Az egy dolog, hogy épp most hoztam le fentről két doboz, a távkábelmérő műszerpáros délutáni szétpákázásakor kitermelődött alkatrészt, no de a többi vackot ki hagyta itt? Bár erről eredetileg szó sem volt, mivel épp jó hangulatban voltam, nekiálltam pakolászni.

   Amire a későbbi azonosíthatóság érdekében egyből kellett egy címke, amiből akadt is néhány a polc szélére direkt az ilyen esetekre odakészítve. Ekkor került képbe az apukám által direkt nekem épített szürke műszer alól kilógó, nyomtatott áramkör helyett szegecsekkel ellátott bakelit lemez.

   Konkrétan ez, amiről bár tudtam, hogy nem véletlenül lett elől hagyva, az adott pillanatban el nem tudtam dönteni, hogy mégis mi a csudához tartozhat. Hogy ezt az alkatrészt nem én készítettem, az már csak azért is biztos, mert a csőszegecses panelkészítés nekem kimaradt. Amúgy nem teljesen, ugyanis volt ilyen hordozójú rádióm, annak alapját azonban apukám készítette.

  Miután a pincei pakolászásra ráuntam (mit ne mondjak, már megint meglehetősen gyorsan), felmentem a lakásba, majd nekiálltam összerendezni a délután készült képeket. Mikor ezzel a faladattal végeztem, letudott tételként nagy boldogan lehúztam a listáról a távkábelmérő műszerpárost. Bár ehhez elég lett volna csak az adott sort megkeresnem, ennek ellenére úgy szoktam, hogy ilyen alkalmakkor az egész listát végigolvasom. Agyamban annak tekintetében ekkor gyúlt fény, hogy a szegecselt panel mire való.
   Az apukám által épített URH rádió (amúgy magnófelvételhez való adapter) valamelyik rádióépítős doboz mélyén alussza csipkerózsika álmát. A következő tételt jelen cikk keretében vesézem ki. A szintén apukám építette hangfalak azért nem kerültek le a szekrénysor tetejéről, mert azok ketten ott egyrészt egyáltalán nincsenek útban, másrészt nagyon nehezek. A Werra fényképezőgépről szóló cikknek viszont már nekiálltam, csak mint ahogy megannyi másik, úgy valamiért az is félbemaradt. Úgy dereng, erre az volt az ok, hogy kellett volna hozzá az az állvány, amit a pincében tartok, csak nem volt kedvem érte lemenni. Hogy engem akár egy ennyire apró dolog is képes megakasztani? Hát ja...

   Jelen sorok írásában például az akasztott meg, hogy bár egy ráutaló nevű mappában megtaláltam a ma bemutatásra kerülő készülék dokumentációját, csakhogy annyira gyenge minőségben, hogy állhattam neki újra beszkennelni.

   Hogy mégis honnan a csudából veszem, hogy a szegecselt panelra a képen látható áramkör lett volna felépítve? Egyrészt ott van az, hogy 2007 áprilisában (akkor nyitottam mappát a dokumentációnak) valószínűleg még több emlékem volt erről a dologról, másrészt az, hogy apukám az Ezermester újságot járatván, a rajzot mégis honnan máshonnan szedhette volna? Arról már nem is beszélve, hogy bár már csak halványak, de attól még vannak emlékeim a már beültetett panelről.

   Másnap délelőtt nemcsak a lépcsőház takarításához szükséges partvisért szaladtam le, hanem valami másért is, azt azonban mire leértem, addigra úgy elfelejtettem, hogy kínomban nekiálltam pakolászni, hátha a munka hevében (képzelheted...) az eredeti ok majd jól eszembe jut.

   Azért mekkora csoda már, hogy a hosszúkás piros Tanért dobozt csak úgy mellékesen megtaláltam? Már úgy értem szó sem volt róla, hogy keresem, így a doboz csak úgy egyszerűen magától került elő.

   Az egyik amúgy teleptartóban volt egy csomó műszerláb. Na most műszerlábas dobozom vagy még nincs, vagy ha mégis van, akkor mint ahogy megannyi másik dologról is, sikerült róla elfeledkeznem.

   Bár nem volt egyszerű, de harmadik nekifutásra azért már megtaláltam ezt a fogaskerekes dobozt. A keresést az bonyolította meg, hogy a fogaskerekes doboz az amúgy idei születése óta már kétszer váltott méretet.

   Ez a skálahúrozáshoz szükséges alkatrészeket tartalmazó doboz még csak egyszer váltott méretet, de már megint úgy néz ki, mint ami méretcserére szorul. Ezt persze úgy is megoldhatom, ha a skálahúroknak és a mutatóknak nyitok egy-egy saját kisebb dobozt.

   Mikor már majdnem távoztam, akkor hirtelen eszembe jutott a partvis, valamint az is, hogy valami mást is meg szerettem volna nézni. Ez a kép azért készült, hogy elmesélhessem, hogy bár direkt kiettem a folyosóra, az átlátszó, a beletett piros doboz, meg a szegecselt panel végül idelent maradt. Amúgy nem, de csak mert mérgemben újra lejöttem értük.

   A tűzifás pincébe benyitva, az ott található mindenféléket hosszasan bámulva, idővel beugrott, hogy az IKEA lámpát szerettem volna megvizsgálni. Amúgy mindössze abból a szempontból, hogy valóban van-e belőle készleten, vagy csak álmodtam róla. Bár nem volt egyszerű eset, de végül megtaláltam, valahol a tűzifa rakással szemben, egy zömében szerszámokat tartalmazó polcon. Mindezt úgy, hogy a 2023-as pincei rendrakásnak már a nyolcadik etapja is lefutott!

   Nagyon úgy nézem, hogy már megint az van, hogy az asztal pultjára rámolt mindenfélék gyors letudása helyett a szokásos módon inkább a számukat szaporítom.
   Miközben a laminálógépet egyszerűen csak meg kell nézni, hogy működik-e, addig a hajszárítóból porelfújó lesz, vagyis az egy barkácsolós projekt. A három fényes bogyóról viszont egyszerűen csak ki kell derítenem, hogy mi van bennük.
   Mikor valami téma kapcsán azt írom, hogy "egyszerűen" az persze az esetek zömében valami egészen bonyolult végkifejletet fog jelenteni. Mármint ez a mai semmi kis cikk is mennyire elkezdett elbonyolódni...

   Már eleve ott volt az, hogy azt az Ezermester évfolyamot, amit egy korábbi képen épp nagyban szkenneltem, azt csak azon az áron tudtam az előszobai polcról levenni, ha hozok egy hokedlit, ráállok, majd elrámolom az útban lévő könyveket.
   Mikor a CD tartóban a szabad helyeket megláttam, azoknak azért örültem meg, mert épp akadt belőlük a hallban néhány kósza példány, amiket már nagyon illett volna a többiekhez odatennem.

   Mikor rájöttem, hogy a jobbra látható lemezeket még nem hallgattam meg, akkor attól a ténytől úgy megmérgesedtem, hogy bár zenét hallgatni nem, de a szkennelést követően dobozokat nyitogatni nekiálltam.
   Hogy mégis minek nyitogatok dobozokat? Nos egyértelműen azért, mert valamelyikben ott kell lapulnia annak a már részben, vagy akár teljes mértékben beültetett panelnek, ami emlékeimben él.

   Íme a ferrites fiók, melynek tartalmáról készülőben van egy felsorolós cikk, épp csak annak megírását mindjárt több dolog is megtorpedózta. Egyrészt találtam egy ferrites dobozt idefent, valamint egy kicsi ferrites fiókot is, mint ahogy a pincében is akad belőlük egy. Ezek tartalmát összefésülni pedig már nem lesz annyira egyszerű feladat, mint egyszerűen csak lefotózni néhány ferritet.

   Épp mint ahogy a lakásban található elkókészletemet sem lesz egyszerű összefésülni a pinceivel. Ebből amúgy valószínűleg az lesz, hogy mindkét fiók a pince mélyén fogja végezni, a helyükre pedig náluknál apróbb papírdobozokat gyártok, az évek óta nem kellő elkóknál gyakrabban kellő tartalommal feltöltve. Már ha egyszer a felsorolt rengeteg tervem kivitelezését tényleg megérem...

   A nagyszerű alkalmat, egy széket, valamint a "ferritek hangolóvasak" feliratú dobozt megragadva, utóbbiba már csak azért is feltétlenül bele kell nézzek, mert miközben egyrészt a tartalmát épp nagyban tervezem más helyek tartalmával összefésülni, másrészt ha agyoncsapnának sem tudnám megmondani, hogy mi van benne.

   Hogy még csak véletlenül sem ferritek és hangolóvasak vannak, az kevésbé lepet meg, mint a fehér zacskóban talált optika. Ez a tekercs újrarendezős projekt kezd annyira elfajulni (pedig még bele sem kezdtem), hogy még az a kevéske kedvem is elment tőle, amennyi volt.
   Mivel a mindent tudó táblázatomból az is kideríthető volt, hogy melyik cikkben említettem meg az apukám által épített átkapcsolós Kossuth Petőfi adaptert, bár a 940-es cikket nem olvastam át, de mivel annak címe "apukám dobozai", melyek tartalma (amúgy maguk a dobozok is) a pince mélyére kerültek, így gondoltam a takarítást követően, míg a kövezetről a víz felszárad, majd jól megkukkolom a pincei készletet.

   Mielőtt a pincei asztalt rendbetettem volna (nem, ez még nem a rendbetett állapot), a 2023-as pincei rendrakás kilencedik fejezetének megnyitásának keretében a tűzifás pincét raktam rendbe, de csak annyira, hogy szabad legyen az út a tüzelőig. Ez a lépés azért volt feltétlenül szükséges, mert az utóbbi napokban (megjegyzem újra) rosszul éreztem magam. Ha meg ugye anyámnak kell intéznie a tüzelőt, legalább annyit intézzek el, hogy nélkülem is hozzáférjen. Ettől persze még mikor épp jobban vagyok, olyankor próbálok a dolgaimmal haladni, mintha nem épp nagyban el akarna vinni az ördög.

   Íme a háromfelé osztott pincei ferrites doboz. Nagyon úgy nézem, hogy a tartalmát lesz mivel összefésülnöm. Mármint ilyesféle bigyók a lakásban is találhatók, természetesen többfelé szétszórva.

   Az RF tekercses doboz tartalma, pláne mérete komolyan meglepett. Mármint én egy ennél jóval nagyobb dobozra számítottam, pláne többre is, de még többszöri felirat olvasgatás után sem került elő belőle több. Ez nekem azért gyanús, mert amennyi mindent szétszedtem, ennél jóval több rádiófrekvenciásnak titulálható tekercsemnek kellene lennie. Mondjuk odafent több dobozzal is van, de attól még szerintem jogosan keveselltem a pincei készletet.

   Mikor már majdnem elfelejtkeztem róla, hogy épp nagyban keresek valamit, akkor hirtelen eszembe jutott. Mivel az alkatrészekkel beültetett panel akár a doboz alján is lehet, ezért kiborítottam, de persze semmi...

   Ezt a forgókondenzátoros dobozt egyrészt le kellene cserélnem egy nagyobbra, másrészt a tartalmát valami értelmes rendezőelv szerint össze kellene fésülnöm a lakásban található két (ha nem több) forgókondenzátoros doboz tartalmával. Ez a projekt sem biztos, hogy még ebben az életemben lefut...

   Mivel a gázpalack a fáspincében útban volt, így azt áthúztam ide a lomosba, a direkt számára meghagyott helyre, majd úgy döntöttem, hogy mivel az adapter beültetett panelját nem találtam, rámegyek valami más feladatra, hátha közben beugrik a tuti.

   A délután folyamán újra lejöttem a pincébe, kezemben a korábban az egyik tekercses dobozban talált bezacskózott optikával, majd ismét nekiestem a dobozfeliratok olvasgatásának, de semmit sem találtam. Márpedig amiket korábban találtam, azon dobozok közül egyik sem úgy néz ki, mint ami emlék apukám tekercses dobozának tartalmáról elmémben él.
   A kép "átolvastam" címe jelen esetben sem csak arra utal, hogy a pincemélyi dobozok feliratait újra átolvastam, hanem egyben arra is, hogy a lakásban is nekiálltam olvasgatni. No nem a dobozfeliratokat, hanem a már említett 940-es cikket, melynek keretében apukám dobozainak tartalmát mutattam be.

   Ekkor ugrott be, hogy amit épp nagyban keresek, az a szoba sarkában található szekrény alá általam még a szétszedtem projekt születése előtt épített fiókosban lehet. Bár komolyan rezgett a léc, hogy a sarok teljes kipakolásának igénye okán ez a feladat másnap délelőttre halasztódik, végül mégiscsak sikerült magamon erőt vennem.

   Talált, süllyedt! Kiáltottam fel boldogan a fiókban végre megtalált panelek láttán, majd menten el is keseredtem, ugyanis egyik panelban sem voltak tekercsek. Ami viszont körülöttük volt, az egyrészt a még apukám által az adapterekhez begyűjtött rengeteg tekercs, másrészt egy csomó másik, már soha egésszé nem kerekedő mindenféle projekt maradványa.
   A balra lent látható zsebrádió előlap mögé apukám álmodott egy az eredetinél úgy hatszor akkora dobozt, és még le is gyártotta, csak az idők folyamán valahova eltűnt. A zsebrádió panelja viszont még megvan valahol, csak így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy hol. Van rá tervem, hogy befejezem amit apám ötven évvel ezelőtt elkezdett (mármint a zsebrádió újradobozolását), csak mivel már magam is elmúltam hatvan éves, így valószínűleg nem lesz belőle semmi. Az eredetinél nagyobb doboz amúgy nemcsak a jobb hang miatt készült, hanem azért is, hogy a rádió panelja mellé beférjen a két zsebtelep. Arról már nem is beszélve, hogy az eredeti doboz összetört.
   A fából készült alkatrészek apukám csillárépítős korszakának maradványai. Mármint mikor ebbe a lakásba beköltöztünk, apukám készítette a csillárokat, melyekkel az elmúlt ötven év alatt még alig akadt valamicske gond. Miközben a szobában találhatóhoz azóta sem nyúlt senki, a hallban található másikat egy kissé már átépítettem. Ha minden igaz, akkor a volt telkünkön és az unokanővéremnél is akad még két-két apukám gyártotta csillár.
   Amint a fenti sorokat leírtam, elszomorításomul menten az jutott eszembe, hogy hiába van egy fiam, mivel ő nem szokott barkácsolni, ezért rólam így már nem fog megemlékezni senki. Arról már nem is beszélve, hogy írna pár sort a félbemaradt projektjeimről. No nem mintha ezt én magam rengetegszer nem tettem volna meg...

   A félkész paneleket hosszan bámulva, azon merengtem, hogy legalább az egyik panelt feléleszthetném, csak aztán beugrott, hogy ez mára már teljesen okafogyott. Mármint már nincs középhullámon második magyar adó, így a kapcsolóval nem lenne mire átváltanom. Már ha csak nem valamelyik környező országbelire, azok azonban egy detektoros, akarom mondani diódás vevőn olyan gyengén jönnek, hogy csak komoly nehézségek árán tudnám őket hallhatóvá tenni.
   Erre amúgy - bambulásom közepette - menten kidolgoztam egy technológiát. Mivel még nincs kész a monitor célú erősítő (és lehet, hogy már soha nem is lesz), azért azt találtam ki, hogy felépítek egy diódás vevő, millivoltmérő, aktív hangfal erősítőláncot. Mármint ehhez van a feszültségmérőnek kimenete, így csak rá kellene dugnom egy erősítőt. Ez egy olyan szép terv volt, hogy komolyan sajnáltam, hogy végül ebből a nagyszerű ötletemből sem lett semmi.

   Hogy a magnófelvételhez való diódás vevőket apukám ezeréves alkatrészekből építette, az a működést egyáltalán nem befolyásolta. Ezeket amúgy apám árulta (azért van belőlük egy csomó), de csak a kollégáinak, ismerősöknek.
   Az Ezermester újságban felvázolt kapcsolási rajztól való eltérés, hogy a panelek mindegyikében csak egy darab dióda van. Ez igen nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy ezek az adapterek mégsem a beszúrt cikk alapján készültek. Vagy ha mégis, akkor apám minden panelből kispórolt egy diódát.

   Azt viszont biztosan megteszem, hogy a szoba sarkában csak nehezen hozzáférhető fiók tartalmát a pincébe leviszem, s majd odalent jól átválogatom, csak előbb még újra átolvasom az összes dobozfeliratot, hátha mégis találok odalent egy másik RF tekercses dobozt.

   A fiók aljában a vas alkatrészek és a pára párhuzamos jelenléte okán meglehetős mennyiségű rozsdaport találtam. Erre szoktam rutinosan azt mondani, hogy amúgy is épp itt volt az ideje nekiállni a porszívózásnak.