Asztali lámpa
(egy kapcsolócsere erejéig)

Hogy nálam minden sarokba le van téve valami félbehagyott project, az természetes.
Épp azon vagyok, hogy ezt az áldatlan állapotot megszüntessem. Írhatnám, hogy több
kevesebb sikerrel, de az igazság az, hogy a "több" helyett a "kevesebb" a helytálló.

Ez a lámpa például javításra vár. A pince három projecthez lesz rá szükség, mikor is
a korábban beszerzett szekrényeket belakom, elrendezem, átrendezem, átalakítom,
összecsereberélem, s még ki tudja mi mindent teszek majd velük, hogy előálljon
a pincében a rend látszata. Magában a valós rendben, ami szerintem azt jelenti,
hogy tudom mi mindenem van, és azok a mindenek pontosan merre találhatók,
már reménykedni sem merek. Már csak azért se, mert ahogy öregszem, egyre
kevesebb dolog fér be a fejembe, ellenben egyre több kacatot halmozok fel.

Évekkel ezelőtt volt valami költözködés, átszervezés, helycserés támadás a Távíró
utcában, minek folyományaképp egy hatalmas rakat bútor került ki a folyosókra.
Ezeket nem illik piszkálni, hiszen van nekik gazdájuk. Semmiképp sem helyes az
a nomád gondolatmenet, hogy azt a valamit én ott találtam, mert egy folyosóra
kitett asztalra dobott lámpa azért nehezen nevezhető elveszett tárgynak. Ellenben
kiderült, hogy ami kell, azokat a tárgyakat, illetve bútorokat már rég visszapakolták
a szobákba. Vagyis ami a folyosón van, azért jön egy teherautó és elviszi az egészet
a zúzdába. Mivel régebben egyszer már lecsúsztam egy szekrény megszerzéséről,
mert ahelyett, hogy bevetettem volna magam csak halogattam a dolgot, így most
azonnal magamhoz ragadtam a képen látható lámpát. Persze ez nem pontosan
így történt, de úgyis elmondom. Első nekifutásra egy stílusában ezzel közel
megegyező, azonban nem fehér, hanem fekete színű lámpát zsákmányoltam.
Feldobtam az öltözőszekrényem tetejére, s ahogyan én azt szoktam, azonnal el
is felejtkeztem róla. Pár nap múlva csak hűlt helye volt. Valahogy furán hangzott
volna ha rákérdezek a többiektől, hogy nem látták-e valamerre a folyosóról galád
módon magamhoz vett lámpát. És ha a gazdája vette vissza? Búslakodás helyett
kisétáltam a folyosóra és zsákmányoltam egy újabb lámpát, majd továbbra is
bízva abban, hogy rajtam kívül nem költ senki enyvre, ismételten feldobtam
az öltözőszekrényem tetejére. Miután hetek alatt sem nőtt lába, ezért bátran
hazahoztam. Aztán persze fényderült a fekete lámpa eltűnésének titkára is,
mikor hónapok múlva kinyitottam a törölköző mögötti szekrényajtót.
Egészen biztos, hogy én tettem el a fekete lámpát, hiszen
másnak nem volt kulcsa a szekrényemhez.

Mielőtt megkerült volna a fekete lámpa, már rég hazahoztam a fehéret. Mint kiderült,
hibás a kapcsolója, ezért most nekiállok és megjavítom. Letettem a fényképezőgépet
a földre, lőttem egyet felfelé. Természetesen a legfelső dobozban laknak a kapcsolók.

Illetve nem, hanem a kettővel lentebbiben, de persze csakis azért, hogy a kapcsolós
dobozhoz való hozzáféréshez át kelljen rendeznem a szekrény tetejét.
Még a mikrofonom is rám esett egy óvatlan pillanatban!

Ugyan a képen (alig) látható kapcsoló be van esve, én azonban kevésbé kétségbe.

Erről biztosan tudom, hogy egyáltalán nem így kell kinéznie.

Hanem valahogy így. Ennek a képnek azért lett ilyen fura a színe, mert nem tudtam
rávilágítani a tárgyra az asztali lámpámmal, mert a fotózott tárgy maga
az asztali lámpa. A rengeteg LED-es új zseblámpám kékes
fényáradatában pedig minden ilyen furán néz ki.

Ezen kapcsolós doboz tartalmát korábban már bemutattam. Remélem jól
emlékszem rá, hogy van a kincsecskék között a keresett kapcsolóból.
Mert ha nem? Akkor kénytelen leszek beépíteni valami más típust.

Szerencsére három is akadt. Ez azért jó, mert egy kell a lámpába, egy másik
Andi varrógépébe, a harmadik pedig nem akar normálisan működni.

Gyanús volt nekem ez a doboz, amit a szekrény tetején találtam, s annak ellenére
volt meglehetősen nehéz, hogy nem volt rajta semmiféle felirat. Ez persze már
a sokadik rádióépítős kincseket rejtő dobozom, mely projectből
vagy kikerekedik valami, vagy hamvába hal.

Eddig még egyetlen rádiót sem építettem. Szóval mit ne mondjak,
nagyon úgy néz ki, hogy erősen el vagyok bizakodva...

Ennél a típusú asztali lámpánál alapvetően kétféle rögzítési módszer terjedt el.
Az egyik ez a felcsavarozós fajta, ami mint az látható igencsak hajlamos
a különös irányokba történő eltorzulásokra. Minél inkább meghúzzuk
a csavart, annál ferdébb lesz, amitől egyre bizonytalanabbul rögzül az
asztalhoz a lámpatartó. Ezt nevezi a tudomány öngerjesztő folyamatnak.

Ez a másik rögzítési megoldás, mely szerint a lámpa bele van dugva egy az asztalra
csavarozott tartóba. Ezen rögzítés alapvető problémája, hogy könnyen törik.
Például az én lámpám eredetijét mindössze egyetlen jól irányzott rúgással
sikerült megsemmisítenem. Amibe a lámpám most bele van dugva, egy
kettős ékszíjtárcsa, amit másnap vettem a piacon pótlásnak. Ha valaki
megfigyelte volna, hogy aznap miként működöm, valószínűleg igencsak
meglepődött volna rajta, hogy aszerint nézegetem a piacon az árukat, hogy
mibe fér bele pontosan a kisujjam. Szóval aznap minden lyukat megujjaztam.

Mivel a lámpa tartója az egyre erősebb feszítéstől elgörbült, ezért ez a rudacska már
nem egyenesen állt benne, amitől a lámpa minden külső ráhatás nélkül, mondhatni
magától (illetve a saját súlyától) elmászott a beállított pozícióból. Alig idegesítő
jelenség, hogy a megvilágítás céljából odamozgatott lámpa magától elfordul.
A probléma megoldására a lámpa eredeti használója a szokásos megoldást
alkalmazta, vagyis elővett a fiókból valamit, ami jelen esetben a cellux
ragasztószalag volt. Ettől megszorult a lyukban, s így stabilan állt.

Még a körte izzószála is ép! Még szép! Csak nem orzok el egy kiégett lámpát!
Bár ha a döglött kapcsolóst elhoztam, akkor velem aztán bármi megeshet...

Ezt itt szét kell szedni, hogy szabadon dolgozhassak a lámpával, mert így egyben
folyton másképp akar állni az asztalon, mint ahogy én azt szeretném.
Azt is lehetne, hogy a tartószerkezethez rögzítő egy szem
csavart tekerem ki, de most épp az a cél, hogy
szétessen a kezemben az egész lámpafej.

Nem! Tényleg nem én műveltem ezt a barbár pocsékságot a csavarok slicceivel.
Nagyon úgy néz ki, hogy valaki már előttem megküzdött ezzel a lámpával.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon ki nyerte meg a lovagi tornát.

Ugyan most már nincs összecsavarozva a lámpa feje és a karos része,
de a kábelnél fogva még mindig együtt akar mozogni az egész.

Ez az öböl kicsi ahhoz, hogy a lámpafejhez áthúzva szabadabban dolgozhassak.

De persze semmi gond, hiszen van még a kábelből bőven, csak húzni kell belőle.

Ez az izé egyszer csak megjelent az asztalomon. Hoppáré! Álljunk csak meg!
Arról nem volt szó, hogy a lámpa csak úgy magától oszlásnak indul!

Eddig is éppen elég hülyén mozgott az oldalára fektetve, mert terhelés nélkül jobban
húznak a rugók, de így, hogy már a stift is kiesett belőle, nagyon idegesítő tud lenni.
Szinte lehetetlen úgy letenni, illetve lefektetni az asztalra, hogy nyugton maradjon.

Gondoltam mit nekem probléma? Teszek rá! Már úgy
értem, hogy a csapszeg végére egy zéger gyűrűt.

Hogy az összes fellelt példányom eggyel nagyobb méret...

Akkor keresek a csapszeg helyett egy átmérő 4-es csavart. Ezzel meg az a gond,
hogy olyan kéne, aminek csak a végén van menet, mert különben a menet
- mint valami éles szerszám - kieszi a lyuknál a lámpa karjának anyagát.

Na nehogy már épp nekem ne legyen megoldó csavarom a problémára!
Még négyes önzárós anyát is találtam, ami majd nem fog letekeredni.

Már készen is van!
Bár ezen probléma megoldásáról eredetileg szó sem volt...

A két csavart kitekerem balról. (félig már meg is tettem) Kapcsoló ki. Kapcsoló be.
Csavarok vissza. Kész. Mivel most tartok a cikk felénél, lesz itt még ez meg az.
Vagy mindenféle történések, vagy a szokásos mellébeszélés. Azt hiszem bátran
kijelenthetem magamról, hogy mindkettőben jó vagyok. Egyrészt velem mindig
történik valami, másfelől a mellébeszélő képességem körül sincs semmi hiba.

Nem állítanám, hogy ezt szerettem volna kiszerelve látni,
de ha már kint van, gondoltam vetek rá egy pillantást.

Mondom két csavar ki, két csavar be, s már ki is van cserélve a kapcsoló.
Hogy ez azóta már másik két csavar? Most mond már...
Lesz itt még csavar! Akarom mondani teker.

Ezeknek az összetekeredett vezetékeknek ugyanis utána kellene néznem.
Gondoltam egyetlen tekerő mozdulat, s már lent is van a foglalat eleje.

Ez éppen így is történt volna, amennyiben a piros nyíl
mutatta helyen be nem akadt volna az a pöcök.

Hogy ez gyárilag szolgál arra, hogy ne lehessen az izzóval együtt kitekerni
a helyéről a fele foglalatot, vagy csak valami mechanikai hibából
kifolyólag alakult így? Na erre konkrétan nem jöttem rá.

Nem tudom, hogy mi ez az olvatag izé, de nem igazán látszik gyári megoldásnak.

Szerintem jobban járok, ha mielőtt még valami nagyobb galiba lenne belőle
- például rövidzárlat - orvosolom a problémát egy vezetékcserével.
És ezt a lámpát valaki ebben az állapotában használta!

Visszaforgattam az összetekeredett vezetékeket.
Ez így semmiképp sem volt egy életbiztosítás.

Bejelöltem filctollal, hogy minimum mennyit kell visszahúznom a kábelből.

Annyira bele volt nőve a kábel a csőbe, hogy ugyan megmozdult, de
inkább bekentem (hogy csússzon) mielőtt még sikerül eltépnem.

Az irodai villamos berendezések igenis okozhatnak tüzet, még ha csak egy egyszerű
asztali lámpáról is van szó. Ha az a műanyag valami a vezetékeken meggyullad,
égve kicsöpög az asztalon hagyott papírokra, már lehet is hívni a tűzoltókat.
Mindez csak azért, mert a foglalat nincs rendesen rögzítve. Izzócserekor
nemcsak az izzót tekerte, aki tekerte, hanem magát a foglalatot is.
 Szerencsétlen kábel kínjában meg csak sodródott egyre összébb.

Először ki kell tekernem a fura mód rozsdás csavart. Hogy mégis hogy a csudában
kaphatott ezen a helyen vizet, az mondjuk rejtély. Miután ezzel megvagyok,
meg kell húznom a foglalatot, s vissza kell tekernem a rozsdás csavart.

Íme egy konstrukciós hiba. Az anyának (ez egy karima egy menetes cső végén)
szorulnia, de legalább illeszkednie kellene a kétoldalt látható felöntések közé.
Mivel nem teszi, az izzó tekerésekor forog a helyén a foglalat is, tekeredik
belül a kábel, ami előbb utóbb - ahogy rövidül - csak kitépi magát
a helyéről, vagy rosszabb esetben rövidzárlatot okoz.

Pár mozdulat, s úgy megszorult, hogy már vissza sem tudtam nyitni!

Csak azért is zöld vezetéket választottam a kék és a barna mellé.

Ezekre szerintem már nem lesz szükség.

Gondoltam tesztelem, mielőtt még sikerülne beépítenem egy hibás kapcsolót.

Már csak néhány csavar visszatekerése van hátra, s készen is
van a lámpa. Hát ja. Csak ez már megint nem így alakult.

Meglehet, hogy egy átlagember ilyenkor feladja,
csakhogy nekem van egy kis doboz alátétem.

S ha a kicsiny dobozkára való nem volna elég,
akad belőlük egy nagyobb dobozzal is.

Annyira meg vagyok magammal elégedve, hogy megveregettem a vállamat.

De most aztán már tényleg csak a két csavar betekerése van hátra!

Újabb teszt, immáron a teljes rendszeré, áramtól lámpáig.
Ha valahogy ne fogjunk meg izzót, akkor azt így ne tegyük.
Ha még sohasem sikerült eltörnünk, akkor most biztosan fog!

A lámpa fejének felül látható részét kicsit megdörgöltem, míg az alsót nem.
Ha nem is jött elő egy dzsinn, ellenben a koszból legalább lejött egy adag.
De hogy miért nem akkor mosogattam el, mikor épp ki volt kábelezve...

Ez így valami egészen lehetetlenül csálén áll.

Mivel korábban leszedtem a lámpa száráról a celluxot, ezért már nem szorul bele
a talpába, hanem vidáman elforog, miközben én a szokásos csúnyákat mondom.

Azt mondta a google fordítója, hogy a "rough service" azt jelenti: durva szolgáltatás
És az is. Már úgy értem, hogy ebbe a lámpába eredetileg csak 60 wattos izzót
szabad betekerni, különben a fejlődött hőtől egyszerűen elolvadnak
benne a dolgok. Mint azt láttuk, ez pontosan így is történt.

Na mi van? Barátkoztok? Csináljátok csak!
Úgyis elkelne ide néhány kisebb lámpa.

Az újabb lámpa feje egy kicsit nagyobb, de ez persze teljesen lényegtelen.

Az eredeti kapcsoló nem lehet valami masszív, mert már a régi
asztali lámpámban is kicseréltem a most beépített típusra.

A bal oldaliból oldalt jön ki a meleg levegő, míg a jobb oldaliból felül.
Nagyjából ez is egy teljesen lényegtelen részlet.

A maradványokat megszemlélve azt kellett megállapítsam, hogy nem is csináltam
akkora rumlit. Hogy pontosan mekkorát nem? Nos akkorát, hogy nehezemre
essen a rendcsinálás. Ez persze nem mindig van így, mert ha szerencsére
nem is sűrűn, de azért időnként előfordul, hogy több idő megy
el a nyomok eltűntetésére, mint az előidézésükre.

Fogtam a lámpát, s büszkén visszahajítottam a sarokba. Majd egyszer leviszem
a pincébe a dobozzal, valamint a ráhalmozott többi kacattal együtt.
Persze majd csak akkor, ha végre lesz a pincében hely.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.