Első lépésként, még fényképezés közben, erre a magnóra mentem rá egy kissé oldalról, mégpedig a jobb bokámmal, ami természetesen abban a szent pillanatban megkapta a rosszabb jelzőt. Csak az asszony meg ne tudja, hogy már megint félreléptem...
   Akarom kérdezni: Ezt a dögöt is melyik barom tette ide? Amúgy csak nagyon ritkán szoktam belerúgni, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy mielőtt ezt a magnót idetettem, éveken át ugyanitt volt az Uwertura nevű társa.

   A helyzet a pulton  következő órában csak annyit változott, hogy már másképp állnak a dolgok, de csak mert egy kicsit, de tényleg csak egy egészen kicsit fogtam és megnéztem őket. Mivel az tűnt a legegyszerűbb tételnek, részemről egészen biztos voltam benne, ha nem is most, de valamikor ebéd után a nyomógomb letudásával nyitok. Mármint délelőtt nem szétszedéssel, hanem az előző napon szétszedett tárgyakhoz a szövegek megírásával múlattam az időt, mondván ahhoz kell a frissebb agy.

   Szóval az úgy volt, hogy bár korábban is láttam a porban fetrengeni néhány, még porcelán belsőre épített kapcsolót és konnektort, akkor azonban nem, hanem csak másnap jöttem rá, hogy miért szemeztem velük. Akkorra természetesen már rég késő volt, hiszen a szemetet addigra már rég elvitte a kukás kocsi. Hogy biztosan van porcbetétes bigyóm valamelyik pincemélyi dobozban? Ezt a kérdést szerintem most inkább ne feszegessük...
   Rátérve végre a lényegre, ezt a nyomógombot nem annyira azért fogom szétszedni, hogy a felépítését megmutathassam, mint inkább azért, mert kell a belseje. Vagyis annak amit művelni fogok vele, végre lesz valami értelme is. Te, hogy ez a mindenféle tevékenységeimmel kapcsolatban milyen ritkán fordul elő...

   Bár kezdetben úgy volt, hogy a nyomógomb házát azzal a lendülettel fogom és kidobom, de mivel kerek anyag, amiből nem sokkal rendelkezem (nem a l*faszt nincs csőből elég a pincében), végül mégis megtartottam, mondván ha nagyon útban lesz, legfeljebb majd kidobom az anyagok szétválogatásakor.

   A nyomógomb szétszedése - mint feladat - már csak azért sem fog komolyan megizzasztani, mert az egyik összetartó csavarja már eleve hiányzik, amitől szegénykém egy kissé szétcsúszott alkatrész benyomását kelti.

   Ettől függetlenül egy nyomógomb már a múltszázad közepén is lehetett annyira bonyolult, hogy nem is értem, mire szolgálhatott a teljes kiépítettsége. Mármint ha mind a négy szegmens fel lenne szerelve a bal oldali porcelánvázra, akkor a jobbra látható nyomógomb fémtárcsája három áramkört tudna egyszerre kapcsolni.
   Ebbe a több áramkörös nyomógomb dologba kissé alaposabban belegondolva (már megint elbambultam), végül arra a következtetésre jutottam, hogy ilyen gombokkal meglepően bonyolult feladatokat is meg lehet oldani. Kiváló példa erre mondjuk egy háromcsengős lakás. A kapuban található gombot megnyomva, az mind a három csengőt megszólaltatja, viszont ha már elsétáltunk a műhely és a kerti lak előtt, akkor az ajtó előtti gomb már csak a lakás csengőjét működteti. Ez persze egy kissé erőltetett lehetőség, de ettől még megeshet, hogy igény támad rá.

   Hogy a nyomógomb az érintkezők összezárásakor azokat ne tudja elgörbíteni, illetve azért, hogy ha a vázban mind a négy érintkező benne van, azok a gomb megnyomásakor biztosan összezáródjanak, a kapcsolást végző érintkezők nem mereven rögzítettek, hanem a tekercsrugó ellenében egy kicsit tudnak mozogni.

   A gomb két így hirtelen nem kellő maradványát a vegyes alkatrészes dobozba hajítva, arra természetesen egyből nem fért rá a teteje. Bár ezt a problémát egy pincemélyi dobozürítéssel is meg tudtam volna oldani, a túlméretes alkatrészt inkább kitettem az előszobába, mondván mikor majd leviszem, akkor egy füst alatt a már megtelt dobozt is, aztán azzal a lendülettel hozok is helyette a pincéből egy üreset. Te, hogy végül ez is mennyire nem így lett, pedig milyen szép és logikus tervem volt...

   A porcelán bámulása közben beugrott, hogy nemhogy van belőle a pincében, de még egy "porceláncsigák" feliratú dobozom is akad, mely formájú alkatrésszel a feladat természetesen ugyanúgy megoldható. Amúgy porcelán nélkül is. Vagyis kedvenc szokásomhoz híven már megint túltoltam az anyagbeszerzős feladatot. Mondjuk így a jobb, mint úgy, hogy valami hiányzik.

   Vagy ha úgy jobban tetszik, akkor állhat a porcelán a páka alatt akár így, vagyis fordítva is. Hogy a pince mélyén a pisztolypáka helyett a Wellerrel milyen sűrűn szoktam forrasztani? A Terta 811-es magnó elbontásakor egyszer már előfordult. Akkor kínomban pákatartóként egy fából készült ócska fiókocskát vetettem be, ami egy műszaki embertől akkora szégyen, hogy már majdnem rosszul éreztem magam miatta!