Ezt a dobozt az egyik pincei turkálásom közben találtam, és ha nem nyitom ki, akkor olyan jól el lett volna magában, én meg nélküle, hogy arról akár órákat tudnék mesélni. Viszont most, hogy kinyitottam, most már csak kell vele, pontosabban szólva a tartalmával kezdenem valamit. Mi az, hogy miért?
   Ennek mindjárt több oka is van. Egyrészt komolyan vágyom rá, hogy végre elfogyjanak a szétszedésre (és persze bemutatásra) váró tárgyaim, másrészt a lakásban felhalmozott készletem piszkálásához mostanában egyre kevesebb kedvem van. Ez utóbbi jelenség oka valószínűleg az, hogy már túl sokat láttam, illetve emlegettem őket.
   Ami még az előző kettőnél is nyomósabb ok, az a pince jelen állás szerinti járhatatlansága. Néhány apróság eltűntetésétől persze nem igazán javul a kialakult rémes helyzet, amin mondjuk egy egészen eddig zárt doboz kiürítése pláne nem segít, de csak el kell már kezdenem valahol.
   Szóval ha egyszer így döntöttem, akkor hiába minden! Felhoztam a dobozból a ma bemutatásra kerülő időzítőt, a hiányzó mutatójú Ganzuniv 2-es mérőműszert, valamint a szerencsejátékot is. Hogy a szovjet óra, a fekete doboz, és a sárga társa miért maradt lent, azt majd mindjárt megmutatom.

   A vékony fekete doboz, egy telefonvonalra köthető monda. A szürke rudacska esetleg kellhet a virágállvány sarkára csavarozható tévéantennához, mint ahogy a szinte alig látható elosztó is.
   Néhány nap elteltével, mikor már nyilvánvalóan marhaság lett volna arra hivatkoznom, hogy az elmosogatott kincseimnek egy kicsit még száradniuk kell, egyszer csak azzal a szent elhatározással álltam meg a polc előtt, hogy márpedig nekem most azonnal el kell innen vennem valamit.

   A helyzetet tovább bonyolította, hogy az első három száradással töltött nap után, mivel semmi idetett kincs szétszedésére sem támadt ingerenciám, hoztam hozzájuk még. Na így került ide gyári SWR mérő, kissé hiányos digitális képkeret, csajosnak mondható rózsaszín Miniplex, működőnek tűnő MP4 lejátszó, és még egy pusztán a doboza miatt megvásárolt 3 csatornás keverő is.
   Hogy az ablak előtti virágállványon, vagyis mondhatni  látványosan szem előtt állomásoztatott bemutatandó kincseim megemelkedett mennyiségének látványa mennyire növelte meg bennem a szétszedési hajlandóságot, az pusztán abból a tényből is visszakövetkeztethető, hogy ezek a bigyók még mind itt vannak.

   Idővel persze, mikor már nagyon nem bírtam a látványukat a virágállványon, átkerültek ide, vagyis még jobban szem elé, gondolván hátha ettől majd elkap a hév, de ez sajnos nem történt meg.
   Bár napokig álmodoztam róla, hogy majd mindjárt, és akkor beleállok, és majd zsinórban jól szétszedem és lefotózom az összest, ehelyett azonban inkább a régi elmaradásaimra koncentráltam. Persze az is egy hatalmas lépés, hogy már csak nagyon keresve találok olyan korábbi képsort, amihez nincs megírva a szöveg.
   Mint az sejthető, ebben az amúgy kora délelőtti pillanatban, hogy épp írni támadt kedvem (gondolom mert az utóbbi napokban belejöttem), pont ezek a félkész cikkek kezdtek el hiányozni.

   Mire fel már kaptam is le a polcról a leginkább rikító ipari időzítőt. Ezt még olyan régen kaptam Puskás Magdi kolléganőmtől, hogy tényleg szégyen, hogy az elmúlt 20 évben legfeljebb csak olyankor néztem rá, mikor épp a kezembe akadt. Mármint nem Magdira, hanem erre a férjétől rámaradt szerkezetre. Ennek persze az is oka, hogy eddig még sosem támad szükségem ilyen hosszú idejű időzítőre. Mondjuk most se, de most már nincs mese (el ne hidd, hogy nem lesz), be kell mutatnom ezt a valamit.

   Ez az időzítő olyan régi, hogy még nincs benne processzor. Szóval ebben még villanymotor hajt fogaskerekeket. A piroshoz közeli színű apró bigyó rögzíti a dobozt a kalapsínen, illetve ennek a bal szélső résébe kapaszkodva lehet levenni.

   Amennyiben mindenképp meg szeretnék benne kritizálni valamit (márpedig erre erős késztetést érzek), akkor felteszem a kérdést: Milyen dolog már, hogy az összes vezeték színe fekete? Így még összeszerelni is kényelmetlenebb!
   Mindeközben a doboz feltámasztására bevetett apró fekete doboz, az egy lapos villásdugó méretű 5 voltos tápegység, ami valaha az MP4 lejátszó akkumulátorát volt hivatott tölteni, csak már nem teszi. Sajnos nem azért, mert most épp támasztéknak van használva.

   Mikor idáig jutottam a szétszedésben, vagyis tulajdonképpen még nem csináltam semmit, akkor egyszer csak beugrott, hogy ez a cikk éppen olyan lesz, mint mondjuk a fűnyíróé, aminek szintúgy minden alkatrésze kívül van, mint ahogy ennek is, ezért a bemutatásához egyszerűen nincs rajta mit szétszedni.

   Ha jól értelmeztem a működést, akkor ez a behúzómágnes nem, illetve nemcsak a mikrokapcsolókat működteti, hanem magát a mechanikai áttételt is. Vagyis míg ez nem kap áramot, addig üresben forog a motor.

   Mivel az időzítő mechanikus, pontosabban szólva elektromechanikus, ezért az előlapi időbeállító kapcsoló nem RC tagokat, vagy digitális számláncot kapcsol, hanem egy miniatűr sebességváltó apró áttételeit.

   Itt aztán rezgett a léc, hogy mégiscsak szétborítom elemi fogaskerekeire, de ezt végül megúszta. Mert ugye mit tudom én, hogy mire kellhet ez nekem? Már úgy értem nem most, hanem majd valamikor a távoli jövőben. Már ha van olyan. Mármint nekem még távoli jövő.

   Az A1 és az A2 pontokra mindenképp kell feszültség, hiszen azokról jár a motor. Mindeközben a B1 és a B2 pontokra is kell feszültség, hiszen az elektromágnes kapcsolja össze a motort az áttétellel. Amit egy kissé furcsállok, hogy innen nézve csak két mikrokapcsoló lett ábrázolva, miközben a gyakorlatban három van.

   A nagy gomb a finombeállító, míg a kicsi a durva. Ha jól értelmezem amit látok, akkor 1 másodperctől 60 óráig lehet beállítani az intervallumot. Utóbbi mondjuk akkor jöhet jól, ha tegyük fel szuvidálás üzemmódban szeretném járatni a grillsütőt. Mivel ehhez bele kellene nyúlnom a sütő elektronikájába, ezt jelenleg úgy oldom meg (mármint azt, hogy ne álljon le a sütő a gyári időzítő szerinti maximális 60 percenként), hogy egy óvatos ellentartó mozdulattal megállítom benne az órát.
   Mint az évekkel később kiderült, az általam kidolgozott eljárás már csak azért is marhaság, mert a grillsütő időzítő kapcsolóját az ellenkező irányba tekerve, a sütő bekapcsol fixre.

   Már majdnem bedugtam a műszerzsinórjaimat 230-ba, mikor még szerencsére idejében kiszúrtam ezt a feliratot. Akarom mondani az időzítés maximális hosszát eltaláltam, míg a legrövidebbet nem.

   Egy pillanatra ugyan megakadtam, mert ugye felmerült a kérdés, hogy honnan lesz nekem 24 volt váltóm, de aztán rájöttem, hogy a tápegységemnek egy ilyen feszültségkimenete is van. Ez amúgy csak azért került rá, hogy ha szükséges, akkor a pákát is rá tudjam dugni.
   Amúgy már többször is gondoltam rá, hogy nyugdíjba küldöm az Apukám építette univerzális pákatrafót, vagyis átdugom a Wellert ide, de aztán mindig jött valami olyan kütyü, aminek 24-nél kisebb váltófeszültség kellett. Pedig úgy, de úgy el tudnám foglalni azt a pákatrafós fiókot...

   Miután a működőképességéről meggyőződtem, majd eltöltöttem némi időt a monoton forgó fogaskerekek bámulásával, valamint ha már egyszer elmosogattam alapon, kapott egy réteg folpackot, majd kitettem az időzítőt az előszobába.
   A tőlem már megszokott, de amúgy szinte soha be nem teljesített elképzeléseim szerint napokon belül mellé fog kerülni a cikk elején felsorolt összes többi lom. Erre mondjuk azért még magam is kíváncsi leszek...