Szóval az úgy volt, hogy az Ezermester lapszemle képei annyira sokan lettek (pedig hidd el, selejteztem közülük rendesen), hogy már csak ezért is kénytelen voltam a témát kettévágni. Ráadásul miután az első fejezetet megírtam, egyrészt elment a kedvem a második megírásától, másrészt (valószínűleg épp az előbbi okán) hónapokra meg is felejtkeztem róla. A lényeg persze az, hogy idővel előkerült a téma, s végre megírtam ezt a második fejezetet is.

   Manapság talán már furcsa, hogy valaha bétára lehetett vásárolni tranzisztort. Ez a lehetőség amúgy a germánium alapú tranzisztorok már-már valószínűtlen gyártási szórásából adódott. No nem mintha a szilícium tranzisztorok esetében nem lenne utóválogatás...

   Bár ez a készülék a lehetőségeknek mondhatni nagyon az alja, attól még - mivel veszi a Kossuth és a Petőfi adókat (manapság persze már nincs középhullámon Petőfi), pláne egyszerűen gyártható (nincsenek benne se KF-ek, se kettősforgó), számomra valahogy furcsa, hogy nem gyártottuk. Mármint (szintén szerintem) bőven lett volna rá kereslet, akár nemcsak itthon, de még a világpiacon is.

   Ez a cikk a korabeli honi ipar szégyene. Mármint a szocializmusban az államosításkor olyan szinten sikerült tönkretenni az apró alkatrészeket gyártó háttéripart, hogy az onnantól kezdve annyira nem létezett, hogy egy csomó mindent - mivel a gyáraknak nem érte meg gyártani - nem lehetett kapni.

   Mivel az Ezermester alapvetően egy barkács újság, akinek ami megvalósítható (és meg is valósított) ötlete támadt, azt mind leközölték! Azt persze nem tudhatom, hogy a beküldöttek között mekkora volt a közlésre alkalmatlan cikkek aránya.

   Ebben a cikkben számomra az a hihetetlen, hogy a viszonylag kis teljesítményű TV adó képes egy diódás vevőt olyan szinten kivezérelni, hogy annak kimenetéről (fejhallgató helyett) meghúzzon egy relé.

   A trolitur az a polisztirol egyik korábbi neve. Tipikusan ebből az anyagból van mondjuk a vonalzó. (erre mondjuk már találtam ellenpéldát)
   A leírásból kimaradt, hogy a visszacsatolás (Vcs. a rajzon, balra fent) csak megfelelő fázisviszonyok esetén működik. Ennek előállásához (ha nem lenne) természetesen elég csak valamelyik rezgőköri tekercs két végét felcserélni.
   A fotón látható nyomtatott áramköri lap a mintázata alapján számomra egy kissé gyanús. Mármint a kapcsolási rajz egyszerűségéhez képest gyanúsan sok vonal van rajta.

   Számomra valamiért egészen hihetetlen, hogy lehet készíteni detektoros (diódás) rádiót az FM sávra, ezért ha megérem (remélem úgy lesz), akkor ezt a lehetőséget egészen biztosan ki fogom próbálni.

   Mivel érdekes, nem értem, hogy ezt a lehetőséget gyermekkoromban miért nem próbáltam ki. A leíráshoz csak annyit fűznék hozzá, hogy a csatolókondenzátorok természetesen nem erősítenek.

   A szupreg vevő annyira egyszerűnek tűnik, hogy valószínűleg fogok ilyet építeni, csak mielőtt ennek nekiállnék, előbb még be szeretném fejezni a már megkezdett rádióépítős projekteket. Ezt az akciót idénre, tényszerűen 2025-re tervezem, a tényleges megvalósulására azonban semmiféle határidőt sem merek vállalni.

   Hiába a nagyszerű ötlet, valamint az alacsony teljesítmény, mert adóberendezést akkor is csak engedély birtokában volt szabad építeni. Műsorszóró sávra pedig gyakorlatilag sehogy sem volt szabad!

   Hogy csak úgy egyszerűen megrendeled egy fővárosi boltból az alkatrészeket, aztán már hozza is a posta, az bár szépen hangzik, csakhogy valójában nem volt igaz. Mármint ha bement az ember a boltba, akkor bár tulajdonképpen árubőség volt, de amit épp nagyban keresett, az csak ritka esetekben volt kapható. Ezért alakult ki a barkácsoló társadalomban az a fura hozzáállás, hogy akkor kell venni, mikor van. Mármint azért, hogy legyen otthon, mikor majd kell. Ezen elvet követve vannak itthon 807-es csöveim, rengeteg elkóm, és még egy Telefunken gyártmányú teljes sávos magnófejem is volt, míg csak el nem ajándékoztam!

   A leírásból elsőként azt emelném ki, hogy a korábbi lapszámokról úgy beszél, mintha azok elérhetők lennének. (nem voltak azok) A spirituszégőről is úgy beszél a cikk, mintha az egy mindennapi háztartási eszköz lenne. Nekünk mondjuk volt itthon, de csak mert apukám hozott a gyárból. A leírás kezdetben 8-10, a cikk végén viszont már csak 7-8 méter litze huzalt említ. Mindeközben a kapcsolási rajzon a tranzisztorok bekötése egyértelműen hibás. Utóbbi hiba szakavatott szem számára nem jelent problémát, a kezdők pedig az építési rajz alapján kerülhetik el a hibás bekötést.

   Az ötlet természetesen úgy is megvalósítható, hogy a húrozás a fixen rögzített tekercsben mozgat vasmagot. A szerzőt amúgy ha nem is közelről, de ismertem. Mármint valaha leveleztünk, illetve cseréltünk műszaki dokumentációkat. Már persze csak akkor, ha Kapros József nem egyszerűen csak névrokon volt.

   Már eleve a cikk címe is hibás, hiszen a felvétel nem zsebrádióval, hanem zsebrádióról történik. A következő hiba maga az elv. Mármint AM zsebrádióról nem készíthető jó minőségű magnófelvétel, mégpedig a keskeny KF sávszélesség miatt.

   Bár az a rádió is szétszedhető volt, amit apukám direkt nekem készített, az azonban nem ezt a szerelési elvet követte. Mármint az én (amúgy egy tranyós) rádióm alaplapjából ki lehetett húzogatni az alkatrészeket. A variációs lehetőség így persze nem volt adott, csak miután készítettem néhány másik tranzisztor és dióda hordozó lapot.

   Miközben az adapter középhullámú része a magnók divatjamúltsága okán mára már rég érdektelen, az URH detektorost már tényleg nagyon tervezem kipróbálni. Ehhez viszont előbb még feltétlenül meg szeretném építeni a monitor célú erősítő (igazi nevén jelkövető) legalább minimál koncepciós változatát. (a teljes értékű verzió megépítésébe sajnos csúnyán belebuktam)

   Ez a cikk csak azért került ide, mert a címét egy kissé furcsának találtam. Mármint azért, mert az áramkör a lámpa villogásával nem a két csatorna szimmetriáját, vagyis az egyezőségét jelzi, hanem az aszimmetriáját, vagyis eltérését.

   A leírás esetleges pontatlanságait, illetve hiányosságait azért nincs értelme sem az újságon, sem a szerzőn számon kérni, mert a rádióépítésről komplett könyvek szólnak, melyekből természetesen képtelenség minden szükséges apró részletet egyetlen cikkbe átemelni.

   Miközben a szöveg Plutó és ZK140-es magnóról szól, a képen egy Tesla B45-ös látható, ami amúgy a B42-es fadobozos változata. Ez a képzavar a szocializmusban annyira elterjedt volt, hogy az NDK gyártmányú Simson kismotorokról szóló szervizkönyv előlapján egy csehszlovák Jawa robogó csúfoskodott.

   Azt konkrétan nem állítanám, hogy ez a kapcsolás nem fog megszólalni, azt azonban igen, hogy az elgondolás több helyen is hibás. Mármint a hangerőt nem szokás a tápfeszültséggel sorba kötött potméterrel szabályozni, miközben a hangszóróhoz - ha csak nem nagyohmos - mindenképp szükséges egy kimenőtrafó. Az persze lehet, hogy csak a fejhallgató jele lett elrajzolva, de azért az sem semmi hiba.

   Egy FET és egy hagyományos tranzisztor közös tokba kombinálása már integrált áramkörnek számít. A TAA320 IC a már-már végtelen bemeneti ellenállása okán kiválóan megfelel a rezgőkör jelének erősítésére. (nincs szükség az impedancia illesztésére) A két hangolt körös változat pedig sokat segít a szelektivitáson.

   A lap megjelenésekor, konkrétan 1973-ban még annyira lehetett kapni mindenféle elektroncsövet, hogy bátran lehetett ajánlani egy ilyen készülék megépítését. Amit a leírás nem említ, pedig amúgy fontos tény, hogy a készülék alkatrészkészlete megtalálható szinte bármelyik csöves rádióban. Mármint tekercseljen a rosseb hálózati, meg kimenő trafót, mikor egy szétkopott hullámváltójú, vagy összetört dobozú rádióból kiszedhető készen.

   Ezt a reklámoldalt azért tartottam érdemesnek megörökíteni, mert nekem valamiért semmiféle emlékem sincs róla (még ez a reklám sem derengett), hogy 1973-ban ha aprókat is, de azért már lehetett napelemeket kapni a boltban.

   Vajon mihez volt való a "Video-spray" 1973-ban? A "gömb alakú menetfúró hajtóvasak" természetesen nem gömb alakúak, legfeljebb kör keresztmetszetűek. Mindeközben a VIII. kerületben biztosan nincs Káldy Gy. utca.

   Miközben maga az elv jó, a leírás hibás. Mármint a 7-es ábrán látható kapcsolás nem kivonja egymásból a két csatorna jelét, hanem összeadja. Ezen persze aki érti amit lát, könnyedén segíthet, mégpedig a C4-es kondenzátor tranzisztor felőli lábának a kollektorról az emitter lábra történő átkötésével.
   Az "így állítsuk be" fejezetben írt hangszínszabályzó a kapcsolási rajzon sehol sem szerepel! Amennyiben az Orister erősítő hangszínszabályzóiról van szó, azok viszont nem hatásosak a magnókimenetre.

   A fejhallgatót mióta lehet erősítővel helyettesíteni? Mondjuk ha van a végén hangszóró, akkor persze lehet. Mindeközben a 4-es ábrán az első tranzisztor helyére semmiképp sem alkalmas az OC1071-es, mert az a középhullámú sávban tudtommal már nem képes erősíteni.

   Azt nem vitatom, hogy lesz vétel. Sajnos az sem igazán vitatható, hogy mindeközben lesz némi zavarsugárzás is. Mármint a szupreg vevő és az antenna közé igencsak illik odatenni egy a zavaró jel kisugárzását megakadályozó elválasztó fokozatot.

   Egy a cikkel kapcsolatos talán nem is annyira apró érdekesség, hogy már megint kimaradt belőle, hogy egyrészt mint adó nem használható (mert tilos), másrészt az is, hogy alapvetően mire való.

   Hogy ebben a boltban vettem a hall falán díszelgő fiókos tárolókat, az biztos, az azonban már egyáltalán nem dereng, hogy az amúgy eldugott boltba mégis milyen úton keveredtem oda. No nem mintha ez akár csak egy kicsit is számítana...

   Ahhoz képest, hogy tudtam hol van, és még jártam és vásároltam is a Tungsram Rákóczi úti mintaboltjában, azt kell mondjam, hogy eddig még sem pöttyös, sem csíkos izzót nem láttam. A 22-esből viszont vettem egy dobozzal leértékeléskor, aztán - mivel máshová nem kellettek - éveken át azok az öt, vagy talán tíz wattos minik voltak betekergetve a lépcsőházi lámpákba.

   Hogy fogok-e valaha is almából telepet építeni egy magam készítette rádióhoz, azt majd az idő dönti el. Mármint tervezem én ezt elkövetni, csak ugye azt azért még meg is kellene érnem!
   Hogy ebbe a cikkbe is belekössek, szerintem a kémiát leíró részbe hiba csúszott. Mármint az ón és a cink az két külön fém, miközben a forrasztóónban nincs cink.
   Aztán ott van még az is, hogy hiányzik a kapcsolásból a dióda, amit persze a párhuzamos B-E átmenet pótol (audion), csak ezt valamiért nem nagyon szokás így csinálni. Pláne szilícium tranzisztorral nem, mert míg a bemeneti feszültség el nem éri a nyitóküszöböt, konkrétan a 0,6 V-ot, addig nem igazán lesz vétel.
   Mindeközben az "újabb forgókondenzátorok" nem csillám szigeteléssel készülnek. Arról már nem is beszélve, hogy a kisrádiókhoz nem piezoelektromos, hanem elektromágneses rendszerű fülhallgatókat adtak. Én legalábbis piezo fülest még soha életemben nem láttam!

   Hogy a rajzon látható rádió nem szólal meg, azt nem annyira én, mint inkább a fizika garantálja. Amúgy valószínűleg nem az eredeti rajz a hibás, hanem már megint a nyomda ördöge szórakozott. Akarom mondani, a "józan szedő", az egy értelmezhetetlen szókapcsolat volt. A sehová sem csatlakozó, pláne 90 fokkal elfordított földelésjel, valamint a "mi" betűkombináció is milyen dolog már? Kivéve persze akkor, ha az valamiféle monogram.

   A telefonkészülékek közül természetesen nincs mindegyikben vasmagos tekercs. Mármint azokban nincs, melyekben elektronikus az önhangcsökkentő áramkör. Ettől persze az állítás 1982-ben még igaznak volt mondható.
   A "saját hangunk is tökéletesen hallható lesz" már csak azért sem igaz, mert épp erre a célra szolgál a telefonban az említett önhangcsökkentő áramkör. Ettől persze valahol még igaz az állítás, hiszen a saját hangunk akkor is tökéletesen hallható, mikor nincs is a közelben telefon.
   Mindeközben a kapcsolási rajzon a két tíz ohmos emitter ellenállás és a hangszóró közé kapcsolt elkó az adott helyen tulajdonképpen felesleges, ott ugyanis nincs leválasztandó egyenfeszültség.
   Egy újabb szerintem hiba, hogy ennek a kapcsolásnak az erősítése a megadott alkatrészértékekkel (4,3 és 3,6k) épp csak valamivel 1 felett van, ami az indukciós tekercsben (a rajzon L) keletkezett feszültség hallható szintre történő erősítéséhez első ránézésre igencsak kevésnek tűnik.

   A "kísérletező" egyrészt hosszú i-vel írandó (lásd a cikk címét), másrészt viszont mekkora ötlet már a bonyolult szegecselés helyett a puszta drótdarab? Ennél már csak az volt nagyobb ötlet, amit az egyik olvasómtól hallottam. Ő az első rádióját ugyanis keménypapír lapra, azon átszurkált rézfejű Milton kapcsokra forrasztva építette meg. Mivel Milton kapocs manapság is kapható, így idővel akár ezt az építési elvet is kipróbálhatom.

   Erről a cikkről csak annyit, hogy a hullámcsapda igazándiból nem a leírt célra szolgál, hanem a zavaró (mert túl erős) helyi adó (ami a legközelebb van nagy teljesítményű) irányából érkező jelszint csökkentésére. Ettől persze a cikkben felvázolt elv még nagyon is használható az antennajel becsatolására.
   Mivel az Ezermester újságban megjelent rádiótechnikai témájú cikkeknek igencsak nagy részét kritizáltam meg (pedig ez amúgy nem volt célom), Ezért Mocsáry Gábornak utánanézve meglepve láttam, hogy ő azért egy nagyon jó tollú szerző. Az persze lehet, hogy ez (lektorálás például) egy amolyan rálőcsölt feladat volt (a szocializmusban akadtak ilyenek bőven), amit nem volt szokás túlzott lelkesedéssel végezni. Vagy mit tudom én, hogy hogy volt...