Tedi hívószámtároló
(szétcsaptam a francba)

Ez a doboz eredetileg nem itt lakott, csak a múltkori rámolás kapcsán ide volt
kényelmes betolni. Hogy a csavarok miért itt, s miért nem a másik pincében
laknak (ahol amúgy barkácsolni szoktam) azt ne kérdezd, mert nem igazán
tudok rá válaszolni. Legfeljebb azt tudom mondani, mint amit mindig
is hangoztattam. Vagyis, hogy nincs rend. Sajnos most
épp (vagy már megint) nagyon nincs!

 

 

A múltkor olyan szépen elpakoltam a már szétszedett kacatokat, hogy már-már meg
voltam magammal elégedve, csak azóta idekeveredett valahonnan az orgona,
a C64, rajta a tápegysége, alatta egy SEGA, míg a földre halmozott
(egyébként jórészt már szintúgy elcsomagolt) kacatokat
most talán inkább nem sorolnám fel.

 

 

Ez a valami olyan mocskos, hogy rezgett a léc, miszerint idelent, mármint a pincei
asztalon szerelem szét. Aztán komoly megfontolás tárgyát képezte még az is, hogy
egyszerűen kidobom, s ha bárki rákérdez, pofátlanul letagadom, hogy volt ilyenem.

 

 

Közvetlen a bejárathoz lett készítve a gumilapátos ventilátor, a Select 722-es rádió,
a Laci szomszédtól kapott piros akkutöltő, meg egy rozzant videokamera. Hogy
akkor miért a pince másik végéből rángattam elő valami olyan kacatot, ami
amúgy nem is volt feltűnő? Mivel nem vagyok egy titkolózós fajta, így
ha tudnám, akkor biztosan nem tartanám magamban a választ.

 

 

Rezgett a léc, hogy ezt a szirénát is felhozom, hiszen mint ahogy
a hívószámtároló, úgy ez is nagyon elüt a környezetétől.
Na tessék! Hát nem kitaláltam az okot? De!

 

 

Na jó... Beismerem. Nem sikerült elsőre választanom. A Videoton rádiós magnó,
a Siemens társa, az orosz tuner, és a légnedvesség regisztráló is játszottak még.

 

 

Végül azért ezt kaptam fel a sokaságból, mert ezt legalább eltörölgettem.
Mondjuk ez egyáltalán nem látszik meg rajta, de ez most hagyjuk...

 

 

A korabeli reklám szerint ez a készülék ipari formatervezett. Hogy aztán ez ártott-e
neki, vagy inkább használt? Na ebben a kérdésben rábízom a döntést az olvasóra.

 

 

A készülék neve Tedi, mely feltehetően a telefon és
a diárium szavak elejének összevonásából született.

 

 

Vakon tekint rám a kijelző. Mi lenne, ha tegyük fel bedugnám a konnektorba?
No persze nem a kijelzőt (bár tőlem akár még az is kitelik), hanem csak
a valószínűtlenül retkes hálózati zsinór végén fityegő villásdugót.

 

 

Bár egytől kezdve adtam be neki a számokat, de az egyes szám már nem látható,
mert a kijelző csak nyolc jegyű, míg a tárolható számjegyek mennyisége húsz.
A kijelzők felső szegmensei előtt átvonuló csík a sötétítő plexi széle, ami
akkor került napvilágra (illetve esett be a lemez), mikor épp
nagyban a megtisztításával voltam elfoglalva.

 

 

   Szerintem érdemes rászánni azt a néhány percet, és elolvasni a Rádiótechnikából ollózott reklámot, hiszen van benne egy csomó korabeli érdekesség.
  
Már eleve úgy nyit a reklám, hogy "nem kell többet tárcsáznia", vagyis akkoriban, konkrétan 1984-ben, a telefonokon még a tárcsa volt az alapértelmezett hívómű. Ekkoriban holmi flancos nyomógombokra leginkább csak a külföldi filmekben csodálkozhattunk rá. (meg talán néhány nyilvános készüléken)
  
Aztán ott van a "40 hívószám tárolható" nevű műszaki részlet, ami a 80-as évek derekán szintén maga volt a csoda.
  
A "nemzetközi hívások automatikus lebonyolítására is alkalmas" pedig azt jelenti, hogy képes megkülönböztetni a vonalon hallott különböző hangokat. Konkrétan felismeri a távhívó hangot, ami a korabeli távközléstechnika egy azóta már megszűnt műszaki megoldása volt.
  
A "bármilyen távbeszélő-készülékhez átalakítás és módosítás nélkül csatlakoztatható" pedig annyit tesz, hogy a Tedi kábelét technikailag a vonal és a készülék közé kellett bekötni.

 

 

Na ezeket már nem ragozom végig, böngéssze át mindenki magának.

 

 

Jobbra a cég logója látható, míg a bal oldali kapcsolóval a készülékben található
hangszórót, vagyis a történések kihangosítását aktiválhatjuk. Utóbbi funkció
jelen esetben csak egyirányú, vagyis ebben a készülékben nincs mikrofon.

 

 

Ez szerintem egészen egyszerűen csúnya. A tolópotmétert a hangszóró
rácsának szimmetriavonalában kellett volna elhelyezni, mint ahogy
a nevet is be kellett volna húzni legalább a rács középvonaláig.

 

 

Funkcionalitásában ugyan teljesen rendben van, de a látvány
valahogy mégsem dobogtatja meg a szívemet.

 

 

Íme a készülék doboza alulnézetből. Bár mondhatni erőst dobozmániás vagyok,
de ennek a formának semmiféle lelkesedést sem sikerült belőlem kicsikarnia.

 

 

Egy ilyen dugó, ha másra nem is, de arra biztosan jó,
hogy semmi mással se lehessen összekeverni.

 

 

Ezt ugyan nem fogja a titkárnő véletlenül máshova dugni!
Bár ebben a mai perverz világban ki tudja...

 

 

Miután leemeltem a dobozról az alját (a csavarokat sajnos valaki már
korábban megkaparintotta), előtűnt az elektronika, illetve
a paneleket hordozó meglepően komoly vasváz.

 

 

Láttam már tőlük elektronikát, például a Legafon fantázianevű vonalkétszerezőt.

 

 

Ez a masina van olyan ritka, hogy ezt már csak ezért is érdemes lenne megmenteni
az utókornak. Mikor itt tartottam, akkor még úgy voltam vele, hogy leszerelem róla
a tetejét, majd az aljával együtt elmosogatom. Míg a doboz szárad, belefényképezek
a tartalmába, illetve letörölgetem a gombsort, valamint új kábeleket is kap a masina.

 

 

Hogy a power gomb a hátlapon kapott helyet,
az az irodagépeknél mondhatni megszokott.

 

 

Ez kinyitva akkora, hogy lelóg az óriáspapírosról.

 

 

Akkor ennyit mára a "csak úgy egyszerűen lemosom a tetejét" kezdetű tervemről.

 

 

Bár nem vagyok pap, de ahogy ezt megláttam, egyből megáldottam a konstruktőrt.
Először lecsavarozom a kis panelt, majd az alatta elterülő nagy panelt, és majd
csak ezután férhetek oda ahhoz a csavarhoz, ami ezt az egészet hordozó
hatalmas alumínium lapot fogatja oda a doboz előlapjának belsejéhez.

 

 

Ugyan nem volna kunszt összerakni...

 

 

...hiszen mindössze ennyi csavart kellene visszatekergetnem
a helyére, én mégis úgy döntöttem, hogy inkább elbontom.

 

 

Íme a tartalom, immáron kiszabadítva az őt körbefogó dobozból.

 

 

Mit ne mondjak? Van benne alkatrész rendesen! Ezen persze nincs mit csodálkozni,
hiszen a 80-as évek közepén még ez volt az elérhető technológia. Legalábbis itt
mifelénk, a keleti blokkban. Mivel sajnos korábban, még jóval a szétszedtem
project születése előtt elbontottam, így most nem tudom megmutatni, hogy
hogyan nézett ki belülről egy nyomógombos, valamint sokmemóriás szovjet
telefon, szintén a 80-as évekből, melynek amúgy már a súlya is meglepő volt!

 

 

Kezdetben még úgy voltam vele, hogy bontás után a hónom alá csapom, és majd
úgy viszem le a felesleget a kukába, csak mivel az összetevők (mondjuk
én ugyan össze nem teszem őket) koszosak voltak, ezért idővel
kénytelen voltam keresni számukra egy ócskább szatyrot.

 

 

Gondoltam lövök róla egy olyan képet, amin saroktól sarokig csak a belseje van.
Anyád álljon neked modellt, ha szét akarsz szedni, gondolta a hívószám tároló.

 

 

Erre fel felkaptam a vizet, akarom mondani a papírvágó
ollómat, majd gonoszul kivágtam belőle a kábelbordát.

 

 

A nyomógombokat tartalmazó panelről pedig feltéptem a védőfóliát.

 

 

Ezen a panel intézhette az analóg dolgokat.

 

 

Ez pedig a vonalhoz illesztette a többi áramkört.

 

 

Ezen a nagydarab panelen laknak a memóriák.

 

 

Míg az adatlapjába bele nem néztem, erről mondjuk nem gondoltam volna, hogy
ez egy direkt ilyesmi, vagyis telefonszámok tárolására kidolgozott áramkör.

 

 

Íme a kijelzőket hordozó panel.

 

 

A TTL IC-k a hátlapra kerültek.

 

 

Mely tényre ez a panelszéli szöveg is felhívja a figyelmet.

 

 

Ez a panel volt bedrótozva a kijelzőket hordozó panel és a többi elektronika közé.

 

 

Míg ezen a hosszúkás csíkon a billentyűzetmátrix terpeszkedik.

 

 

A tápegység pedig már ezen a sokadik panelen kapott helyet.

 

 

Én meg hülyét, mert ez a valami annyira koszos volt, hogy szétszedés közben nem
győztem kezet mosni. Hogyhogy miért? Egyrészt azért, mert fog az ujjam
(mindent össze, amihez csak érek), másrészt azért, mert ki kellett
mennem lecsapolni a sárga levet, s ilyen kézzel - mint ahogy
a többit - azt a bizonyos szerszámot sem illik összefogdosni.

 

 

Az akkumulátorcellákat, mint ahogy a dobozt összetartó csavarokat is, már
korábban magáévá tette valaki. Valahol itt gondolkodtam el, hogy mégis
honnan a csudából van nekem ez a Tedi izé. Ugyan volt rá néhány
évem (rengeteg cikk van előre megírva), de nem jöttem rá.

 

 

Míg én az asztalon morzsákra rombolom a paneleket,
a háttérben egy érdekes kozmológiai előadás szól.

 

 

Én már látom is, amint újabb csokornyi kincs érkezik a pincei vegyes dobozomba.

 

 

Ezek a kábelmegfogatók mondjuk jól újrahasznosíthatók.

 

 

A múltkor építettem a hangszóróknak egy saját szekrényt, ami szinte azonnal
meg is telt, azért a kishangszórók egy része most egy IKEA fiókosban lakik.

 

 

A bontott nyáklapokat azért tettem el, mert a múltkor kellett volna egy darabka
valami pincei barkácsolás közben, csak akkor és ott persze nem találtam,
illetve az amúgy ismert készlet épp teljesen el volt barikádozva.

 

 

Még magam is meglepődtem a dolgon, hogy ezeket nem hagytam napokig heverni,
hanem miután rendet csináltam az asztalon, lesétáltam velük a pincébe. Aztán már
mindjárt másnap reggel, mikor szerettem volna megálmodni, illetve ellenőrizni,
hogy alkalmas-e a Tediből kibontott vékony textilbakelit lemez dupla,
akarom mondani díszelőlapnak, mindjárt meg is bántam
az előző napi elhamarkodottságom.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.