Ez egy számomra annyira tetszetős készülék, hogy hiába nem kell semmire, pláne már dugig van rádiókkal a pince, egyszerűen képtelen voltam a piacon nem megadni érte a kialkudott ezrest.

   Eddig még sosem kerültem ilyen közelségbe a manapság divatba jött ragasztós szövetszalaghoz. Már persze ha a gyermekkorom sérüléseire a gézt rászorító leukoplasztot nem számoljuk.

   A készülék pontos típusa Toshiba 7P-77S, amire az internet azt mondta, hogy 1960-ban készült. Én pedig a doboz hátát tartó csavarra mondom, hogy az meg nem japánban.

   A dobozt felülről nézve, azon nemcsak a ragszalag egyik vége, meglehetős mennyiségű kosz, de két oldalról még némi ferdülés is látható, amit persze a kidobozolás után majd megpróbálok visszacsinálni.

   Miközben az előző képen látható két élgomb kialakítása olyan, hogy azok mind felülről, mind szemből elérhetők, vagyis kifejezetten ügyesen lettek elhelyezve, a fejhallgató csatlakozó aljzata a rádió oldalára került. Mármint ez szerintem hiba, így ugyanis hiába zsebrádió a neve, a doboz oldalából kiálló dugóval együtt már nehéz lesz zsebre tenni. 90 fokkal elfordítva persze még a több centit kiálló jack dugó ellenére is befér a zsebbe, csakhogy olyankor a függőleges helyzetbe került ferritrúd okán nem nagyon van vétel.

   A rádió hordfülének beakasztására szolgáló fülecskéből azért került egy másodpéldány az átellenes oldalra is, hogy az amúgy jó tenyérnyi dobozt egy szíjnál fogva vállra lehessen akasztani.

   Miközben a hátlapot bámultam, nem sok híja volt, hogy a kiadós ebéd hatására lefordulok a székről, amitől végül nem annyira a mára beígért dobozmosogatás tartott vissza, mint inkább a fiam, aki átjött beszélgetni, amit ugye miközben alszom, igencsak nehéz lenne kivitelezni. Csavarhúzózni, meg ragasztószalagot letépni, azt viszont félálomban és beszélgetés közben is lehet.

   Mikor az asztalom pultjának szélére kedvenc szokásomhoz híven felragasztott ragszalagcsíknak azt mondtam, hogy lógni fogsz, akkor még nem tudtam, hogy ez végül mennyire sokáig lesz így.

   Miután a ragasztószalagot levettem, a teleptartó fedele a helyéről a saját súlyától kicsusszant, ami igen nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy a műanyagból készült lapocskát a helyén eredetileg sem a szorulás, hanem a balra lent látható, mára már hiányzó folytatású acélrugó tartotta.

   Az ovális hangszóró fizikai méretének teljesen felesleges megadásánál, pláne az állandó mágneses dinamikus típus (P.M.D.) megemlítésénél egy kapcsolási rajznak azért jobban örültem volna. Mondjuk láttam már zsebrádiót nem dinamikus, hanem lengőnyelves rendszerű hangszóróval, de az annyira ritka madár, hogy szó szerint említésre sem érdemes.

   Ezen a mocskon viszont nagyon is van mit emlegetni! Mármint miközben majd a fürdőszobában egy csapnyi mosószeres vízben a dobozról a csúf barna mocskot súrolom, aki a rádióban az elemeket benne hagyta, azt a személyt eddigi tapasztalataim szerint hevesen emlegetni fogom.

   Bár már tudtam, hogy nem fog bele passzolni, attól még megpróbáltam az antennapálca helyére (lásd jobbra fent) bedugni egy banándugót, mire fel a műszerzsinór átellenes végéről menten leszakadt a krokodilcsipesz, amit valószínűleg majd az antennacsatlakozóról leszakadt dróttal együtt fogok visszaforrasztani.

   Ez a rádió olyan régen készült, hogy akkoriban még adtak arra, hogy a kimenőtrafó nagyobb legyen a fázisfordítónál, miközben jobbra fent egy részben még méhsejt technológiával készült tekercset is láthatunk.
   Ehhez a tekercselési módhoz van a pince mélyén egy még apukámtól örökölt tekercselőgépem, csak azt szegénykémet annyira megette az idő, hogy mikor meglátom, mindig az jut róla eszembe, hogy tán sosem lesz lelkierőm felújítani.

   Miközben a teleptartó részen található négyből két csavart viszonylag könnyen kitekertem, a harmadikat már nehezebben, a negyediknek pedig még csak esze ágában sem állt hagyni magát, mire fel az elemek behelyezési pozícióját mutató műanyag lapocska alá befeszítettem egy csipesszel.

   Hogy a rádiót szerelgető mester nemcsak idáig jutott, de valamiért a panelt is kivette a helyéről, azt ez a másik, egy kissé már szintén kopott csavarfej mutatja. Ez amúgy (mármint a horony roncsolódása) egyértelműen a hibás, esetleg már eleve nem is keresztélű csavarhúzónak köszönhető.

   Tapasztalatom szerint valaha minden brigádban akadt egy olyan ember, aki szent kötelességének érezte a kollégák rádióinak középfrekvenciás transzformátorait és oszcillátor tekercseit - biztos csak elállítódott benne valami felkiáltással - teljesen feleslegesen elhangolni. Amennyiben a brigád szerencsés helyzetben volt, akkor egy olyan kolléga is akadt, aki ezt az agyatlan rombolást vissza tudta csinálni. Mármint egy zsebrádióban ugyan van olyan alkatrész, ami elállítódhat (például elcsúszhat a ferritrúdon a modulátortekercs), egy KF trafó azonban csak úgy egyszerűen magától, vagy a rázkódástól biztosan nem állítódik el.

   Nekem csak akkor esett le, hogy a két csavart miért volt annyira nehéz kitekerni, mikor ezeket az egyértelműen hozzájuk tartozó anyákat a hangszóróba hullva megláttam.

   Épp mint ahogy számomra ez a trehány szerelési technika is az. Mármint egy jól átgondolt felépítésű zsebrádióhoz képest itt azért egy kissé sok a vezeték, meg a lehetetlen helyre került alkatrész is. Kiváló példa a balra látható nagy szögletes lyukon keresztül a hangszóró mágnese mellett a panel másik oldalára áthajló két kondenzátor. Azok a varnish csővel szigetelt alkatrészlábak is mennyire ott vannak már...

   A valószínűleg a ferritrúd irányából érkező litze huzal (lásd a kép közepén vízszintesen átvonulni), mikor rapszodikusan hozzáért a hangszóró mágneséhez, olyankor biztosan okozott némi recsegést.

   Ezt a szerelést ebben az állapotában már csak azért sem hagyhatom félbe, mert ugye ha nem mosogatom el a rádió dobozát, annak a feladatnak az idő múlásával egyre kevesebb erőm volna nekiállni.

   Most jön az a rész, hogy a rádió belsejét vagy kipofozom, vagy félreteszem. Gondolom teljesen felesleges feladnom kérdésként, hogy melyik lehetőséget választottam.

   Azért milyen szép lenne már, ha az eltehető munkalapot az eredeti funkciója szerint tudnám használni? De én persze nem... Inkább ráhordok egy csomó vackot. A csomó vacak most amúgy egy rakat merevlemez, mely hardvereket egy műanyag ládában kissé már bontott állagú Philips rádiós magnóval tetéztem meg.

   A korábban feleslegesen kitekert csavarokkal kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy azokról erről az oldalról nézve még véletlenül sem derül ki, hogy melyikük tart a dobozhoz, s melyiken van a másik oldalt anya. Magyarán szólva, bár ez ritka eset, de most nem én voltam a hülye.

   Mikor már majdnem úgy voltam vele, hogy kész, a hallban most aztán már tényleg sehol sem maradt annyi hely, ahová a rádió belsejét néhány napra biztonsággal félretehetném, akkor kiszúrtam ezt a jelenleg üres, amúgy vegyes bontott alkatrészes dobozt, amibe egy rádió belsejét még ha csak ideiglenesen is betenni, az mondhatni nem éppen jó ómen.

   Három napon át annyira nem léptem semmit, hogy még a merevlemezek kipróbálásához szükséges Molex toldókábelt sem voltam képes összeforrasztani. Cserébe egy erőtlen, ráadásul teljesen eredménytelen pincei pakolászás közben találtam egy újabb HDD-t.

   Mivel több forrasztós feladat is volt (lásd a háttérben az egyik leszakadt krokodilcsipeszű műszerzsinórt), gondoltam legyen. Mármint még ebéd előtt mindre rámegyek, aztán lesz ami lesz, jutok velük amíg jutok.

   Konkrétan annyira sokat látott, hogy már meg sincs a belseje, mire fel nyugodt szívvel lophattam le a paneljáról a tápcsatlakozót. No nem mintha más esetekben izgulni szoktam volna...

   Mindjárt rámegyek a rádió összeszerelésére, csak előbb még mindenképp a csatlakozó megforrasztása jön. Mármint ha a merevlemezek terén nem lépek előre legalább néhány naponta, és legalább egy kicsit, akkor sosem lesznek letudva. Márpedig a pult amit elfoglalnak, egyre inkább kellene más, például olyan projektekhez, mint mondjuk az ugyanott található Philips rádiós magnó.

   Íme a szerző, az ingére csak úgy egyszerűen magától rácsípődött szemüvegtokkal, mely fotó éppen ugyanúgy nem tartozik a rádiószereléshez, mint ahogy megannyi másik sem.

   Ha nehezen is, de azért végül sikerült a vezetékeket leónoznom, majd be is forrasztanom, ezzel állítva elő egy olyan toldókábelt, amivel a külső USB - IDE átalakító dobozból ki fogom tudni hozni a tápfeszültséget kézközelbe.

   Mivel a lakásban újra felütötte fejét a rendetlenség, amit és ahol csak értem, azt mind megpróbáltam elvinni a helyére, vagy ameddig csak tudtam, mely mindenféle apróságokkal történő szaladgálásom mindössze annyi eredménnyel járt (mert rend az ugye egyértelműen k*rvára nem lett), hogy az amúgy nem is olyan aprócska feladatra (megjegyzem már megint) ráuntam.

   Most jön az a rész, hogy még bekapcsolás előtt rámegyek a rádió olyan hibáinak javítására, mint mondjuk a hiányzó csavar pótlása, a forgatógombok megtakarítása, a kapcsolóba és a potméterbe kontakt lötyi spriccelése.

   A forgatógomb recéin átugráló zöld vezeték egy nagyon gonosz hiba tud lenni. Mármint ha eltörik, ami a sok rezgéstől idővel biztosan bekövetkezik, akkor állomáskereséskor megmagyarázhatatlan eredetű recsegés lesz hallható.

   A két forgatógomb színe és állaga azért annyira eltérő, mert míg a bal oldalit egy denszeszbe mártott ecsettel keféltem át, addig jobb oldalinak - pusztán próbából - kontaktspray jutott. Mint az egyértelmű, a csupasz alkohol tisztít jobban.

   A forgókondenzátor egyik lába tisztára úgy néz ki, mintha hozzá tudna érni a trafóvasat összefogó fémkerethez. Ez is nagyon csúnya recsegős hibát tud okozni. Ehhez képest a rádiónak egy korábbi vizsgálat alapján mindössze annyi hibája van, hogy nem jár benne a rövidhullámú oszcillátor.

   Hogy a kék színű litze huzalról a selyemszigetelést a kapcsoló fémházának széle koptatta le, az nem lehet vita tárgya. Hogy a rádióban tapasztalt, rövidzárlatokat okozó hibák nyírták volna ki a rövidhullámú oszcillátort, az bár valószínűtlen, attól még megtörténhetett. A rövidhullámú oszcillátor tekercse amúgy balra látható, s annak menetei oly vastag drótból állnak, hogy azokat a négy ceruzaelem árama valószínűleg nem lenne képes elolvasztani.

   Miközben a rugó egyik végét a feszítés, addig a másikat a műanyag ráolvasztása tartotta. Már persze csak addig, míg a rugó anyaga a kémia romboló hatásának köszönhetően el nem fogyott.

   Miközben a rádió rövidhullámon továbbra sem hajlandó megszólalni, összeszerelés után már elemekről sem (előtte tápegységről igen), mely különös jelenséget az elemtartó lábai között található egyik átkötés szakadása okozott.

   Mire fel szedhettem szét a rádiót újra. Mivel a jobbra látható szatyorból, vagy tán tejeszacskóból kivágott szigeteléstől nem fértem hozzá a pákával az elemtartó lábaihoz, a szigetelés pedig csak akkor jön ki, ha az anyás csavarokat kitekerem, így azokat is kénytelen voltam újra kiépíteni. Ha meg már újra itt volt előttem a rádió darabokban, futottam még egy kört, de a rövidhullámú oszcillátor továbbra sem hajlandó elindulni, pedig még az apró hullámváltó kapcsoló lábait is rövidre zárogattam, hátha az nem kapcsol.

   Itt egy pillanatra megtorpantam, de csak mert képtelen voltam eldönteni, hogy jó lesz-e a korábban készített videó, vagy kell egy másik, amin a már tiszta rádió szól. Mint az sejthető, nem forgattam újabb videót, aminek amúgy nem is lett volna értelme, hiszen a rádió vételkészségében nem állt be változás.

   Az ugyan igaz, hogy az eredeti állapotához képest így azért már sokkal tisztább, valamint a forgatógombok melletti alumínium elemeket is kiegyengettem, ezeket az apróságokat azonban nem éreztem olyan szinten látványos eredménynek, melyek okot adtak volna egy második videó elkészítésére.