Műanyag Merklin
(orosznak néztem, de bolgár)

   Hogy ezt mégis minek vettem meg? Biztosan azért, mert olcsó volt. Vagy talán azért, mert kiskoromban, míg csak apukám kezembe nem nyomta a forrasztópákát, a Merklin volt nekem a minden. Amúgy persze fémépítő a rendes neve, nem pedig Merklin. A Merklin csak az egyik játékgyártó cég neve. Ez persze nem Merklin gyártmány, hanem bolgár.

 

 

   A neve sem Merklin, s mivel műanyagból van, fémépítő nevet sem lehetett neki adni. Ezért lett a neve: Konstruktőr A fémépítő játékok egy része fémszínű, a másik fele pedig festett. Ennek viszont érdekesek a színei.
  
A bal alsó ikon szerint 5 éves kortól lehet adni a gyereknek. Valamint uniszex, tehát lányok és fiúk egyaránt játszhatnak vele. Mondjuk érdekes is volna egy nem uniszex konstrukciós játék. Lehetne például lányoknak Barbie építő készlet. Persze olyan van is...

 

 

Még a doboz alján is van egy rajz. Lásson az a gyerek valamit, ha
épp kiborította a doboz tartalmát. (meg persze ezzel a szüleit)

 

 

Arra mondjuk már nem emlékeztem, hogy még a gyári
papírja is megvan, arra viszont igen, hogy hiányos.

 

 

Mennyi mindent lehet belőle építeni...
Az elektronika is éppen ilyen. Adott alkatrészkészletből bármit össze lehet rakni!

 

 

   Az első képen egy hinta látható, a másodikon talán egy mászóka. A harmadik egy olyan állatot ábrázol, ami genetikailag sérült. Ezt az összevissza álló lábaiból következtettem ki. A negyedik és az ötödik képen taligát, míg a hatodikon egy oldalsztenderes rollert láthatunk. Hogy ezzel a felépítménnyel mekkorát lehetne borulni egy jobbkanyarban...

 

 

   Az első kép húzós kocsi (kordé), majd daru, a harmadik valami ismeretlen, bár gurul. A negyedik egy fordítva felszerelt mackósajtot (elsőbbség adás kötelező tábla) ábrázol. Az ötödik és a hatodik kép nehéz dió. Az a jó az ilyen korlátlanul variálható építőjátékban, hogy semmi sem szab határt a gyerekek fantáziájának. Persze a felnőttekének sem. Már úgy értem, hogy ezeket a mintákat biztosan felnőttek dolgozták ki.

 

 

   Az első kép szélmalom, de lehet akár óriáskerék is. A második viszont biztosan egy daru. Én a darut nagyon szerettem. Már úgy értem, hogy építeni. Általában úgy játszottam vele, hogy az elkészült mű a satuba volt befogva, hogy ne essen le az asztalról. Amit fel kellett emelnie, az pedig anyukám jó nehéz vasalója volt.
  
A harmadik képen egy nagyon állat háromkerekű rollert látunk. Ha tegyük fel valódi (ember léptékű) lenne, s lendületből rávetnénk magunkat, a furcsa áttétel miatt azonmód orrnyergen vágna a kormány. Ha a kormányt előre toljuk, lehet vele menni. Ha meg leeresztjük a kormány (mármint magunk felé), olyankor leér a váz közepe a földre. Gondolom ez lehet a fékező üzemmód. Az alsó három képet részemről a fantáziára bízom. Gondolom a gyártó is épp ezt tette.

 

 

Érdekes tájolású ez a papír.
Állnak rajta betűk így is, meg úgy is.

 

 

Gyanúsan kevés a piros színű alkatrész.
Azt már meg sem kell említenem, hogy ez a fémépítő műanyagból van.

 

 

   Milyen görbe ez a szelet sajt... Mondjuk nálam még a fém is görbült, mikor nem voltam elég ügyes konstruktőr, mire fel összerogyott a darut utánzó kreálmányom a dögnehéz vasalónk súlya alatt.

 

 

   Hát ez bizony nagyon hiányos. Sehol egy árva kerék... Meg valami gyűrűszerű dolgok sincsenek. Amúgy attól ilyen szokatlanul élénkek a színek, hogy bementem az ablak elé a napfényre. Mondjuk erre a képre még külön rá is vakuztam, mert vaku nélkül túl erős volt az árnyék.

 

 

Csak ez az egy szem villáskulcs maradt meg a piros összetevők közül.

 

 

A Barbie hajókormány szerintem idegen anyag.

 

 

 

Darunak indult, de végül kutyus lett belőle.
Ez persze mindegy, mert mindkettő állat.

 

 

Az jutott eszembe, hogy kiteszem a polcra dísznek.
Szerencsére gyorsan felejtek...

 

 

Szegény Floki... Élt vagy hat percet...

 

 

Szokásos doboz effektus. Az előbb ebből szedtem ki, most meg nem fér
bele vissza. Persze én ettől nem borultam ki, csak az elemek.

 

 

Az összetevők minimális rendezése után, mindjárt csak félig van a doboz.

 

 

Betettem a sarokba, rátettem két iratgyűjtőt, rátoltam a széket,
majd egy laza mozdulattal elédobtam a ventilátort.

 

 

Erre szedhettem ki a dobozt a sarokból, mert kimaradt belőle egy anya.
Szerencsére anya csak egy van...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.