A k*rva életbe, hogy még ez is probléma, szokta volt mondogatni mélán maga elé a szerző, mikor azt tapasztalja, hogy az eszterga túl gyors. Mármint az adott feladathoz forog a tengelye mint állat, konkrétan percenként 2.700-at. Mivel a dimmerrel történő lassítás ennél a típusú motornál nem igazán lehetséges, pláne mikor lassabban forog a motor, olyankor a lendület hiányában több erőre lenne szükség, így adja magát egy lassító áttétel megépítése. Hogy ez már majdnem egy teljesen új gép építését jelenti? Hát ez az! Mármint ez az a munka, amit a szerző valami csalafinta módon szeretne elkerülni, de persze úgysem ússza meg...
   Hogy a lassító áttételre az idők folyamán mégis hányféle megoldást eszeltem ki? Bátran állíthatom, hogy már igencsak rengeteget! Ezek hol odáig jutottak, hogy ha a régi alapjaira is, de tulajdonképpen megálmodtam egy teljesen új gépet, hol meg annyira le lettek egyszerűsítve, hogy a képen látható komplett felépítményt épp csak meghajtom egy másik motorral.
   Hogy ez a mai cikk hová fog fajulni, ezt ekkor (mármint mikor ez a kép készült) még nem tudtam. Vagyis ez a projektem is egy lesz azok hosszú sorából, amibe úgy vágtam bele, hogy nem láttam előre, végül mi lesz belőle. Igazándiból még abban sem voltam egészen biztos, hogy lesz belőle egyáltalán valami, csak ugye ha el sem kezdem, akkor aztán tényleg semmi esélyem sincs a befejezésére. Úgy meg, hogy nincsenek kialakult terveim, szintén nem valami jók a kilátásaim. Ötleteim persze vannak, csak ugye azok kivitelezéséhez a jelenleginél sokkalta jobban fel kellene legyek szerszámozva.
   Mondjuk már maga ez a mini faeszterga (amúgy univerzális barkácsgép) is egy valóságos csoda (mármint a puszta léte), hiszen az életem zömét úgy éltem le, hogy közben még ennyi esztergálási lehetőségem sem volt.

   Ezzel a képpel azt az ötletemet mutatom, illetve inkább csak magyarázom el, hogy amennyiben a tokmányt a szárával felszerelném a meghajtó tengely elé, akkor a kettő közé már nem lenne akkora gond megépíteni egy dupla ékszíjas áttételt. Mármint az itt látható két tengelyen is lenne egy-egy többlépcsős tárcsa, meg a csak úgy a kép tetejére odaképzelt másikon is. Ehhez persze két ékszíj kellene, meg ugye sok tárcsa, ami még nem lenne akkora baj. Mármint a többlet áttételezési lehetőség. Ami viszont már igenis baj, az egyrészt az ékszíjak teljes hiánya (azt hiszem, most még csak egy darabom van, az is egy öreg mosógépből bontva), másrészt a születőfélben lévő felépítmény mondhatni ortopéd kialakítása, pláne számomra rémes mechanikai bonyolultsága.

   Magát a tengelyt felcsapágyazni szerencsére nem jelent problémát, ugyanis épp passzol a tengelyére a 6200-as csapágy, vagy bármelyik másik, aminek 10-es belső átmérője van. (lásd balra példának a kisebbik csapágyat) Ilyen tokmányt meg ugye lehet kapni a piacon, méghozzá a szárával együtt mindössze 2.000 forintért, ami mondhatni nem pénz érte. Igazi tokmányt, mármint négypofásat, esztergához valót, azt persze nem lehet kapni. Mármint a piacon, mert amúgy van, csak annak ugye már erősen öt számjegyű az ára, és még csak nem is egyessel szokott kezdődni!
   Már csak ebből a rövidke felsorolásból is nagyszerűen kitűnik a szerző vergődése a "jó ez így ahogy van" és a "k*rvára kéne egy komplett eszterga", mondhatni két szélső állapot között. A kettő között meg ugye ott van minden elképzelhető szörnyszülött, amit csak képes vagyok a pince hűvösében megálmodni, meg persze a magam lehetőségeivel előállítani is.

   Mikor már épp hajlanék valamelyik kivitelezhetőnek tűnő megoldás felé, azzal kapcsolatban sajnos mindig felmerül valami megoldhatatlannak tűnő probléma. Most például abba sikerült beleakadnom, hogy a gépágy mindössze öt sínből áll. Mármint a maradék kettő biztosította hely kicsi lenne hozzá, hogy oda feltegyem akár a centrifugából, akár a mosógépből kiszedett motort. Mondjuk ha hagyom a motor talapzatát innen nézve túllógni a gépágyon jobbra, akkor odafér, csak ugye az azért minimum nagyon hülyén nézne ki. Mármint az, hogy a gép eredeti motorját, már csak mint tokmánnyal ellátott tengelyt meghagyva, azt egy mellétett másik motorral hajtanám meg. Már úgy értem azért, mert akkor már inkább ahogy van, el kellene vetnem ezt az egész felépítményt. Vagyis kellene egy új alaplap, ami olyan széles lenne mint a gépágy, arra egy új tengely, természetesen pontosan oda felszerelve, mint ahol a régi van, hogy a vele szemben álló, már korábban elkészült csúcsok s egyéb kiegészítők passzoljanak. A tengely végén persze ott lenne a tokmány is. Akár ez ami most van, akár egy valódi esztergára való, akár valami általam barkácsolt szörnyű verzió. Az elképzelt tengely mindkét végén lenne csapágy, a kettő között meg a soklépcsős tárcsa, amivel szemben a motorra szerelt, szintén soklépcsős tárcsa állna.
   Bár az lenne az igazi megoldás, és még csak bele sem rokkannék egy a tokmány számára menetes végű tengely esztergáltatásának árába, csakhogy épp ez az mit el szeretnék kerülni. No nem azt az öt vagy tízezer forintos kiadást, hanem azt, hogy ne magam barkácsoljak valamit. A hobbi már csak ilyen...
   Hogy a felvázolt fene nagy határozatlanságomból végül mi lesz? Mint azt már említettem volt, ezt most még nem tudom megmondani, ellenben erősen reménykedek benne, hogy a cikk végére azért kiderül.

   Amennyiben a piros nyíllal mutatott helyre felszerelnék egy ékszíjtárcsát, bár a szíjnak innentől kezdve mindig ott kellene lennie, de már meg is oldottam volna a tengely meghajtását. Hogy a szíj végére kell egy másik motor, ami persze le és felszerelhető, az egyrészt ötletes, mert ugye azt csak akkor tenném fel, mikor lassan kell forogjon a tengely, másrészt marhaság, mert ugye mégis minek egy gépre két motor?
   Itt aztán felmerült a szerzőben egy annyira tuti ötlet, hogy mondhatni teljesen beleszomorodott, mikor kisvártatva kiderült, hogy az ennél a fajta tokmánynál nem alkalmazható. Mármint azt sikerült kitalálnom, hogy fogok egy nagy ékszíjtárcsát (mármint készítek egyet), amit aztán magára a tokmányra erősítek fel. Mármint innen nézve a fekete részére. Ehhez csak (?) egy akkora lyuk kell bele, amibe épp belefér a tokmány, meg persze egy bevágás is, aminél fogva majd megszorítható. Utóbbi lehetne egy lyuk is, amiben egy csavar futna, aminek a vége elfordulás gátlásként egy a tokmány palástjára fúrt lyukhoz csatlakozna. Ezt a pótmeghajtást aztán vagy le s fel lehetne szerelni a tokmányra, vagy lenne egy tokmány így magában állva, mint ahogy ezen a képen látni, meg persze egy másik is, amin az ékszíjtárcsa, vagy akár ékszíjtárcsák lennének. Ez bár még mindig kétmotoros megoldás, azonban még a szerző igencsak hiányos szerszámkészletével is kivitelezhető lenne.
   Vagy ott van az a másik ötletem is, hogy leszedem az eszterga tengelyéről az összes vackot, amit csak eddig rászereltem, majd készítek egy olyan csapágyházat, ami a piros nyíl hegyétől balra esik, és persze a gép előlapjához van odafogatva, ekkor ugyanis kapok egy hosszú tengelyt, amire aztán azt húzok rá, amit csak akarok. Mármint ékszíjtárcsákat, majd persze zárásképp egy tokmányt is.
   Ezekhez a borzalmakhoz képest persze annyira szép lenne az egymotoros megoldás, hogy folyton arról álmodozok, csak ugye valami mindig keresztbetesz. Azon tervemnek, hogy az eredeti motort használom meghajtásként (mert annak már van egy a gépágyhoz illeszkedő talpa), csak persze a gépágyra fordítva tolnám fel, hogy hátrafelé álljon a tengelye, annak az, hogy a motor forgásiránya nem fordítható meg. Mármint nem segédfázis kondis a motor.

   Majd áttettem a sínek távolabbi sorára. Ebben az összeállításban az az okosság, hogy a meghajtás ugye maradt az eredeti, épp csak egy tengely kell a tokmány mögé, persze felcsapágyazva, meg a kettő közé ékszíjtárcsák, meg ékszíj, meg valami feszíthető lazítható szíjátdobási lehetőség.
   Itt aztán újra sikerült elakadnom, mert ugye az eszterga rögzítése a gépágyhoz nagyon is masszívra sikeredett. Már csak azért is, mert ugye olyannak kell lennie. Mármint semmilyen irányban sem mozdulhat meg. Mivel ez a követelmény ugyanígy áll a másik, természetesen most még csak gondolatban létező tokmányra, természetesen az egész felépítményével együtt, így a szerzőt minden egyes részlet afelé hajtja, hogy márpedig ide egy teljesen új meghajtás kell.
   Amennyiben készítenék az eddigi mintájára egy új gépágyat, aminek mondjuk csak három sínje van (szerencsére még van típusazonos asztallábam), akkor arra feltolhatnám a képen látható, akkor már régi esztergát, amihez persze továbbra is mind passzolnának az eddig készített mindenféle kiegészítők. Vagyis minden afelé hajt, hogy esztergáltassak egy a feladatra méretezett tengelyt. Ez már csak azért is jó lenne, mert ahogy a tokmány most rögzítve van, az a megoldás bár eddig még nem esett szét, de attól még nem valami masszív. Mármint a tokmányt jelenleg az egyik igencsak vékony pontjába fúrt M8-as menet rögzíti.

   Hiába készülők már nagyon régóta erre a mai feladatra, hiába gyűjtögetem a hozzávalókat már hosszú évek óta, ha egyszer mindig az hiányzik, mint ami épp kéne. Most például egy szép hosszú tengely, a végén olyan menettel, amire passzol a tokmány. Persze léteznek mindenféle kerülőmegoldások is, mint mondjuk venni a boltban, vagy keresni a lomok között egy megfelelő menetű csavart, aztán abból barkácsolni valamit, valami úton-módon rászerelve a csapágyakat, de ez a tengely viszonylag alacsony elkészíttetési árához képest annyira erőltetett megoldás, hogy még nekem sincs kedvem nekiállni megvalósítani, pedig amúgy ősi buherátorok vére kering az ereimben.

   Mivel újra (újra és újra) döntésképtelennek bizonyultam, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a projektet ezennel felfüggesztem, míg csak ki nem találom, hogy hogyan legyen folytatva.
   A képen amúgy a kedvenc nokedliszaggató falapátomat látjuk, amiről legalább (amúgy már ki tudja hányadszorra) sikerült lecsiszolnom a szálkákat. Bár csak minden ilyen egyszerűen menne...
   Hogy mi van már megint, pontosabban szólva még mindig? Most például az, hogy a szükséges csapágyházakat elképzelve, a szerzőben felmerült az azokhoz szükséges fadarabok oldalainak feltétlen merőlegessége. Márpedig ahhoz, hogy pontosan 90 fokos oldalakat tudjak fűrészelni, ahhoz ugye vagy körfűrészasztal kell, vagy az a spéci kiegészítő, ami a bútorlapba szerelt dekopírfűrész pengéjét támasztja meg oldalról. Hogy ez a két projekt (ekkor legalábbis) még nem készült el? Hát ez az! Mármint ez az, ami a szerzőt a további munkától eltántorította.

   Hiába volt itthon a hűtőben füstölt szalonna, téliszalámi, meg ki tudja mennyi más finomság, ha egyszer a szerző azt álmodta meg, hogy lángolt kolbászt és angolszalonnát fog ebédelni. Valamint ha már úgyis kiment a piacra, akkor vesz a kínai boltban egy tokmányt (a bolt mondjuk zárva volt), visszafelé jövet pedig a csapágyboltban néhány 6200-as csapágyat. Azon olvasók számára, kiktől távol áll a gépészet, elárulom, hogy a hosszú vastag barna csík a kolbász.

   Ez pedig itt már megint a szobai rumli, ami annak köszönhetően keletkezett, hogy mikor a villanyseprű nyelére szerelt kábeltartókat készítettem, akkor az puszta hasra történő ütés alapján lett megmértezve. Már ha méretezésnek lehet nevezni egyáltalán, amit a találomra méteremmel műveltem...

   Szóval az úgy volt, hogy egyszer csak felpattantam a székemből, hogy most aztán már tényleg megyek, de mire ez megtörtént (biztosan beletelt vagy három másodpercbe), addigra elfelejtettem, hogy hova, s csak álltam itt a hall közepén, értetlenül mézelődve körbe.
   Mivel úgy éreztem, hogy csak úgy egyszerűen azért már tényleg szégyen lenne visszaülnöm a székbe, gondoltam hátha azért nézek az éjjeliszekrényem irányába (itt állva ocsúdtam fel a mélázásból), mert arrafelé van valami dolgom. Na most az igaz, hogy a laptop állványán már megint van valami igazítanivaló, de ekkor még ez sem jutott eszembe!

   A csavart kitettem az előszobába a csapágyakhoz és a kábelvezetőkhöz, majd úgy gondoltam, hogy egy kicsit még klopfolom a billentyűzetet, aztán már indulok is a pince irányába, ahol is majd jól egymás mellé fogom rakosgatni a különféle alkatrészeket, hátha sikerül belőlük összeállítanom valami megépíthetőt.
   Ez amúgy éppen így is lett, csak ugye nem ma mentem le, hanem csak két nap múlva, és még akkor is csak ebéd után, nehogy a végén még valami értelmes megoldás jusson eszembe.

   A mai ebéd sűrű szafttal megáldott pörkölt volt, friss kenyér belével. Ez kérlek annyira jól sikerült, hogy a maradékot alig bírtam kicsavarni a kezemből! Mármint ha még azt is megettem volna, akkor ma sem jutok le a pincébe. Legalábbis ébren már biztosan nem.

   Miután kiderült, hogy nem passzol a tokmányba a fenti szortimentben talált csavar, kerestem egy beleillőt idelent. Bár rátekerhetőnek bizonyult, de lötyög rajta, mire fel ezt a vonalat ha sokáig nem is, de egy rövidke időre azért feladtam.

   Kicsivel később ugyanis oda lyukadtam ki, hogy a képen látható 10-es tengely kiválóan passzol a 6200-as csapágyakhoz, valamint ahhoz a tengelycsonkhoz is, amit a piacon a tokmányhoz adtak. Na most az igaz, hogy azt alapvetően az ütve fúró gépek tokmányához méretezték, csakhogy az átmérője attól még ugyanúgy 10-es, mint ahogy a képen látható tengelynek is.
   Hogy ebben mégis mi a ráció? Nos az, hogy ha odatenném a tengely mellé a tokmány szárát, majd a két anyagot egy rájuk húzott csődarabbal összefogatnám, aminek persze pontosan 10 milliméter a belső átmérője, akkor valami k*rva nagyot lépne előre a projekt.
   Fentiek hatására most az jön, hogy indítok egy dobozborogatós projektet, hogy legyen némi esélyem megtalálni a keresett 10 milliméteres belső átmérőjű csövet. Már ha van van nekem olyanom egyáltalán...

   Bár ennek az adott pillanatban nem volt semmi értelme, attól én még képtelen voltam megállni, hogy a lépcsőház lesöprése után - csak úgy pihentetésemül - elő ne szedjem az eddig összegyűjtött hozzávalókat. Aki ebben az összeállításban nem látja az esztergát, az inkább ne is nézze!
   Ahogy ácsorogtam a pince előtti linóleumon, egyszer csak eszembe jutott, hogy bár a mosógépet (abból van a motor) a szétszedése előtt kipróbáltam, de hosszan nem járattam, így ha esetleg részben már le lenne égve a motor, akkor arról ugye nem tudok. Márpedig az eszterga meghajtását nagyon nem lenne jó egy már eleve hibás motorra alapozni!
   Ez a gondolat egyenes úton vezetett oda, hogy nemcsak dobozborogatós fejezet lesz, hanem nagydarab villanymotor szétszedős is. Ez mondjuk még nem olyan nagy baj, csak legyen már végre ebből a k*rva projektből valami!

   A dobozborogatósból időközben már lett is! Ezek persze nem mind kellenek az esztergához, csak ha már egyszer csináltam, akkor kikapkodtam az amúgy nem is olyan rettenetes tömegből azokat a tételeket, amik egyrészt tudottan elhelyezhetők (mármint már van stabil helyük), másrészt kellenek valamelyik épp futó, vagy még csak nagyban tervezgetett projektemhez.

   A képen látható bigyó hiába épp 10-es belső átmérőjű, ha egyszer annyira rövid, hogy a bevetéséhez nincs rajta elég hely. Mármint ahhoz nem elég a hely, hogy a tengelyekhez rögzítő csavarok, vagy akár csapszegek helyét kifúrjam.

   Az alumíniumból készült csövek kiestek, mert azokat keni a fúró, az alsó krómozottnak túl vékony a fala, a vízszerelékes fiókban talált görbe cső belső átmérője azonban tökéletesen passzol. Bár a krómozás alatt rézből van, de az 1 milliméteres falvastagsága elégnek tűnik a feladathoz. Ráadásul kívülről 12-es, amire ugye passzol a 6201-es csapágy, amiből ugyan akad kettő a fiókban, de azok csak próbálgatni jók, mert egyrészt nem porvédettek, másrészt egy kissé már rozsdásak is, a bizonytalan eredetükről s a használtsági fokukról már nem is beszélve!

   Amennyiben a csövet tövig rátolom a tengelycsonkra, a csődarab másik végébe pedig beledugom a hosszú tengely végét, akkor hiába léphetnek fel a két tengely találkozásánál nagy erők, számomra képtelenségnek tűnik, hogy azok egy milliméteres falvastagságú rézcsövet eltörjenek. Legalábbis merek benne reménykedni, hogy ez így lesz, mire fel már álltam is neki a fűrészelésnek. Mármint kivágtam az "S" alakúra görbített csődarab közepéből egy hosszabbnak tűnő egyenes szakaszt, amibe aztán (természetesen néhány alkalmas méretű fadarab közbeiktatásával) óvatosan belekalapáltam a tengelyeket.

   A cső a hosszú rúdhoz valószínűleg csapszeggel lesz rögzítve, míg a tokmány tengelycsonkjához egy olyan plusz gyűrűvel, aminek a belső átmérője 12-es, és menetes lyukak vannak benne a tengelycsonk mélyedéseibe passzoló csavaroknak. Vagy nem bonyolítom túl, és egyszerűen csak összefúrom az anyagokat egy-egy valószínűleg M4-es átmenőcsavar számára.

   Ez egy olyan kísérlet, amit a szerző egyszerűen képtelen volt kihagyni. Mármint azt, hogy sorban rátologassa a tengelyekre a csapágyakat, majd mind a hármat, ha csak asztalos szorítóval is, de stabilan odafogassa a gépágyhoz. Bár a tokmányt nem tekertem rá (de csak mert untam folyton leszedegetni az eszterga tengelyéről, a párját pedig a minap elhasználtam a nyeles tokmányhoz), de attól még komoly élvezetet jelentett a már felcsapágyazott tengely tenyérrel történő tekergetése. Mármint abba szerelmesedtem bele, amint valami elképesztően simán fut.
   Na itt aztán újra néhány napnyi agyalás következett, melynek végén úgy sikerült határoznom, hogy mivel pontos munkát végezni a jelen szerszámkészletemmel képtelen vagyok (valamint amúgy sem jellemző rám a pontosság), ezért a tengely csapágyainak rögzítésénél ugyanúgy fogok eljárni, mint ahogy azt legutóbb is tettem. Mármint a csapágyak különálló házat kapnak, rétegelt lemezből, négy lyukkal a sarkaikban, mely alkalmatosságokat aztán - némi mozgásteret hagyva magamnak - már pontosan tudok rácsavarozni azokra a deszkákra, melyek az áttétel vázát fogják alkotni. Ebben a felépítményben az az okosság, hogy így ha sokat nem is, de néhány millimétert azért majd tudok mozogni a csapágyakkal. Mármint így fogom elérni, hogy a három vagy több csapágy szépen együtt fusson.

   Magam is belátom, hogy ez a kombináció első ránézésre teljesen úgy néz ki, mintha valaki hanyagul  deszkákat dobált volna a gépágyra, de attól még úgy van, hogy ez igenis egy komoly (hát persze...) mérési összeállítás.
   Hogy mégis mi a csudát mérek meg általa? Bár ez már-már kitalálhatatlan, de attól még igenis úgy van, hogy a tokmány és a motor tengelye közötti távolságot. Hogy a motor nem is szerepel a képen? Ez mondjuk igaz, épp mint ahogy az is, hogy ha a motort odatettem volna a balra álló deszka helyére, az a mérést semmivel sem könnyítette volna meg.

   Mármint ezt a mérést, amivel azt sikerült kiderítenem, hogy a két tengely közötti távolság az általam korábban saccra feltételezett 20 centivel ellentétben, kevesebb mint 15 centi. Ez egy azért nagyon lényeges adat, mert ugye ettől, meg persze az ékszíjtárcsák átmérőjétől függ az ékszíj hossza. Kapni ékszíjat meg ugye nem lehet bármiféle méretben.
   Miután ezzel a mérésnek alig nevezhető részfeladattal megvoltam, mindjárt jött a következő. Mármint mérési igény, mégpedig annak meghatározására, hogy mégis mekkora lehet a hajtott tengelyre szerelt legnagyobb ékszíjtárcsa átmérője.
   A következő mérés pedig azt fogja célozni, hogy vajon mennyivel nehezebb a mosógép motorja az eszterga jelenlegi meghajtásánál. Mármint ha tegyük fel sokkal nehezebb, akkor esetleg már nem tudom olyan szabadon mozgatni, mint most a jelenlegi felépítményt, amit igencsak szomorú szívvel vennék tudomásul.
   Miután ki tudja miért, de letettem róla, hogy az említetteket most azonnal lemérjem (pedig amúgy van a másik pincében egy analóg fürdőszobai mérleg), azon a kérdésen kezdtem el agyalni, hogy vajon van-e itthon a projecthez megfelelő mennyiségű rétegelt lemez. Miután újra benéztem az útszórós sós pincébe, azt sikerült megállapítanom, hogy vagy nincs, vagy csak nem látok be eléggé a sarokba, tényszerűen a pince közepére rámolt ládáktól, melyekbe majd az anyagok lesznek szétválogatva.
   Komolyan mondom, hogy nekem nem kell senki aki akadályoz a munkában, mert megteszem helyette én magam. Most például a maradék vegyes dobozok tartalmának szétválogatását sikerült "véletlenül" ráindítanom a már ki tudja hány pincében futó projectre, azokat kivitelezésükben durván akadályozva.
   Szerintem most az lesz, hogy míg csak az összes pincei dobozt szép sorjában ki nem borogattam, a tartalmukat pedig szét nem pakolásztam, valamint el nem készítettem a csapágyházakat, addig már vissza sem nézek erre a projektre.
   Mikor az említettekkel megvagyok akkor jöhet az, hogy a mosógép motorjának, valamint a rászerelendő ékszíjtárcsa méretének megfelelően (ami jelen esetben a szélességet jelenti), meghatározom az új meghajtás alaplapjának méretét. Ha azt leszabtam, majd még a gépágyhoz történő rögzítés módját is megoldottam, csak akkor jöhetnek rá azok az elemek, melyek majd a motort és a tokmány tengelyét fogják tartani.
   Aztán le kell még mérnem azt is, hogy pontosan hová is kell essen a tokmány mögötti tengely. Mármint ugyanoda kell kerüljön, mint ahol a jelenlegi van, hogy passzoljon hozzá az álló és a forgócsúcsok sora.
   Hogy a szerzőhöz nem passzol egy olyan komplett felépítmény megtervezése, mint egy akárcsak barkács célokat szolgáló faeszterga maghajtása, az annyira egyértelmű, hogy az már szinte fáj! Mármint az, hogy ennyire hülye vagyok a mechanikai dolgokhoz.
   Amolyan tőlem megszokott kerülőmegoldásként azt találtam ki, hogy fogok egy füzetet és egy ceruzát, majd kiülök velük a napra. Mármint megrajzolni azokat a mindenféle dolgokat, melyeket eddig elterveztem, hogy legalább legyen esélyem előre meglátni bennük a még el sem követett baklövéseket. Szerintem vadásznak kellett volna mennem, mert bakot lőni azt nagyon tudok!

   Korábbi terveimhez képest, újra a pincében vagyok. Mármint azért, mert ahhoz, hogy egyáltalán neki tudjak állni rajzolni, illetve legyen értelme, kiindulási alapja, előbb még feltétlenül le kell vennem a meglévő kombinációról néhány méretet.
   Ha meg már amúgy is itt voltam, gondoltam megnézem, hogy jó irányba forog-e a mosógépből kitermelt motor. Jelentem természetesen nem, azonban a forgásirány a segédfázis kondenzátorának lábáthelyezésével megfordítható volt.
   Amit lemérni megfelelő műszer híján ugyan nem tudtam, de felettébb kíváncsi voltam rá, az a két motor nyomatéka közötti különbség. Hogy ezt műszer nélkül mégis miféle módon sikerült megállapítanom? Nos úgy, hogy felvettem egy vastag bőrkesztyűt, majd megpróbáltam bennük a motorok forgó tengelyét lefogni. Bár balra egy tokmány van a tengelyen, jobbra pedig egy ékszíjtárcsa, de attól még az jött ki eredményül, hogy az eszterga meghajtásához mindkét motor elég erős.
   Kettejük közül a bal oldali már bizonyított is, csak ugye az túl gyorsan forog. Mármint percenként 2.700-at, míg a mosógép motorja csak 1.350-et. Ezt az adatot mondjuk a centrifuga motorjáról olvastam le, de csak mert a képen látható társáról már rég leesett a gyári adattábla.

   Ezek itt úgynevezett csapszegkiütők, amiket nem azért vettem meg, mintha valaha is lett volna rájuk igényem, hanem csak azért, mert egyrészt épp olcsón adták őket, másrészt esztergakéseket akartam belőlük köszörülni. Most persze jól jött, hogy nem tettem őket tönkre.

   Mármint az egyikkel sikerült kiütnöm a helyéről a motor tengelyén, és persze vele együtt az ékszíjtárcsán is keresztülfutó csapszeget. A motor tengelye amúgy rövidnek, de legalább toldhatónak tűnik.

   Eláruljam, hogy hogyan sikerült a morzekúpos tokmányt a tengelyre ha csak ideiglenesen is, de azért mégiscsak felszerelnem? Egy szigszalagos közbetéttel, ami persze tartani nem tart, de annyira azért elég volt, hogy a tokmányt lássam forogni. No nem mintha ennek az összeállításnak bármiféle értelme lenne...
   Ez amúgy nem így van. Mármint igenis, hogy van értelme, csak persze nem így kell nézni, hanem 180 fokkal elfordítva, mikor is a kombináció azt mutatja meg, hogy milyen mikor közvetlenül a tokmány mögött van valami.
   Mivel a tokmány tövéhez a későbbiekben nem kell hozzáférnem (legalábbis remélem), így nem lesz gond ha egyből mögötte van a csapágy, meg persze az a deszka is, amire majd a csapágyház lesz felcsavarozva.

   A centrifuga motorját csak azért vettem elő, hátha ennek hosszabb tengelye van. Jelentem az van, csakhogy görbe! Mivel a tengely ujjnyi vastagságú, én valahogy nem hiszek benne, hogy a használata közben görbült el. Amúgy nemsokára ezen a motoron fogom gyakorolni, hogy hogyan kell szétszedni a másikat.

   Mikor a mérésekkel már majdnem ott tartottam, hogy felírom a füzetbe az adatokat, egyszer csak gyanút fogtam. Gyanúm a két vonalzó egymásra történő helyezésekor, vagyis az osztások összehasonlításakor beigazolódott. Mármint eltérés van a két vonalzó skálabeosztása között. Mivel a fadarabok leszabásakor amúgy sem ezekkel fogok mérni, elővettem helyettük a sárgákat.

   Szerintem ennyi szám már elég lesz hozzá, hogy el tudjak indulni a tervezéssel. A 88-as számból például az derül ki, hogy a meghajtott oldalon az ékszíjtárcsa maximális átmérője nem lehet nagyobb 15 centinél. Mármint ha kicsit is több lenne, mint a betervezett 15 centi (pontosabban szólva 17,6), akkor sajnos már túllógna a gépágyon. A motor középvonalának pedig (a motor átmérője miatt) nagyjából 8 centire kell lennie a gépágy szélétől.
   Aztán kijön még a számokból egy olyan adat is, ami nagyon fontos, mert feltétlenül szükség van rá az ékszíj méretének meghatározásához. A két tengely távolsága a következőképpen jön ki: 310-(80+88)=142
   Na itt történt, hogy mivel belekeveredtem a sugarakba és az átmérőkbe, vissza kellett törölnöm mintegy öt bekezdésnyi számolást. Mindezt úgy, hogy ma még csak nem is ebédeltem! Ha már délelőtt sem fog az agyam, mi lesz itt később?
   Újragondolva az imént alaposan összekevert adatokat, mivel a meghajtott tengely mögött már eleve ott lesz egy 15 centiméter átmérőjű tárcsa, az azzal egy síkban elhelyezett 14 (13,6) centiméter átmérőjű motor nem fog fentebb lógni.
   Rátérve végre a lényegre, amennyiben a meghajtott tárcsa átmérője 150 milliméter, míg a maghajtóé csak 40, a kettő közötti tengelytávolság pedig 142, akkor ezek közé egy 604 milliméter hosszúságú szíj való.
   További számolásom, hogy amennyiben a hajtott tengely mögött egy 15 centi átmérőjű tárcsa van, a motor háza pedig 13,6 centi átmérőjű, akkor ezek ketten a tengelyközéppontjukban mérve nem kerülhetnek egymáshoz (150+136)/2=143 milliméternél közelebb. Vagyis a (megjegyzem majdnem saccra) betervezett 15 centis tárcsa, a tengelytávolságok miatt már eleve oda sem fér.
   Ezt az ellentmondást szerencsére több tény is feloldja. A motor egyrészt mehet egy kicsit közelebb is a gépágy széléhez, vagyis távolabb a tokmány mögötti tengelytől, másrészt amúgy is egy tengelyen elbillenthetően lesz odafogatva az alaplaphoz. Mármint azért, mert ugye olyan nincs, hogy én a szíjtárcsák átmérőjét egyrészt milliméterre eltaláljam, másrészt a mozgás lehetősége amúgy is kell a sebességváltáshoz, vagyis az ékszíj átdobásához. Aztán ott van még az is, hogy a motor háza semmiképp sem lesz egy síkban a mögé kerülő ékszíjtárcsákkal.

   Mikor az ember azt hiszi, hogy most aztán már tényleg mindent felírt, olyankor persze mindig kiderül, hogy valami nagyon fontos adat valahogy mégis kimaradt. Mert ugye sem a motor hosszát, sem a motorból kilógó tengely hosszát nem jegyeztem fel.
   Miután ezekkel megvoltam, még odafirkantottam a lap aljára, hogy a régi meghajtás 275 milliméter hosszú, majd már az ajtóból visszatérve lemértem a magasságát és a szélességét is. Ha ezeken felül is kell még valami adat, akkor csak futok két emeletet le és fel. Hogy ez hányszor fog megtörténni? Na ezt még csak megjósolni sem merem, bízni azonban bízok benne, hogy csak kevésszer.

   Ez az esztergakés nem azért került ide, hogy eldicsekedhessek vele, hogy végre lezártam az esztergakések készítése című projektemet, hanem azért, mert ha nem is ezzel, de egy másikkal végre nekiállhattam elkészíteni egy apró ékszíjtárcsát.
   Sajnos még véletlenül sem arról van szó, hogy már ott tartanék, hogy csak a szíjtárcsa hiányzik, hanem csak arról, hogy kíváncsi vagyok, sikerül-e. Mármint legyártanom egy az eredetiekhez legalább egy kicsit hasonlító ékszíjtárcsát.

   Komolyan mondom, alig akartam hinni a szememnek, mikor a kicsi fa görgő által hajtott nagy feketét végre lassan forogni láttam. Utóbbi csapágyazását amúgy egyrészt az alul középen látható csapágy, másrészt a fekete tárcsa túloldalán kilógó fúrószárra ráfogó kezem képezte. A fúrószár persze csak azért került képbe, mert abból találtam kézközelben 12-est.

   Mindössze néhány csavart kellett betekernem, és már össze is állt! Amit balra látni, az már ugyanúgy rátolható az eszterga ágyára, mint az a gép ami most van rajta. Az a lemez persze még nincs rászerelve, amin a tulajdonképpeni gép lesz, de amúgy már azt is leszabtam, lecsiszoltam. (lásd jobbra)
   A legnagyobb kaliberű meló talán az volt, hogy bár találtam 10 darab egyforma méretű, pláne újnak tűnő 8-as csavart, csakhogy azok a kelleténél 3 milliméterrel hosszabbnak bizonyultak, mire fel leköszörültem belőlük. A köszörülést követően a menetet persze mindre újra kellett vágnom.
   Aztán előkaptam 10 darab anyát, átfúrtam őket keresztben, majd a lyukakba fúrtam 3-as menetet, és persze magukat a 8-as meneteket is újrafúrtam. Végül a további munkát nemcsak azért adtam fel, mert időközben rám esteledett, hanem azért is, mert az anyák összekötéséhez nem volt itthon M3-as menetes szár.

   Mármint ezt, amiben nemcsak az az okosság, hogy ez akár már géppel együtt is befér a polcba (mint az később kiderült, ez nem igaz), hanem az is, hogy egyrészt az ötsínes gépnél könnyebben mozgatható (amúgy ez sem igaz, mert alig lett köztük némi súlykülönbség), másrészt azzal, hogy ezt az új ágyat elkészítettem, olyan szinten szabadult fel a régi, hogy azon végre nyugodtan garázdálkodhatok. No nem mintha amúgy idegesen szoktam volna rendetlenkedni...

   A projektre egy hónap múlva újra ránézve, igencsak sajnálatos módon az derült ki, hogy nemhogy nem haladtam vele, de még rá is indítottam egy csomó másikat. Balra egy hajszárító látható, amiből kiégett a fűtőszál, ezért már csak fújni lehet vele, mely megmaradt tulajdonsága épp jó lesz hozzá, hogy a port a vágási vonalról fűrészeléskor elfújja. A hajszárító körül látható csapágyak az esztergabábhoz kellenek, míg valószínűleg a tőlük jobbra látható vasak is. A zár egy kiváló barátomé (szerencsémre nincs vele dolgom, csak át kell vinnem), míg az egész miskulaciára keresztben az eszterga új tokmánya van rátéve. A hajszárító alatti hamutartóban pedig a gépágy és az eszterga új hajtóművét összefogató csavarok vannak.

   Ha ennyi rumli nem lenne hozzá elég, hogy végképp elmenjen a munkakedvem (ami amúgy már eleve nem igazán volt), akkor az eddig látottakra ráadásképp a gépágy és a meghajtás közötti kapcsolat mögött a csiszolómalom 1.0 projekt deszkái vannak (már ha tényleg azokra lesz ráépítve), míg szemből a szerző által megálmodott mikrométeróra tesztdeszkája támaszkodik neki.

   Ez a kép nem azt mutatja, hogy még mennyire fiatal az idő (amúgy az), hanem azt, hogy az óra mellett hevernek a 3-as menetes szárakkal összekapcsolt 8-as anyák. Gondoltam ha mást nem is, de legalább annyit megteszek, hogy ami már összeszerelhető, azt összeszerelem, hogy ne legyenek már ennyire szanaszéjjel.

   Bár azt az óra megmutatta, hogy már dél, vagyis ebéd után van, azt azonban nem, hogy sajnos hiába próbáltam magamat a lépcsőház letakarításával (mozgás) felpezsdíteni, ez az adott napon valahogy nem járt semmiféle pozitív eredménnyel. Már persze attól eltekintve, hogy minden szép tiszta lett.
   Hogy az adott pillanatban mennyire nem voltam a topon, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy bár arra rájöttem, hogy a két fadarab is ehhez a projekthez való, arra azonban hosszú percekig nem, hogy mégis hogy a csudába kell őket odatenni.
   Mindeközben a háttérben az látszik, hogy időközben újrafaragtam a munkapad tetejét. Vagyis nem arról van szó, hogy nem csináltam semmit, mint inkább csak arról, hogy már megint nem az esztergával foglalkoztam.

   Na így, vagyis a két fadarab a közbetét tetejére való, nem pedig az előbbi képen látott aljára. Erre jön a korábban már mutatott (most azonban fogalmam sincs, hogy merre lehet) rétegelt lemez, arra pedig akár már fel is szerelhetném azt a másik lapot, amire már a csapágyház lesz felszerelve.