Hiába beteg a fürdőszobai csap, még véletlenül sem azért álltam neki ennek a cikknek, mintha meg szeretném javítani (amúgy meg szeretném javítani), hanem azért, mert mikor ma reggel felkeltem, majd meglepő lelkesedéssel ültem oda a PC elé, mondván megírom a tegnap készült képekhez a szöveget, akkor kiderült, hogy ez - valami csoda folytán - már tegnap délután megtörtént. Vagyis volt kedvem írni, csak épp nem volt mihez, mire fel szétnéztem a "készülő szétszedtemek" nevű mappában, hátha mégis akad valahol egy még megszerkesztetlen képsor. Mármint annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt az összes ilyen jellegű elmaradást felszámoltam.
   Bár itt vagyunk, szóval egyértelmű, hogy találtam, de ez csak azért volt, mert a csapról szóló cikk eddig még sosem indult be, épp csak mikor olyan hangulatom volt, akkor bedobáltam egy mappába a téma képeit. Ez kérlek annyira így volt, hogy még olyan kép is akadt, amin a bal szélen belógó cső még nem volt lefestve fehérre, márpedig az a festés már tényleg nagyon régen volt. Épp mint ahogy az is régen volt, hogy a képen látható csap még rendben működött.
   Amúgy az vele a baj, hogy ha megnyitom, akkor orrba szájba folyik belőle a víz. Ez a kád feltöltésekor nem zavar, tusoláskor azonban már igen. Mármint olyankor az szokott történni, hogy a tusra szerelt külön csapot elzárva, a csövekből egy idő után nem melegvíz folyik, hanem a gombokhoz hozzá sem nyúlás ellenére hideg, ami ugye meglehetősen kellemetlen, ha tusolás közben az ember lábára csöpög.
   Aztán ott van még az is, hogy nálunk a mosógép erre a csapra, konkrétan a tus csövének helyére van rákötve, s mikor a mosógép jár, közben a víz folyamatosan folyik, vagy ha olyan kedve van, akkor épp csak hol itt, hol meg ott csepeg.

   Mármint ha letekerem a tus csövét, majd fel a mosógépét, átkapcsolom a csapot tusra, majd megnyitom a vizet, akkor az a képen látható módon a kádtöltő csőből is folyik. Trükközni ugyan lehet egy kicsit a gombokkal, de a folyton csöpögő vízen az csak egy egészen kicsit segít, és még akkor is csak időlegesen.

   Aztán ott van még problémának az is, hogy mikor ez a csap a helyére felkerült (amúgy én magam szereltem fel, pontosabban szólva cseréltem le rá a régit), nos akkor valahogy elmaradt a két hatalmas lyuk begipszelése, valamint a réseket elfedő tárcsák elkészítése, a csaptelep mögé történő beszerelése.

   Hogy addig is legyen víz, míg én a csappal szórakozom, meglátogattam a pincei "vizes cuccok" feliratú fiókomat, ahonnan azt a csapot terveztem előásni, amit a konyhai egykarossal együtt vettem, még a szépemlékű Verseny utcai piacon.

   Mármint ezt, ami bár a konyhába való, de attól még ideiglenesen a fürdőszobába is megteszi. Amennyiben a kifolyócső helyére passzol (amúgy sajnos nem passzol) a tus csövének hollandere, akkor pedig pláne!
   Hogy a csapcsere (vagy javítás) témájában idáig eljutottam, az számomra egy valóságos csoda! Mármint annak fényében az, hogy az eddigi képek 2005-ben, 2013-ban, a videó pedig még valamikor 2012-ben készült.

   Mármint ez a videó, amin a párom a csepegő csapról, a szakemberhiányról, én pedig a büdös mosogatószerről nyafogok. Már csak ez is kiválóan mutatja, hogy ha nálunk valami elromlik, és nem javítom meg azonnal, akkor az a hibás valami egy idő után megszokottá válik, hiszen az idő teltével egyre inkább úgy érzi az ember, hogy az a részlet mindig is olyan volt.

   A mi lakásunkhoz a vízszintes középső ablaksor tartozik, ami azt jelenti, hogy a zöld és a kék vonal kereszteződésében tőlünk ázik a fal, úgy nagyjából azon a helyen, mint ahol a kádtöltő csapunk van.
   Ha kisebb mértékben is, de ugyanez igaz a felettünk lévő lakás csapjára is, azzal a kiegészítéssel, hogy abban a lakásban a lefolyócső mellett futó felszálló vezeték közelében is lehet valami probléma, amit amúgy a piros csík körüli világosabb színű fal jelez.
   Ez nem feltétlenül csőtörés, hiszen a fal színeváltozásához annyi is bőven elég, hogy a csaptelep mögött a fal nincs körbegipszelve, s tusoláskor mindig odafolyik egy kevéske víz, ami aztán a falon keresztüljutva, idővel kimossa a vakolatból a színt. Ehhez amúgy akár annyi is elég, hogy a falon kívül a bojlerig futó cső a fal felé lejt, s az arra lecsapódó pára apró cseppenként a falban végezze.

   Miközben ezen a képen a csaptelep és a fal közötti rés elfedésére beszerzett, de amúgy az adott célra alkalmatlan műanyag karikák látszanak, a szerző igazándiból azt a karos kádtöltő csaptelepet szerette volna megmutatni, amit a piacon szerzett be, használtan, mindössze kétezer forintért, azonban az emelkedett szintű pincei kuplerájban nem találta meg. Mármint a csap valószínűleg olyan mélyre került a fáspincében, hogy odáig már eleve be sem tudtam menni. Hogy hozzáférjek, meg persze az ősz beköszöntével a tűzifához is, ha most azonnal nem is, de néhány hónap elteltével megindítottam a 2021-es pincei rendrakás című projektemet.

   Hogy a dolgokat továbbra sem kapkodom el, arra komoly bizonyítékkal szolgál, hogy az előző kép készülte óta már megint eltelt két hónap, mialatt ugyan rengeteg dolog történt, épp csak a csap környékén nem változott semmi, mire fel a mai nap reggelén merészen odaszóltam a csapnak, hogy le leszel szerelve, amit persze a csaptelep - az eddig tett ígéreteim rettenetesen csekély valóságtartalmának tükrében - nem hitt el. Bevallom őszintén, hogy magam sem nagyon.

   Kezdetben úgy volt, hogy kimegyek a boltba valami kajáért, ezt azonban mind az esőre hajló időjárás, mind a "kieszek mindent a hűtőből, hogy leolvaszthassam" című projektem megtorpedózta.

   Miután a már megírt szétszedtem cikkeket átolvastam (lektorálás), a félkészeket pedig megírtam, már majdnem nekiálltam a csapnak, csak aztán kiderült, hogy olyan sok házimunkával vagyok elmaradva, hogy azokra botorság lenne ráindítani egy csapcserés projektet. Miután a szokásos takarításos rendrakós projekt lefutott, és még a képen látható lecsót is betoltam, meglepő módon nem álmosodtam el, amit kifejezetten jó előjelnek értékeltem.

   Miközben a szobai asztalon egy kisebb rakat, a lakás különböző pontjairól összegyűjtött, zömében bemutatásra váró kacat hevert, addig az előszobában ez a fahordó katicás szatyor, ami a szaladgálás közepette direkt azért lett idetéve, hogy mikor majd a csapért lemegyek a pincébe, nehogy elfelejtkezzek róla.

   Mármint arról, hogy mivel délelőtt rendbetettem a tűzifás szekrényt (értsd kiszedtem belőle az oda nem illő dolgokat), kezdhetem feltölteni fával. Mikor a pincébe a szatyorral leértem, azzal nyitottam, hogy megraktam, majd nekiálltam néhány, az apró elmaradások a pincében 17 című projektbe illő apróság egésszé történő kerekítésének. Akkor ennyit mára arról, hogy a korábban tett ígéretem ellenére ma is mekkora lendülettel szerelek vízcsapot...

   Ez egy bár nem összetartozó, de attól még komplett készlet, amit a piacon mindössze kétezer forintért adtak. Hogy miért veszek meg egy vacak (amúgy remélem nem az) használt vízcsapot, mikor amúgy újra is telik? Nos azért, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy fel fogom tudni szerelni, és még abban sem, hogy jó lesz a másik helyére. Mármint azt nem tudom, hogy mit művel egy ilyen csap, ha a tuskimenetére egy mosógépet kötök, ami ugye folyton elzárogatja a belefolyó vizet. Mármint elképzelhetőnek tartom, hogy mivel a csapot nem arra méretezték, hogy a kimenetén elzárják a vizet, így mosáskor ebből is orrba-szájba fog dőlni a víz.

   A bal oldali lyuk mélyén (ami amúgy a tus csövének helye) látható hagyományos sliccelésű csavarból arra asszociáltam, hogy ezt a csapot valaki már piszkálta. Ez persze nem biztos, hiszen nem vagyok egy vizes szakember. Remélem nem is leszek! Mármint nem fogok szarrá ázni ügyetlen csapszerelés közben.

   Mivel nem tudom, hogy jó-e, vagy sem, azért csak úgy egyszerűen magamra hagyatkozva nem mertem rajta módosítani, épp csak örömmel konstatáltam, hogy a csap és a tus közötti átváltást intéző gumikarika épnek tűnik.

   Ezt a rugót viszont nem szereltem vissza. Mármint azért nem, mert egy csap nekem ne önfejűsködjön! Mármint nehogy már ő döntse el, hogy hol folyik belőle a víz!
   Mármint az ilyenfajta csapok zöme úgy működik, hogy mikor nyitva van, akkor maga a víznyomás zárja el az ellenkező kimenetet. Mikor a csap elzárásra kerül (persze nem börtönre kell gondolni), akkor a rugó visszahúzza a váltógombot, mégpedig kádtöltő állásba. Ez amúgy azért van, hogy mikor a csapot legközelebb kinyitjuk, akkor a ki tudja merre hányódó tus ne fröcskölje szét a vizet.
   Mivel nálunk a kádtöltő rész csak ritkán, konkrétan csak fürdéskor van használva, mert ugye tusolni szoktunk, meg persze a tus kivezetésre kötött mosógéppel mosni, így mi megszoktuk, hogy nálunk a tus az alapértelmezett.

   Miután a házba belépve úgy éreztem, hogy valamire ráléptem, de nem volt a földön semmi, majd ez az érzés pinceszerte több más ponton is megismétlődött, gyanúm a cipőm talpára terelődött. Konkrétan az van vele, hogy leszakadt belőle egy (amúgy több) darab, s mikor úgy áll, hogy a leszakadt darab nem simul a helyére, olyankor tisztára olyan érzés, mintha ráléptem volna valamire. Mivel ragasztva már volt, ez azonban nem használt, ebből már megint cipőcsere lesz...

   Miközben a fásszatyor azonnal felmegy, természetesen a fő cél jobbra látható csapteleppel együtt, addig a Grundig magnó még mindig idelent marad, hiszen azt épp csak megcseréltem egy vödör nedvszívó csúszásgátló anyaggal, hátha képes lesz a lomos pincében lecsökkenteni a 60 százalék feletti páratartalmat.
   Mikor a lakásba felértem, s már-már kezdtem volna némi megelégedettséget érezni, hogy legalább a lényeget nem felejtettem odalent, akkor természetesen menten kiderült, hogy tulajdonképpen de.

   Mire fel mérgemben azonnal nekiálltam őket összegyűjteni. Mármint ha nem mentem volna le értük a pincébe, még simán képes lettem volna a projektet egy újabb nappal, de akár még évvel, pláne évekkel is elhalasztani!

   Annak örömére, hogy a csapcserés dolgok elkezdtek összeállni, megjutalmaztam magam egy egész tábla csokoládéval. Miközben az apró kockákat majszoltam, megszerkesztettem a pincében készült képeket, nehogy az legyen, hogy másnap reggel - mikor még fog valamennyire az agyam - nincs mihez írnom.

   Mikor a régi csapot a helyéről levettem, nagyon szorítottam, hogy a csőcsonkok távolságához passzoljon az új. Amúgy természetesen nem passzolt. Hogy a képen látható két excentert épp erre a problémára találták ki (mármint a csőcsonkok közötti távolság állítására), az azért nem megoldás, mert míg a jobb oldali már amúgy is eleve teljesen balra áll, addig a bal oldalit nem mertem megmozdítani. Amúgy persze megpróbáltam, csak nem igazán mertem erőltetni, mert a bal oldali csőcsonk már biztosan több mint 50 éve rohad a falban, annyi azért meg már elég szokott hozzá lenni, hogy a vízben ázó (lásd a ház oldaláról korábban mutatott képet) horganyzott cső elrohadjon. A csőcsonk elfordítására tett kísérletet akkor hagytam abba, mikor belegondoltam, hogy a bojlerig tartó másfél méternyi cső cseréje mekkora felfordulással járna. Mármint az adott pillanatban (meg úgy egyáltalán máskor sem) semmi kedvem sem volt a fél fürdőszobát újracsempézni.
   Mivel a csap feltekeréséhez mindössze egyetlen milliméter hiányzott, azért úgy döntöttem, hogy megnézem, lehet-e kezdeni valamit a csappal. Bár eredetileg nem lehet, attól még sikerült a problémát megoldanom, mégpedig azzal a trükkel, hogy a hollanderek alatt lévő idomokat kissé oválisra reszeltem. A reszelésről azért nem készültek képek, mert teljesen lekötött a munkavégzés közbeni káromkodás.

   Miután az eredetileg kör alakú alkatrészek kissé oválissá történő reszelésével megvoltam, bár kicsit erőltetni kellett, de végül felment a helyére a csap. A szép sárga gombú sarokcsapot persze még nem nyithattam ki, de csak mert az amúgy a pincében felejtett a tömítések ekkor még nem voltak a helyükön.

   No de nekem ne lenne készleten másik? Ezen azért nincs mit csodálkozni, mert ugye amilyen régóta erre a csapcserére készülök, inkább az a csoda, hogy még csak egyetlen cserecsapom van.

   Miután a csapot a helyére újra feltettem, majd kinyitottam a sarokcsapot (közben persze végig szurkoltam), majd örömmel vettem tudomásul, hogy amit műveltem, az jó, már szedhettem is le a csapot. Egyrészt azért, mert ugye kihagytam mögüle a két díszkúpot, másrészt nem gipszeltem be a csövek körüli lyukakat.
   Azért milyen trehány hozzáállás már, hogy a vízszerelő "mester" ezt képes volt így hagyni? Mármint a csövek körüli hatalmas üregeket elnézve, tényleg nincs rajta mit csodálkozni, hogy a csap mögé tusoláskor, vagy egyszerűen csak a csempén lecsapódó párától befolyó víz idővel átment a falon, s mint az a korábbi képen látható volt, ha ötven év alatt is, de kiette a falból a színt.
   Képzeljük el ugyanezt abban az esetben, ha a másik oldalon nem a ház külső fala van, hanem mondjuk a szomszéd - valami érthetetlen okból nagyon párásodó - hálószobája.

   A régi csappal még lesz dolgom. Mármint terveim szerint, ha a rárakódott vízkőtől még hajlandó szétjönni, akkor holnap a pincében belenézünk. Amúgy persze nem miatta jöttem ide, hanem a gipszért, a spakliért, valamint a magenta színű tálkáért.

   Míg a gipsz megköt, ücsörgök egy kicsit, közben elnevezem és megszerkesztem az eddig készült képeket, aztán már szerelhetem is fel a csapot, mely általam rég várt eseményt egy hatalmas pancsolással fogok megünnepelni.

   Miután a gisz már nem fogott, letoltam a csempéről a felesleget. Na most az lehet, hogy a gipsz helyett jobb lett volna valami puha, könnyen kipiszkálható anyagot használni (tipikusan sziloplaszt), de a gipsz mellett letett voksom az én életemben valószínűleg és remélhetőleg már nem fog gondot okozni. Na most ha mégis, akkor majd vés valaki káromkodva úgy jó három percig.

   Mint azt a balra látható tolltartós óra mutatja, ha még ma szeretnék kimászni a kádból, akkor itt lenne az ideje a fürdőszoba összerakásának, mire fel már pörgettem is rá a falból kiálló csőcsonkokra a képen látható új díszkúpokat.

   Csak álltam, s bár a bal oldali ág csatlakozásánál lassan gyöngyözött a víz, attól még újra sikerült komolyan elérzékenyülnöm. Mármint manapság ez gyakran megesik velem, mikor valami ezer éve tervezgetett dologgal hirtelen (na ja, évtizedek után) elkészülök.

   Hogy van itthon készleten tömítőkarika, az természetesen nekem köszönhető (mert minden szart összevásárolok), épp mint ahogy az is, hogy az oválisra reszelt alkatrészt - a munka hevében - már megint elfelejtettem lefényképezni. Mármint az azt tömítő apró gumikarikát kellett egy másikra kicserélnem, mert egy kicsit már szét volt mállva, azért gyöngyözött mellette a víz.

   Miután a csap a helyére véglegesen felkerült, egyrészt lemostam a környékéről a csövekből és a falból, valamint a gipszelés hatására odakerült koszt, másrészt minden a fürdőszobába behordott alkatrészt és szerszámot is, amiket aztán a képen láthatóhoz hasonló csinos kis kupacokba gyűjtöttem.

   Ezzel az alkatrésszel az a tervem, hogy ha már egyszer megvettem (megjegyzem még valamikor több mint tíz évvel ezelőtt), akkor holnap csak úgy játszásiból belepróbálom a leszerelt csapba, amit persze már eleve amúgy is szét kellene kapnom. Mármint azért, mert ugye ez azért mégiscsak a szétszedtem projekt.

   Majd ha az elmosogatott dolgok megszáradnak, futok velük egy kört, és amit ahonnan előszedtem, már teszem is vissza! A balra lent látható, amúgy a tus csövére szerelt külön elzáró azért került kiépítésre a rendszerből, mert arra egy gombbal (amúgy persze karral) kezelhető csap esetében már nincs semmi szükség.

   Na most amiről még szintén úgy döntöttem, hogy nincs rá szükség, az a vízcsap díszkúpja és a csempe között található hézag eltűntetésére odaképzelt karika. Mármint az új kúpnak valószínűleg más a szöge, s ezért jóval közelebb került a falhoz. Arról a másik tényről már nem is beszélve, hogy a begipszelt lyukakba ezentúl nem fog tudni becsorogni a víz. Amennyi a csupasz gipszen átszivárog, az meg annyira kevés, hogy bár eredeti terveimben az szerepelt, hogy a gipsz felületét fehér festékkel vízállóvá teszem végül ez a részfeladat is elmaradt.
   Ha már szóba került a csap mögött található két hatalmas lyuk, gondoltam megragadom az alkalmat és elmesélem, hogy mikor ebbe a lakásba még valamikor 1971-ben beköltöztünk, akkor láttam onnan kijönni egy százlábút, ami úgy két centiméter hosszú lehetett. Idővel, gondolom ahogy a falban található ehető erőforrások fogytak (például csőszigetelés), a százlábúk mérete erősen csökkenő tendenciát mutatott. Amit legutóbb láttam, az a példány már fél centi sem volt.

   Már közvetlenül másnap reggel (ez fontos, mert csodák csodája a rendcsinálást most valamiért nem halogattam), miközben a kávém a mikróban melegedett, futottam egy kört a lakásban, s ami csak a pincébe valónak látszott, azt mind kihordtam az előszobába.
   Bár kezdetben úgy tűnt, hogy ennyi kacatot képtelenség a pincébe egyetlen menetben levinni, az agyam reggeli tompaságán azonban viszonylag gyorsan átsegített néhány kortynyi, még az előszobában ácsorogva elfogyasztott kávé.

   Azt ugyan tudtam, hogy a cikkből még nagyon hiányzik a régi vízcsap pince mélyén apróra történő szétszedése, azt azonban csak éreztem, hogy hiányzik innen még valami más is. Ez annyira így volt, hogy csak késő délutánra jöttem rá, hogy a mosás - mint próba - eddig valahogy elmaradt.
   Mint az a nyitott csapból és a vízcseppek, pláne vízfolyások hiányából látható, egy csepp nem sok, annyi víz sem megy mellé! A mosógép olyan csöndben járt, hogy az eddigi háttérhang folyamatos vízcsepegés hiánya már szinte fájt!
   Mindeközben a karos csap váltókapcsolója olyan jól működik, hogy mikor az egyik irányba van kapcsolva, akkor a másik irányba egy csepp víz nem sok, annyi sem jut át! Vagyis az eredmény nemhogy jó, de egyenesen tökéletes, ami ahhoz képest, hogy mennyire utálok vizet szerelni, pláne még csak nem is értek hozzá, a felszerelt csap pedig egy a piacon vásárolt használt példány, minimum meglepő!

   A perlátor akkor roncsolódott, mikor tíz évvel ezelőtt megpróbáltam a csapról letekerni, ez azonban nemhogy nem sikerült, de a víztörőből kihulló alkatrészek miatt (sziták) még rontottam is a helyzeten. Mármint a csapból csúnyán folyó vízsugáron.

   A kép közepén látható csavar olyan szinten bizonyult kitekerhetetlennek, hogy végül kénytelen voltam feladni, pedig amúgy csavarkitekerésben jó vagyok. Persze ha elkezdtem volna ütni, vagy elmélyítem benne a sliccet, akkor biztosan sikerült volna, ehhez azonban nem volt kedvem. Mármint ekkor még úgy voltam vele, hogy ha nem innen lentről férek hozzá a vízsugár útját átváltó alkatrészhez, hanem fentről, az is bőven jó megoldás lesz.

   Mikor a váltógombot tartó csavar a tengelybe tőben beletört, majd a gombot a helyéről csak komoly kalapácsozás árán sikerült lehúznom, kezdtem megérezni, hogy ez a vízcsap - minden erőlködésem ellenére - mégsem lesz szétszerelve.

   Gondoltam legalább a két műanyag gombot letermelem róla, hátha azok még kelleni fognak valamihez, mint egyszerűen csak gomb. Ez amúgy sikerült is, csakhogy újra be kellett hozzá vetnem a kalapácsot.

   Mármint kalapáccsal kellett püfölnöm a műanyag gombokat hátulról, azok ugyanis a vízkőtől olyan szoros barátságot kötöttek a tengelyükkel (lásd az egyiket ezen a képen), hogy még csak eszük ágában sem állt egymástól elszakadniuk!

   Mikor a tust tartó alkatrészt akartam levenni, annak is inkább elszakadt a csavarja, mintsem engedett volna. Ettől persze még ráfogtam a franciakulccsal, ami alkatrészre csak lehetett, azonban a csap további részeit megmoccantanom sem sikerült, nemhogy kitekerni! Mondjuk a vizes cuccok általában olyanok, hogy ha egyszer megmozdultak, akkor már eresztenek, de ez itt már csak azért is esélytelen volt, mert ebben a csapban olyan régen cseréltem betétet, hogy csak a történetre emlékszem, az idejére azonban már nem.
   Konkrétan arról volt szó, hogy mikor már egyik oldali gomb sem zárta el rendesen a víz útját, akkor gondoltam leveszem a csapról az egyik gombot, hogy lássam milyen formájú betétet kell vennem. Mivel a műanyag gombot tartó apró, amúgy M4-es csavar nem engedett, természetesen erőltettem, ami igencsak meglepő eredménnyel járt. Mármint azzal, hogy nem az apró csavar tekeredett ki, hanem a csapbetét tengelye tört el, mégpedig tőben, hogy még csak esélyem se legyen az apró projektet másnapra halasztani. Mondjuk akkoriban még megvolt a motor (mármint a 250-es MZ, szóval ez tényleg nem ma volt), így semmiből sem tartott a boltba egy (amúgy persze két) csapbetétért elszaladni. Már ha így volt...

   A vízsugár útját átváltó alkatrész és a tust tartó villa a "vizes cuccok" feliratú dobozomba került, a rugó a rugósba, miközben a memóriakártyán a pincéből felhozott képek vannak.
   Amúgy másnap, mivel a pincében a polcon még mindig ott volt a kissé már hiányos vízcsap, tettem vele egy újabb próbát, egy a favágáskor használt rönkön püfölve, mégpedig az apró kalapács helyett baltával, de a menetek a vízkőtől úgy összenőttek, hogy végül semmire sem jutottam velük.
   Mivel a fürdőszobában a vízcsap, ha csak csere árán is, de már rendben működött, az eredménnyel, pontosabban szólva eredménytelenséggel mégsem voltam elégedetlen, mely érzés mindössze egyetlen napig tartott.

   Szerencsére nem a vízcsap esett szét, hanem csak a lelkemet érte komoly traumaként, hogy a vízcsapot nem tudtam szétszedni, mire fel közben mérgesen toppantva egy hatalmasat, azt mondtam magamnak, hogy márpedig ez akkor is a szétszedtem rovat!
   Kezdetben olyan dolgokon törtem a fejem, mint mondjuk az az elképzelés, hogy beteszem a csapot egy vödör ecetbe, hogy lejöjjön róla az összes vízkő, majd azt találtam ki, hogy rámegyek a melegfújó pisztollyal. Mivel egyik ötletem sem tűnt igazán ígéretesnek, masszív satupadom pedig nem volt, gondoltam ahogy eddig, a durvább szerszámaimat vetem be, épp csak intenzívebben fogom őket püfölni.

   És már húztam is ki a csavarkulcsokat tartalmazó fiókot, majd a csak nagyon ritkán használt szerszámokat módszeresen rápróbálgattam a csap megtekerendő alkatrészeire.

   Ha a csapot ennyi plusz vas segítségével sem tudom szétszedni,  akkor vagy újra feladom, vagy jöhet az ecet és a melegítés. Végül elég volt hozzá ennyi szerszám, épp csak egy méretes imbuszkulcsért kellett visszajönnöm.

   Mivel imbuszból nem találtam megfelelő méretűt, a képen látható dörzsárat vetettem be. Mármint először belevertem a lyukba, majd nekiálltam püfölni a szögletes végére fogatott franciakulcsot

   Amin a tengely végén található tömítés formáját elnézve, nem igazán volt mit csodálkozni. A fekete alkatrész eredetileg egy teljesen sima felületű gumitárcsa, amibe az idők folyamán belesüllyedt az a felület, amihez képest tömít. (lásd benne azt a körbefutó vájatot. Mivel a tömítés ettől megdagadt (megnőtt a kerületének átmérője), így tényleg nincs rajta mit csodálkozni, hogy nem akart kijönni a szűkre szabott lyukból. Konkrétan inkább azon van mit csodálkozni, hogy a tömítés több mint tíz évig kitartott!

   Mivel a jobbra látható kifolyócsövet tartó apró csavar ugyanúgy nem akart kitekeredni, mint ahogy a balra látható (amúgy menetes) idom, ezen két alkatrész esetében szerfelett durva erőszakhoz voltam kénytelen folyamodni. Miközben a kifolyócső csavarjával végül nem boldogultam, addig a nálánál sokkalta nagyobb menetű felső (lásd balra) kivezető idommal igen. Miután ráéreztem, hogy milyen szépen megindította a balta, a kádtöltő csonkkal is megbirkóztam, mégpedig a tartócsavarjának kitekerése helyett pusztán püföléssel. Mármint szó szerint addig ütöttem, míg csak az őt tartó hegyes csavar ellenére ki nem fordult a helyéről.

   Szerintem igazán nincs rajta mit csodálkozni, hogy ez az alkatrész már egyik irányban sem volt képes elzárni a víz útját. Vagyis jól gondoltam, hogy mit kell a csapban kicserélni, épp csak nem volt esélyem hozzáférni.

   Ez itt a felső, vagyis a tus csöve felé tartó kivezető cső, aminek nem is tudom, hogy melyik részéhez kellett volna passzolnia az előző képen látható alkatrésznek.
   Amúgy lehet, hogy nem is ehhez képest tömített, hanem a csap vázához képest, azt a felületet azonban már megint elfelejtettem lefényképezni. No de mit nekem újra leszaladni a pincébe, majd kivenni néhány fénykép erejéig a sárgára festett mosófazékból a minap beledobott vízcsapot...

   Egyrészt ugye nagyon úgy néz ki, hogy a csap és a tus között váltó alkatrészt csak alulról lehetetett volna kicserélni, és még akkor is csak a váltógomb mögötti rész leszerelése után, másrészt a tömítés nem az előző képen látható könyökcsőhöz képest tömített, hanem egy olyan peremhez képest, ami a csap vázában van.
   Mivel ahhoz a peremhez aminek az "O" gyűrű nekifeszül, a csap leszerelése nélkül, vagyis alulról hozzáférni képtelenség lett volna (mármint legalább annyira, hogy felújíthassam), így bár ez eddig sem volt vitatott, a csapcsere egyértelműen szükséges lépésnek ítéltetett.

   Ez itt a váltógomb működtette alkatrész, amint épp az átellenes oldalra, vagyis most már a csap kádtöltő csövének feszül neki, vagy megy bele a csőbe, ha úgy kell működnie. Mivel itt aztán már tényleg minden szétkopott, ezt nem tudtam eldönteni.

   Ez az alkatrész forgatta úgy nagyjából 90 fokban ide-oda az előbbi képen látott fekete hengeres váltótestet. A jobbra látható csőre szerintem akkor görbülhetett el, mikor minden tiltakozása ellenére mégiscsak kitekertem. Ez persze nem biztos, mert akár az is megeshet, hogy ez a részlet gyárilag ilyen.

   Miután feladtam a csappal szembeni óvatoskodást, pontosabban szólva úgy tettem oda a favágó rönkre, hogy ha leesik, vagy a baltacsapások hatására elrepül, akkor ne engem találjon el, majd tényleg átmentem kegyetlenbe, még csak 5 perc sem kellett hozzá, hogy a csapot ennyire apróra bontsam.

   Azt azért még megmutatom, hogy a perlátort kitekernem ugyan nem sikerült (de csak mert a kacsafogót aztán már tényleg lusta voltam elővenni), azonban annak ellenére kiesett belőle két fém szita, hogy ezt a jelenséget egyszer már évekkel korábban is produkálta, pedig akkor még szó sem volt holmi baltacsapásokról.