TC91 telefon készülék
(precíz német darab)

Ott az a fehér doboz. Nem zavar senkit. Nincs útban. Nem esek át rajta.
Teljesen értelmetlen ezt szétszedni, de legalább csinálok valamit.

 

 

   Semmitmondó kép, szép hosszú történet. Az úgy volt, hogy volt egyszer egy Budapesti Távbeszélő Igazgatóság (rövid nevén TIG) a Horváth Mihály téren.
   Minden telefonközpontnak megvolt a maga keresztje, vagyis valami saját cég (fejesekkel), aki az adott területhez tartozott. A József központ "keresztje" a TIG volt. Mindig akartak valamit, mindig kitaláltak valamit, nem lehetett nekik nemet mondani, hiszen ők voltak a főnökeink.
   Persze ez néha jól jött. Például mivel mi voltunk közel (szomszéd utca), ezért minden bevezetendő újdonságot a József központban próbáltak ki.
   Mostanában mindenki ül a seggén és dolgozik, de ez régen nem így volt. Például a TIG dolgozói olyan mértékben költöztek épületen belül mondhatni folyamatosan, ami két embernek (telefonszerelőknek) évente több hónapi munkát adott csak a telefonok áthelyezése miatt!
   Ugyanilyen cég volt még például a Taurus gumigyár a Kerepesi úton. Volt olyan év, hogy hónapokig tologattuk benne a telefonokat irodáról irodára.
   Visszatérve mai boncolásom tárgyához, ezt a készüléket a TIG rendelte meg az alközponti mellékvonalakra. Mivel mi (József központ) voltunk közel, ezért hozzánk, vagyis a mi raktárunkba szállították le. Évekig hevertek a készülékek a polcokon, merthogy nem kellettek senkinek. Ráadásul azt sem sikerült kinyomozni, hogy ki rendelte őket.
   Mivel nyomta a raktárkészletet, foglalta a helyet, csinálni kellett vele valamit. Fogtam egy munkalapot, majd elszámoltam rajta a készüléket beépültnek. A raktári rendszeren a papír keresztülfutott. Én eltettem a szerzeményt, a raktárban kitisztult a polc. Mondhatni volt nagy öröm és boldogság. Mondjuk azt eddig még nem említettem, hogy nem egy darab készülékről volt szó, hanem 400 (négyszáz) darabról!
   Aztán egyszer megelégeltem, hogy én sem férek tőlük. Be voltak zsákolva tizenhatosával. Minden emberem (telefonszerelők) kapott egy zsák készüléket. Adják el, szereljék fel, vigyék haza. Mindegy mi lesz velük, csak fogyjon!
   Ajándékozási rohamom semmi nyomot sem hagyott a készleten, ezért adtam minden hibaelhárítónak is egy zsákkal. Mivel ez sem volt elég, ezért őrült osztogatásba kezdtem, és egy másik kirendeltség dolgozóit is megszórtam fejenként egy-egy zsák készülékkel. Csak ezen a módon sikerült elérnem, hogy most már talán csak olyan húsz (20) darab maradt belőle.

 

 

TC91, vagyis a szokásos jelölési módszer szerint 1991-es fejlesztés.

 

 

Nagyszerű szét és persze össze is hajtogatható papírdoboza van.
Mondhatni már a papírdoboz is német precizitással készült.

 

 

Szépen be van csomagolva, nejlonozva, zsinór összekötve.

 

 

A kézibeszélő még a normális forma. Archoz, jobban mondva fejhez igazodó alakú.

 

 

Nekem valamiért nem tetszik ez a forma. Az egyetlen közelebbről
is megtekintett készüléket azonnal el is ajándékoztam egy
barátomnak, ahol azóta is tökéletesen működik.

 

 

Látom, hogy technikailag rendben van, de számomra ez
akkor sem telefon forma. Valahogy olyan krumpli.

 

 

Ebből a szögből nézve sem tetszik. Szerintem a CB76-os készülék volt a szép.
Mondjuk a CB35-ös is szép volt, mire fel kerítettem is egyet dísznek.

 

 

A gombsor a szokásos, kivéve a kettős keresztet. A különálló gomb
a földgomb, amivel mellékvonalról városi vonalat lehetett venni.

 

 

Ez itt egy egészen mini telefonkönyv. Komolyan meglepődtem rajta, hogy
olyan piktogramokat látok, melyeket még én is megértek. Tonfát
szállító platós teherautó, női kalapról éppen felszálló madár.

 

 

Az automatavilla egy kissé talán sprőd, de a ruhakefe telefonokkal
ellentétben ez legalább teljesen stabilan működik.

 

 

Azt hittem, sosem tudom meg mit takar e két betű...

 

 

De aztán kiszúrtam ezt a feliratot, minek következtében
csak úgy szárnyalt a kombinációs képességem!

 

 

Nem tudom... Számomra valahogy olyan esetlen ez a gomb. Persze meglehet,
hogy minden ellenérzésem e készülék iránt onnan ered, hogy párszor
át kellett pakolnom költözésekkor mind a többszáz darabot.

 

 

A gumiláb még nem folyt szét, és jól is tapad.

 

 

Érdekesre sikeredett kép, hiszen első ránézésre tisztára
olyan, mintha mélyen volna a gumiláb, pedig nem.

 

 

Apparat...

 

 

A vonal zsinórja fixre van kötve, a kézibeszélő viszont kihúzható.

 

 

Csavar helyett beakadó pöcök, de olyan, hogy nem belül van, hanem kívül!
Pontosabban szólva belül van ez, csak kívülről is látszik, és hozzáférhető.
Persze összetartásra a csavar az igazi, a műanyag pöcök
szar, de ha már szar, akkor is lehet jó!

 

 

Gondoltam elem lehet mögötte.
Később kiderült, hogy nem.

 

 

Ez a kis valami a csengő (csipogó) hangerő beállító gombja.

 

 

No de térjünk csak vissza erre az összetartó pöcökre.

 

 

Ha csavarhúzóval átbillentem, akkor kinyílik, és úgy is marad. Ez kérem
egyszerűen zseniális! Kár, hogy még sehol másutt nem láttam ilyet.

 

 

Technikai szemmel nézve tökéletes.

 

 

Minden a helyén van, nem lötyög, nem lifeg, szétszedhető, összerakható.
Illetve össze még nem raktam, de az az érzésem, hogy nem lesz vele gond.

 

 

Lehet, hogy cseresznye, csak még éretlen, s azért zöld? Ez mekkora egy hülyeség!
Már csak azért is, mert mint tudjuk, az éretlen cseresznye, na az bizony fehér.

 

 

Egy bóvli telefonban látható, összevissza dőlingélő alkatrész
halom után, ez kérem egészen egyszerűen üdítő látvány!

 

 

Ez az egyik IC.

 

 

Ez meg a másik. Az egyik IC a telefon funkciót intézi (mikrofon, hallgató, vonal,
önhang csökkentés), a másik pedig a tárcsázásért felel. Sajnálatos módon csak
pulse módban működik, tone módban nem. Vagyis ez nem átkapcsolható.

 

 

A készüléken belül ebben a piciny csatlakozóban végződik a vonalat hozó zsinór.

 

 

A vezeték külső végén pedig ez a valami található. Na ez aztán tényleg nem
úgy néz ki, mint egy telefondugó. Hol is találhatnék hozzávaló aljzatot...

 

 

És akkor eltelt két hét, mikor is egészen véletlenül beletúrtam a melóhelyen az egyik
dobozomba. Húsz éve őrizgetem ezt a vackot, ami még azóta sem kellett semmire.
Mindegy, mert most legalább megnézzük. Vagyis mégiscsak volt valami értelme,
hogy nem dobtam ki. Ez azért nem jó filozófia, mert megerősít abban az idióta
tévhitemben, hogy tovább kell őrizgetnem a felhalmozott szemétkészletem.

 

 

Itt menne be a drót.

 

 

Jópofa dolog a telefon piktogram egy konnektoron. Már úgy értem úgysem látszik.
Egyrészt nem látszik, mert bézs szín dobozon, bézs szín piktogram?
Másrészt ez általában a szekrény mögé van felszerelve.

 

 

Jó... Tudtam én, hogy nincs benne se kismajom, se tökmag...

 

 

A hosszúkás résbe való a csatlakozó dugó,
a csavaros szorítóba pedig a vonal drótja.

 

 

Azt hittem a kerek valami patent, de csak központosító.

 

 

Megnyomtam, mire fel szétjött.

 

 

Meg ne kérdezd minek... Eltettem őket és kész!

 

 

Levágtam a (nálunk) szabványtalan dugót a drót végéről.

 

 

Mindenkinek megfelel, hogy a négy erű zsinór két középső ere a vonal,
a németek szerint valamiért jobb ha nem. Vagyis ha rányomok a zsinór végére
egy szokásos plugot, akkor hiába dugom majd be a készüléket, nem fog vonalat adni.

 

 

Mivel nem illik a plugban keverni a drótokat, ezért a vezeték
másik végén található csatlakozóban cserélem fel őket.

 

 

Ki lehet húzni a készülékből ezt a kockát, amiben a csengő van.

 

 

 

A csengőmodul amilyen könnyedén kijön, olyan precízen vissza is megy.
Azért tudnak ezek a németek...

 

 

A korábban említett piciny ajtó mögött nem elem van, hanem belátni a csengőbe.
Valószínűleg azért ilyen modul, mert létezett belőle másmilyen is, vagyis variálható.

 

 

A csengő panelja.

 

 

 

Már régóta tervezem azt, hogy eljátszom egy telefonba való csengő IC-vel.
Az a terv, hogy kipróbálok különböző alkatrészértékeket, meg feszültségeket.
Persze egy ilyen terv lényege maga a terv, nem pedig annak a megvalósítása...

 

 

A csengő csatlakozója ez a két tüske.
Nem túl bizalomgerjesztő, de teljesen precízen talál bele az ellenpárjába.

 

 

A csengő lelke ez a kis IC.

 

 

A beszélő formája - lényegét tekintve - rendben van, csak valahogy olyan elnagyolt.

 

 

Úgy néz ki, mintha csavar lenne, de csak forgott körbe körbe.
Beledöfött bonctűvel viszont kijött. Mögötte volt elbújva a csavar.

 

 

Nincs itt semmi különös. Talán csak az érdemel említést, hogy egyforma
a hallgató és a mikrofon, illetve nem lógicálnak szabadon a drótok.

 

 

Hogy ki tudnám én ezt nyitni a harapófogómmal...

 

 

Rezeg a léc...

 

 

Ááá... Megkegyelmezek...
Majdnem ilyet szedtem szét nemrégiben, a piros beszélő kapcsán.

 

 

Szokatlan érzés, hogy valami olyan szép (még ha nekem éppen nem is tetszik),
és olyan jól van összerakva, hogy egyszerűen nincs mibe belekötnöm.

 

 

Találtam itthon plugot és fogót is, pedig a múltkor megígértem magamnak,
hogy az összes céges melós telefonos vackot visszaviszem
a melóhelyre. Ennyit mára az ígéreteimről...

 

 

Most, hogy belül átkötöttem a készüléket a két középső drótra, most már jó lesz.

 

 

Mivel a készülékből nem lehet kihúzni a zsinórt, ezért csak úgy tudtam kipróbálni,
hogy ezzel a toldóval összedugtam a két telefonzsinórt. Vagyis úgy néz ki, hogy
mégiscsak jó, hogy nem vittem vissza minden telefonos vackot a melóhelyre.
Francba! Hát már nem megint megideologizáltam a telefonos kacatjaimat...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.