Felsőmaró
(maradvány)

   Ez a mai egy olyan nap volt, amit azzal indítottam, hogy mindhárom általam uralt pincét kinyitottam, aztán amit csak értem, felkaptam és elszaladtam vele a helyére. Ezt persze csak azokkal a dolgokkal tudtam megtenni, melyeknek már volt helyük. A tűzifás pince előterében talált hatalmas sárga szatyor és a papírdoboz például egyértelműen a lomos pincébe való.

 

 

Erről a piacon a minap 500 forintért vásárolt felsőmaró roncsról
viszont nem tudtam eldönteni, hogy a földről hová tegyem fel.

 

 

   Némi szaladgálást követően, mikor a másik felsőmaró dobozát a lomos pincéhez vezető folyosón megláttam (mit ne mondjak, nagy itt a rend), azt találtam ki, hogy visszateszem bele az amúgy sem használt gépet, aminek helyére majd jól oda fog férni a minap vásárolt roncs.

 

 

Mikor a kezeimet óvatlanul zsebre dugtam, ott is menten
találtam valamit, ami még nem volt a helyére téve.

 

 

   Mikor az acélpálcákat a villanymotorra készülő ékszíjtárcsa mellé odatettem, egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy a minap leszerelt zármaradványok normális helyre történő berakosgatására is rá ne menjek. Mint ahogy az a mutatott helyszínek állapotából egyértelműen kiderül, erre a rendrakós délutánra az általam uralt pincéknek már komoly szükségük volt.

 

 

Miközben a zármaradványokkal szerencsém volt, a zsanérokat már
csak újraválogatás, majd szétválasztás után sikerült elhelyeznem.

 

 

   Mivel a felsőmaró nevű szerszámnak még a bóvli változata is több mint 20.000 forintba kerül (persze még újonnan), ez a roncs szerintem simán megérte volna az érte a piacon kért 1.000 forintot. Én persze menten lealkudtam 500-ra. Amúgy még az oldaltámasza is megvolt, csak azt a súlya miatt már nem mertem a szatyorba beletenni. A derekam talán még bírta volna, az ócska műanyag szatyor füle azonban már biztosan nem.
  
Hogy ezt a gépet mégis minek vettem meg, mikor van belőle egy másik, pláne még vadonatúj? Nos azért, mert ez egyrészt értéktelen, így bátran szétszedhetem (no nem mintha az újat nem szedtem volna szét), másrészt be akarom építeni valamibe, mégpedig úgy, hogy ne a gépet, hanem az anyagot kelljen tologatnom, mely megoldás számomra kevésbé látszik veszélyesnek. Arról már nem is beszélve, hogy az utóbbi megoldású marógéppel apró munkadarabok is megmunkálhatók. Mármint a felsőmarót egy mondjuk 10x15 centis anyagdarab szélein csak komoly segédalkatrészek közbeiktatásával lehetne körbetologatni.
  
Természetesen létezik a problémára megoldás, amit amúgy szélmarónak hívnak, s tulajdonképpen ugyanolyan gép, mint amilyen a felsőmaró, csak valamivel kisebb, csakhogy az egyrészt drága, másrészt nem illenek a tokmányába a felsőmaróhoz kapott és vásárolt marófejek, így még azokból is vehetnék újakat.

 

 

   A terv amúgy az, hogy épp mint ahogy azt a fűrészgép esetében tettem, készítek egy a munkapad tetejére passzoló bútorlapot, amit a munkapad pofáival meg lehet szorítani, majd becsavarozom alá a felsőmarót, mégpedig úgy, hogy egy csavarral felülről, oldalról, vagy akár alulról állítható legyen a magassága. Kell a marófej mellé egy oldaltámasztó léc, a munkalap alá egy kapcsoló, és már meg is vagyok!
  
Bár magam is úgy érzem, hogy ez egy nagyon merész terv, de attól még úgy vagyok vele, hogy ennek még az idén össze kellene jönnie. Csak ugye még ott van előtte az áttételes eszterga építésének igénye, valamint az asztali körfűrészé is. Arról már nem is beszélve, hogy még a csíptethető géplámpa, valamint a porelfújó sincs kész.

 

 

A projektet azért nem a már meglévő gépre alapoztam,
mert az a munkapadba történő beépítéshez túl nagy.

 

 

   A két gépet egymásmellé téve, menten kiderült, hogy a méretkülönbség szinte elenyésző. Ettől persze még jobban járok, ha a már amúgy is szétszedett, pláne már kissé hiányos gépet szedem szét, építem be, amiről pont a lényeget felejtettem el elárulni. Mármint azt, hogy az 500 forintos ára ellenére rendben működik.

 

 

   Ezekre az alkatrészekre mindenképp rá kell mennem, mert a rozsdától összeszorultak. Márpedig a könnyű szerszámcsere lehetősége fontos! Persze finoman kell velük bánnom, nehogy elrontsam az amúgy meglepően pontos illesztésüket.

 

 

Ha nem lesz nekik elég a drótkefe, akkor kapnak egy kis polírpapírt is.

 

 

   Nehogy a végén (na jó, most még csak az elején) nagyon mellélőjek, a maró szárának átmérőjét összehasonlítottam a már meglévő készlettel. Mivel egyeznek, nem látom akadályát a projekt folytatásának.

 

 

Nyitásképp leszereltem a gépről, ami kiegészítő csak hagyta magát.

 

 

   Majd következő lépésként bevágtam a pincébe a maradványokat, mondván holnap is van nap. A terv a jelen cikk keretében amúgy csak annyi, hogy még belenézek a gépbe, aztán már rakom is be egy dobozba, azt meg valamelyik szekrénybe. Mármint ha nem a korábban felsorolt, pláne már valamilyen készültségi szinten álló gépek megépítésére megyek rá, akkor itt valaki nagyon tökön lesz rúgva! Mivel rajtam kívül senki sem jár erre, ez biztosan nekem fájna.

 


 

A tokmány pofáinak belsejét egy beledugott drótkefével pucoltam ki.

 

 

A megszorító anya belsejét pedig a tokmányba fogott forgó kefével.

 

 

Bár a feladatra többször is rámentem, hiába néztem bármit
bármihez, ezek ketten k*rvára nem akartak összeállni!

 

 

   Az össze nem passzolás amúgy azért baj, mert ha nem az eredeti mechanikát használom fel, akkor nekem kell kitalálnom, meg persze meg is építenem helyette valamit. Az addig rendben, hogy a gépet szétszedem, az állapotát ellenőrzöm, de attól azért még jó lenne tudni, mégis hogyan álltak össze az alkatrészei eredetileg.

 

 

Amit úgy terveztem megtudni, hogy az interneten a gép nevére rákeresek.

 

 

   Míg a felső sorban a rövid, addig az alsóban a hosszú csövű verziók láthatók, melyek között elképzelhetőnek tartottam, hogy csak annyi a különbség, hogy a gépet a felső sorban látható képek összetolva mutatják. A gép amúgy minden képen nagyjából ugyanúgy néz ki, épp csak a nevük különbözik.

 

 

A gép szétszedésére azért ebből az irányból mentem rá,
mert itt láttam egy a képbe nem passzoló fejű csavart.

 

 

Ennyi kosz a tengely megfogására szolgáló részbe akár
az első használat alkalmával is belekerülhetett.

 

 

Kicsit koszos, kicsit rozsdás, így nem lehet vita tárgya, hogy ráfér-e némi törődés.

 

 

Rámentem kefével, drótkefével, majd a tokmány
lyukába még egy darabka smirglit is betoltam.

 

 

Mire fel a tengely vége olyan szép lett, mint amilyen még újkorában volt.

 

 

   Egy pillanatra ugyan elakadtam, de aztán rájöttem, hogy azért nem látni a dobozban süllyesztett fejű csavarokat, mert azokat egy nagyon rendes ember (ez lennék ugye én, ha valaki kételkedett volna bennem) korábban különválogatta.

 

 

Mármint így külön.

 

 

Amit látok, azt már csak azért sem értem, mert a hosszú
csövű gépeken is ugyanott van a bekapcsoló gomb.

 

 

   Márpedig a hosszú cső a gépbe a sárga kondenzátort védő felöntéstől ennél mélyebben biztosan nem tudott behatolni! Még ha nincs ott a kondi, ennél akkor is csak egy centivel tudna bentebb menni, amiből egyértelműen következik, hogy ezt a meghajtást ezzel a feltéttel képtelenség összetolni.

 

 

   Úgy meg ugye pláne az, hogy a bekapcsolásra szolgáló gombot fedő lemezben van egy újabb, a csőnek már a sárga kondenzátort védő felöntésnél előbb útját álló másik felöntés.

 

 

   Mindezek ellenére a gép másik oldalán található centiméterskála szerint ezen a gépen legalább 5 centiméter állítási lehetőség volt, ami számomra már csak azért is képtelenségnek látszik, mert ugye a balra kilógó krómozott csőnek nincs, és már eleve nem is lehet 5 centi hosszú útja!

 

 

A csövet a gépbe ameddig csak lehet betolva, majd téve rá egy jelölést, aztán
a vonal és a gép közötti távolságot lemérve, a mozgástér mindössze 1 centi.

 

 

   A látottak hatására ideültem a sarokba az újonnan vásárolt gép elé, majd alaposan átmozgattam, hátha a tapasztaltak alapján rájövök valamire. Ez ugyan sikerült, azonban mint az sejthető volt, csak arra sikerült rájönnöm, hogy míg ezét igen, addig a másik gép működését, konkrétan az összenyomhatóságát továbbra sem értem.

 

 

Gondoltam legyen, s már támadtam is meg hátulról.

 

 

A belső részek nemhogy épnek, de egyenesen érintetlennek tűnnek!

 

 

További négy csavart kitekerve, okosabb ugyan nem lettem
tőle, de végre a bal oldali rekeszbe is beleláthattam.

 

 

A kommutátort a szénkefék még épp csak megszínezték.

 

 

Engem persze igazándiból ez a henger érdekelt.

 

 

   Mivel ez a cső rövid, ráadásul az egyik fele belül marad a gépen, egy másik része pedig bele van fogva az állítható távolságú alaplemezbe, így elképzelhetetlennek tartom, hogy ennek gépnek az oldalára rajzolt skála szerinti 5 centi játéka volt.

 

 

Gondoltam valahogy így lehetett összedugva, de nem, hanem úgy volt, mint
ahogy azt a szétszedéskor láttam, csak erről nem készült külön fotó.

 

 

   Mármint miközben a rugó a balra látható hosszú felöntés mellett volt, a szegecs formájú alkatrész egyszerűen csak mellé volt dobva a lyukba. Ezt a gépet minél tovább nézegetem, annál inkább nem értem...

 

 

A szénkeféket csak azért vettem ki, mert a motor
forgórészét nem lehet tőlük a helyére visszatenni.

 

 

Bár mind a nyolc alátét megtehette volna, hogy a szép hosszú csavarról
lecsúszik, ezt csak egyikük tette meg, az viszont mindjárt kétszer is!

 

 

Hogy a csövet a gépházba immáron majdnem tövig be lehet dugni,
az annak köszönhető, hogy a szegecset nem tettem vissza.

 

 

Ez számomra a tömör vasságával annyira idegen anyagnak tűnik, hogy ha külön
találom meg őket, még csak nem is gondoltam volna rá, hogy a gépbe való.

 

 

Hiába próbálkoztam rájönni, hogyan építhetném be úgy, hogy
a gép és a munkaasztal távolsága könnyedén állítható legyen.

 

 

Ezért a projekt - remélem nem végleg - egy vödörbe került.

 

 

   Majd újra rámentem a másik gép munkapadba történő beszerelhetőségének ellenőrzésére, amivel épp mint a múltkor, úgy most is elakadtam. Már eleve ott kezdődött a dolog, hogy miután a gépet nagy nehezen sikerült a teljesen szétnyitott satupofák közé beszuszakolnom, kisvártatva ki már k*rvára nem akart jönni!
  
Amúgy ha sok nem is, de azért akadt némi eredmény. Például rájöttem, hogy mivel a felsőmarótól balra található részen nincs, és még csak később sem lesz semmi, ráadásul a munkafelületnek még csak balra sem kell egészen a munkapad széléig érnie, így a tervezett építmény a korábban elképzeltnél sokkalta kisebb is lehet. Mármint a kisebb méret azért előnyös, mert ha a munkalap csak fele akkora lesz, mint a satupad teteje, akkor annak van némi esélye beférni valamelyik polcra. Mármint amit tervezek, annak egyáltalán nem kell olyan nagynak lennie, mint ami kiegészítőt, konkrétan hordozólapot a régi dekopírfűrészhez építettem.

 

 

Miután ezeket, meg néhány hasonló másik csavart a munkapad
alatt bujkálva kitekertem, a gépet már ki tudtam szabadítani.

 

 

   Mivel ezeket a minap idelent felejtettem, meg persze még emlékeztem is rá, hogy odafentre valók, felkaptam a két hajtókart, majd a pincéből a folyamatos kudarcok eredményeként kissé letörten távoztam. A felsőmaró munkapadba alulról történő beszerelését mondjuk nem adtam fel, épp csak kedvenc szokásomhoz híven - ki tudja mennyi időre - elhalasztottam.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.