Próbalámpa
(hálózati feszültséghez)

Na mim van nekem?
És most a festőmasinára, és még csak nem is a ventilátorra célzok.

 

 

Kalapács, zseblámpa, RDS autórádió, órásrádió. (gyorsan el is dugtam őket)
Utóbbi három a piacról. Pedig fogyaszthatnám a felhalmozott készletet is...
De most nem ezekről lesz szó, hanem ami az előző képen lóg jobbra lent.

 

 

300 forintom bánja, csakhogy én meg nem! Az eladó nem tudta mi ez,
bár ha tudta volna, akkor sem kért volna érte többet.
Szóval ez egy erősáramú próbalámpa.

 

 

Kicsit bumfordi költemény bakelitre és vastag gumikábelre komponálva.

 

 

Ez az egyik mérőcsúcs. Ennek a belsejében nincs semmi.

 

 

Akarom mondani, tévedni emberi dolog.

 

 

A vezeték vége bele van forrasztva a saruba, miközben
valami bele van folyva a tapintócsúcsba.

 

 

Elég csúnya a drótozás, és a kizöldült biztosíték sem mutat valami jól.

 

 

Hatalmas 7 ohmos ellenállást rejt az üresnek vélt tapogatócsúcs.

 

 

Ha az erősáramú szakember kifejezésben az "erős" nem az áramra, hanem az emberre
vonatkozik, jobb ha az erős ember nem áll neki valami kényes műszerrel méregetni.
No meg van az úgy, hogy nem is vagyunk rá kíváncsiak, hogy hány a volt, hanem
csak arra, hogy ott van-e. Ez a műszer pont erre az egyszerű mérésre való.
Ez egy nagy krumpli "van feszültség / nincs feszültség" típusú műszer.

 

 

Fentebb elmondottaknál kicsit azért bonyolultabb, hiszen van rajta műszerfal.
No nem vitték túlzásba a lehetőségeket, ezzel az egyetlen gombbal.

 

 

 

   Például nagyszerűen lehet vele zajongani, miközben a kuncsaftra borítjuk az iskolában tanult, átlag földi halandó számára persze teljesen érthetetlen, lehetőleg idegen nyelvű szakkifejezéseket.

 

 

 

Persze az ügyfél mindebből csak annyit fog érteni,
hogy ez az akció neki már megint sokba lesz.

 

 

A lyukon benézve látszik, hogy villanykörte van benne.
Meg egy szál csúnyán szerelt fehér vezeték is.

 

 

Akinek 1 percnél hosszabb bekapcsolási időtartamra van szüksége ahhoz,
hogy el tudja dönteni, hogy világít-e a lámpa a mérőcsúcsban,
vagy sem, az konkrétan ne menjen villanyszerelőnek.

 

 

Még az ilyen rém egyszerű műszer is lehet univerzális.

 

 

   Azért van benne két darab sorba kötött izzó, hogy a 380 voltot is tudja mérni. (valójában persze csak mutatja). Alapesetben a két izzó sorba van kötve. Ha 380 voltba (ami most már 400) tapenolunk bele, akkor szép erősen világlanak az izzók. Amennyiben 220-ba (ami most már 230) akkor pedig haloványan.
  
Ha meg 110 voltba döftük a mérőcsúcsot (ami amúgy nálunk már nincs), akkor a gombot megnyomva, az egyik 230-as izzó rövidre záródik, a másik (amúgy szintén 230 voltos) pedig fél feszültségről világít.

 

 

A melós már csak olyan, hogy vagy leejti, vagy felrúgja, vagy ha csoda mód
egyik sem, és még csak el sem hagyta, akkor véletlenül beleönt valamit.

 

 

Ha másra nem is, de hűtőgépbe tartaléknak épp jók lesznek ezek az izzók.
Na ugye, hogy nem veszítettem az üzleten!

 

 

Vajon jutott a löttyből a mikrokapcsoló belsejébe is?

 

 

 

   Ezen a videón azt kellene látnunk, hogy mikor megnyomom a gombot, akkor rövidre záródik az egyik izzó, tehát felére esik az ellenállás, hiszen ez a "műszer" belül tulajdonképpen csak annyiból áll, hogy két izzó sorba lett benne kötve. Illetve mikor a gombot megnyomom, akkor csak egy izzó. De mutat ez a műszer mindent, épp csak 1:2 arány nem akar neki összejönni. Gondolom ha méltóztatnék kimosni a mikrokapcsolóból a belefolyt trutyit, akkor előnyére változna a helyzet.

 

 

Már majdnem írtam egy külön cikket a mikrokapcsolónak, de aztán mégse.

 

 

 

Majdnem elfelejtettem megmutatni, hogy hogyan is működik.
A kontakthibás kapcsoló miatt kifejezetten határozatlanul...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.