Kék elemlámpa
(kínai, javítom)

   Íme mai értekezésem tárgya, ez a kék színű kínai elemlámpa. Évekig teljesített szolgálatot a melósmellényemben. Már persze amennyiben a folyamatos fény hiányát állandósult kontakthibával helyettesítő, magas szinten idegőrlő tevékenységet szolgálatnak lehet minősíteni.
  
Ez a lámpát bármikor elővehettem, ez kérlek sosem világított! Olyan volt, mint mondjuk egy álomkóros dzsinn. Ébresztésképp folyton rázogatni kellett, hogy produkáljon már valamit. Gondoltam majd én véget vetek az önfejűségének.

 

 

Hetekig itt állt a lámpa, hátha egyszer, mikor berágok, hogy épp a tápegységem
gombjai előtt ül, nekiugrok és kipofozom. Vagy az is lehet, hogy bosszúból,
merthogy annyiszor felbosszantott, szét. Gondoljunk csak bele. Mégis mi
baja lehet egy elemlámpának? Ennek? Hisz ez kínai! Ennek bármi!
Mivel a hely varázsa nem vitte előrébb a projectet, ezért
áthelyeztem a lámpát. Tudom, hogy ez eddig még
sosem használt, de még él bennem a remény.

 

 

Ennek a mackónak olyan furán áll a karja, mintha eredetileg lenne alatta valami,
amire támaszkodik. A tekintete pedig kifejezetten számon kérő. Mintha folyton
azt kérdezné, hogy ezzel meg mégis mi van? Gondoltam rábízom a lámpát,
hátha segít. Nos nem. Szinte nem is látszik a mackó karja alatt a lámpa.
Meglehet, hogy azért nem, mert az AKAI GX-630 látványa dominál.
A gyönyörű magnóra nézve, kit érdekel egy ócska elemlámpa?

 

 

Ez egy olyan nyomógomb, ami kapcsoló. Hogy nem mindig kapcsol?
Hát ez az! Hogy jutottak fel ezek a kínaiak az űrbe? Tévedésből?
A lopakodójuk meg azért nem látszik a radaron, mert vak?
Már úgy értem, hogy a radarjuk.

 

 

A kapcsoló nem kapcsol, ezek pedig olyan LED-ek,
melyeknek általában eszük ágában sincs világítani.

 

 

Például ezen a képen is egyértelműen látszik, hogy a bal oldali
LED-ből, egy szemernyi fény nem sok, annyi sem jön ki.

 

 

Mikor jól megcsapkodom a lámpát, akkor valami ilyesmit produkál. Tehát alapjaiban
véve jó, csak kontakthibás. Érintkezési hibát, rázogatással, csapkodással javítani?
Nem vall szakemberre. Persze nekiugrottam én ennek a lámpának már párszor,
csak ugye munka közben nem volt idő vele foglalkozni. Mindig csak odáig
jutottam el a javításban, hogy világítson. Természetesen a legközelebbi
bekapcsoláskor újra sötétség fogadott. Azért szeretem ezt a lámpát.
Legalábbis ha nem így lenne, már rég kivágtam volna a szemétbe.

 

 

Egy elemlámpa annyira egyszerű, hogy valahol itt kezdődik az elektromosság.
Áramforrás, kapcsoló, vezeték, fogyasztó, ami jelen esetben persze már nem
izzólámpa, hanem LED. Általában ez tetszik meg először egy gyereknek.
Vagyis egy lámpa megvizsgálása indítja el az elektronikai pályán, vagy
legalábbis régen, míg nem lehetett mindenféle appokat (például zseblámpa)
letölteni az okostelefonra, addig még így volt. A zsebtelephez könnyű hozzáfogni
a játékautóból kitekert izzót, és máris kész a sikerélmény, hiszen egyből világít.
Aztán el lehet játszani azzal, hogy mindenféle dolgokat köt az ember az izzó
és a telep közé. Ez meg arra jó, hogy az ember fia (vagy akár lánya)
megtanulja, hogy mely anyagok vezetik az áramot, vagy
épp miből lehet kapcsolót barkácsolni.

 

 

Ha nem izzó, és nem menetes foglalat, akkor tőlem
nyugodtan lehet LED és rugózós érintkezők.

 

 

 

Nemcsak középen a látványos rugó, de még a szélső érintkező is rugózik.
Vagyis első ránézésre ez a részlet úgy nagyjából rendben van.
Csak méltóztatna őkelme világítani! De persze nem...

 

 

Arról szó sincs, hogy a belerohadt elemektől oxidált
elemtartó érintkezők miatt lenne kontakthibás.
Ez ugyanis fénylik, mint a Salamon töke!

 

 

A kapcsolót nem tudom megmutatni, mert bele van tolva a lámpa testét alkotó csőbe.
Mivel a cső végén van, oda meg nem ér le a fény, ezért nem lehet normálisan
lefotózni. Ez a kép is csak úgy jött össze, hogy a lámpa áttetsző
tokján keresztül küldtem be némi világosságot.

 

 

A középső rugó formájú rugó megy neki a teleptartónak. Egyik oldalon sem látszik
semmiféle oxidáció. Mint az a nagy fényes karika peremén a kopásnyomokból
látszik, a másik érintkező is elér addig, ameddig kell. Mert ugye,
ha nem érne oda? Akkor nem koptatna!

 

 

Ez megy neki a nagy fényes karikának.

 

 

Kiszedve így néz ki. A telep másik felét - a lámpavégi kapcsolón keresztül -
úgy kapja meg, hogy az előző képen látható, a lámpa belsejébe
tartó lemez hozza el az energiát a kapcsolótól.

 

 

Ezt a felét látszott egyszerűbbnek szétborítani, ezért először innen támadtam meg.
Gondoltam keresek valami kontakthibára utaló nyomot, azonban nem találtam.

 

 

Aki a képen felismeri a LED-ek áramát korlátozó ellenállást, az konkrétan csal!
Ha csak nem tekerték a kínaiak ellenálláshuzalból a tekercsrugót.

 

 

Ez az érintkező eredetileg egyenes volt, csak kicsit meghajtogattam.
Gondoltam így biztosabban fog hozzáérni a fényes gyűrűhöz.

 

 

Tulajdonképpen jó, csak nem. Az ugyan igaz, hogy bekapcsolásra már bekapcsol,
de a fénye, az finoman szólva továbbra sem stabil. A nem stabil a fénye, az
a "kib*szott idegesítően villog" szóösszetétel kultúrált megfelelője.

 

 

 

Meglehet, a lámpácska elejében található kontakthibákat már mind elhárítottam, de
csak maradt benne még egy, ugyanis ha csak hozzáérek a kapcsoló gombjához,
egyből elkezd villogni a lámpa. Egy ügyfél mesélte még régen, hogy mikor
az egyik reggel felkelt és kilépett az ágyból, a fájdalmas nyávogásból
azonnal megérezte, hogy még aznap el kell vinnie a macskát az
állatorvoshoz. Én is épp így éreztem reggel, csak ennek
a hülye lámpának a kapcsolójával kapcsolatban.

 

 

Mivel nagyon úgy nézett ki, hogy belülről képtelenség hozzáférni,
ezért azt gondoltam ki, hogy kívülről erősen megnyomom
befelé. Ez kérem bejött! Akarom mondani bement.

 

 

Kicsit megkínoztam, minek eredményéül megkaptam ezt.
Hogy miért kell nekem mindenbe belepiszkálni...

 

 

Úgy nézem, hogy ez azért mégsem egy űrrakéta. Szóval valószínűleg képes leszek
vele megbirkózni. Ha meg nem? Akkor komolyan mondom, hogy tojok rá, hogy
hogyan fog kinézni, én bizony kilógatok a lámpa fenekéből egy kapcsolót!

 

 

Még egy kicsit megpiszkáltam, erre fel megint kettéjött.
Jó ez így, hogy nem esik egyszerre ezer darabra.

 

 

Kényelmetlen volna beszerelni a helyére valamit, mert formátlan is, meg pici is.
Szóval jobb lesz nekem, ha megjavítom ezt. Legalábbis nagyon merem
remélni, hogy még képes vagyok megbirkózni egy kapcsolóval.

 

 

Először kicsit gonoszkodtam vele, ha már ő is elszórakoztatott épp elégszer...
Beleeresztettem a tápomból öt ampert, majd kajánul ki-be kapcsolgattam.
Aztán belegondoltam. Nem is tud a tápom öt ampert! Szerintem már
megint kinyírtam szerencsétlen műszerben az áramgenerátort.

 

 

A kapcsolót ugyan műanyag pöckök tartják össze, de se nem beakadósak,
sem nem melegen elnyomós végűek. Vagyis egyszerűen csak attól marad
egyben, hogy mikor összenyomom, megszorul. Ez konkrétan azt jelenti,
hogy szét lehet szedni mindenféle roncsolás nélkül, akár egymás után
többször is. Mondjuk remélem elég lesz neki a macera egyszer is...

 

 

Egyáltalán nem látszik bonyolultnak.

 

 

Ez a rugó a rugó. Láttunk már ilyet.

 

 

Ez meg valami ruha patent, ilyet is láttunk már néhányszor.
Az nem kérdés, hogy mit keres egy kapcsolóban.
Kínai kapcsoló. Ez van benne és kész!

 

 

Ez a forma ismerős a golyóstoll mechanikájából.
Ott is pontosan ugyanazt csinálja, mint amit itt.

 

 

Ezzel a másik fehér párjával azt játsszák, hogy egy gombnyomás után
bent marad, a következőre pedig kijön. Pont mint a golyóstoll.

 

 

Nem így kell összerakni!

 

 

Hanem így. A működési elv jól átlátható. Már csak azt nem értem,
hogy az hogy lehet, hogy eddig nem érintkezett, mikor
minden része tükörfényes, és az is volt!

 

 

 

Íme az eredmény. Meg ne kérdezd, hogy ezt mivel értem el, mikor nem is csináltam
a kapcsolóval semmit. A lényeg persze az, hogy már nincs olyan állapota, mikor
a lámpa valami köztes fényerőt ad ki magából. Gondolom így már jó lesz.
Vagy egy hétig, aztán kezdi elölről a bolondozást. De akkor tényleg
megharagszom, és ritka nagyon bele fogok műteni az agyába!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.