Fűnyíró

Na most vannak olyan dolgok, melyekhez az embernek egészen egyszerűen nincs
semmi kedve. Ilyen dolog például ennek a pincének a kifestése, illetve a festés
felé vezető, megjegyzem már amúgy is rögös úton keresztben álló
két darab benzinmotoros fűnyírónak az elbontása.

Ez (meg persze a párja is) úgy került hozzám, hogy átb*szta vele Laci szomszédot
egy barátja, mondván ezek aztán a nagyszerű gépek. (ennyit mára a barátokról)
Miután kiderült, hogy sajnos hasznavehetetlenek, ezért teljesen feleslegesek
a horgásztanyán, Laci hazahozta őket. Miután kiderült, hogy nincs hova
tennie, illetve mindenütt útban van, miközben nálam épp volt hely a
kipofozás előtt álló pincében, szóval ideiglenesen hozzám kerültek.
Mivel nekem már eleve nem kellettek, s mint tették azt Lacinál, úgy
nálam is mindenütt útban voltak, így igen gyorsan sikerült ráéreznem,
hogy ezektől a vackoktól sajnos csak szegény Laci szomszéd halálával
fogok tudni megszabadulni. Mivel ez idővel bekövetkezett, Laci párja
Ildikó asszony pedig nem tartott igényt a fűnyírókra, így eljött az idő,
hogy végre kezdjek velük valamit. Mivel nekem aztán tényleg nincs
rájuk semmi szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy szétszedem őket.

Mivel mint megannyi máshoz, úgy a fűnyírókhoz sem értek, ezért csak így első
olvasatra képtelen vagyok eldönteni, hogy a masina nevében az a 4T, az csak
úgy ott van, vagy arra utal, hogy ebben a fűnyíróban négyütemű motor van.
Majd ha szétszedem, akkor persze meglátom. Már ha tényleg úgy lesz...

Ez már a nagyobbik fűnyíró. Bár biztosan nem használt nekik, de mivel szűkös
volt a hely, ezért egymásra helyezve voltak betéve az amúgy útszóró só és
a kerti szerszámok tárolására kinevezett pincébe. Ennek okán persze
nem volt egyszerű feladat szétválasztanom őket, de azért sikerült.

Na most ha táncolni azért nem is táncolhatok egy ekkorka helyen, azonban
immáron megnyílt az út a randa szürke beton linóleummal történő
leborítása felé. Ez egyrészről üdvözlendő, más szempontok
szerint viszont csak egy újabb k*rva elvégzetlen feladat.

Úgy döntöttem, hogy ezzel a masinával kezdek. Ezt a szétszedést - mivel egy ilyen
motor olajos és zsíros - még mindenképp azelőtt kell megejtenem, hogy az előtér
betonját is lefesteném fehérre. A fehérre történő festésre azért lenne szükség,
hogy a csúf feketeség ne nyelje el a fényt. Persze, ha találnék egy akkora
darab linóleumot, ami elég lenne ide (ez ugyanis egy szép nagy
hely), akkor inkább azzal borítanám le az előteret.
Ez a történet az előző linken olvasható.

Mikor nekikezdtem, én már akkor sejtettem, hogy ez a project is egy ugyanolyan
halogatós cikk lesz, mint mondjuk a Terta 811-es, vagy a BRG M8 Calypso,
vagy a ferde tetejű SANYO magnóról szóló. Már úgy értem, hogy azok
bizony évekig készültek! Az mondjuk igaz, hogy a felsorolt példák
esetében erre nem volt semmi értelmes ok, de jelen esetben majdnem
sikerült összehoznom egyet. Mert ugye azzal a mozdulattal, amivel oda sem
figyelve átemeltem a szerszámos ládámat a küszöbön, na azzal kis híján sikerült
megroppantanom a hátamat. Miután nemhogy emelni, de még húzni is nehéz,
így ekkor történt, hogy megígértem magamnak, illetve a szerszámos
ládának, hogy ha nem is most, de idővel egészen biztosan
kapni fog a sarkaira néhány csinos kis kereket.

Persze nem ilyen nagyokat, mint amiket épp erről a fűnyíróról szerelek le, hanem
amolyan kisebbeket, mint amilyenek a székek és a bútorok alatt szoktak lenni.

Immáron mind a fülétől (fogantyú), mind pedig a késétől megszabadítottam.
A motor, ha be nem is indítottam, de annyira azért működőnek
látszott, hogy a kést tekergetve át tudtam fordítani.

Ha csak nincs valami a fedél alatt, innen nézve ez számomra nem tűnik négyütemű
motornak. Na most az úgy van, hogy ez a cikk már eleve két üteműnek készült.
Ez persze nem a motor működési elvére értendő, hanem arra, hogy terveim
szerint kitermelem a gépekből a motorokat, amiket elteszek, és majd csak
valamikor később szerelek szét. Na most az, hogy ez a később, ez mikor is
lesz pontosan, arról jelen pillanatban nem tudnék számot adni. Arról viszont
igen, hogy a fűnyírókról leszedett vasanyagok lomtalanításkor a ház előtti
kupacba fognak kerülni. Amúgy ez, mármint a közelgő lomtalanítás
volt a fűnyírók szomorú elpusztításának egyik legfőbb oka.

Ezen a csavaron épp ott nincs menet, ahol eredetileg az anya volt. Ez persze így
természetes, hiszen a menetet épp a túlhúzott anya darálta le. Mivel korábban
volt néhány motorom, illetve még most is hever itt egy Simson, valamint a
barátaim gépeit is meglehetősen sűrűn szerelgettem, így az ilyen
problémát, mint amit ez a menet nélküli csavar
is jelent, rutinból lépem át.

Ezt a kupacot viszont nagyon kényelmetlen átlépni! Abba belegondolva, hogy
az egyik lábam itt, a másik ott, és az ott alatt azt kell érteni, hogy a ládán túl
egy olajfolton, szóval ha itt akarnék összehozni egy kéretlen spárgát,
az valószínűleg végképp betenne az utódnemző képességemnek.

Szerencsére nem történt semmiféle baleset. Illetve ha már betétel, akkor úgy
döntöttem, hogy ha csak ideiglenes jelleggel is (ez nálam általában sajnos
hosszú éveket jelent), de maga a motor a tényleges szétszedésig itt
fog lakni. Mondjuk a tartalék bicajomnak, illetve a mögötte
megbúvó Simsonnak is épp ezt szoktam mondogatni.

Ezen a másik fűnyírón a csálén álló kereket nem a fényképezőgép
optikájának torzítása okozta, hanem az, hogy ezt a gépet,
ezt szegénykémet valósággal agyonhasználták!

A másodiknak bontandó fűnyírónak olyan szinten nem akartak kinyílni a csavarjai,
hogy elő kellett hozzájuk túrnom a szerszámos láda legaljáról ezt az úgynevezett
ütve csavarhúzót. Ez egy olyan spéci szerszám, ami forgássá alakítja a végére
mért ütéseket. Mint az a törődött végéből sejthető, volt használva rendesen!
Mondjuk ez nem nálam lett ilyen, de hogy kinél, azt sajnos már rég nem
tudom megmondani, mert nem emlékszem a szerszám eredetére.

Arra viszont igenis emlékszem, hogy mikor megláttam a gép által maga alá
eregetett olajtócsát, akkor elsőre kimondtam, hogy ennek a szétszedésnek
itt a vége! Persze nem az egész cikknek, hanem csak ennek
a szétszerelhetetlen állagú fűnyírónak.

A kitermelt csavarokat átszórtam ebbe a vödörbe, melyet amúgy szintén Laci
szomszédtól örököltem meg. Ennek is neki kéne esni, és legalább annyit megtenni
vele, hogy kiszóróm belőle a kukába azokat a vackokat, melyekre biztosan nem
lesz szükségem. Mivel már többször is beigazolódott, hogy rövid időn belül
komoly igény támad a kidobott dolgokra, így legalább van rá némi
okom, hogy ezt az átválogatást miért nem teszem meg.

Tiszta szerencse, hogy a minapi felmosás után megmaradt vizet még nem öntöttem
ki. Amúgy nem is szoktam, csak mikor friss víz kerül a vödörbe. Már úgy értem,
hogy mindig csak a felmosás előtt cserélem a vizet. Mert ugye a régi, egy kissé
már elkoszolódott víz tökéletesen megfelel rá, hogy felmossam vele a pincét.

Mivel a szétszedésre előkészített motorban is biztosan akad
még olaj, ezért alátettem egy plusz réteg szőnyegpadlót.

Na most azt a fűnyírót, melyet nem kívánok, vagy tán nem is tudok a mutatottnál
jobban szétszedni, meg a másikról lebontott maradékokat, már ki is tettem
a ház mögé, hogy lomtalanításkor csak innen kelljen tovább vinnem
néhány méterrel. Mikor eljött a nagy nap, addigra persze akkora
lett ez a kupac, hogy legalább húszat fordultam, mire sikerült mindent
eltűntetnem. Mikor a fűnyírót toltam ki, rémülten kérdezett rám egy fekete
ember (aki persze nem néger volt, hiszen Afrika innen távol), miszerint: Csak nem
most akarok füvet nyírni? Mert ugye olyan szépen elhelyezkedett a családjával
a kapubejárónkban, hogy nem szívesen költözött volna pár méterrel odébb.
Mikor megnyugtattam, hogy nem fogok nekiállni füvet nyírni, akkor
megnyugodott. Viszont mikor rátestáltam a fűnyírót,
akkor újra heves izgalomba jött.

Mondjuk én is, mikor megláttam ezt az én villanymotorosomnál sokkalta szebb
példányt. Amúgy ez is ki volt dobva, szóval nyugodtan elhozhattam volna.
Hogy miért nem tettem meg? Nos azért, mert valószínűleg ezt sem a
tökéletessége okán hajították a ház elé. Nekem meg most
valahogy elegem lett a fűnyírószerelésből.

Mivel a mappák és képek dátuma egyértelműen mutatja, hogy mikor jártam az adott cikkben legutóbb, kissé szörnyülködve vettem tudomásul, hogy ebbe a fűnyírós cikkbe már öt éve nem néztem bele. Hogy egy csomó, a vonal feletti képekhez történt írásokban a jövőbe mutatóan említett projektre mutató linkeket már be tudtam szúrni, az egyrészt az eltelt időnek, másrészt a serénykedésemnek volt köszönhető. Ettől persze rend az még továbbra sincs. Ezen a ponton például egy újabb csavarválogatás, valamint az ékszíjtárcsa és csapágyház villanymotorra című projektem várja, hogy végre befejezzem. Amúgy most sem miattuk evett ide a fene, hanem csak a minap az ebéd utáni félálomban idelent felejtettem az évtizedek hányattatásai után kicsinosított hajtókarokat. Mivel nemcsak a két apró szerszámot hagytam lent, hanem egy műanyag dobozt is elfelejtettem felvinni, meg egy rakat CD lemezt is, meg ki tudja mit még, valamint a lomos és a tűzifás pince tartalma között is volt mit megcserélni, végül mindkét pincét kinyitottam, úgy is hagytam őket nyitva, majd hol itt, hol meg ott kaptam fel a máshová való dolgokat, amikkel aztán a rendet illetően a szokásos módon majdnem teljesen eredménytelenül szaladgáltam. Már ha csak nem tekintjük eredménynek, hogy végre benéztem a lomos pince felé vezető folyosón található szekrénykébe, mégpedig azt kérdve tőle, hogy van-e benne valami.

Mármint a motornak, ami mivel tudta, hogy milyen ádáz pusztító vagyok, még csak esze ágában sem állt a szekrényből kijönnie! Szegénykém úgy ragaszkodott a helyhez, mintha tényleg tudná, hogy ki akarom dobni. Mármint mindig nagyszerű terveim szerint ezt a motort már csak azért sem szedem szét, mert nemcsak kívül, de belül is koszos.
Bár volt egy olyan tervem, hogy rááldozok egy egész flakon hideg zsíroldót, és mégiscsak szétszedem, de aztán ugyanúgy lemondtam róla, mint ahogy időközben szegény Simsonról is. Mármint azt is megemlítettem egy csomó cikkben, majd mikor a szétszedéséből már csak azért sem lett semmi, mert a motort már csak a felesleges helyfoglalása miatt is eladtam, a mindent tudó táblázatomból egyszerűen csak kitöröltem, mondván ebben az életemben már egészen biztosan nem lesz motorszétszedés. Épp mint ahogy most sem, csak mivel ez a cikk félig már meg lett írva, így ezt nem kidobom, illetve törlöm, hanem ilyen csonkán fog megjelenni.

Mire a motort a szekrényből sikerült kirángatnom, addigra a sorsa is tisztázódott.

Mármint a motornak szerencséje volt (vagy ki tudja), mert mikor az egyik lakó apósával a lépcsőházban összefutottam, s rákérdeztem, hogy ő is barkácsolós ember lévén szokott-e benzinmotoros fűnyírókkal bíbelődni, bár kissé félve, de azért bevallotta, hogy igen, mire fel abban a szent pillanatban rásóztam ezt az olajmocskos dögöt. Amúgy ha nagyon akartam volna (csak ugye nem akartam nagyon), akkor szét tudtam volna szedni úgy, hogy a mocskos feladat megkezdése előtt a fényképezőgépet folpackba csomagolom, majd a mocsoktól védő burkolatra vágok egy lyukat az optikának. Most már persze mindegy...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...