Bár van egy olyan szokásom, azonban a 2021-es lomtalanításról valamiért nem írtam cikket (valószínűleg nem állt össze a fejemben a kép), hanem egyszerűen csak beleszőttem a képeit a szétszedésekről szóló cikkekbe.
   Ezen a képen amúgy a lakásban található konyhai fénycsőarmatúrával megegyező fazonú armatúra bura látható, valamint olyan mennyiségű, vadonat újnak tűnő fénycső, amennyi - még a pincei két armatúrát is hozzászámolva - több életre is elég lenne. Amúgy nem hoztam őket el, de csak mert a konyhai armatúra átépítése (mármint nem fénycsövesre) magas prioritású tervként szerepel.

   Hogy azt a több ezer forint értékű dobozt a kismegszakítókkal, pláne az alájuk szerelt fi relével nem hoztam el, az remélem csak akkor fájt, mikor a bicajommal letörten odébb karikáztam. Már úgy értem, hogy ha egyszer le szeretném cserélni az előszobai öreges fekete guman táblát egy ilyen modernre, akkor az a boltban a pénztárcámnak nagyon fog fájni. Amúgy csak azért nem jöttek velem, mert egy olyan benga deszkára voltak felszerelve, ami nem fért fel a biciklire, nálam meg ugye nem volt annyi szerszám, amennyivel a hordozóról a lényeget le tudtam volna bontani.

   Ez itt két olyan hangfal, amiket valaha a csehszlovák lemezjátszókhoz adtak. Azért szemeztem velük, mert kiváló barátom rákérdezett, miszerint nincs-e a lomtáramban két, az NDK gyártmányú, Videoton Minimax hangfalhoz hasonlónál valamivel jobb minőségű hangfalpárosom. Mivel ezek jobbak, csak azért nem hoztam őket el, mert egyrészt ahova kellenének, ott nem férnének rá az asztalra, másrészt már eleve a biciklire sem fértek. Mármint azért nem, mert a hangfalak megtalálásakor már erősen fel voltam pakolva mindenféle egyéb kinccsel. Arról a harmadik - megjegyzem gusztustalan - tényről már nem is beszélve, hogy nemcsak a hangszóróvásznak ragadtak, de mögöttük a hangszórók is.

   Ezt a kupacot mindössze néhányszáz méterre találtam attól a helytől, ahonnan az előbb - mivel olyat eddig még nem szedtem szét - kiemeltem a szemétkupacból egy bár kisé hiányos, de attól még kiváló boncalanynak tűnő robotporszívót.
   A balra látható, szokatlanul kicsinek tűnő porszívó amúgy játék, épp mint ahogy a jobbra fent látható tűzhely is az. Mikor a fekete zsákba a mellette történő túl közeli elhaladáskor beleakadtam, abból egy újabb játék, konkrétan egy apró műanyag mosógép került elő, ami hiába nem akart felférni a bringára, csak azért is elhoztam! Mondjuk a játékporszívó tartalma is megért volna egy megtekintést, de azt aztán már végképp nem tudtam hol elhelyezni.

   Ez egy annyira békés macska, hogy nemcsak hagyta magát lefényképezni, de még csak meg sem rezzent, mikor megálltam mellette a bicajjal. Az pedig pláne nem érdekelte (én mondjuk a cica simogatása közben frászt kaptam tőle), amint a brazil gépsor nekiállt egy furgonba dobálni a környékről összegyűjtött vasakat.

   Ezzel a monitorral pedig azért, mert egyrészt megvolt a talpa is, másrészt belső tápegységes, vagyis hiánytalannak tűnt. Hogy miért nem hoztam el? Nos azért nem, mert az adott pillanatban már volt a pincében egy hiányzó keretű, egy furán hosszú talpú, és még egy lapostévé is, természetesen évek óta szétszedetlenül, durván lekötve a már nagyon fogyóban lévő helyet.
   Hogyha már annyira nincs hely, akkor mi a csudáért megyek lomtalanításkor gyűjteni? Ez kérlek azért van, mert az adott pillanatban a barkácsolós cikkek között kihagyott hézagok túllépték az ötvenet, majd kisvártatva a százat is megközelítették, mely réseket ugye csak fel kell már valamivel töltenem.
   Hogy miért nem a már felhalmozott készletet fogyasztom? Ez meg azért van, mert amihez egészen eddig valamiért nem nyúltam, ahhoz helyfogyás ide vagy oda, valamiért továbbra sem volt kedvem.
   Amúgy még az elindulásomkor tettem magamnak egy olyan irányú ígéretet, hogy csak egészen kicsi, egy szatyorba könnyedén beférő apróságokat fogok begyűjteni. Azt a csaló módot persze engedélyeztem, hogy a beszerzőkörútra nemcsak kicsi, de nagyon nagy szatyrot is csomagoltam.

   Technikailag biztosan érdekes alkatrészek a tankba szerelt különféle érzékelők, de mivel a hordozójuk egyrészt nagy volt, másrészt koszos, így semmi esélyük sem volt a szétszedtem projekt keretében bemutatkozni.
   Hogy mennyi ehhez hasonló státuszú lomba futottam bele? 2021-ben valami elképesztően sokba! Már úgy értem, hogy miközben én olyan apróságokra vadásztam, mint mondjuk öreg, vagy legalább valami okból érdekes zsebrádiók, valamint ahhoz hasonló méretű, főképp elektronikai apróságok, mindig valami hatalmas, de attól még érdekes dolog került a szemeim elé. Például volt komplett Trabant motorblokk, amit már csak azért sem hozhattam el, mert van itthon egy fűnyíróból kiszedett, amit még mind a mai napig nem volt érkezésem felboncolni.
   Aztán volt egy házilag készített ősrégi Hi-Fi torony, hatalmas hangszórókkal, lemezjátszóval, a magnónak sajnos már csak a hűlt helyével, ami konkrétan jóval nagyobb volt a biciklimnél.

   Ami még az előbb említett Hi-Fi toronynál is nagyobb volt, az a pincében a kupi. Ez az adott pillanatban (amúgy szinte mindig) annyira igaz volt, hogy mikor egy álmos délután lejöttem, mondván tologatom egy kicsit a lomokat, mintegy két órai nem különösebben heves és lelkes rakosgatás után, a teljes eredménytelenséget látva végül feladtam. Csak álltam a fáspince ajtaja előtt, a felújított munkapad mögött, a rendrakás iránti lelkesedésem helyett a padra támaszkodva, s mikor kiszúrtam a már nemhogy egyszer, de már kétszer is kettéosztott apróbb fadarabos polcon az oda egyáltalán nem illő dolgokat, akkor teljesen összeomlottam.

   Az előbbi állításom, az kérlek annyira igaz, hogy mintegy három és fél hónapra volt hozzá szükségem, hogy a mosógépnek újra a közelébe merészkedjek, ami azért ekkorra már rég a lomos pincében volt, ahová épp a képen látható apróságokat készülök visszavinni.

   Na most ami még szintén volt, az minden erőfeszítésem ellenére még mindig kismillió lakásbeli elmaradás. Ezen a képen például azt a csúf foltot látjuk, ami a slozi plafonján keletkezett, mikor a balra látható szellőzőrácsról lekeféltem a ki tudja hányadszori festés nyomait, s közben ahol a falról peregni látszott a festék, azokat a részeket is mind megsimogattam. Konzekvenciaként már csak ebből a rövid történetből is levonható, hogy egyértelműen úgy járok jobban, ha inkább nem piszkálom a dolgokat.

   Ez a kép azon gondolatmenetet követve került ide, hogy ha már egyszer lejöttem, kezemben a távirányítóval és a polaritás jelzővel, alapvetően festékért és persze a játék mosógépért, akkor nehogy már ne fűzzem rá a sorra a sárga kislapát felkutatását is. Mármint a minap azzal ment ki a párom a kertbe virágokat ültetni, majd a munka hevében elhagyta. A gyermekkori emlék lapát (már ha az enyém volt egyáltalán) végül a kerti komposztálóba szórt falevelek alól került elő.

   Hogy a már szétszedett dolgokat nem ide kellett volna tennem? Nagyon nem! Mivel a rendetlenség nem csak itt ütötte fel a fejét, a pincei rumli remélhetőleg hamarost egy rettenetes mértékű rendrakásba fog torkollni. Na most ha esetleg mégsem, akkor idén sem szerzem vissza a padló feletti uralmat.

   Már úgy értem, hogy a lomos pincében jelenleg szinte bárhol megállva, majd a föld felé nézve (jelen esetben fényképezve is), szinte az összes ponton ez a látvány fogad. Az ugyan igaz, hogy a mosógépet egyből megtaláltam, csakhogy a kék fedő alatti vödörben nem a keresett Héra festék volt, hanem konkrétan puszta levegő. Vagyis az ott egy üres vödör. Márpedig én meg mernék rá esküdni, hogy a konyha kifestésekor nem minden festéket használtam el. Valahol lennie kell egy tejfölös vödörnek is, amiben nemcsak festék, de még egy kis ecset is van! Ehelyett mit találok? Maja rádiós magnót, meg a pezsgőfürdő kompresszorát. Hogy ezek mégis mikorra lesznek innen elbontva? Na azt én már jósolni sem merem...

   Mikor a még meg sem talált festék, a még szintén nem talált tejfölös vödörbe történő átfejtéséhez szükséges merőkanál az amúgy szerszámos fiókból nem, csak a festéket megkeverő sárga szerszám került elő, akkor már megint olyat találtam mondani, mint amilyet mostanában nagyon sokszor. Konkrétan magamat szoktam cifrábbnál cifrább keresetlen szavak társaságában emlegetni. Az a fura talpas monitor, mellette a buci laminálógép, alattuk a Dédi bolgár rádiójával, azok meg mégis mikorra lesznek szétszedve?

   Bár kezdetben csak kettő volt meg a háromból, végül a festékes vödör is előkerült, mégpedig - csodák csodája - az építőanyagos polcról. Hogy a mosógép ne érezze magát egyedül, no meg fogyjanak a kosárból a bemutatnivalók, hoztam mellé egy rézből készültnek tűnő nyomásmérőt is, melynek skálalapja meglepő módon ugyanolyan árnyalatú kék, mint amilyen a mosógép háza.

   Mikor ezt a képet lőttem, feltettem magamnak a kérdést: Most tényleg az lesz, hogy a mosógépet az összes lehetséges helyszínen lefényképezem? Mire fel megígértem magamnak, hogy ha csak nem állok neki a slozi plafon festésének (aminek ugye nagyon kicsi a valószínűsége), akkor a játék mosógépnek innen még ma pusztulnia kell. Pontosabban szólva nem kell feltétlenül elpusztulnia, mert ha kipofozható, vagy már eleve nincs baja, akkor visszateszem oda, mint ahol már az előbb is láttuk, mely pincei polcról a házban lakó gyerek már tudja, hogy ha ott valami játék van, akkor azt igen nagy valószínűséggel neki tettem oda.

   Szegény Werra fényképezőgép (lásd a háttérben) azért hányódott a lakásban egész nyáron át, mert bár az lett volna az igazi, ha elpusztítom, aztán az alkatrészei egyből a kukába kerülnek, csakhogy emlék. Mivel nekem nem kell apukám öreg fényképezőgépe, megvártam míg a fiam erre jár, s megpróbáltam rásózni, hátha kell neki mint apró emlék a nagypapától. Szerencsére, akarom mondani a gép szerencséjére kell. Én mondjuk már nem jártam annyira jól, mert bár így sem nálam fogja foglalni a helyet, ellenben most már nem pusztíthatom el.

   Miközben a térdeplőszékről már elkészült a cikk, az átkárpitozásáról szólóval, épp mint ahogy magával a munkával is, még mindig adós vagyok, pedig amúgy bevált. Mármint sokkal jobb rajta ülni, mint azon a másik széken, amit kihoztam helyette a szobából. A cserét csak azért ejtettem meg, mert a térdeplőszék kerekei nem állnak a helyzet magaslatán. Mármint azok valamiért - a másik székkel ellentétben - folyton elakadnak a parketta réseiben.

   Mivel a múltkor azon kaptam magam, hogy nemhogy egy, de egyenesen öt filmet is elfelejtettem áttenni a már látottak közé, pláne a listámon sem jelöltem be őket (lásd balra), mivel ez most jutott eszembe, így a két tegnap este megtekintett film sorsát azonnal, még a mosógép szétszedése előtt rendeztem.

   Hogy a mosógép ajtaját ki lehet nyitni, a dobot pedig meg lehet forgatni, azt persze tudtam, mert ezt már a pincében, még hónapokkal ezelőtt, közvetlenül a beszerzés napján kipróbáltam.

   Ami amúgy nem a feszültség, hanem az áram hiányának volt köszönhető. mármint az elemek a multiméter rövidzárjára már csak néhány milliampert produkáltak, ami a villanymotor elindításához kevésnek mutatkozott.
   Amit az előbb írtam, abban persze nincs semmi érdekes, hiszen a fáradt elemek már csak ilyenek. Az viszont már egy valóságos csoda, hogy a műszer kábelének végén fityegő krokodilcsipeszt sikerült az elem pozitív pólusára felcsíptetnem.

   Egy kicsit ugyan szőrösen cseng a digitális hang, valamint a dob is veszetten forog (pedig nem is 1,5 voltos elem van benne, hanem annál alacsonyabb feszültségű akkumulátor), de játéknak ettől még bőven megteszi.

   Bár ez csak játék, amit egy gyengécske motor hajt, de attól még van benne biztonsági kapcsoló, nehogy a gyerek nyitott ajtóval indítsa el a gépet, aztán a dobba nyúlva eltörje az ujját.

   Végül mégiscsak korábban vittem le a pincébe, de csak mert az egyik konyhai fiókban megtaláltam a festék áttöltéséhez szükséges merőkanalat, amit ha nem azonnal hoztam volna le, még képes lettem volna a slozi plafonjának festését egy újabb nappal elhalasztani.
   A kólás palack amúgy nem azért lett elfektetve, hogy beleférjen a képbe, hanem mikor néhány órája a mosógépet innen magammal ragadtam, akkor valószínűleg beleakadt. Hallani ugyan hallottam, hogy valami tompán puffan, de vissza már nem mertem nézni, hogy vajon mi volt az. Mármint azért nem, mert ha letettem volna a mosógépet, akkor még képes lett volna újra itt maradni.

   Ha minden igaz, holnap reggel a slozi nagytakarításával nyitok, holnapután pedig - mikorra biztosan minden felszáradt - felkenem a foltokra a festéket, majd szétkapom a nyomásmérő órát. Na most ha nem, akkor a Werra fényképezőgépet, vagy az induktívhurkos személyhívót, vagy a...