Ez a kép úgy került ide, hogy a minap épp itt hagytam félbe az éppen aktuális pincei rendezkedést. Mikor ezt a már egészen jónak ítélhető állapotot megláttam (mármint az adott pillanatban már azt is nagyra értékeltem, hogy látszik az asztal lapja), akkor menten rájöttem, hogy már megint eltévedtem.

   Mármint még fent a lakásban azt találtam ki, hogy ami csak a holnapi etaphoz kell, azt lejövök és mind körbefényképezem. Ez leginkább a ma bemutatásra kerülő magnó típusának megörökítését jelentette, hogy legalább legyen miről elneveznem ezt a cikket.

   A vödörben a szemét lehozása, valamint a szatyorban egy adag tűzifa felvitele pedig ahhoz a tervemhez szükségeltetik, mely szerint a holnap reggeli teendőimből amit egyáltalán csak lehet, még ma letudok, így segítve elő, hogy amit elterveztem, azt estére legyen esélyem mind befejezni. Olyanokat találtam ki, mint mondjuk a beszámozatlan, de már megkezdett cikkek mindenhova beírása, a nyitóképek rendbetétele, a hozzájuk tartozó összes szöveg megírása, a már elkészült cikkek szerverre való feltöltése. Ez így leírva hiába nem tűnik komoly, mármint időrabló feladatnak, a szomorú valóság ugyanis az, hogy egyrészt már megint egy csomó mindenbe vágtam bele, természetesen egyszerre, másrészt az elkészült anyagok rendezésével is sikerült elmaradnom. Ha még azt is hozzáveszem, hogy már közel száz megválaszolásra váró levelem van, akkor annyira egyértelmű, hogy hiába a nagyszerű tervek, holnap estére biztosan nem érek el átütő változást, hogy az azért már tényleg komolyan elszomorító.

   Épp mint ahogy az sem ad okot a vidámságra, hogy egy nap úgy telt el, hogy tulajdonképpen nem csináltam semmit, s mire végre megmozdultam, addigra már délután hat óra volt. Mármint más napokon ilyenkor szoktam a pincéből úgymond elégedetten távozni, zsebemben az adott nap témájáról készült rengeteg képet tartalmazó memóriakártyával. Ehhez képest erőmből ma még arra sem futotta, hogy a rendrakásra legalább néhány kósza kép erejéig rámozduljak.

   Mire fel úgy döntöttem, hogy bár nem munkához öltöztem, attól még beleállok néhány olyan apróbb feladatba, ami a piros köpenyemben is elvégezhető. Mármint nem porol, mint mondjuk a házba bevezető gázcsövön talált, a nevemmel ellátott csomagba történő puszta belenézés.

   Azt viszont fogásra egyáltalán nem éreztem úgy, hogy a hosszúkás szögletes fekete alkatrészek is hangszórók lesznek. Ezekkel nem az a baj, hogy nincs belőlük hiányom, hanem az, hogy képtelen vagyok nekik ellenállni! Mármint már magam is oly sokat gyűjtöttem be, hogy megtelt velük egy egész szekrény! Ellenállni pedig azért vagyok képtelen, mert mikor meglátok egy hangszórót, képes vagyok azonnal mögéálmodni valamit. Hogy ezeket az apró hangszórókat a pince előtt félálomban toporogva hová terveztem beépíteni, azt most inkább nem vázolnám fel. Nem arról van szó, hogy így másnapra elfelejtettem, hanem arról, hogy olyan sok tervem van, hogy azokat most inkább nem állok neki felsorolni.

   Íme az adott napon a piacon beszerzett kincsek. A magnóért már csak azért is kiadtam egy ezrest (alku nélkül 2.000 lett volna), mert a BASF nem egy tipikus elektronikai cég, valamint a mindent tudó táblázatom szerint ekkor még rengeteg magnós témájú cikknek volt előre kihagyott hely. A középen látható szobortalpat pedig ezért hoztam el kétszázért, mert magam is szeretnék hasonlókat gyártani, s gondoltam jó lesz mintának. Az aznap vásárolt három tétel közül a piros fúrógép tűnt a leghasználhatóbbnak (mármint az akár még jó is lehet), mire fel alku nélkül került egy százasba.

   Majd azzal a lendülettel már kaptam is fel a hangszórókat, mondván olyan nincs, hogy azoknak a lomos pincébe történő áthozását másnapra halasszam. Ezek amúgy azért vannak itt, mert a hangszórós szekrény egyrészt betelt, másrészt jelen állás szerint nem sok esélyem van hozzáférni. Épp azért akarom letudni a felemlegetett feladatokat, hogy végre minden rendben legyen, s szabadon lejöhessek a pincébe pakolászni. Ha meg azzal megvagyok, akkor akár a hangszórók selejtezésének is nekiállhatok. Na jó, inkább hagyom a francba mindig csodás terveimet, mert ha csak álmodozom, akkor közben sajnos nem haladok semmivel.

   Épp mint ahogy annak is örültem, hogy bár a magnó kezdetben semmiféle életjelet sem adott, idővel hallhatóan elindult benne az apró motor, majd a hangszóróból a pormétert tekergetve némi sercegést is sikerült előcsalogatnom.

   Annak viszont nem igazán örültem, hogy a fiókokkal eltorlaszolt hangszórós szekrényt az előbb nem örökítettem meg, mint ahogy a magnó kipróbálásához szükséges kazettából sem ragadtam magammal legalább egy kósza példányt.

   Mivel a múltkor végre sikerült lefuttatnom az egyik fehér polcos áthelyezése című projektemet, melynek folyományaként keletkezett némi hely, ahová persze egyből odarakosgattam amit csak értem, így a kazetták a tartójukkal kényelmesen elérhető helyen voltak, épp csak a még szokatlan helyen meg kellett őket találnom.

   Azért micsoda fura történet már, hogy valaki a nagyitól kapott Joe Cocker kazettát az első mp3 lejátszója érkezésekor az elejére vissza sem tekercselve félredobta, épp mint ahogy valaki más az idejétmúlt kazettás magnóját, én meg összehoztam a kettőt, s ahol a műsor még évtizedekkel ezelőtt félbemaradt, most ugyanonnan folytatódott. Ez már csak azért is biztos (mármint az "ugyanonnan" meghatározás), mert míg a magnó lejátszás állásban működik, gyorspörgetni a gumiból készült alkatrészek elöregedése okán már egyik irányba sem tud.

   Mint azt már említettem volt, a magnó megvásárlására részben az adott okot, hogy a BASF nem elektronikai, hanem egy vegyipari gyár. A BASF konkrétan Badische Anilin- und Soda Fabrik rövidítése, ami magyarul Badeni anilin és szóda gyárat jelent.

   Egy kicsit ugyan megzavart az elemtartó mélyéről onnan kihúzhatatlanul kilógó hálózati kábel, de aztán rájöttem, hogy a vezetéket az elemek helyére nem begyűrni kell, hanem ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy az előző tulajnak, vagy a javítást végző mesternek nem volt borotvacsatlakozós kábele.
   Mikor abba az életveszélyes lehetőségbe belegondoltam, hogy a fehér hálózati kábel belül egyszerűen csak párhuzamosan lett kötve a hátulról jelenleg teljesen szabadon hozzáférhető csatlakozóval, nos abba azért nem kissé beleborzongtam.
   Mint az később, már a készülék belsejének átnézésekor kiderült, nagyon is jól tettem, hogy a valóban életveszélyes állapotot voltam oly okos, hogy nem az ujjam bedugásával ellenőriztem. Mármint a jobbra látható csatlakozón az átgondolatlan kábelbekötés eredményeként valóban rajta van a hálózati feszültség.

   A kerek Hajdu mosógépből kitermelt, azóta már sárgára festett, plusz csapággyal ellátott villanymotort pedig egyszerűen csak fel szerettem volna tenni a földről, értelemszerűen valamelyik polcra, csak aztán rájöttem, hogy miért hever itt lent. Az ok egyértelműen az, hogy mivel a motor kerek, ezért komoly hajlamot mutat az elgurulásra, ami egy polcra tett viszonylag nehéz tárgy esetében mondhatni nem igazán szerencsés tulajdonság. Innen meg ugye essen lentebb, ha tud!
   Amennyiben szerencsés leszek (mármint a terveim megvalósításában), akkor már mindjárt jövő héten letudom a magnót. Már ha csak meg nem előzi a sorban a Philips 095-ös rádiós magnó, vagy a már fel is vitt Unitra ZK-246-os orsós dög.

   Konkrétan felhoztam a Philips társa mellé, amivel hiába volt már idefent, az utóbbi napokban ugyanúgy nem történt semmi, mint ahogy a pincében heverő társával sem. Még arra sem voltam képes, hogy a rádiós magnó mocskos dobozát beáztassam. Erre amúgy az volt az okom, hogy ha a készülék belsejét nem tudom, vagy úgy döntök, hogy nincs értelme, vagy egyszerűen csak kedvem feléleszteni, akkor ugyan minek mosogassam el a külsejét?

   Hogy a két kazettás készülék mennyire hiányzott az asztal pultjáról, azt most inkább nem ecsetelném. Hogy milyen csekély esélyük van rá, hogy még a héten szétszedődjenek, azt sem. A már ki tudja mióta a hátam mögött heverő Unitra magnónak pedig így, hogy foglalt a pult, még csak esélye sincs a két kisebb társát megelőznie.
   Mivel nem volt kedvem csavarhúzózni, hol adminisztratív, hol meg pincebéli rendezkedős feladatokba menekültem. Az persze egyáltalán nem baj, hogy más területeken egészen komoly haladásokat értem el, az viszont már nagyon is az, hogy a magnók és rádiók bemutatásával az adott pillanatban már megint durván le voltam maradva. Ez persze csak a mindent tudó táblázatban az említett készülékek számára üresen hagyott sorokat jelenti, ami már csak azért sem okoz galibát, mert a szétszedtem cikkek az adott pillanatban már hosszú évekre előre meg voltak írva.
   Mikor ezt írtam, akkor 2023-03-14. napja volt, az előre megírt cikkek pedig egészen 2027-05-19-ig képeztek hézagok nélküli tömböt. A rádióépítős cikkek persze még hiányoztak, azoknak azonban nem hagytam ki előre helyet. Mármint úgy gondoltam, hogy a rádióépítős cikkeknek már eleve nem is hagyok ki előre helyet, hanem majd csak akkor szúrogatom be őket, mikor majd tényleg lesznek.

   Ahogy álltam a hall közepén, s épp nagyban bámultam a polcokat, egyrészt azon merengtem, hogy emennyiben nekiállnék letudni a három középmechanikás videót, akkor azok vinnék magukkal a megmaradt VHS kazetta készletemet is. Mármint a videomagnók letudásának hatására nemcsak a pincében, de még idefent a lakásban is keletkezne némi hely. Ha még a BRG MK-29-es magnót is letudnám, akkor pedig háromszor akkora hely keletkezne, mint amennyit a képen látható példány foglal, mert abból a hall polcain mindjárt három is akad! Ha még a kicsi dakszli rádiót bemutató projektet is befejezném, akkor a polcokra rámolt cuccaim között már tényleg komoly méretű hézagok mutatkoznának.
   Ha már épp szóba került a hézagosság, akkor feltétlenül meg kell említenem az emlékezetemet. Mármint igazándiból nem is az eddig elmondottakat bámultam (amúgy persze de), hanem azt a témát kerestem, amire néhány perccel ezelőtt azt mondtam, hogy azt a fontossága okán a mindenképp a magnó elé fogom venni, épp csak hiába bambultam, nem jöttem rá, hogy a meglehetős tömegből mégis melyik lehet az.

   Mire fel mérgemben odavettem magam elé ezt a magnót. Mikor ez megtörtént, akkor persze menten kiszúrtam a tolltartós óra mögött az asztali lámpámból minap kitekert beteg LED-es villanykörtét. Mivel hiányzott a harmadnyi fény, gyorsan szétkaptam a körtét, majd mivel nem tudtam megjavítani, ha nem is az előző képen a kerek fa óra mögé elrejtett készletből (tulajdonképpen ekkor jöttem rá, hogy az adott pontot miért bámultam olyan hosszan), de legalább a szobai fiókból hoztam helyette egy másikat.

   Mivel a villanykörtéből kitermelt LED-es panel már végképp nem akart a többi LED-et rejtő fiókba beleférni, a tartalmának teljes kiborítása után kiszedegettem belőle a LED-es elemlámpákat, majd kitettem az előszobába, mondván majd mindjárt leviszem őket a pincébe, ahol így legalább már lesz okom megnyitni számukra egy elemlámpák feliratú dobozt.

   A kazettás kismagnók tulajdonképpen mind így néznek ki. Persze vannak olyan különbségek, mint mondjuk a beépített electret mikrofon, vagy a csak automata felvételi lehetőség miatt elhagyott kivezérlésjelző műszer, vagy a dobozból kihagyott hálózati tápegység, mint ahogy a mechanika vezérlése sem feltétlenül kell nyomógombos legyen. Mármint van belőle tekerőgombos, tológombos, karos, meg ki tudja még miféle különös vezérlésű változat is.

   Míg a "VOL" a "volume", vagyis a hangerő, addig az "ALC" az "automatic level controll", vagyis az automatikus szintszabályozás rövidítése. Utóbbit úgy kell érteni, hogy a forgatógomb által hajtott potméter kapcsolós típus, azonban a végállásba tekerésekor hallható kattanás nem a magnót kapcsolja ki, hanem a felvételi szintszabályozó automatikát kapcsolja be. Ez a megoldás amúgy annyira egyedi, hogy ilyet még soha máshol nem láttam.

   Olyat viszont már többször is láttam, hogy egy potméteren úgy áll ferdén a gomb, hogy az a tekerése közben kacsázik. Ez konkrétan kiegyenesedik, mikor egészen a végállásáig tekerem. Mindeközben a fekete csík középállása a már bekapcsolt ALC elektronikáról tájékoztat.

   Mikor már épp hajlottam volna rá, hogy meghagyom a fehér kábelt, mindjárt két dolog is kiderült. Míg az egyik az volt, hogy a kábel a magnóra tekerve még a pince mélyén is csúnyán mutatna, addig a másik az, hogy a hatalmas régiféle dugó, pláne a több mint két méter kábel az elemek helyére semmi módon sem gyűrhető be.

   A magnót összetartó csavarok közül viszont már kettő is hiányzik. No nem mintha a készülékbe belekötött hálózati kábelből nem derült volna ki egyértelműen, hogy ezt a készüléket valaki már piszkálta.

   A doboz alsó részébe a csatlakozókat hordozó, amúgy természetesen különálló műanyag idom olyan passzentosan lett illesztve, hogy kezdett gyanús lenni. Mármint mikor hiába feszítettem, felmerült bennem a gyanú, hogy a két anyag össze lett ragasztva. Amúgy szerencsére nem, épp csak egy a szokásosnál szélesebb csavarhúzóra, valamint az elsőre elfogadhatónál kissé durvább erőltetésre volt hozzá szükség, s a tucheleket hordozó lap már csúszott is ki a helyéről.

   A valószínűleg találomra választott, a feladathoz szükséges átmérőjűnél biztosan vastagabb rézdrótról el nem tudom képzelni, hogy az potom 32 mA hatására elolvadna. Mikor ezeket a sorokat róttam, pusztán kíváncsiságból kikaptam az asztali szemetesből a biztosítékfoglalatról előző nap letekert huzalt, majd először apukám kicsi, majd az én nagyobb tápegységemmel is megnéztem, azonban még magában állva, vagyis nem többszörösen összefogva sem sikerült elolvasztanom. Mármint a labortápom négy amperétől a vékony huzal még csak fel sem izzott! Ennyi erővel akár rövidre is lehetett volna zárni a biztosíték helyét. Na jó, nem, mert a vékony huzal a 230-ra direktben rákötve azért biztosan elfröccsent volna.

   A középső tuchel mellé szerelt kapcsoló a dugó aljzatba történő bedugásakor megszakítja a motor áramkörét, ezzel téve lehetővé, hogy a felvételt a mikrofonon található kapcsolóval indíthassuk.

   A javítás megkezdéseként túrtam a magnóba egy új szíjat, amitől persze csak azok a részek jöttek rendbe, melyek eddig a laza szíj miatt nem kaptak rendes meghajtást. Mivel a görgők takarításához a magnóról a doboz fedelét is le kell vennem, ahhoz pedig az adott pillanatbéli hangulatomban még némi további erőgyűjtés volt szükséges, rámentem inkább valami másra.

   Hogy a fehér csomagban mi van, azt a pozíciójából is tudtam, arra azonban a puszta látványból nem jöttem rá, hogy a borotvacsatlakozó aljzatának oldaláról letörött kapcsolót miért kellett ennyire becsomagolni.

   Íme az előbb említett kapcsoló, ami egy morze érintkezőt képező hármas rugócsoport, s a borotvacsatlakozó dugójának betolásakor elektromosan leválasztja a telepeket, majd a magnóba épített hálózati tápegység kimenetét kapcsolja hozzá az elektronikához.
   Ez a váltókapcsoló azért kell, hogy se a telepekből a tápegység, se a tápegységből a telepek irányába ne folyhasson áram. Míg az egyik áramirány kimerítené a telepeket, addig a másik - mivel az elemek nem tölthetők, legfeljebb csak egy kissé regenerálhatók - nem töltené őket.
   A képen látható, fogalmazzunk finoman úgy, hogy nem különösebben precíz módosításra egyértelműen azért volt szükség, mert a tápaljzat oldaláról letörött kapcsoló már nem tudta ellátni funkcióját. Arról már nem is beszélve, hogy már eleve nem is kapcsolhat, hiszen a 230 a dobozba nem az eredeti útján, mármint a dugó bedugása által jut be. Aki a kapcsolót megberhelte, az ha szakember nem is volt, annyit azért tudott, hogy míg a fémek (jelen esetben alumínium lemez) vezetik az áramot, addig a szigetelőanyagok (jelen esetben papír) nem.

   Íme a magnóból kiépített anyagok. A kék vezetéket azért termeltem ki, mert elképzelhetetlennek tartottam, hogy ezt a magnót valaha is elemekről járassam. Arról már nem is beszélve, hogy ha ezt mégis megtenném, az sem okozna gondot, ugyanis az elemekből a tápegység trafója felé a közben található diódák okán nem igazán folyik áram.

   A képen látható lemezdarabot a mechanika oldaláról mindenképp le kell csavarozzam, különben nem jön le a helyéről a kazettaajtó.
   Az ilyen, mármint a mechanikát összetartó csavarok általában és még gyárilag annyira meg vannak húzva, hogy azok a szokásos technikával, vagyis egyszerűen csak csavarhúzózással már ki sem nyithatók. Persze meg lehet a dolgot próbálni, és megesik, hogy sikerül is, csakhogy mikor nem, olyankor az apró csavar fejében menthetetlenül elpusztul a kereszthorony. Hogy ez ne történjen meg, ahhoz vagy egy még precíz élű, pláne kemény, jól megmarkolható nyelű csavarhúzó kell, amit aztán a csavar fejébe erősen bele kell támasztani, vagy egy előzetes csípőfogós megroppantás. Mármint rá kell fogni a csavar fejére egy értéktelen (vagy nagyon erős) csípőfogóval, majd az első nyitómozdulatot (fordítást) azzal kell megejteni. Ez a két csavar például annyira meg volt húzva, hogy mikor egy csípő fogóval megnyitottam őket, akkor szó szerint roppanó hangot lehetett hallani.

   A mechanika első ránézésre teljesen épnek tűnik, a gyorspörgetéshez szükséges energia azonban már nem jut át rajta. Mármint próbaképp rákötöttem az elemek helyére apukám tápegységét. Elszomorításomul a pincében még jól működő elektronika egyrészt durván bezajosodott, másrészt gerjed is, mely jelenségről az előerősítő fokozat szűrő, illetve a tápfeszültséget hidegítő elkójának kiszáradására asszociáltam. Hogyha csak gondolatban is, de mennyire mellélőttem, azt persze majd mindjárt elmesélem, csak előbb még rámegyek a mechanika kipofozására.

   Mivel a görgőre nem rakódott vastag barna réteg, a magnót valószínűleg jobbféle, esetleg tényleg BASF kazettákkal használták. A törlőfej sem koszos. Ellenben a kombináltfej egy kissé már horpadtra kopott, ami a magnó hangjának magas hangoknak híján lévő tónusán erőteljesen hallatszik is.

   Íme a konyhai csap újra csöpögő csövéhez (megjegyzem már több mint négy éve) vásárolt tömítéskészlet. Mivel a választékot kevésnek találtam, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek a pincébe az ott található nagyobb szortimentért.

   Ez kérlek egyáltalán nem rendetlenség, hanem a pincei rendrakás 2023-as második ütemének eredménye. Az asztalra szórt mindenféléket úgy kell nézni, hogy az adott pillanatban már csak annyi szétválogatatlan vegyes alkatrészem volt, mint amennyit a kép közepén díszelgő kupacban látni.

   Kissé később viszont már előkerült a keresett két gumitömítéses szortiment, amiből nem azért van kettő, mert hülye vagyok, és vettem belőle egy második dobozzal is, hanem azért, mert olyan hülye vagyok, hogy ez kétszer is megtörtént, csak a harmadik dobozt időközben már sikerült elajándékoznom.

   Mikor már majdnem ott tartottam, hogy meggyógyítom a mechanikát, anyám menten jelezte, hogy már ne csináljak semmit, mert kész az ebéd. Na most, illetve majd ebéd után vagy az lesz, hogy álmatagon rámegyek a magnóra, vagy az, hogy szokásomhoz híven bealszom.

   Utóbbi azért nem volna jó ötlet, mert a Philips rádiós magnó foglalja a pultot. Mármint a BASF magnót így nincs hová feltennem. Az eltehető munkalap (lásd alul a világos színű anyagot) eredeti célja amúgy épp az lenne, hogy amin nagyban dolgozok, az a munkalappal együtt könnyedén félretehető legyen. Persze én, meg a lehetőségek értelmes használata, az jelen esetben (még ha csak most...) két nagyon külön világ.

   Mielőtt a magnó alaplemezét a lyukakat készítő présgépbe betették volna, ráírták, hogy "compact cassette tape mech", csak aztán a gép a feliratnál undokul kivágott belőle egy darabot.

   Íme a magnó kapcsolási rajza, ami amúgy nem a 9001-es, hanem a 9000-res készüléké, és nem a tucheles, hanem a jack aljzatos változaté, ami persze a lényeget tekintve olyan mindegy.
   Itt térnék rá a magnó korábban említett gerjedésének okára. Bár akár az is megeshetett volna, hogy valóban a C2 pozíciószámú 47 µF-os elkó a korábban feltételezett módon kiszáradt, csakhogy nem ez volt a gerjedést kiváltó ok, hanem jelen esetben az, hogy a rajzon S3-al jelölt, az egész elektronikát indító kontaktus bekoszolódott, ami aztán ettől ha kapcsolt is valamennyire, de már csak durván megnőtt átmeneti ellenállással tette.

   Mármint az érintkezőpáros ennyire volt koszos, amire részemről nem találtam semmiféle értelmes okot. Már ha csak valaki korábban valamiért be nem zsírozta az eredetileg még biztosan teljesen szárazon futó elektromos kontaktusokat.

   Mivel a magnófej a próbák alapján egyértelműen cserére szorul, lemértem az ellenállását, nehogy a rendelkezésemre álló meglehetős tömegből majd egy nagyon eltérő típust válasszak. No nem mintha az ellenállás egy magnófejnek egyértelmű paramétere lenne... Mármint egy tekercs ellenállása természetesen nemcsak a menetszámtól függ, hanem a feltekercselt huzal hosszától és átmérőjétől is.

   Tudtam, hogy van valahol fekete fejmagos BRG fejem, a fejmag feketeségét azonban egyértelműen nem az okozza, hogy ferritből van, hanem az, hogy a vas egyszerűen csak korrodálódott. Mármint még gyárilag, s mivel túl belülre került, ezért aztán végül fel sem polírozták a felületet.

   Íme a három kiválasztott fej. Azért tettem őket egymás mellé, mert a fejtükör felerősítésre szolgáló lyukaktól való távolsága egy nagyon fontos paraméter. Mint az látható, mindhárom fej említett paramétere azonos. Amúgy a balra látható BRG, épp csak felirat nélküli fej került beépítésre, mégpedig annak ellenére, hogy az sztereó, cserébe rengeteg van belőle. A két tekercset persze sorba kötöttem.

   Az apró műszer plexi ablaka (amúgy egyben háza is) nemcsak berepedt, de még az eredetileg szép piros mutató festése is lemállott! Arról a másik - mindezeknél sokkalta reménytelenebb - hibáról már nem is beszélve, hogy a mutató valamitől (talán a festékrészecskéktől) megszorult.

   A magnó sorozatos próbálgatása közben az derült ki, hogy míg a korábban hallott rémisztő zajosság zöme a bekapcsoló kontaktus tisztítása után megszűnt, addig a maradékot nem tudnám az előerősítő tranzisztorainak kisebb zajúra történő cseréjével lecsökkenteni. Mármint a két piros négyzettel jelölt tranzisztor már eleve nem germánium alapú, hanem alacsony zajú szilícium.

- BASF CrO2 kazetta rögzítő, CC9101 a kis gép nagy hanggal (hát persze *)
- A kazettás hangzás nagy új dimenziója – mindezt a BASF CC 9101 CrO2 kazettás magnó gyönyörűen kompakt méreteibe csomagolva. (szépnek mondjuk szép *)
- Hangminőségbeli különbség, amelyet valóban hallani fog – bármilyen kazettával.
- Dobj be egy BASF CrO2 kazettát és kevés más ilyen méretű, bárhol használható
felvevő büszkélkedhet ekkora méretű hangszóróval (nyolc centis *) vagy ilyen teljesítményű erősítővel. (0,4 W-os *) Egyetlen más rögzítő sem büszkélkedhet a BASF technikai fölényével! (ez a magnó valahol a távol-keleten készülhetett *)
- Íme néhány további nagyszerű funkció, amelyek természetes választássá teszik a CC 9101-et:
- Automatikus vagy kézi felvételvezérlés.
- Nagy, könnyen leolvasható mérő, amely a felvételt és az akkumulátor töltöttségi szintjét mutatja. (ezt a miniatűr, konkrétan körömnyi műszerre írta a hirdetés *)
- Csak egy gombbal lehet beállítani a kimenetet (nincs hangszínszabályzó *), ha önre vált, az extra dinamikatartományt fogja hallani. Automatikus kimenet és hangerő. (itt azért elég egyértelműen felmerül a kérdés: Hogy mi van? *)
- DIN csatlakozók távirányítós mikrofonhoz, lemezjátszóhoz, rádióerősítőhöz és magnóhoz, valamint külső hangszóróhoz, vagy fejhallgatóhoz.
- Automata CrO2 kapcsoló. (ezt megtaláltam a kazettaajtó hátulján, csak valamiért elfelejtettem megmutatni *)
- Lehajtható fogantyú. (mármint betolható *)
- Egy CrO2 előre felvett kazettával is jár, hogy megismertesse a vásárlókkal
a hangzás új dimenzióját. A BASF CrO2 szalagok növelik dinamikus tartomány
80%-kal! A háttérzaj teljesen megszűnt. (hát persze, hogy meg *) A CrO2 mágnesesen stabil, sima, szabályos felülete minimalizálja a fej kopását. (épp az előbb láttuk, hogy mennyire *)
- Jönnek a Big Brothers! A sokoldalú CC 9201 automatikus kilökőkapcsolóval és azonnali ismétlési rendszerrel. A professzionális CC 9301, a felvevő/rádió, ami bármire képes. (pont mint azok az emberek, akik ezeket a marketing marhaságokat írják *) Ismeri a BASF tekercses és kazettás szalagokat – ezek a világ legjobbjai. Most lehetősége van a teljes BASF kazettás rendszer megvásárlására. Fogd meg! BASF a kazettás magnók új dimenziója.

* a szerkesztő - kissé kritikus - megjegyzései

   A panel mind a tucheles, mind a jack aljzatos verziónál ugyanaz, épp csak előbbinél az aljzatok nem a panelba lettek beültetve, hanem a korábban mutatott, a doboz aljából csak komoly nehézségek árán kihúzható műanyag lapocskára lettek felszerelve, majd a panellal természetesen össze is lettek kábelezve. Erről a 9100-as készülék leírásában nagyon szép rajzok vannak, ami minimum dicséretes!

   Mivel a magnó belsejét jórészt kipofoztam, a külsejét pedig elmosogattam, így nem volt kérdés, hogy összerakjam-e. Balra lent a leírásban említett hatalmas (?), konkrétan nyolc centiméter átmérőjű hangszórót láthatjuk, amit terveim szerint legalább egy próba erejéig le fogok cserélni egy ha nem is valóban hatalmasra, de legalább egy komplett hangfalra.

   A beígért próba elvégzéséhez fel kellett másznom az ágyra a balra látható, ekkor sajnos még mindig bemutatatlan hangfalért, majd mikor levettem, azon annyi port találtam, hogy már indultam is a fürdőszobába a vizes szivacsért. Mármint ahhoz képest, hogy az asztalnál ülve szerelgetek, meglehetősen sokat mozgok.

   Íme a próba eredménye. A rádugott hangfallal a magnó az eredeti hangszóróval még igencsak vékonyka hangja egyrészt valósággal megtáltosodik (ebből persze a felvétel nem sokat engedett át), miközben egy újabb hiba, konkrétan az 50 Hz-es búgás is előjött, melynek eliminálására már nem mentem rá. A gyorspörgetés üzemmódok viszont úgy működnek, mint még újkorukban. Ellenben a lejátszás sebessége egyáltalán nem stimmel, konkrétan gyorsabb a kelleténél, amit még csak be sem tudok állítani, a motor ugyanis valószínűleg egy röpsúly szabályzós típus.
   A gyorsulást amúgy vagy a motor megőrülése okozta, vagy az, hogy az eredeti szögletes szíj helyett kerek keresztmetszetűt tettem be, s az a motor ékszíjtárcsáján nem oda fekszik fel, mint ahová az eredeti szíj.
   Bár semmiből sem tartott volna a magnóról a doboz alját újra levenni, majd túrni bele egy megfelelő szíjat (már ha van) ezt már csak azért sem tettem meg, mert ez a készülék az elcsomagolása után a pince mélyéről valószínűleg már sosem, illetve az én hátralévő életemben már nem kerül elő. Már ha csak idővel fel nem használom valamire...

   Mikor a próbához előtúrt hangfalkábelt egy darabka vezetékkel összefogatva eltettem, kérdésként menten felmerült bennem, hogy mi lehet az előbb a pulton látott másik darabka drót.

   Mármint ez, amit a magnóból még három órája sincs, hogy kiszereltem. Mivel annak kérdése is felmerült, hogy az elmosogatott villásdugó vajon mikor ér a helyére (már van a pincében feliratozott doboza), menten összeszereltem, majd azzal a lendülettel fogtam és kitettem az előszobába.

   A hangfalat pedig visszaraktam a helyére. Mikor úgy éreztem, hogy a szobában utolsóként megmaradt, ekkor még mindig bemutatatlan hangfalat - mint feladatot - még az idén legyűröm, akkor menten megláttam a még szintén bemutatatlan asztali hangfalaimat, majd kisvártatva apukám hangfalai is beugrottak. Mikor a pince mélyén őrizgetett, természetesen ekkor még szintén bemutatatlan mélyláda léte is beugrott, mondhatni a szokásos módon omlottam össze. És én még azt terveztem, hogy az idei év végére (ez még 2023-at jelentette) olyan átütő sikereket fogok elérni, mint mondjuk a hallból és a szobából is minden egyes tétel bemutatása, egy csomó eddig valamiért elmaradt szerszám elkészítése, valamint a lomos pincei kupi legalább elviselhető szintre történő csökkentése. Hát persze, hogy úgy lesz...

   Utóbbi feladat letudásához már tényleg csak egy újabb magnó, valamint egy a szabványból mára már rég kihullott villásdugó hiányzott. A villásdugónak mondjuk legalább már van dedikált, értsd feliratozott helye, így azt még egy perc sem lesz a dobozába betenni, a magnót azonban a pincében jelenleg uralkodó állapotok szerint még csak esélyem sincs a többi, már rég bemutatott készülékhez odatenni. Ettől persze még meg fogom próbálni, de már előre látom, hogy mint megannyi másba, úgy ebbe a feladatba is csúfosan bele fogok bukni.

   Mikor a magnószerelés végeztével az ágyamba leheveredtem, mentem felmerült bennem a kérdés: Mivel alszom már megint? Mivel ekkorra már tényleg nagyon álmos voltam (ma ugyanis kimaradt a megszokott ebéd utáni szundikálás), a kábelt egyszerűen csak begyűrtem magam mellé a sarokba.

   Később viszont voltam olyan rendes, hogy fellógattam a többi közé. Hogy a főképp hálózati kábeleknek még véletlenül sem a fürdőszoba ajtajára szerelt akasztón lenne a helyük? Miért, máshol jobban állnának? Illetve lógnának?

   Ha már épp szóba került a lógás, akkor itt árulnám el, hogy a BASF és a Philips magnó piacon történt megvásárlásával mondhatni az Unitra társuk szétszedését lógtam el. Persze hamarost ezt a gépet is le kell tudnom, különben nem lesz hova felhoznom a következőt. Már ha csak rá nem unok a magnószerelésre, ami nálam azért eléggé valószínűtlen...