STB Cisco ISB6030
(terveztem, de végül véletlenül került hozzám)

Itt ez a szépséges fekete doboz. ISB6030-as STB a neve. Be volt tervezve, hogy majd
egyszer szétszedek egy ilyet is, de ez a példány véletlenül került hozzám. Szóval
az úgy volt, hogy papírokat hoztam haza pont ilyen STB dobozában tüzelésre.

 

 

Szépen gyűltek a dobozok a tüzelős szekrény tetején. Egy ilyen dobozra való papír,
egy nem túl hideg (tipikusan őszi / tavaszi) napra épp elég befűteni.
A szobánk meg nem ám ennyire ferde mint a képen,
ez csak a kamera optikájának torzítása.
Vagy ha nem, akkor a látószög.

 

 

   Szóval azt játszom, hogy gyűrögetem a papírokat a cserépkályhába, mert ha egyben teszem be a paksamétát, akkor egyszerűen nem ég el. Mikor kifogyott az éppen aktuális dobozból a papír, felállok és leveszek a szekrény tetejéről egy másik dobozt. Mint ahogy az a képen látható, két dobozról is lemaradt a papír felirat. Az egyiken persze ott volt, csak épp befelé fordítva. Ellenben a másikon nem, és még csak nem is véletlenül!
  
Szóval leveszem a dobozt, leteszem magam elé, kinyitom, kiveszem belőle a boxot. Tépem le róla a nejlont megszokásból, majd egyszer csak észbe kapok. Na itt kérem valami nagyon nem stimmel! Hát nem hazahoztam véletlenül egy STB-t? Nem elég nekem amit direkt begyűjtök? Még a "szerencse" is mellém szegődik?

 

 

Ha már itt van belenézünk. Kívülről nézve nagyon szép a doboz. Valami rettenetesen
fényesen fekete! Minden porszem és ujjlenyomat megmarad rajta. Mondjuk én úgy
terveztem, majd akkor hozok egyet, mikor már a kukában is látni ilyet. Egyrészt
nem kell elkapkodni azt a szétszedést, másrészt a szemetesből származó
példányra nem kell vigyázni. Szóval erre most vigyázni kell.

 

 

Rendesen el lett eresztve csatlakozókkal, az már biztos! Eddig még nem jött
ügyfél azzal, hogy valami szükséges csatolófelület ne lenne rajta.
Ha valaki valamit nem értene, van a dobozhoz leírás is.

 

 

Az alsó a kimenet!
Már csak azért mondom, mert az ügyfelek kedves szokása a kábelek összekeverése.
Az alsóból megy a kábel a tévé felé, a felsőbe jön a videóból vagy DVD-ből.

 

 

Van analóg hangkimenete. Ezen mindig van hang, ha csak le nem szabályoztuk a
távirányítóval. Aztán van kompozit, illetve S-videó kimenete. Itt csak akkor van jel,
ha nincs bedugva a tévébe a HDMI kábel. (matrica alatt van a csatlakozó) Aztán
van a házimozi erősítő irányába koax, illetve optikai kimenet. Az ETHERNET
lyukba jön a kábel a HGW irányából. Az USB csatlakozó még nem él,
a mai napig (2012-05-07) nincs megírva hozzá a szoftver.
Még csak az kéne, hogy vírusos pendrájvval
öldössék az ügyfelek a boxokat!

 

 

Ugyan rá lehet dugni a boxra külső e-SATA HDD-t, csak nem kezeli, szóval minek.
Jobbra meg a power gomb és a tápegység csatlakozója. Ehhez a boxhoz az elődhöz
képest már külső dugasztáp van. Vagyis ha csak a tápegység döglött be, akkor
nem kell az egész dobozt kicserélni, elég csak a külső tápot. Ez azért jó,
mert így nem viszi el a szerelő a dobozzal együtt a felvett filmeket.

 

 

Visszatértünk a hagyományos csavarhoz. A másik box még csöcsös közepű
biztonsági torx csavarokkal volt bezárva. Szerintem ez teljességgel
értelmetlen dolog. Mégis kit képes megakadályozni egy fura
fejű csavar abban, hogy kinyisson egy ilyen dobozt?
Pláne most, hogy ilyen olcsó a boltban a flex...

 

 

Ne dobjam ki? Tényleg ne, mert keresni fogják rajtam. Másrészt valóban nem szabad
kidobni, mert a Magyar Telekom tulajdona. Ha a kedves ügyfél nem adja vissza,
kiszámlázzuk! Ha meg már nem adta vissza, kiszámláztuk, vagy kaptunk,
vagy találtunk egy ilyen dobozt, akkor azért ne dobjuk ki, merthogy
akad benne hasznosítható alkatrész. A 320 Gigás SATA
HDD, na az bizony mindig jól jön a háznál!

 

 

Távirányító (elem is), tápegység, tápkábel, scart kábel, HDMI kábel.
Ez utóbbi hol van a dobozban, hol meg nincs.

 

 

A tápegységet már korábban felboncoltam.

 

 

A HDMI kábel épp kapóra jött, gondoltam rádugom vele a boxot a monitoromra.

 

 

Emlékszem az AMIGA hibaüzenetére. Sárga villogó keretben guru meditation
és egy szám, amiről (földi halandó számára) kideríthetetlen, hogy pontosan mit is
akar jelenteni. Nem fejlődtünk azóta egy szemernyit se! Ezt a hibaüzenetet például
akkor küldi a doboz, mikor nincs beledugva a LAN kábel. Vagyis ha nem kap jelet.
Ebből a feliratból ezt kikövetkeztetni... Ráadásul sem az inicializálás, sem a kliens
nem magyar szó. Mondjuk a home sem az, de ebbe inkább ne menjünk bele...

 

 

Majd mióta van, azóta szerelek IPTV-t, de ezt a hibaüzenetet még sosem láttam.
Amúgy újabb gyöngyszem. Már hogyne volna HDMI alkalmas a monitorom?
Egyrészt az. Másrészt pedig ha látom ezt az üzenetet, miközben éppen
 a kifogásolt HDMI felületen vannak összedugva az eszközök...
No de hagyjuk... Nézzünk inkább bele a dobozba.

 

 

 

Ilyen egyszerűen és frappánsan nyílik a doboz. A doboz teteje mint a szita, úgy ki
van lyuggatva. Végre rájött a gyártó, hogy ha a termelt meleg mind bent marad
a dobozban, annak nem lesz jó vége. Ha már végre vannak lyukak, ahol
kitud jönni a meleg, kéretik nem letakarni őket subaszőnyeggel!

 

 

Példás rend van a dobozban. Mostanában ez a sztenderd.
Inkább a régebbi műszaki cikkek belsejére jellemző a káosz.
Mióta számítógépesített a tervezés, szép rend van a dobozokban.
Persze biztosan találni ellenpéldát, de ahogy én látom, ez nem jellemző.

 

 

A szemem sarkában elmorzsoltam néhány könnycseppet. Annyira megható, hogy
végre rájött a gyártó (vagy csak egyszerűen nem spórolták ki), hogy
egy valósággal izzó processzorra hűtőbordát illik tenni.

 

 

A régebbi felvevős boxban még IDE volt a csatolófelület, itt pedig már SATA.
Természetesen a HDD, illetve az ő csatoló felülete is SATA.
A másik kábel a hátlapi SATA csatlakozóé.

 

 

A készülék belső tápegysége reméljük tartósabb lesz mint az elődei. Szerintem nem.
Tapasztalatom szerint a mai eszközök igen nagy részében a tápegység hal meg.

 

 

Le akartam fotózni belülről az előlapot, de egy idő után felhagytam a feszegetésével.

 

 

A résen benézve is látszik, hogy hiányzik a panelről egy IC. No meg a hozzá tartozó
kijelző is hiányzik. Ez lett volna az óra, ami jelen esetben nincs. Az ügyfelek egyik
része örült az órának, a másik viszont megkérdezte: Ez a szar itt fog világítani a
pofámba egész éjjel? Most legalább nem kérdik. Amúgy láttam már 6030-as
boxból olyat is, amiben fura mód volt óra. Gondolom óra nélkül olcsóbb.

 

 

Visszadobozoltam. Holnap beviszi a bicikli a melóba, mert ott a helye.
Vegyetek IPTV-t rogyásig, mert az jó! Khm... Izé... Elnézést...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.