve sem...

Még hogy én nem barkácsoltam szalagorsót? Igenis, hogy de! Persze
ez eredetileg is szalagorsó volt, csak nem hangmagnóhoz való.

És ha csak fa volt itthon megmunkálásra alkalmas anyag?
Akkor már nem is barkácsolhatok? De!

Nem az orsó miatt van a súrlódás, hanem a jobb oldali tüske valamiért lentebb van,
mint ahol eredetileg állnia kéne. A fellelt szalagon meg csak azért is 4,75-ös
sebességű felvétel van. Mondjuk még így is kihallatszik, hogy
Hofi Géza és Koós János énekli a macska duettet.

Kicsit csalok, de ezt egy magnósnak szabad. Szóval az van, hogy azért nem teker
visszafelé a magnó, mert bármit is kapcsolok, jobbra mindig húz. Tehát akkor is,
mikor épp visszafelé szeretnék pörgetni. Mivel a balra pörgetés gyenge, ezért
egyszerűen nem képes legyőzni a jobbra pörgetést. Értitek a lényeget...

Ez az orsó a korabeli magyar ipar mondhatni antiremeke. Az még csak hagyján, hogy minden irányból nézve csálé, de még olyan példányom is volt, amivel mire hazaértem a Keravillból, még útközben, vagyis már a zsebemben szétesett!
Márpedig üres orsó mindig kellett, hiszen erre tekertük át Apukámmal a Magyar Rádióból leselejtezett stúdiószalagokat. Ennek az orsónak annyira volt méretpontos a közepe, hogy némi tűreszelős igazítás nélkül fel sem ment a magnóra.

Kerestem hozzá egy másik szalagot. Ezen már stimmel a sebesség. Mivel a magnó
időnként fura hangokat adott, próbaképp elkezdtem lejátszás közben kopogtatni.
Olyan, mintha játszanék egy dobgépen. Eredetiben sokkal jobban hallatszott,
hogy mennyire belezörög a hangba minden egyes koppantás. Mondjuk
a felvételen is hallatszik, amint egyszer teljesen begerjed a magnó.
Persze szegénykém már több mint harminc éves, úgyhogy
szabad neki egy kicsit kehesnek lennie.

Ezeket el fogom tenni, hátha később még jók lesznek valamire.
Dobozszámra vannak ilyen státuszú lomjaim!

Alulról nézve látszik rajta a gépmunka. No de ki nézeget
egy tolópotméter gombot alulról? Most épp Te!

Már azt hittem, hogy repedt a magnó egyetlen megmentendő alkatrésze,
de szerencsére csak egy befőttes gumi vonul át a plexi előtt keresztben.

Nekem ez a masina egészen egyszerűen nem tetszik. A Grundig liszensz alapján
gyártott magnómechanika az egyik leggyengébb, amivel eddig találkoztam.
Olyan "csináljunk valami nagyon egyszerűt, nagyon olcsón, de azért még
működjön" hangulata van, és ezt még tovább is fejlesztették a lengyelek,
hogy álló helyzetben is üzemeltethető legyen a magnó. Szóval ha valamire,
akkor erre a mechanikára nem volt okos dolog sztereó magnót építeni. Akkor
legyen inkább egy ZK246, de csak azért, hogy jöhessek vissza beszúrni a linket.

Olyan szörnyű nyöszörgések jönnek a magnóból, hogy én már
ki is hallom belőle, hogy sajnos ez neki az ő hattyúdala.

A fejekre nem közvetlenül vannak forrasztva az elektronikához tartó vezetékek,
hanem ennek a forrasztósávnak a közbeiktatásával. Akkor már lehetett volna
akár egy csatlakozó is. Persze minek? Majd a szervizes leforrasztja a kábelt,
ha mérni akar. Persze ezt közvetlenül a fejekre kötött vezetékek esetén
is meg lehet tenni. Szóval ez a kötősáv itt szerintem értelmetlen.

Hetvenes évek korabeli lengyel alkatrészkészlet.
Pont olyan, mintha egy M531-et néznénk.

Íme a korábban működés közben videón már bemutatott mutató,
amint épp a tolópotméter tolókájára van dugva. Különös...

A k*rva életbe! Én meg az előbb rátettem a próbaszalagom. Még ezt a mocskot...
Jobbra az a pókhálós izé, az egy szalagvezető baba. Fényesnek illene lennie!

Ez egy filc, ami a szalagot simítja, illetve csak simítaná rá a fejre. Mivel már rég
nem filc, konkrétan kőkeményre van szikkadva, ezért nem simul ez semmire.

Bevallom őszintén, nem tudom, hogy az a fura forma sárgaréz tömb, az gyári-e,
vagy a gazda ötletelte oda a szalaghúzó tengely mellé. Akár így, akár úgy,
arra szolgál, hogy ne tudja feltekerni a magnó a tengelyre a szalagot.

Ez a szalagnyomó filc, ez nagyon gusztustalanul néz ki.
Mihez is tudnám hasonlítani az állagát?
Talán a gumigörgőéhez.

Gondoltam leugrasztom a helyéről a szíjat, s az így keletkezett öböl segedelmével
szépen apránként áttörlöm denaturált szeszes ronggyal. Mindezt azért, mert
a szíj megnyúlt, és kicsit csúszik. Tulajdonképpen nem volt rossz ötlet,
hiszen már máskor is csináltam ilyet, csak most sajnos nem jött be.

Így, hogy szétborítottam a mechanikát, így azért könnyebb megpucolni
a szíjakat, meg a mindenféle más egyéb koszos alkatrészeket.

Elképesztően egyszerű megoldások vannak ebben a magnóban! Félreértés ne essék,
én nem vagyok híve, hogy elbonyolítsák a dolgokat, de azért az egyszerűsítésnek
is vannak határai. A határ valahol egy bizonyos minőségi szint, aminek nem
kéne alámenni. Szerintem legalábbis. Ennek az alkatrésznek a pozícióját
például úgy kell beállítani, hogy a tengely mögötti vágatba döfött
csavarhúzóval a lemezt a megfelelő állásba görbítjük.

A lepucolt alkatrészeket szépen sorjában pakolgatom vissza a magnóba.
Ugyan a megmentéséről szó sincs, szóval csak úgy megszokásból.

Most persze került rá ok. Ha így akartam volna, akkor soha a büdös életbe
nem sikerült volna - pusztán rázogatással - beakasztanom ide ezt a rugót.

A magnó motorja egyben a hálózati trafó is. Meg lehetne szólni érte,
de ez tulajdonképpen egy igen jópofa spórolós ötlet.
Azt a pár wattot ami a végfoknak kell, tudja.

Ugyanis az egyik hangszórót valaki egy elől mágneses Videoton típusra cserélte.
Akkor két nem egyforma hangszóróm lesz, de ettől nem vagyok szomorú.

A javításoknak idővel a négy eredeti végtranzisztor is áldozatul esett, itt ugyanis
eredetileg itt BD254-ek laktak. Kétféle dokumentumot is találtam ehhez
a magnóhoz. Az egyik a Magnósok Évkönyvéből származik,
míg a másik az eredeti lengyel nyelvű füzet.

A magnó előerősítő fokozatának panelján teljes hosszban
végigvonul a felvétel-lejátszás átkapcsoló.

A sötétebbik kék színű vezeték biztosan jön valahonnan, ellenben nem
megy sehova, hiszen a zöld színű műanyag csövecskében végződik.

A lengyelek BD254B, illetve BD254C tranzisztorpárosa egy igencsak különös állat.
Olyan, mintha nem volna egyforma a két tranzisztor. Persze épp erre utal a nevük
eltérése, de akkor is furcsa, hogy nem egyformák a végtranzisztorok. Mikor
az ember más típusra cseréli őket, mint az jelen esetben is történt, akkor
esetleg a képen látható két dióda is cserére szorul. Mondjuk jelen
esetben mindketten megvannak, csak nem pont úgy vannak
beültetve a panelba, mint eredetileg. Gondolom azért,
mert kísérletezett velük a magnót javító ember.

Érdekes megoldás, a panelből drótlábakon kiálló, illetve fixre beforrasztott
üvegcsöves biztosíték. Mint az a háttérül szolgáló kondenzátor
kék köpenyének gyantapöttyös mintájából kiderül,
volt itt forrasztgatás rendesen!

Megint szét kellett kapnom, ugyanis néhány mechanikai elem egyáltalán nem akart
visszatalálni a helyére. Mondjuk az is igaz, hogy én sem vagyok valami lelkes.
Szóval bevallom, hogy egészen egyszerűen rossz a hozzáállásom ehhez
a magnóhoz. Minek erőlködjek? Hiszen nem éli túl a procedúrát!

Ez most vagy valami, vagy megy valahova.
Amúgy a panelt tartja, illetve csak tartaná a dobozban.
Már korábban is kieshetett párszor, erre utalnak az olvadásnyomok.
A korábbi "mester" olvasztással akarta egyhelyben maradásra bírni a szerencsétlent.

Úgy emlékszem, hogy először igen sok ezrest akart érte az eladó, de később,
hogy napok alatt senki sem vitte el, meg tudtam szerezni egy ezresért.
Tulajdonképpen annyit megért. Lett egy szép műszerem, meg pár
fura színű gombom. Valamint jól elment a nap a szétszedésével.

Megjavítanom azonban nem sikerült. Igaz, nem is erőlködtem. Ugyan sikerült
úgy beállítanom, hogy nem akar folyton jobbra pörgetni, s leszerelt tetővel
tekert is visszafelé, azonban felhelyezett tetővel nem. Ha nem hát nem...

Ezt a képet szétszedés után találtam, egy Uwertura nevű mappában. Olyan régi,
hogy még egy évekkel ezelőtt elajándékozott laptop is ott ül a magnó mellett.

Ez itt már egy másik Uwertura magnó, mégpedig egy videómagnó társaságában.
Kedves magyar szokás szerint, egy szelektív gyűjtő mellé hajítva.
Magnó a földön! Csúfos tett volt, de otthagytam.

Ezt a részét azért elhoztam, mikor másnapra szétverték a rézgyűjtő nomádok.

Meg persze ezt a három gombot is megmentettem.
Legalább már tudom, hogy honnan vannak.

Nézegettem a magnót, hogy vajon miért nem pörget visszafelé. Azért nem pörget,
mert konkrétan beleakad, illetve ráfeszül az orsózó széle a dobozfedélre.
Mivel ki nem szedtem belőle semmit, olyan nagyon el sem állítottam,
ezért vagy kimozdult a helyéből a motor, vagy a fene tudja...

Ideiglenes jelleggel, míg szét nem kapom morzsákra, ráhúztam a ruháját, majd letettem
a virágállvány elé. Rezeg a léc, hogy kivágom az egészet, hiszen magnónak nem jó,
mást meg nem akarok belőle építeni. Szerintem alkatrészeire bontom, s beszórom
a többi közé a dobozaim mélyére. Azért egy pár napot még meghagyom egyben,
hátha támad hozzá valami mentőötletem. Csak állt, csak várt, de sajnos semmi...

Előkaptam a Calypso M8-at, hogy azzal pörgessem le a szalagot a stúdiótányérról.

Ez bezzeg teker rendesen! Amúgy igen érdekes egy állapotban van a BRG M8 Calypso
magnóról szóló cikk. Nagyrészt már meg van írva, azonban egy szem kép sincs
a szöveghez! Csak azért mesélem, mert általában fordítva szokott lenni.
Vagyis van egy csomó képem, mindenféle szétszedett tárgyakról,
melyekhez még nincs megírva a szöveg. Bele is kavarodtam,
hogy ez az M8-nál fordítva van. Párszor már nekifutottam,
hogy legalább összeírom, hogy pontosan milyen képek is
kellenek majd a szöveghez, de mindig belegabalyodtam.

Mit mondjak ezekre a tárcsákra? Tulajdonképpen ezen a magnón is jól mutatnak.
Például tekerhetnék rájuk fehér színű szalagot, mert úgy sokkal szebb lenne.

Ezeket a kerek valamiket bedobozolom, s mennek a postára.
Jön értük cserébe kazetta a Channelmaster magnóhoz.

Hetek teltek el, míg nem bántottam az Uwerturát, gondolván hátha támad hozzá
valami mentőötlet. Mit tudom én... Valamit csak lehet kezdeni vele! Mivel ma
jött el a napja, hogy el kell bontanom (mert megígértem magamnak), csak
nincs kedvem, ezért inkább keringek a lakásban, hátha akad valami
más, kevésbé gonosz feladat. Itt van például ez a szerencsétlen
forma paprikanövény. Míg a mellette lévő él és virul,
konkrétan akkora, hogy kilóg a képből,
addig ez töppedt, fonnyadt.

Gondoltam megmentem. Kiszedtem a földből, s ideiglenes
jelleggel beültettem egy uborkás üvegbe.

A gyökérzete teljesen ép, bár igen furán mutat, hogy a szálacskák nem 360 fokban,
hanem csak két irányban állnak ki. Olyan, mintha eddig valami
keskeny edényben lakott volna, pedig nem.

Gondoltam hátha valami "titkos féreg foga rág" a háttérben, de nem.
Sehol semmi gyanús sincs a levelein, csak nem akar élni.

Ez a szegény magnó viszont akár akar, akár nem, ezennel véget vetek neki.
Pedig hogy elbújt szegényke a semmilyen barna köpönyegébe...

Hoztam a pincéből IKEA dobozt a hamarost napvilágra kerülő maradványoknak.
Pár ilyen dobozom már megtelt, s még meg is fog néhány, mire majd erőt
veszek magamon, hogy végre elrendezzem amiket begyűjtöttem.
Csak nehogy úgy járjak az alkatrészeimmel, mint atyám.
Mire készen lett a telken a mini műhely, elment
a kedve az öregemnek a barkácsolástól.

Hogy csak úgy egyszerűen fogom, és magam elbontok alkatrésznek egy orsós magnót, az egy magnómániás embernek olyan szomorú esemény, hogy azt el sem tudom mondani, de sajnos az van, hogy ezt a magnót egészen egyszerűen nincs értelme megmenteni. Megnéztem a restanciáimat tartalmazó hatalmas táblázatom, amiben az áll, hogy két irányba is elígértem ezt a készüléket. Mivel szerencsétlen gépet magnózásra alkalmatlannak nyilvánítottam, ezért az elajándékozási projectet ezennel töröltem. Ha magnó kell valakinek, akkor kell valami normális készülék, nem pedig egy ilyen roncs, amivel már csak a baj van. Punktum!

Alig valami került a dobozba. A zipzáras barna ruhácskáját megtartom, abban
fog lakni ezentúl a magnó plexije, ami ugyan törött, de valami kisebb
dologhoz barna előlapnak azért még megteszi. A hangszórók
ugyan nem egyformák, de pótlásnak jók lesznek valahova.

Annyira elszomorít a látvány, hogy menten leviszem a maradványokat a kukába.
Inkább ne is lássam, hogy mit műveltem a szerencsétlennel.

Az elmosogatott áramköri lapok a virágállványon,
a magnó elpusztítása pedig a lelkemen szárad.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.