Nemcsak azért nem fogy a polcról a szétszedésre váró lomok tengere, mert nem fogyasztom őket, hanem azért sem, mert mikor fogyni látszanak, olyankor botor módon hozok hozzájuk még. Egyszer persze úgyis elfogynak. Már ha élek addig...

   Nemcsak a mutatója törött, hanem a műszert védő műanyag előlap összes pöcke is. Szóval ahhoz, hogy ezt a képet elkövethessem, ahhoz még csak feszegetnem sem kellett a burkolatot, hanem elég volt mindössze fejjel lefelé fordítanom a dobozt. Mondjuk egy plexi előlap felerősítése, az mondhatni semmi kis feladat.

   Erre az oldalra a nullázó gomb került, míg a másikra az ellenállásmérő végkitérésre állítója. Nullára állító gomb egy kommersz multiméteren általában nem szokott lenni (illetve csak mint az alapműszer része), csakhogy ez a műszer elektronikus. Vagyis van benne egy a műszer fogyasztását közel nullára csökkentő mérőerősítő.

   Ez a négy banánhüvely nem olyan, mint úgy általában az összes többi műszeren, mert itt az egyik páros a műszer bemenete (tényszerűen minden mérésállásban), míg a másik páros egy kimenet, ami a bemenet egy kondenzátoron keresztül történő puszta továbbvezetése. Ez utóbbi akkor jöhet jól, ha tegyük fel a jelen műszeren felül még egy oszcilloszkópot is rá akarunk kapcsolni a mérendő jelre.

   Hogy melyik lyuk micsoda, az a skála tetejére lett felírva. Na most az, hogy a feszültségmérésről árammérésre való átálláshoz nem kell átdugni a banándugót egy másik lyukba, az egyrészt ugye nagyon kényelmes tud lenni, azonban egyben halálos is lehet. Már úgy értem, hogy a műszer épségére nézve.

   Feszültség, ellenállás, áram. Ennyi mérési lehetőség egy multiméternek, illetve átlagos felhasználónak általában elég is. Később persze, ahogy nőtt a konkurencia, valamint az integráltsági fok, egyre több mérési lehetőség került be még az alacsony árú mérőműszerekbe is.
   Ma már mondhatni általános, hogy egy kéziműszer mér kapacitást, frekvenciát, tranzisztort (mármint a bétáját), de akár még hőmérsékletet is. No persze régen is voltak csodák, hiszen még az oroszok is gyártottak olyan ehhez hasonló kategóriájú kéziműszert, amiben még KF hangoló generátor is volt, ami egy nagyszerű ötlet.

   Már megint ez a magyaros íz... Már úgy értem, hogy az egyenesen felragasztott matricára ferdén lett nyomtatva a felirat. Míg a négyzetek még csak egy kicsit ferdék, a szöveg már valamivel jobban.

   Ebből a kavalkádból csak a középső sort emelném ki, ami arról szól, hogy ennek a műszernek feszültségmérés állásban nagy a belső ellenállása. 30 voltig 200kΩ/volt, ami már nem zavarja (nem hamisítja meg nagyon) a tranzisztoros áramkörök mérését, míg 100 voltos méréshatártól a belső ellenállás már 10MΩ, ami ugye már csővoltmérő kategória.

   Na ekkor történt, hogy az utcáról valami csörömpölést hallva, óvatlanul benyitottam a szobába, ahol is ez a látvány fogadott. Vagyis mikor az ebéd utáni alvásból felébredve azon törtem a fejem, hogy mit felejthettem el, mi volt mára betervezve, akkor erre a kérdésre nem a ma bemutatásra kerülő műszer volt a helyes válasz, hanem az, hogy rendbe tenni a lakást.
   Mert ugye le vannak szedve a falvédők, le lettek húzva a díszpárnákról a huzatok, valamint ezeken felül is annyi minden lett még szétrakva, megjegyzem szerencsére általam (szóval legalább mást nem okolhatok érte), hogy az már valóságos káosz! No de az őszi nagytakarítás már csak ilyen...

   Ezek itt például olyan mackók (valamint egy esetlen Garfield), melyek ugyan szét lettek szedve, ki lettek belezve, majd ki lettek mosva, azonban össze már nem lettek szerelve, pedig megvettem hozzájuk a vatelint.
   Mivel a párom (így ötven felé közeledve) egyszer csak kiszerelmesedett a mackókból, így ezekből a plüssökből már nem lesz semmi. Kidobni viszont nem volt szívem őket, ezért begyűrésre kerültek egy flex dobozába, amit egy kicsivel később a pince mélyén rejtettem el. (megjegyzem tettem ezt oly alaposan, hogy ezt a dobozt azóta sem láttam)

   Ha meg már lent voltam, akkor felhoztam a sárgára festős project kettő egyik épp nagyban száradó alanyát. A melegfúvó nem miatta jár, hanem csak úgy voltam vele, hogy ha már egyszer úgyis éppen fűt, akkor ugyan segítsen már rá a sárga festék száradására is.

   Komolyan mondom, annyit szaladgáltam a lakásban, mire végre a helyükre kerültek a dolgok, hogy mire végeztem, addigra teljesen kiment a fejemből, hogy hol tartok a műszerről készülő képekkel. Ez annyira így volt, hogy kénytelen voltam visszanézni a helyzetet a kamera kijelzőjén.

   Az elemcsatlakozó papucsának egyik fele elrohadt, miközban a plomba sem ép. Az persze lehet, hogy én nyitottam ki a dobozt, de az még valamikor olyan régen lehetett, hogy már nem is emlékszem az esetre. Mondjuk nem sokkal ezelőttig még ennek a műszernek az egyáltalán létezéséről sem tudtam.

   Íme a műszer kapcsolási rajza, ami a két többtárcsás yaxley kapcsoló alkalmazása miatt egy kissé áttekinthetetlenre sikeredett. Illetve azért lett ilyen, mert a rajzoló megpróbálta a kapcsolást úgy ábrázolni, hogy a mechanikai összefüggések is felismerhetők legyenek.

   Mivel a két panel közé nem igazán lehet belátni, pláne fényképezni, no meg ez már amúgy is eleve a szétszedtem project, természetesen továbbra is határozott léptekkel haladok befelé.

   A paneleket nem holmi csavarok, hanem a doboz széléből kihajtható pöckök tartják a helyükön. Kissé ugyan nehézkes, hogy egyszerre kell a tartót kiemelni mindkét panelből, ami után a másodikba való rés újra beakad az első helyére, de ettől eltekintve ügyes konstrukció.

   Mivel a trimmer közel van, a rendes tengelyes potméter pedig egy kicsit távolabb, így a témáról készült képek közül azon az alapon kellett választanom, hogy melyikük látszódjon élesen.

   Ez az állapot úgy állt elő, hogy lehúztam az öcsi panelt a tüskesorokról, majd áthajtottam balra. A gombokkal, kapcsolókkal, valamint azokkal a mechanikai elemekkel, melyek összekötik őket, szerencsére nem kerültem összetűzésbe. Ezt csak azért emeltem ki, mert a Metex M-3800 kéziműszerem esetében ez nagyon nem így volt.

   Ennek a műszernek minden egyes általam eddig megtekintett belső részlete kifejezetten szép. A belsőt azért emeltem ki, mert ugye az a hátlapi ferde felirat, az még akkor is nagyon belerondít az összképbe, ha hátul van.

   Na jó, elmondom... Szóval az úgy volt, hogy egyszer megkérdeztem Apukámat (aki műszerész volt), hogy miből van a műszerek mutatója, amire azt kaptam válaszul, hogy vagy üvegből, vagy alufóliából.
   Gyermeki fülemnek mindkét anyag felhasználása hangzott olyan lehetetlenül, hogy már mindjárt másnap (mikor nem látott az öregem) megpróbáltam mutatót sodorni csokipapírból, majd miután ez sikerült, láng felett vékony szállá húztam egy apró üvegdarabkát. Be persze már nem szereltem semmibe a műveimet, mert az ennyire babra munkához nem volt semmi érzékem, vagy mondjuk inkább úgy, hogy gyermekként tudásom, türelmem.

   Na ez az a csavar, amiről nem lett volna szabad letekernem az anyát. Mivel mikorra erre rájöttem, akkorra a műszer már újra egyben volt, így ezt a csavart szégyenszemre a teleptartóban helyeztem el.

   Majd a műszert nedvesség elleni védelmül folpackba tekertem és kitettem az előszobai pultra a többi már felboncolt pajtásához. Ekkor még azt hittem, hogy kész, itt a vége, újabb tétel letudva.

   Erre fel még egy perc sem kellett hozzá, hogy előkerüljön ez a mérőcsúcs. Azt persze nem tudom eldönteni, hogy a műszerhez való-e, az ellenben biztos, hogy ott volt mellette a dobozban. Mármint a nagy fehér pinceiben, amiben a műszert, meg mondjuk az időzítőt találtam.

   Végül mégis elcsomagoltam. Mert ugye ha fellógatom a többi közé, akkor az idők végezetéig fog porosodni, de kelleni azt nem fog soha. Ellenben ha beteszem a pincei mérőcsúcsos dobozba? Akkor bizony meglepően hamar szükségem fog rá támadni! Végül azért raktam el, mert gondoltam kipróbálom, hogy igazam van-e. Amúgy nem lett igazam, mert a mérőcsúcs azóta sem kellett.