Másnapi hajrá
(egyszer minden kialakul)

Kell három szál drót a plusz konnektorhoz.

 

 

Már csak azért is, hogy innen is fogyjon a rumli.

 

 

Ezt a foglalatot is gyorsan felrakom a helyére.

 

 

Hétfő reggel van. Ide jönnek haza kedd délután a szüleim. Hát...

 

 

Csinálok egy földelést a mennyezeti lámpának.

 

 

Ugyan 60 évig elvolt nélküle, de egyszer mindennek be kell következnie.
Például a fürdőszobának mindenképp ma kell készen lennie!

 

 

Ez a csavar olyan szép...

 

 

De elég a gyönyörködésből, mert már nagyon vár a munka.

 

 

Ha visszarakom ezt a két konnektort, akkor betehetem a helyére a mosógépet.

 

 

Az egyikbe a mosógép, a másikba a melegítő dugója való.

 

 

A jobb oldali pedig azért kell, mert itt hajsütővas,
illetve villanyborotva is előfordulhat.

 

 

Na ez a fal nem lett sima, de legalább fehér.

 

 

A kapcsoló pont jó helyre került.

 

 

Így néz ki a terület egyben. Azért ha lassan is, de kezdenek összeállni a dolgok.
Ha az öregem nem betegszik le, még mindig nem tartok sehol. Persze így meg
két napja meg sem állok! Na, majd holnap kipihenem magam a melóhelyen.

 

 

Felkerült a lámpa a plafonra.

 

 

Persze semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre látszik! Ezt a rengeteg
csavarhúzót mind a konnektorszereléshez hordtam be a fürdőszobába.
Az összes csavarhúzóm feladta a Prodax konnektor csavarjainak
betekerését! Végül a Tesco gazdaságos 300 forintos cserélhető
BIT-esben találtam megfelelő fejet. De vajon mit csinál az
az ember, akinek nincs otthon tucatnyi csavarhúzója?

 

 

A polcokat sem volt olyan egyszerű felrakni. Na jó, egyszerű volt, csak
új csavarokat kellett keresni, mert a régiekből kirohadt a slicc.

 

 

Gumiszőnyeg a mosógép alá. Ebbe belesüppednek a kerekei,
nem megy többet sehová, pedig lejt a fürdőszoba.

 

 

Alakul a nagyszoba.

 

 

Milyen ronda ez a küszöb! (találom meg jó érzékkel a legnagyobb problémát)

 

 

Sidol ide vagy oda, VIM mester segítségére is szükség volt, de meg is látszik!

 

 

Az asszony is megérkezett. Épp a művirág lehullott leveleit rakosgatja vissza.
Közben én lyukakat fúrok a fürdőszoba polcaiba, hogy ne álljon meg bennük a víz.

 

 

Mindenki menjen a helyére, mondta az asszony.

 

 

Aztán már csak harminckettőt fordult, és úgy is lett!

 

 

Azért jobb mint volt.

 

 

A fregolit is befűzöm.

 

 

Valami egészen valószínűtlenül fehér lett a mennyezet!

 

 

Jól mutat a kék kötél a kékes árnyalatú csempe előtt.

 

 

Ment gyorsan egy terheléses próba a fregolinak.

 

 

Az alsó lámpa fénye nagyon szép.
Ej de kár a glettelés hiányáért...

 

 

Ez pedig a felső LED-es lámpa fénye, ami meglepően
jól bevilágítja az egész fürdőszobát.

 

 

Ünnepi torta a szép tiszta fürdőszoba alkalmából, meg 46 éves is lettem.

Vissza  

Tovább