Mint azt az utóbbi időkben már többször is említettem, az év végének közeledtével - valami érthetetlen okból - a szétszedési kedvem durván csökkenő tendenciát mutatott, pedig épp ellenkezőleg kellene lennie. Mármint szerintem ilyenkor kéne egy kicsit belehúznom, hogy a rengeteg széthagyott apróság végre felboncolódjon (lásd őket kiváló példának a pulton), meg a mindenféle kisebb nagyobb más irányú terveim is egésszé kerekedjenek. Erre fel az utóbbi hetekben mindössze a mozizásban sikerült jeleskednem. Gondoltam ha mást nem is, de a mai nap reggelén legalább annyit megteszek, hogy kifényképezem a Rádiótechnika évkönyvekben érdekesnek talált rajzokat, meg persze a már körbefényképezett fényképezőgépet is elteszem, ezzel csökkentve kettőre a pulton található restanciáim számát.

   Míg a rajzok fényképezése azért nem sikerült (illetve csak részben), mert volt olyan évkönyv, amit hiába lapoztam át, nem jöttem rá, hogy mindössze néhány nappal ezelőtt mégis mi érdekeset láttam benne, addig a fényképezőgépet azért nem tudtam a helyére tenni, mert már mindkét doboz megtelt.

   A HDD doboz azon gondolatszál mentén csatlakozik a fényképezőgépekhez, hogy arra ugyanúgy nincs szükségem, mint a tucatnyi tartalék gépre. Arról már nem is beszélve, hogy hiába van készleten még mindig egy rakat boncolatlan rádióm, mire fel megígértem magamnak, hogy rádiót a piacon már nem, legfeljebb magnót vehetek, ezt a példányt - természetesen egyértelműen a ritkasága okán - mégiscsak megvettem.

   A HDD dobozt pedig azért voltam kénytelen a pincéből felhozni, mert azt is megígértem magamnak, hogy a friss beszerzésű kincseket a rákövetkező hétvégi piacozós napig le kell tudnom, különben ha kimenni ki is mehetek, de nem vehetek a piacon semmit. Te, hogy én milyen k*rvára gonosz tudok magammal lenni...

   Mikor a fürdőszobában a pincei matatás után kezet szerettem volna mosni, menten kiderült, hogy ma nemcsak szétszedek valamit, de a háttérben mosok is. Ezzel a feladattal persze csak annyi a dolgom, hogy bepakolok, beindítom a gépet, s mikor a lögybölés véget ért, akkor amolyan frissítő mozgásként kiteregetek.
   Ez a kép amúgy azon gondolatmenet kapcsán került ide, hogy míg a mosógép jár, addig nem fekszem le aludni, így adva magamnak rá némi esélyt, hogy a HDD dobozba belenézzek.

   A tegnap megnézett néhány filmet ebbe a táblázatocskába bejelölve, majd hosszasan szemlélődve (Te, hogy én a puszta bámulásban már mennyire profi vagyok...), egyszer csak kiszúrtam, hogy már megint mellélőttem. Mármint nem annyira egy friss beszerzésű vackot kellett volna szétszedjek, mint inkább egy régit, mert ha ezt nem teszem, idővel nem lesz hová berajzolnom a megtekintett filmeket szimbolizáló jelöléseket. Ez persze egy tulajdonképpen teljesen lényegtelen dolog. Már csak azért is, mert az ilyen táblázatok a betelésük után a szemetesben végzik, épp csak időközben meglepően jól elvagyok a töltögetésükkel, meg a haladást jelző bámulásukkal.

   Jelen esetben azért nem, mert a HDD doboz olyan koszos volt, hogy azt mielőtt feltettem volna a pultra, mindenképp körbe kellett törölgetnem, s mikor a témába ilyen szépen beleálltam, akkor - szerencsére - már vitt tovább a lendület.

   Nos azért, mert ez a doboz nem üres! Mármint a HDD-vel együtt dobták ki. Természetesen pusztán a HDD oldalát nézve nem tudhatom, hogy az mekkora, illetve SATA, vagy még IDE csatolófelületű-e. Épp mint ahogy azt sem lehet ennyiből tudni, hogy a csinos kis dobozt mégis miért dobták ki. Mármint lehet beteg a HDD, a tápja, a kábelezés, de akár az illesztőkártya is.

   Arra utaló nyom viszont van, hogy a dobozt hol kell kinyitni. Bár az átellenes végen van négy rikító csavar, a doboz természetesen még véletlenül sem azokat kitekerve nyílik, hanem ezt, meg persze az átellenes oldalon található pöcköt kell benyomni, s akkor kijön a dobozból a műszerfal, mögötte a HDD-vel.

   A merevlemez egy 250 gigabájtos Seagate Barracuda, ami lehet, hogy már így magában megérte azt a 200 forintot, amibe az egész doboz került. Ez persze csak akkor lesz igaz, ha egyszer nem fogok tudni hova tenni 250 gigabájtnyi anyagot.

   Ide felnézve viszont kiderül, hogy a szerzőnek meglehetős mennyiségű öreg, még IDE csatolófelületű HDD-je van. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy csak ennyi lenne belőlük, mint inkább úgy, hogy a pincében rejtegetett elborult készlethez jelenleg annyira nem férek oda, hogy még egy fotót sem tudok a helyszínről készíteni.
   Lényeg a lényeg, a ma beszerzett illesztőkártyára a rengeteg öreg merevlemezt szépen sorjában rádugdosva, a projektet napokra, vagy akár hetekre széthúzva, átnézhetném őket, hátha akad rajtuk valami érdekes. Na most ha nem, akkor mehet az egész készlet a szemétbe, kivéve persze a csapágyakat, mert azokból talán még lehet csinálni valamit.
   Ez a HDD átnézős projekt azért lenne jó, ha mielőbb lefutna, mert akkor lenne végre odalent némi hely. Hej, ha én meg az értelmes döntések egy kissé közelebb tudnánk egymáshoz kerülni...

   A fekete műanyag csíkra azért lett ráírva egy "A" betű, mert volt egy "B"-vel jelölt párja is, csak azt a HDD-t a dobozba beszerelő ember a konstrukcióból valamiért kihagyta.

   Mármint ezt és a párja idomot a HDD oldalára egyszerűen csak odatéve, míg az innen nézve felfelé álló pöckök a HDD oldalán található lyukakba passzolnak, addig a lefelé álló bordák a doboz belsejében található vájatokban csúsznak. Így persze, hogy csak az egyik idom van meg, a HDD a dobozban egy kissé lötyög.

   Mivel sem ezen, sem a másik oldalon nem látszik olyan alkatrészkészlet, ami a tápegységhez tartozna, így ennek a panelnak valószínűleg mind 5, mind 12 voltra szüksége van. Vagyis nem jó hozzá mondjuk egy kommersz 12 voltos dugasztáp.

   Szerintem kell legyen itthon ilyen csatlakozóval szerelt dugasztápom. Akarom mondani, az aljzaton látható sérülésnyomokból kiderül, hogy ez a hardver nemcsak úgy állt a polcon, hanem ha nagyon nem is, de azért használatban volt.

   Mármint azért, mert annak dugója ha csak egy kicsit is, de azért más. Mivel sem a dugasztápot, sem az illesztőpanelt nem volt kedvem szétszedni, ezért más irányba indultam el.

   Konkrétan a hall ágyam végi sarkába tartottam, mégpedig az ott rejtegetett öregecske AST PC tápegységért, aminek egy korábbi piszkálódásom hatására mára már csak egyetlen csatlakozója maradt.

   Mivel a hardvereket nézve képtelen voltam eldönteni, hogy a tápfeszültséget a két csatlakozó között is beadhatom-e (amúgy valószínűleg igen), valamint így hirtelen a megfelelő kombinációjú Molex csatlakozó holléte sem derengett, az élet, konkrétan az egyszerűségre törekvés már megint irányváltoztatásra kényszerített.

   Miután beleszereltem a HDD-t, adtam neki tápot, rádugtam az USB-re, majd kíváncsian meredtem a monitorra. Mármint arra voltam kíváncsi, vajon mit tartalmazhat a mindössze 200 forintért vásárolt merevlemez.

   Mikor megláttam, hogy filmeket, csak azért nem szúrtam magam tökön, mert az ugye fáj. Mármint ha valami most nekem nem hiányzott, akkor az egy csokornyi, természetesen eddig még nem látott film. Miután a már korábban látottakat letöröltem, még mindig több mint egy tucatnyi maradt. Hogy ezeket nem mostanában fogom megnézni, az biztos!

   Mivel nem szeretem a rendetlenséget (folyton az van körülöttem, valószínűleg azért nem szeretem), pláne összeszerelve az alkatrészek csak fele annyi helyet foglalnak, mint teszik azt még így darabokban, már álltam is neki visszacsinálni a boncolást.

   Miközben az USB csatolófelületű HDD doboz eredeti terveim szerint a pincébe került volna, esetleg a szobában található számítógépes tematikájú szekrénybe, végül csak idáig jutott.
   Az eggyel bentebbi, szintén külső optikai lemezmeghajtót nézegetve, ha nem is egyből, de néhány perc múlva eszembe jutott, hogy azzal is volt valami nagyszerű tervem. További hosszas töprengés eredményeképp idővel az is beugrott, hogy mit szerettem volna belőle csinálni. Konkrétan a 2022-es lomtalanításkor talált SATA HDD fiókot szerettem volna beleépíteni. Illetve ez nem pontosan így volt, hanem úgy, hogy mivel a működő optikai lemezmeghajtót talán nem kéne lerombolnom, hiszen az még kellhet, ezért azt terveztem el, hogy majd veszek belőle a hétvégi piacon egy másikat, s azt belezem ki. Ilyenkor persze nemcsak az merül fel bennem kérdésként, hogy ez a tervem mégis mikorra lesz kivitelezve, hanem egy füst alatt az is, hogy vajon merre lehet az említett SATA HDD fiók.

   Ott van mindjárt egy polccal lentebb, mégpedig a porosodás ellen egy átlátszó dobozba téve, körbevéve más egyéb, szintén félbehagyott projektekkel. Ez amúgy még csak egy amolyan félállapot. Mármint már ki tudja hányszor azt terveztem el, csak ez persze eddig kivitelezésre még sosem került, hogy legalább innen a hallból letudom az összes szétszedős projektet, majd ezt követően a polcokra helyettük a barkácsolósak kerülnek, mégpedig pont úgy, mint ahogy azt ezen a képen is látjuk, csak persze egyenként bedobozolva. Ha ez egyszer meglesz, akkor onnantól fogva majd ezekre a szem előtt lévő barkácsolós projektekre megyek rá, ezzel némileg feljavítva a rólam kialakult képet. Mármint a Rontó Pál imidzsemet szeretném kiigazítani. Amúgy természetesen nem ez a fő cél, hanem a hosszú évtizedek alatt eltervezett építési projektek megvalósítása, akár megvan még az eredeti értelmük, akár nincs.
   Miután ezt a cikket megírtam, elkezdtem magamnak gyanús lenni. Mármint nagyon is éreztem, hogy valami kimaradt belőle, annak mibenállósága azonban egyáltalán nem akart beugrani! Ha csak idővel is, de végül azért beugrott, hogy pont a lényeget, vagyis az illesztőkártya működőképességét nem ellenőriztem...