Miközben a merevlemezekből kitermelt motorokat nem volt hova elraknom, az autóba való magnós rádió úgy került képbe, hogy mikor a megőrzésre mégiscsak érdemesnek tartott merevlemezeket a polcba berakosgattam, s közben a főképp ott állomásoztatott autórádiókat rakosgattam, erről a példányról mindjárt háromszor is leesett az eleje, mire fel menten megígértem neki, hogy ha ezt velem még egyszer eljátssza, akkor ő lesz az a magnó, amit legközelebb szétszedek. Mivel megtette, már eleve vissza sem tettem a polcra, pedig amúgy odafért volna a többihez.

   Mint ahogy azt már csak szoktam, a rádió szétszedésének eldöntése után menten félretettem, de most meglepő módon csak arra a rövidke időre, míg a motorokat és a többi, fogalmazzunk finoman úgy, hogy feltűnően nem a helyükön lévő dolgokat elrakosgattam, aztán már csaptam is a hónom alá!

   Amit már csak azért is menten lefényképeztem, hogy a cikket másnap délelőtt legyen miről elneveznem. (mert ugye végül azért csak sikerült a szétszedést egy újabb nappal elhalasztanom).
   Ez a készülék a Satellite AJ-7923-BS nevet szerintem csak a komoly hangzása miatt kapta. Már úgy értem, hogy ez a magnós rádió a 80-as évek technológiai komolytalanságát tükrözi. Mert ugye miközben a számkijelzőkből az ember PLL szintézeres hangolásra gondol, a skála egyszerűen csak egy frekvenciamérő. Ezt persze a forgatógombos hangolás, valamint az óra és a programozás gombjainak hiánya is nagyszerűen jelzi. Az első ránézésre soksávos hangszínszabályzónak tűnő öttagú gombsorból a két szélső a hangerő és a balansz, vagyis az ekvalizerhez csak három gomb tartozik.
   A készülék történetéhez pedig az, hogy ezt a piacon csakis azért vettem meg, mert megtetszett benne a zöld színű LED-es frekvenciamérő. Hogy ez az eset már nemhogy évekkel, de egyenesen évtizedekkel ezelőtt történt? Most mond már... Állítottam én bármikor is, hogy el fogom kapkodni a rádióépítést? Már ha lesz abból a projektemből egyáltalán valami...
   Ha már épp szóba került a kapkodás, akkor itt említeném meg (természetesen amolyan szokásos Gézás ellenpéldaként), hogy az előző képen a tepsiben egy már megbontott Philips magnós rádió van, csak az nem autóba való, hanem hordozható.
   Egy másik, még a már megkezdett szétszedésű Philips készüléknél is csúnyább történet, a jelenleg a hátam mögötti szekrény ajtajául szolgáló lepel mögött bujkáló ZK246-os orsós magnó, amit a pincéből három hónapja hoztam fel, azonban azóta sem történt vele semmi!

   Ezekkel legalább annyi történt, hogy levettem őket a pultról, majd a nem különösebben alapos megtekintésük után más sorrendben kerültek vissza. Van az úgy nálam, hogy már az is komoly haladásnak számít, ha valamire végre rávetül a tekintetem. Ez persze csak a semmi sem történthez képest van így.

   A műanyag pöcök letörését igen nagy valószínűséggel a mögötte két ponton is elvált, a magnó vasdobozából kialakított ellenpár lyukacsos rész törése okozta. A viszonylag vastag vaslemez töréseit pedig valószínűleg az, hogy a magnó a hátsó rögzítő csavar felhasználása nélkül lett a helyére beszerelve, minek következtében a műszerfalban (vagy a kardánbokszban) az előlapjához képest a doboz lengett, aztán egyszer csak, illetve jelen esetben kétszer is, az anyag nem bírta tovább.

   A terv az volt, hogy a tunerből a skálalapot kiszerelve, azon vágok egy ekkorka lyukat, majd persze menten mögé is szerelem a kijelzőt. Ebben szerintem nemcsak az általános lustaságom akadályozott meg, hanem egyben az is, hogy a Videoton tunert lecseréltem egy szintén Videoton, de már eleve számkijelzős típusra, azt pedig később egy RDS kijelzősre. A kicsi zöld kijelzős autórádió végül a pince mélyére került, ami valahogy annyira szomorú. Már úgy értem, hogy a már soha egésszé nem kerekedő terveim tudata nem igazán kelt bennem valami jó érzéseket.

   Amennyiben ezen rádió alkatrészeinek felhasználásával - természetesen egy rádióátdobozolós projekt keretében - nekiállnék építeni egy másikat, akkor ezeket a minősíthetetlenül gyenge, valószínűtlenül rövidpályás tolópotmétereket biztosan lecserélném normális méretűekre.

   A google az LL-003-828S karakterkombinációra nem adott releváns találatot, ami akár azért is lehet, mert ez az azonosító nem is a készülékhez, hanem csak a cetlihez tartozik.

   Az antennabekötés helyének még csak nyoma sincs! Ez persze nem jelent semmiféle gondot, hiszen a bekötési pont a panel kiszerelése árán felderíthető, az áramköri részletekből visszakövetkeztethető.

   A korábban megálmodott, AM + FM KF jelet fogadó "műszer" akár ebből a panelből is megépíthető. Ez amúgy néhány kivételtől eltekintve szinte minden egyes rádiómra igaz. Még dobozt is találtam hozzá a pincében a minap, mint ahogy annyira kicsi hangszórókat is, melyek a valaha PCM vonaltöbbszörözőt tartalmazó lapos vasdobozba beleférnek. Már csak a munkakedv hiányzik, meg persze az, hogy rádióépítős terveim útjából az összes szétszedésre váró kacat elfogyjon.

   Hogy ezt a frekvenciamérőt már nagyon szeretném egy általam épített, vagy legalább átépített rádióban működni látni, ez azonban lehet, hogy már sosem fog bekövetkezni, nos az kérlek tényleg elszomorító. Az viszont nagyon is üdvözlendő, hogy a frekvenciamérő rendben működik.

   A fényképezőgép a piros színt valahogy mindig elvéti. Mikor egyszer nekiálltam beállítani a megvilágítás típusát, a színeltérést azzal akarván korrigálni, akkor napokig tartott, mire sikerült a legalább úgy nagyjából megfelelő beállításhoz visszatalálnom, aminél már csak az ad rosszabb eredményt, ha rábízom a dolgot a fényképezőgép automatikájára.

   Hogy az antenna kábele a helyéről kiszakadt (ezt persze csak valószínűsítem), az akár annak is köszönhető, hogy a doboz anyagából kialakított lemezfül a kábelre tehermentesítésként sosem volt ráhajtva. Számomra legalábbis gyanúsan épnek tűnik a balra lent látható fül.

   Mivel a próbához kellett a hangerő szabályozhatósága, kaptak a tolópotméterek a kontakt löttyből rendesen, ezzel azonban csak annyit értem el, hogy végképp kicsináltam a fehér háttérül szolgáló A3-as papírlapot.

   Miközben az URH sávú vételben nincs hiba, a rádió hosszú és középhullámon még úgy is csak sustorog, hogy a kijelző mutatta értékkel ráálltam a Kossuth adóra, majd nekiálltam másik antennabetáplálási pontot keresni.

   Mert ugye lehetne akár úgy is, hogy a frekvenciamérőt a helyéről kiépítem, ellátom védelemmel (mármint a tápfeszültség tekintetében kapna két diódát), ráforrasztok a bekötéséhez szükséges néhány szál vezetéket, ezeket feliratozom, majd így, vagyis már újrahasznosításra előkészített állapotban teszem el. Ehhez képest csak annyi történt, hogy letöltöttem a Sanyo LC7265-ös IC adatlapját.

   Mivel az aliexpress oldalon kapható, természetesen szintén a Sanyo LC7265-ös IC-vel épített frekvenciamérő ára majdnem hatezer forint, így nem képezheti vita tárgyát, hogy az én példányom megérte-e azt a százast. Már ha nem csak ötven forintot adtam érte...
   Ez a kép amúgy nemcsak azért került ide, hogy ezt leírhassam, hanem mindjárt két másik okból is. Míg az egyik az, hogy a frekvenciamérő a kép szerint eggyel több tizedes jegyet tud, addig a másik az, hogy nem valami agyament módon mátrixolt kijelző kell hozzá, hanem jó a kutyaközönséges közös anódú is.

   Mint az sejthető volt, végül már csak az általános lustaságom okán is úgy döntöttem, hogy a frekvenciamérőt nem szerelem ki. Erre amúgy ha feltétlenül szükséges, akkor ott van oknak az, hogy a frekvenciamérőt a helyéről kiszerelve, egy számára biztonságos dobozba áthelyezve, az nem sokkal foglalna a polcon kevesebb helyet, mint még így, vagyis a rádiójával egyben. Aztán ott van oknak még az is, hogy ugye mi van akkor, ha a frekvenciamérő a rádiójával együtt kell? Persze nem most, hanem majd csak akkor, mikor beindul a rádióépítős oldalam.

   Hosszú perceken át kísérleteztem vele, majd mivel a lyukakba sem a metrikus, sem a lemezcsavar nem passzolt, végül feladtam a rádió tetejének csavarral történő rögzítését. Közben természetesen rájöttem, hogy miért nem volt összecsavarozva. Mármint benézve a lyukakba, azokban bár nem lemez, hanem metrikus csavarok nyoma látszik, csakhogy azok szokatlan módon nem hármasok, hanem kisebbek, amire így hirtelen még csak nem is dereng, hogy az egygombos Videoton autórádió kivételével bármi más példát láttam volna.

   Na így kell eltenni valamit! Mármint egyrészt be kell csomagolni folpackba, és akkor nem koszolódik tovább, másrészt pedig egyértelműen látni rajta, hogy korábban már foglalkoztam vele.
   Hogy az állapotot jelző papír az általam már felboncolt tárgyakon mennyire nem jellemző (pedig amúgy egyértelműen és k*rvára rájuk kellett volna tennem), az már szinte fáj!

   Mikor a következő projekthez a Hi-Fi toronyból elővettem egy még tiszta A3-as papírt, arról a megmozdulásomról az jutott eszembe, hogy azt a még több mint két centi vastag paksamétát, azt talán már míg élek nem koszolom össze!

   Hogy mikor ezt leviszem, helyette újra egy magnós autórádió fog velem feljönni, azt már tegnap délután eldöntöttem. Azt azonban még nem, hogy ez az akció ma lesz-e, vagy valamelyik távolabbi napon. Ez persze nem baj, csak történjenek már meg a dolgok, különben sosem érek a végükre...