Akkora itt a rend... És ez nem ám csak a pincei látképre vonatkozik, háttérben a puszta betonon ecetben fetrengő Grundig és sárga fülessel, valamint a legutóbbi lomtalanításból a bicajom csomagtartóján hazacitált pacsirta rádióra zsákolt kincsekkel, hanem a számítógépemen tárolt képsorokra is.
   Mert ugye hiába gondoltam úgy a múltkor, hogy már minden megkezdett cikk nyitó képsorához megírtam a szöveget, ez annyira nem volt így, hogy már órák óta, tulajdonképpen egész délután ezzel szórakozok. Ez a digitális képkeretről szóló már vagy a tizedik olyan cikk, melyben komoly hiányosságokat találok. Mármint azon felül, hogy még nem készült el.
   Ami még szintén nem készült el, az a pincei apró elmaradások kettő című cikk, illetve a tartalma, mert ha az meglenne, akkor a fejhallgatók már nem a puszta betonon hevernének. Mindezt úgy, hogy az egyes és a hármas ütem már elkészült, csak az a nyomorult linóleum, az valahogy már évek óta nem akar leterítődni.

   Azért ez a zöld szemetes zsák rejti a valamiket, mert mikor áthoztam őket a lomosból a fáspincébe, akkor épp ez volt kéznél. Hogy miért nem hoztam egyből fel, arra viszont ennyi idő távlatából (ez úgy kb. fél évet jelent), már nem tudom a választ. Kicsivel később, mikor újraolvastam amit írtam, egyszer csak beugrott, hogy a zöld zsák tulajdonképpen por elleni védelmül került a kincsekre.

   Mármint a háromcsatornás keverőre, az mp4 lejátszóra, a rózsaszín fúrógépre, valamint természetesen a digitális képkeretre is. Utóbbi kincs amúgy mindössze 500 forintomba került a Bosnyák tér mögötti lomos piacon.
   Mivel semmi szükségem sincs digitális képkeretre (ki tudja miért, sosem merült fel bennem rá az igény), ezért ezt a valamit pusztán kíváncsiságom kielégítendő vettem meg. A képkerettel ellentétben, a keverőnek legalább a doboza újrahasznosítható, míg az apró fúrógép egy bármikor bevethető szerszám.

   Na most az, hogy a digitális képkeret szétszedését nemcsak a szerencsejáték, de még a Ganzuniv kettes műszer is megelőzte, az valószínűleg annak köszönhető, hogy a mai téma alanya valamiért a ritkán használt szkenner tetejére került, mely okból sokáig sikerült elkerülnie a figyelmemet.

   Az mondjuk igaz, hogy ma már minden digitális, mert a technika előrehaladtával úgy az egyszerűbb, no de egy képkeretet digitalizálni, pusztán azért, hogy magától cserélgesse a rajta látható képeket? Ez annyira erőltetett, mint mondjuk a digitális alsógatya, melynek működése szintén a kettes számrendszerre lett alapozva. Mert ugye vagy szaros lesz estére, vagy nem.

   Pillanat állj, léptetés előre hátra, újraindítás, működési mód. Hogy aztán a valóságban mit művelnek a gombok, az majd csak akkor fog kiderülni, ha sikerül beindítanom. Már úgy értem, hogy mivel ez a valami a kukás piacról származik, nem vagyok meggyőződve a működőképességéről.

   Tápaljzat, memóriakártya, valamint USB csatlakozó. Utóbbi alkalmatosság valószínűleg arra szolgál, hogy kártyaolvasó hiányában is legyen honnan rátölteni a kártyára a képeket.

   Ha valamit nagyon utálnak az elektrobuherátorok, akkor az a szétszakadt szalagkábel pótlása. Ez még akkor is így van, ha nincs a feladat a képen látható módon ellehetetlenítve. Mert ugye ezt visszafejteni, ha nem is teljesen lehetetlen, no de az, hogy százszor is el lenne közben átkozva, aki ezt így kitalálta, az tuti!

   A tápaljzat szokatlanul kicsi. Ez persze csak akkor válik lényeges információvá, mikor az ember ki szeretné cserélni egy nagyobbra. Mondjuk nem a méret a lényeg, hanem az, hogy legyen hozzá a lyukba illő dugó.

   Azért van benne elem, hogy a szerkezet az áramellátás kimaradása esetén is megőrizze a memória tartalmát. Azt mondjuk így látatlanban elképzelni sem tudom, hogy mégis mi lehet a memóriában, amit meg kellene őriznie. Mert ugye az SD kártyához nem kell elem, azon külső feszültség nélkül is megmaradnak az adatok.

   A rendelkezésemre álló készletből természetesen egyik tápaljzat sem illik az eredeti helyére. Más lábkiosztásút pedig azért nem merek beletenni, mert a többrétegű nyáklap okán nem tudom, vagy mondom inkább úgy, hogy merem, illetve nem tanácsos megfúrni a nyáklapot.
   Na itt aztán menten felmerült bennem az a nyilvánvaló kérdés, miszerint mégis hol a csudában rejtegethetem azokat a mindenféle méretű tápaljzatokat, amiket az ADSL és a kábelmodemekből szedegettem ki.

   Egy ilyen nagy doboz tartalmát (amúgy a kisebbekét is) úgy a legegyszerűbb áttúrni, ha nyitásképp kiöntöm, majd visszadobálom a helyére. Ez jelen esetben a helyszűke miatt csak úgy volt megoldható, illetve azt kell mondjam, hogy jobb ez így, hogy fogtam egy másik ugyanolyan dobozt, majd abba szórtam át a már átválogatott csatlakozókat.
   Mivel az alkatrészek szétválogatása című project már lefutott, ez már mind az. Mármint mindegyik izé valamiféle csatlakozó. Egy újabb szétválogatást persze majd még mindenképp rá kell eresztenem a doboz tartalmára, mert ugye hiába mind csatlakozó, attól még a tartalom igencsak vegyes.

   Ezt a képet csak azért mutatom, mert a múltkor azt sikerült magamról (amúgy igen helyesen) megállapítanom, hogy valahol a lelkem mélyén igenis, hogy szeretek dicsekedni a körülöttem uralkodó rendetlenséggel. Mert ugye ha nem? Na akkor mégis mi a csudának mutogatom folyton?

   Természetesen tudom, hogy a dugasztápos doboz a Salgó torony legalján van (mert mikor megtöltöttem, akkor nem bírtam onnan feljebb emelni), csakhogy azt is tudom, hogy jelen pillanatban egyszerűen nem létezik olyan ok, ami képes lenne rávenni, hogy azt a hatalmas dobozt én onnan kicibáljam!

   Amennyiben nem illik a panelba az egyetlen megfelelőnek látszóként kiválasztott tápaljzat, valamint a pincei székemen ücsörgő hatalmas papírdobozban talált dugasztáp dugója sem, akkor úgy, de úgy beszerelem a tápaljzat helyére azt a szürke csokit, hogy még!

   Tudom én azt, hogy részemről egy meglehetősen illetlen cselekedet volt, de ez van. Már úgy értem, hogy jelen esetben ez volt az általam járható egyetlen ésszerű megoldás. Mondjuk rá is forraszthattam volna a panelra a drótokat, de az talán még ennél is csúnyább megoldás lett volna!

   Mi az, hogy 1976? Hol volt még akkor digitális képkeret? Ráadásul minek óra egy digitális képkeretbe? És ha már van benne, akkor mégis mi a csudával lehet beállítani rajta az időt? Mert ugye sem a gombjaira nem reagál (mármint az idő beállítását illetően), sem nem érintőképernyős.
   Az persze lehet, hogy valami gombkombinációra mégiscsak előugrik az idő beállítása elnevezésű funkció, de arra tétova gombnyomogatásaim közben nem jöttem rá. A szokásos hosszan nyomom a "mode" gombot akciómra sem reagált.

   A képeket viszont - már ha nem túl nagyok neki - szépen megjeleníti. Tudod kik ezek a gyerekek? Már csak azért kérdem, mert én nem. Már úgy értem, hogy nem ismerem őket.
   A kép amúgy onnan van, hogy még valamikor 2018-ban velem jött a piacról egy apró videókamera (megjegyzem mindössze 200 forintért), amiben még az SD kártya is benne volt. Na azon a kártyán volt ez a kép.