Mikor a pince előtt unottan ácsorogva megláttam, akkor menten rákérdeztem, hogy mégis mi a fene van a bicaj csomagtartóján tanyázó hatalmas szatyorban. Amúgy játékok, s ez a szatyorra még rá is van írva!

   Ezt a rengeteg kincset nemcsak azért hoztam haza, mert ugye akadhat közöttük valami érdekes elektromos, vagy akár csak mechanikus játék, hanem azért is, mert a házban lakó három kisfiú nagyon tud örülni bármi apróságnak. Már rájuk sóztam egy rakat plüsst, egy zöld játéktelefont, egy játékmosógépet, meg ki tudja mi mindent még, amik nekem már csak útban voltak. Például volt a pincei polcon egy nagyon szép fakígyóm, amit csak azért őrizgettem hosszú éveken át, mert nem volt szívem kidobni. Ezeket viszont valaki így ahogy látod, pontosabban szólva még az előző képen látható módon, vagyis beszatyrozva s feliratozva dobta ki. Mivel ugye engem sem a mini golf, sem a gyermekjáték orvosi felszerelés nem villanyozott fel, így a zöm színes bigyó visszakerült a szatyorba.

   Én tulajdonképpen csak ezt a három tételt tartottam meg. Míg a valóban vibráló fényű mécses az elektronikus mécsesről szóló cikkbe kerül, addig a balerina már közvetlenül másnap fel lett lógatva a párom táskájára, s amúgy nagyon lett neki örülve. A kék nyomkodós lámpáról pedig majd ez a mai cikk fog szólni. Már persze csak akkor, miután a lámpát a pincéből felhoztam. Miközben a lámpa nyomogatós részét az apró kapcsolójával nem sikerült a lámpán belül rögzítenem, fényt azt ad, vagyis legalább részben működik.

   Kiváló példa erre a már szétszedett, úgy nagyjából megtakarított, meg azonban még nem javított kicsi Videoton daxli rádió, ami már ki tudja mióta hever a pincei csavaros polcon, ezzel a lehetetlen elhelyezkedésével durván akadályozva az itt lent elvégzendő barkácsolós munkáimat.

   Hogy a csavarokhoz nem férek hozzá, az még csak hagyján de annak azért már nagyon nem örülök, hogy a rádió elfoglalta helyre nem tudom odatenni ezt az ipari villanymotort, amivel valószínűleg az áttételes eszterga lesz meghajtva. Na most ha nem ezzel, akkor akad még itt néhány másik villanymotor, ami persze semmiképp sem lehet rá ok, hogy ezt a ki tudja már hányadik példányt ne pofozzam ki, ne nézzem át, ne mutassam be.

   Miután a nyomóslámpát elmosogattam, majd feltettem száradni a cserépkályha füstkivezető csövére, úgy voltam vele, hogy vagy ráolvad, vagy majd jól le fogom innen verni, s mikor a mélybe zuhan, akkor majd csúful eltörik. Ehhez képest nem történt semmi ilyesmi, de csak mert gyorsabb voltam a szerencsétlenségeknél.

   Aki erről a képről kitalálja, hogy mit ábrázol... Amúgy épp nagyban a minap újragumizott kedvenc itthoni nadrágomba húzom be egy vastag drótdarabbal a gumit az anyagon belülre. Mármint a gumi első nekifutásra a középső öt centis szakaszon a rögzítő csomóval együtt valamiért kívül maradt.
   Ez a kép amúgy azért került ide, mert miközben a következőt készítettem, akkor megláttam a nadrágomból előre kiálló gatyagumit. Hogy ezen felül mennyi másik elmaradt kipofozású apróságot láttam, azt a kérdést most inkább ne feszegessük...

   Épp mint ahogy azt se, hogy mégis minek szedek szét egy ilyen lámpát, mikor már volt hasonló műanyag, meg malacos, meg fémből készült, meg régiféle műanyag, és még egy orosz változat is.

   Az állórész pedig ez a tekercs. Ebben a megoldásban az a jó, hogy így a feszültség kinyeréséhez sem kommutátorra, sem semmiféle más leszedő kefés megoldásra nincs szükség.

   Épp csak arra kell ügyelni, de arra nagyon, hogy az áramfejlesztő irányából érkező két vékony tekercselőhuzal nehogy összetalálkozzon a forgórésszel, akkor ugyanis menthetetlenül utóbbi győz. Ehhez mondjuk igazán odatehettek volna valami felöntést, ami alá a két szál vezeték begyűrhető.

   Ezt a teleptartót, mivel ilyenem valószínűleg még nincs, mondjuk lehet, hogy mégis elteszem. Amennyiben belefér a teleptartós dobozba, akkor abba kerül, ha viszont nem, akkor mégiscsak kidobom.