Lendkerekes autó
(épp csak a lényeg hiányzik belőle)

Azt hiszem, ma mindenképp szét kell szedjek valamit. Ej, de sokszor hiszem ezt...
Gondoltam befejezek innen a szobámból egy régóta húzódó projectet.
Persze nem fejeztem be semmit, hanem csak úgy gondoltam.

 

 

   Végül sikerült addig-addig téblábolnom, míg odaát a nagyszobában találtam egy lendkerekes autót a szekrénysor aljában. Fogalmam sem volt róla, hogy van itthon! Mégpedig annyira nem, hogy már jó ideje nézegettem őket a piacon, hogy venni kéne egyet, természetesen nem tologatni, hanem pusztán bemutatási célból. Erre fel tessék, már meg is oldódott a probléma! Illetve turkálás közben keletkezett egy újabb, mert találtam egy meglepően borzasztó műanyag helikoptert.
  
Ugyan maradjak már meg a céltárgynál alapon, mindjárt neki is álltam tologatni. A lendkerekes autó lényege, hogy jól megtoljuk, ettől felpörög benne a lendkerék, s mikor majd elengedjük, akkor jó messzire elgurul. Ez a példány speciel nem megy sehova, aminek mindjárt két oka is van. Egyrészt gyanúsan könnyű tolni, másrészt nem forognak a kerekei.

 

 

Az autó ajtaja nem nyitható, hiszen az csak úgy oda van festve.
Mondjuk a lendkerekes autó nem modell, nem kell nyílnia az ajtajának.

 

 

Ez a példány szokatlanul nagydarab. Azért nem derengett az eredete, mert nem
az enyém volt, hanem a házban lakó Lacikáé. Mikor a fiam nagyobb lett,
kaptunk a szomszédtól egy zsák kiszolgált játékot. Onnan van ez is.

 

 

Kicsit már hiányos. Se kormány, se tető. Mondjuk amilyen kormányunk
nekünk van (ez általánosságban minden korra igaz), nem
is csoda, hogy hibádzik tető a fejünk fölül...

 

 

Milyen húsz? Ez kérem valami hatalmas marhaság!
Hiszen csak egy Győr van!

 

 

A hátsólámpa nem különálló darab, hanem festett,
a rendszám pedig az évjáratra utal.

 

 

Így, hogy nincs benne a kormány, meg nincs rajta tető, alig lehet
megkülönböztetni az autó hátulját az elejétől, ami amúgy ez.

 

 

Szokásos lemezárugyári szerelési technológia.

 

 

Ez a kerék nem azért áll így, mert kormányműves az autó, hanem
azért, merthogy görbe a tengely, és ez amúgy is a hátsó kerék.

 

 

Hogy szerettem én nyitogatni kiskoromban ezeket...

 

 

Így szerettem!

 

 

A motort, akarom mondani a lendkerekes hajtóművet
is elhajtogatott lemezfülek tartják.

 

 

A tetejében semmi különös nincs.

 

 

Ha csak az nem, hogy az ülés rész egy különálló lemezdarabból lett kiképezve.
Szerintem nincs ez olyan mély, hogy ne tudta volna kitolni a présgép az anyagból.

 

 

Na ez a nem semmi! Az autó alaplemeze egy un. túltermelt
(kutya nem vette meg) bádogfalvédőből lett kipréselve.

 

 

Az első futómű tengelye alig ferde.

 

 

Ellenben a hátsón tisztán látszik, hogy Lacika ráült az autóra.
Ráadásul pont a lényeg hiányzik, vagyis a lendkerék.
Sebaj! Egyszer majd szétszedek egy másikat is.

 

 

Ez épp amilyen rosszul néz ki, annyira könnyen javítható. Mármint bili
anyagból van az egész autó, minden része könnyedén hajtogatható.

 

 

Vajon van nekem eldugva régről lendkerekem? S ha igen, akkor hol?
Valahol a pincében van egy fiókom, amire az van írva:
kerek dolgok
Na ez az a fiók, amit most nem nézünk meg!

 

 

Mert hiába is találnék lendkereket, mikor az őt tartó tengely vége már
rég le van törve. De én ettől azért különösebben nem törtem le.

 

 

A kereke meg nem leesett? De! Kicsit megkell nyomorgatni a tengelyt,
hogy vastagabb legyen, s ettől majd rászorul a kerék.

 

 

Mi lenne, ha mondjuk beleszerelném azt a mini motort, amit a minap bontottam
ki a laptopba való CD meghajtóból? Szerintem különleges világnap!

 

 

Eddig azt sem tudtam, hogy vagy.

 

 

 

Most meg - ha lendkerék nélkül is - de már egészen szépen gurulsz.

 

 

Érdekes, hogy a rengeteg lemezárú gyári játékom ellenére
ez az embléma egyáltalán nem maradt meg a fejemben.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.