Miközben a jobbra látható két trafót a lomos pincébe kell átvigyem, addig a paneleket tartalmazó doboz majd felmegy a lakásba (persze azt is én viszem), ahol a szétpákázásuk előtt előbb még rájuk kell eresztenem egy alapos mosogatást.
   Az ugyan igaz, hogy a Junoszty tévé elbontása csak úgy mellékesen került képbe, vagyis nem számított bele az augusztus végéig mindenképp feldolgozandó anyagba, így mint elért cél kiváló eredménynek tekinthető, csakhogy ezzel egy nappal visszavetette a 2022-es lomizáskor beszerzett kincsek elbontásának záró dátumát. Amennyiben a hónap végére letudom az összes friss beszerzést, akkor hurrá, viszont ha nem, akkor legalább lesz mire fognom, hogy miért nem tudtam tartani az amúgy nagyszerű, épp csak nem a nyár kellős közepére való tervet.

   Miközben időközben végre kimostam a melósruhákat és a cérnakesztyűket, a zacskóban még nem a Junoszty, hanem a Tünde tévé maradványai vannak. Annyit azonban már megtettem, hogy a Junoszty paneljait is elmosogattam, s azok most már nagyban odafent díszítik a virágállványt.

   Mivel nem volt egyértelmű, hogy ma melyik feladatra megyek rá, s igazándiból még abban sem voltam biztos, hogy így az ebéd utáni kajakómában sikerülni fog valamit egésszé kerekítenem, a szokásos apróságaimmal nyitottam. Nyitásképp elrakosgattam az előbb látott, immáron újra tiszta kesztyűket.

   Majd vetettem egy pillantást az amerikáner felújítós projekt állapotára, amiről ugyanúgy pattantam le, mint a gombokat szerelek a rózsaszín dobozokra címűről. Arról már nem is beszélve, hogy mikor a próbapanelek elrakásával kapcsolatban rájöttem, hogy az összefügg a mentéseket tartalmazó merevlemezek normális módon történő elhelyezésével, akkor ami tényleg egészen kevéske lelkesedés volt bennem, még az is eltávozott. Én viszont ugye nem mehettem sehova, mert akkor egyrészt összejártam volna a frissen mosott lépcsőházat, másrészt ha ma idelent nem szedek szét valamit, akkor nagyon úgy néz ki, hogy a terveimmel tényleg menthetetlenül meg fogok csúszni.

   Csakhogy egyben az is igaz, hogy ez csak azért van, mert ami korábban a földön volt, azt mind felrakosgattam ide, mondván legalább útban ne legyen. Hogy a sok lom az esztergára felpakolva is útban van? Most mond már... Legfeljebb majd azzal a géppel sem dolgozom.
   Hogy valamit azért biztosan csináljak, fogtam és nekiugrottam a melegfújó szétszerelésének, ami bár külön cikket nem kap, de attól még szintén szerepel az augusztus végéig letudandók listáján. Mármint a működésének ellenőrzése, majd ha kutya baja, illetve javítható, akkor az elmosogatása. A két Genius PC hangfal nem ma lesz felboncolva, mint ahogy a Blaupunkt Marimba táskarádió sem. Mikor ezt ilyen szépen eldöntöttem, már vettem is el a kupac tetejéről a ma bemutatásra kerülő, ekkor még ismeretlen célú szerkezetet.

   Ezt konkrétan azért hoztam el, mert a tartalmát és célját illetően elképzeléseim ugyan voltak, a felirataiból azonban számomra semmi sem derült ki. Vagyis ez egy olyan téma, ami még számomra is meglepetés lesz.

   Azon pedig pláne meglepődtem, hogy a ki tudja mit választottam mára, s nehogy az legyen, hogy az odafent már egykeként megmaradt porszívóból bontott panelhez ne legyen kedvem, az megakadályozza a haladást, a szürke ládából már kaptam is ki a következő hármas csoportot. Balra egy varrógéphez való sebességszabályzó pedált, középen egy időkapcsolót, míg jobbra egy ipari nyomógombot látunk.

   Az ALISEO betűkombinációra a google ugyan adott értelmes találatot, csakhogy a keresést már csak a jelen szöveg írásakor tudtam megtenni, lent a pincében nem. A többi betűből és számból pedig csak úgy egyszerűen nem derült ki, hogy mi ez.

   Hogy csak úgy egyszerűen nem fogom tudni bedugni a konnektorba, az már csak azért is biztos, merthogy a hálózati kábelt valaki tőből kivágta, de még az is lehet, hogy inkább tépte!

   Itt egy pillanatra megálltam, majd azon kezdtem el agyalni, hogy vajon melyik elképzelésem lesz a befutó. Én valami ionizált levegőt fújó készülékre gondoltam. Mármint már eleve akkor is, mikor ezt a ki tudja mit egy kupac szemét tetején itt a közelben Zuglóban megtaláltam.

   Mivel az eredeti kábelnek mára már csak a külső burkolata maradt, így teljesen egyértelmű, hogy az bizony a helyéről valóban ki lett tépve. Mivel a pincébe is készítettem egy krokodilcsipeszes műszerzsinórt, így a 230-at már idelent is tudom életveszélyes módon vezetgetni.

   Amennyiben a mikrokapcsolók pöckei nincsenek megnyomva, vagyis nincs visszatéve a dobozra a hajlékony gumicső vége, akkor a készülék egyszerűen csak meleget fúj, vagyis ez egy kissé fura felépítésű, úgynevezett szállodai hajszárító. Falra csavarozhatónak igen nagy valószínűséggel azért készítették, hogy az úri közönség minden vágya ellenére mégse vigye haza.

   Hogy szükségem van-e egy ilyen különös kivitelű hajszárítóra? Hát már hogy a p*csába ne lenne rá szükségem? Konkrétan már évek óta be van tervezve egy általam egyszerűen csak porelfújónak nevezett szerkezet készítése, melynek lényege az, hogy egy kiherélt hajszárítóval elfújom a fűrészgép pengéje elől a port, hogy legyen némi esélyem látni a vágási vonalat.
   Bár néhány kép alá még ebéd után is meg tudtam írni a szöveget, de aztán a fél grillcsirke bezabálásának eredményeképp újra beütött a kajakóma. Ugyan tettem rá egy erőtlen kísérletet, hogy még elalvás előtt levágjam a hajamat, meg persze egy füst alatt a szakállamat is, ezzel a projekttel azonban csak odáig jutottam, hogy amolyan emlékeztetőül bekerült a fürdőszobába a hajvágógép, aztán már borultam is bele az ágyba. Mármint ekkor nagyon úgy nézett ki, hogy ha a fürdőszobában bekapcsoltam volna a szolidan morgó hajvágógépet, annak zümmögésétől ott helyben aludtam volna el.

   Ébredés után annyira friss voltam, hogy azon kezdtem el töprengeni, nem lehetne-e a ventilátort fújásról szívásra átállítani. Ezt a fajtát természetesen nem lehet, hiszen ezt a ventilátort bármerre forgatom, a levegőt mindenképp kifelé fújja.

   A fűtőtestet vörös izzás alatt pedig az, hogy a keletkezett meleget egyből elfújta róla a levegő. Most persze nem teszi. No nem azért nem, mert nincs a helyén a propeller, hanem azért nem, mert nincs rajta a rendszeren a légterelésre szolgáló burkolat. Mikor a propeller sem volt fent, akkor ahogy van, az egész feltekercselt fűtőtest szép vörösen izzott. Ezt a jelenséget nem azért nem örökítettem meg, mert a hajszárítóra működőképesen van szükségem, hanem mert egyszerre kellett volna a fűtőtestnek izzania a fényképezőgép fókuszálásával, azt pedig nem vállaltam be. A fényképezőgép fókuszáló rendszere pedig pláne nem!

   Ezt a csővéget visszakötni az előbb látott idomba már csak azért is tanácsos lesz, mert akkor az eredeti vaslemezek a fűrészgépre szerelt mágnesekhez is fognak tudni kötődni. Mármint most még nincsenek a fűrészgépen mágnesek, csak amolyan szokásos Gézás módon álmodozom róla, hogy majd lesznek.

   Mikor már majdnem összeraktam, hirtelen beugrott, hogy a legfontosabb dolgot elfelejtettem lemérni. Mármint azt, hogy vajon hány voltról jár a propellert forgató villanymotor. Merthogy nem 230-ról, az biztos! Mint azt a pince mélyéről előásott apró digitális multiméter elárulta, a motoron 47 V feszültség mérhető. Mivel a dobozban bőven van hely, így ha találok egy megfelelő méretű trafót, már csak ki kell vele váltanom a fűtőtestet, s már készen is van a ki tudja mióta folyton csak megálmodott, de el eddig valamiért még sosem készített porelfújó. Ez persze nem biztos, hogy így lesz, hiszen valahol ott van eltéve egy dobozban az előző változat anyagkészlete, épp csak össze kellene állítanom az amúgy nagyszerű konstrukciót. Mármint a kézi hajszárítóból épített, dugasztáp tápellátású porelfújó ötlete is jó.

   Az viszont nem volt jó ötlet, hogy a különös formájú hajszárítót a tűzifa tetején helyeztem el. Az persze igaz, hogy most épp (megjegyzem már megint, már ki tudja hányadszorra) nem áll olyan szinten a rend, hogy ez is odaférjen a szerszámokhoz, de attól ez még egy tőlem szokásos módon nagyon rossz helyválasztás volt...