Merevítő alátét biciklikosárhoz
(szalagparkettából)

Mai értekezésem tárgya, ez a kis trágya. Persze jó volt ez újkorában, csak szegény
kosarat erősen túlterheltem. Nem csak holmi bevásárlások alkalmával megrakott
szatyrokkal szembesült, hanem tüzelni való papírokkal kitömött dobozokkal is.
Utóbbi rakomány sarka - bár csak hullám papírból van - igen durva. Először
a kosár két hátsó sarka lyukadt ki. Ez ugyan csúnyán mutatott, de az apró
sérüléstől eltekintve, a kosár büszkén tartotta magát. Aztán a megkezdett
hasadás elkezdett terjedni az első ívek felé, s végül odáig jutott a hiba,
mígnem elől összeért. Bár kifejezetten cefetül mutat, de még ebben
az állapotában is használható. Mondjuk a beletett szatyrot
azt megeszi, de ha egyszer éhes a szentem...

Nagyobb zöttyenőnél kiesik a résen a szatyor nélkül bedobott félkilós kenyér.
Nálam az nem úgy van, hogy azonnal berontok a boltba egy másik kosárért,
hanem - mint ahogy a képen is látható - először megvarrom a repedést
kábelkötegelővel. Kicsit később, mikor ez a megoldás is feladta,
akkor hagytam szakadtan hónapokra, hátha lesz valami.

Végül az lett belőle, hogy bementem a boltba. Ugyan nem tandem bicikli kellett,
csak megtetszett. Persze hiába vagyok akkora barom, hogy kettőt is
kiteszek, nem tudnám egyszerre elől és hátul is hajtani.

Mondjuk ez a tricikli is jópofa. Ráadásul akkora a kosara, hogy csak na! Praktikusság
ide vagy oda (ugyanis épp a Praktikerben vagyok), hogy mindenbe beakadnék
a széles hátuljával, azt lefogadom! No meg a pincébe is érdekes lenne
vele lehajtani. Mint az látható, ez a kép nem lett valami éles.
Gondoltam ekkora világosságban biztosan van mire fókuszálnia
a zsebemben hordott legolcsóbb FUJI fotómasinának, ezért csak egyet
lőttem vele. Csak szerinted fogok neked jó képet csinálni! Gondolta mogorván
a fényképezőgép. Majd legközelebb veszel valami normális darabot Gézám.
Már persze, ha a zsebnehezéken túl fotózni is szeretnél. Itt lett volna
még egy kép a lényegről, ami a kosárválasztékról készült,
de az kép aztán már végképp félresikeredett.

Általában ez van amit éppen látunk. Bemegyek a boltba és túlvásárlom magam.
A felső sor még csak-csak befér a szatyorba, illetve a szatyor a biciklikosárba,
azonban az alul látható hosszúkás doboznak már sehol sincs normális helye.

Ilyenkor aztán pakolás közben egyrészt csúnyákat mondok, másrészt pedig bénázok.
Ezek ketten egymás folyományai, illetve erősítik is egymást. Minél bénább vagyok,
annál csúnyábbakat mondok. Ettől aztán végképp beidegesedem, s egyre inkább
nem megy a pakolászás. Például akár feltehetném a hosszúkás dobozt keresztbe
a csomagtartóra is. Csakhogy ebben az esetben egyrészt mindenkit elkaszálnék
vele aki mellettem, vagy velem szemben halad, másrészt pedig biztosan
elhagynám a dobozt hazáig. Márpedig ha megvettem a cipőtartó
alkalmatosságot, akkor jusson el valahogy az előszobáig.

Ez egy másik eset folyománya. A szakadt kosár félelmetes drótvégei valósággal
kivégezték a lyukas szatyorból kikandikáló csirkecombos tálca folpack
borítását, minek következtében a szatyor erősen átitatódott
véres lével. Ha már úgyis sül a kolbász, a grillsütő
meleg tetején megszárad a kimosott szatyor.

Kétféle kolbász, valamint szalonna és hagyma.
Mindjárt be lesztek harapva!
Aztán bealszom...

Az ebéd utáni szunyókálásból arra ébredtem, hogy beesteledetett. Márpedig mára meg
lett ígérve magamnak (különben már nem megy), hogy fent lesz az új kosár a biciklin.
Apróbb probléma, hogy nem pont úgy lesz, mint ahogy eddig. A kosár ugyanis nem
csak az őt szétfeszítő papírdobozoktól szakadt szét (arról meg már szót se ejtek,
hogy kínai), hanem attól is, hogy alul alig tartja valami. Azt gondoltam ki,
hogy beszabok a kosár alá valami merevítőt. Ez tipikusan valami
fadarab lesz, mert az könnyű, könnyű megmunkálni, és
még akad is a pincében. Persze már megint
nem olyan egyszerű az élet, mint
lehetne, ugyanis a pincében
a következő kép fogad.

Természetesen a munkapad van legbelül, ezért esélyem sincs,
csak úgy egyszerűen átlépni a rumli problémakörét.

Ez ugyanaz a táj mint fent, csak mintegy öt perccel,
és persze egy csokréta káromkodással később.

Hogy a szakadt helyett vennem kellene egy új kosarat, az igen nagy
valószínűséggel már korábban is eszembe jutott. Erre szolgál
ékes bizonyítékul, hogy két új kosárral is rendelkezem.
Ha véletlenül elcseszném a felszerelést? Van tartalék!

Ez biztosan menthetetlen, a tartószerkezete azonban már fent van.
Vagyis csak át kell szerelnem a régi helyére az újat.

Szóval te etted meg a kedvenc szatyromat?
Meg persze minden más anyagot is, amivel eddig csak összetalálkozott.

Mivel a pakk a kosárban magasabban szokott állni, mint maga a kormány,
ezért, illetve természetesen azért, hogy látszódjon a csomagtól
az első lámpám, szóval ezért szereltem át ide oldalra.

Ezt a gumipókot a múltkor azért vettem, hogy rögzíteni tudjam vele a rakományt.
Megjegyzem, most is majdnem vettem egy csomaggal.

Úgy nagyjából egyformának néznek ki, vagyis nem lesz gond a cserével.
Az egyik kicsit logikai hibás, ezért azt a kosarat választottam.

Eddig még nem is láttam, hogy ennek már az alja is eltörött.
Tiszta csoda, hogy nem hullott ki belőle minden.

Csak úgy rádobtam az új kosarat a régi tartójára, hogy stimmelnek-e a lyukak.

Stimmelnének, ha a kínaiaknak volna cseppnyi fogalmuk a technológiai fegyelemről.
Ahol a két bekeretezés van, ott kellene ugyanis lenniük a csavarok részére
előkészített lyukaknak, csakhogy a kivitelezésük elmaradt.

Mondjuk nekem nem gond, hiszen annyi a szerszám a pincében, hogy néha még sok is!
Ellenben egy hagyományos bicikliszerelő készlettel már nem is olyan egyszerű.
Mondjuk amilyen anyagból a kosár van, csavarhúzóval is át lehet döfni.

Faanyag van bőven, csak az elképzelt 10 milliméter vastag rétegelt lemez hibádzik.
Márpedig - mivel úgy döntöttem - mindenképp lesz valami merevítés a kosár alatt!

Az volt a terv, hogy a rétegelt lemezt jó párszor lefestem, hogy időtálló legyen.
Ugyan nem sokszor ázik meg a bicikli, hiszen minek karikáznék esőben,
de attól még jobb a békesség. Akarom mondani a rétegelt lemez.
Már úgy értem, jobb a rétegelt lemez, mint a laminált padló.
Márpedig most akkor is az utóbbit vetem be, mert ez van.

Sokáig nézegettem, hogyan is vihetném át a méretet a fadarabra. Már persze
ha a laminált padló alapját képező farostlemezt fadarabnak lehet nevezni.
Végül azt találtam ki, hogy betettem a kosár alá egy papírlapot, amire
úgy nagyjából átpöttyöztem a méretet egy töltőceruzával.

Az "úgy nagyjából" meglepően jól sikeredett.

Átrajzoltam a papírlap kontúrját a laminált padlóra, majd körbefűrészeltem.
Illetve a képen látható szalagcsiszolóval igazítottam, sorjáztam.
Mondom! Van itt annyi szerszám, csak győzzem őket!

Kell a fadarabra két lyuk, ahol majd átmennek rajta a kosarat tartó csavarok.
Valamint beterveztem néhány plusz csavart is, ami odafogja a kosarat a fához.
Utóbbi feladatra épp megfelel a kosárhoz kapott négy darab átmérő ötös csavar.

Ötös csavar? Amit az előbb kiszedtem, az nem hatos volt?
Hát de. Még ezt a spórolást...

Mindig minden csavart begyűjtök, amit csak meglátok. Képes vagyok besétálni
egy tócsa közepébe, merthogy csillog ott valami. Mikor már nagyon húzza
a zsebem a súly, átpakolom a csavarokat egy kávésüvegbe, ami
aztán előbb utóbb megtelik, s ekkor hazahozom.

Az üveg tartalmát pedig beöntöm ebbe a dobozba. Mindenféle csavar akad
benne, amit csak keresek, kivéve persze két (vagy több) egyformát.

Eddig jó.

Ez sem volt egy bonyolult feladat, bár először túllihegtem.
Mindenáron szabályosan akartam elhelyezni a csavarokat.
Végül eme tervem feladtam, s ekkor ripsz-ropsz elkészült.

Az addig rendben van, hogy a prizmatartó lemezdarab valami bili vasanyagból van,
de attól még felmerül a kérdés, hogy mégis mi a csudától görbült meg ennyire?

Elkészült a nagy mű. Kíváncsi leszek, meddig bírja festés, azaz nedvesség elleni
védelem nélkül a laminált padló. Persze ha szétmállik, akkor sincs baj, mert
eltettem a kivágásához szükséges sablont. Mondjuk az egy jó kérdés,
hogy egy formátlan papírdarab vajon meddig marad meg a pincében.
Ez is része a pince három fedőnevű hadműveletnek, miszerint teszek rá egy
kísérletet, hogy mindent a helyére tegyek, illetve, hogy mindennek legyen helye.

Érzem én, hogy hiányzik innen valami, csak nem tudom, hogy mi az.

Gondoltam, míg eszembe nem jut, addig kivágom ebből az amúgy tropa rádiósmagnó
előlapból a hangszórórácsot. Végül ezen tervem feladtam, és a hangszórórács
helyett az egész dobozt vágtam ki. Már úgy értem, hogy a kukába.

Ez a néhai székem háttámlája. Nem!
Értelmes ember nem áll neki ilyesmit dekopír fűrésszel kettévágni.

Mondom értelmes ember nem!

És akkor egyszer csak fény gyúlt az agyamban. Hát nem lemaradt a lámpa? De!
Bicajjal rendőr talán még soha meg nem állított, de ha csak egyszer
is nem lenne lámpám, azonnal megváltozna a statisztika!

A kábelkötegelő természetesen a másik pincében van.

Biztosan szebb lett volna, ha alulra kerül a kötegelő bumszli része, de lustaság
(illetve igénytelenség) miatt ez most a következő kosárcseréig így marad.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.