Mikor már épp kezdett volna összeállni az induktivitásdoboz, akkor ahogy azt már csak a fennakadások szokták, elkezdtek szép sorjában bejelentkezni. Hogy az ég áldaná meg érte őket...
   Először az előlapot védő plexi vastagsága rövidítette meg a yaxley tengelyének hosszát (mármint az előlapból kilógó részt), majd részben előbbi eredményeként a két fellelt forgatógomb nem akart passzolni a helyére.

   Mármint azért nem túrtam át újra a dobozt, mert ha ez a gomb törött, márpedig láthatóan az, akkor ugyan mikor máskor állhattam volna neki a kipofozásának, pláne módosításának, ha nem most, mikor épp nagyban igényem támadt rá?

   Hogy a törött szélű forgatógombbal lesz a pince mélyén munkám rendesen, míg átalakul olyan fazonúra, mint ami az előző képen látható, csak persze másfajta rácsavarozott mutatóval, nos ahhoz kérlek kétség sem férhet!

   Ami viszont igencsak kétséges volt, az a feladat már mindjárt aznapi kezdése. Mármint az adott napon álltam annyira gyenge lábakon (hát és egyéb fájdalmak), hogy sem a piacra nem mentem ki, sem a levelet feladni, és még csak anyám gyógyszerét sem váltottam ki a távolabbi patikából. (a közeliben nem volt)

   Mikor a szememet szégyenemben lesütöttem (már ebben is valami k*rva nagy gyakorlatom van), akkor a cipőtartón elhelyezett új asztalterítők képében már meg is kaptam a következő pofont. Mármint ezeket valamiért már hosszú hetek óta képtelen vagyok felteríteni a konyhai asztalokra. A "valamiért" mint ok amúgy az, hogy a terítők cseréjéhez szorosan hozzá tartozik a konyha nagytakarítása is, mely feladathoz egyáltalán nem fűlik a fogam, pedig amúgy ami célt kitűztem, az úgy egy jó óra alatt elérhető lenne. Amúgy az ilyen elhamarkodott kijelentésekből szoktak megszületni a több mint fél napon át tartó nagytakarítások.

   A hallba kissé letörten visszasomfordálva, mikor a fényképezőgépet fel szerettem volna tenni ide a pultra, akkor menten kiderült, hogy nemcsak az induktivitásdoboz témájával nem készültem el. No nem mintha erről a tényről amúgy nem tudtam volna, épp csak szomorú volt látni az elmaradásaimat.
   Most sajnos hiába próbáltam magamat azzal az amúgy örvendetes ténnyel megvigasztalni, hogy a tranzisztormérő bedobozolása, a variométer bedobozolása, a koszlott SONY fülesem újrakárpitozása, valamint a csiszolómalom 1.0 már egy megkezdett, pláne előrehaladott állapotú projekt, ez a tervem sajnos nem vált be. Mármint hiába bámultam az elért majdnem kiváló eredményeimet, azok most valamiért egyáltalán nem vidítottak fel.

   Egy csomó építési projektem áll olyan szinten, amire azt tudom mondani, hogy az adott készültségi állapotból most aztán már tényleg hamarost el kell készülnie. Például a felsőmaró beépítése már annyira előrehaladott állapotban van, hogy bár egy csomó része még mindig hiányzik, a minap egyszer már sikerült kipróbálnom. Az induktivitásdobozról pedig szinte már csak a forgatógomb hiányzik. Ami még nagyon hiányzik, az a lendület, amiből a nap délutánján - valami csoda folytán - akadt bennem egy kevéske.

   A tízes lyukkal megáldott forgatógomb tokmányhoz való rögzítésére épp megfelel egy M10-es menetű Hilti szeg. Ezeket amúgy emlékezetem szerint még valamikor gyermekkoromban gyűjtöttem be, s azóta is lelkesen őrizgetem.

   A forgatógomb M10-es menetre való rögzítését az eredeti rögzítőcsavarokkal oldottam meg. Mindeközben ami karcos részt a csavarfejtől balra látni, az már a fűrészlap számára általam egy esztergakéssel előkészített hely.

   Ez az anyagdarab nem eltörött, hanem eltörtem, de csak mert lusta voltam a gombot a további munkák előtt a gépből kivenni. Szerintem egyáltalán nem kár érte, mert szegénykém már amúgy is töredezett szélű volt.

   Az egyszerűség jegyében (lusta voltam előszedni az univerzális állócsúcsot) az eredetileg hármas lyukat egy a nyeles tokmányba fogott csigafúróval bővítettem fel a kapcsoló tengelyvastagságához passzolóan hatosra.
   Most, hogy ezeket a sorokat róttam (amúgy már mindjárt másnap délelőtt), lekaptam az asztal pultjáról a kapcsolót és a forgatógombot, amiket addig még össze sem próbáltam. Jelentem alássan, tökéletesen passzolnak egymáshoz!

   Ami viszont nem passzolt a gombba, az a távtartó külső, tízesnél undok módon öt tizeddel nagyobb átmérője, amit ugyan mivel mással igazítottam volna pontos méretre, mint az amúgy is épp nagyban elől lévő esztergával.

   Mikor már majdnem belement, de azért mégsem, akkor már csak a mechanikai stabilitás érdekében is nem esztergáltam tovább, hanem a két anyagot fogtam és összepréseltem a satuval.

   A gépet kissé félretolva, az imént használt satut a munkapad szélére felszerelve, mivel nem igényelt komoly erőt, ezért a négy lyukat egy amerikáner segítségével készítettem el. Mármint azért kellettek a 3,2-es lyukak, merthogy az eredetieket eltömítettem, illetve elzártam a lyukszűkítővel.

   Bár nagyon úgy néz ki, mintha épp nagyban egy anyát újítanék fel, de nem! Mármint miközben az anyának semmi baja sem volt, addig a menetfúróba belenőtt valami korábban megdolgozott anyag. Ebből szerintem az lesz, hogy mikor látok a piacon, akkor veszek egy (esetleg több) M4-es menetfúrót, lehetőleg egylépcsőset és gépit.

   Annyira szépen haladtam, annyira nem jött közbe semmi komolyabb gátló tényező (az iménti menetfúró hiba, az kérlek smafu), hogy alig akartam hinni a szememnek!
   Most amúgy épp nagyban újrafúrom a forgatógombban az annak rögzítésére szolgáló M4-es meneteket. Erre a munkafolyamatra már csak azért is szükség volt, mert ugye az épp az imént kifúrt lyukszűkítőben eddig még nem volt menet.

   Egy korábban, konkrétan még a szobortalp forgókondenzátor hordozására történő felhasználásakor letörött anyagdarabra először egy 10-es, majd két 3,2-es lyukat fúrtam.
   Mivel még az apró kijelzőn is láttam, hogy a fényképezőgépnek még csak esze ágában sincs a témára fókuszálnia, lőttem vele tíz képet, a fókusz azonban egyiken sem volt a kívánt helyen!

   Miközben az eredeti tervem az volt, hogy a forgatógomb körberajzolását követően ráteszek az anyagra egy kisebb alátétet, majd körberajzolom, s a kisebb átmérő mellé fogok dolgozni a csiszológéppel, erről a munkafázisról - a rajzolás hevében - teljesen megfeledkeztem.
   Hogy mennyire fog zavarni a forgatógomb alól körben két milliméterre kilógó plexilap? Szerintem semennyire. Amennyiben mégis, vagy valamiért egy másik fajta mutatót szeretnék (van egy ilyen elképzelésem), akkor semmiből sem fog tartani a gomb alá legyártani egy másik plexi mutatót.

   Miután a feladathoz előszedett, már feleslegesen elől lévő felszerelés zömét elraktam, a plexilapot - mivel az átlátszó - semerre sem találtam! Végül másfél méterrel bentebbről, a felcsukható asztal sarkáról került elő. Gondolom azért tehettem oda, nehogy a végén még el találjon nekem keveredni a rumliban.

   Mikor valami csak úgy egyszerűen ott van ahol lennie kell, s van is, meg persze tudom is, hogy van, az megerősíti bennem, hogy mennyire megérte például ezeket a csavarokat a többiektől szétválogatni.

   Ahhoz képest, hogy alig csináltam valamit, egészen szép mennyiségű koszt termeltem. Mivel odakint ekkor már nagyban sötét délután volt (ősz vége lévén már korán lement a nap), a porszívó dobozának tartalmát majd csak legközelebb fogom a kukába borítani. Mármint a pordobozt azért nem itt lent ürítem ki, mert a közben szálló por inkább kint koszoljon, mint itt bent, ahol aztán majd azt is nekem kell összetakarítanom.

   Bár rezgett a léc, hogy itt is rendet rakok, és persze el is tettem egy csomó mindent, a felcsukható asztalon azonban valamiért megmaradt a rumli. Sebaj! Mármint terveim szerint jövök én erre holnap délután is. Már ha csak kedvenc szokásomhoz híven rá nem pihenek a következő feladatra néhány kósza napot...

   A mutatóra azért nem rajzoltam sem nyilat, sem vonalat, mert elképzelhetőnek tartom, hogy végül lecserélem az átlátszó lapot egy olyan változatra, ami ennél szélesebb, s nem egy vonallal, hanem egy körrel jelzi az épp nagyban kapcsolt értéket. Ez persze most még nagyon a jövő zenéje...